A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-25 / 34. szám
itím KRONIKA SEGÍTSÉG NICARAGUÁNAK További államok és nemzetközi szervezetek sietnek a polgárháború sújtotta Nicaragua segítségére. — A képen: a Szovjetunióból érkezett gyógyszerek és orvosi műszerek kirakása Managuában A HIROSIMÁI TRAGÉDIA 34. ÉVFORDULÓJA Hirosima lakossága augusztus 6-án megemlékezett az első atombomba ledobásának 34. évfordulójáról. Az amerikai atomtámadás szörnyű pusztítást okozott: mintegy 200 000 ember pusztult el. A város lakói kegyelettel emlékeztek meg az áldozatokról: augusztus 6-án 30 000 ember vonul fel a Békeparkban és helyi idő szerint 8 óra 15 perckor, amikor 34 évvel ezelőtt városukra lezuhant a halált hozó atombomba, egyperces csenddel áldoztak az áldozatok emlékének. — A képen: c nagygyűlés résztvevőinek egy csoportja BEFEJEZŐDÖTT A SZOVJET SPARTAKIÁD Augusztus 5-én tartották meg a moszkvai Lenin Stadionban a VII. szovjet spartakiád impozáns záróünnepségét TALAJELŐKÉSZÍTÉS A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN Befejeződött az aratás a nyugatszlovákiai kerületben. A mezőgazdasági üzemek dolgozói már a legtöbb helyen a szalmát is betakarították, s megkezdték a tarlóhántást és az istállótrágya kiszórását, valamint a talaj előkészítését az ősziek vetéséhez. — A képen Baranyai László, a dercsikai (Jurová) Barátság Efsz gépjavítója vetéshez készíti elő a talajt Felvételek: ČSTK AFRIKA GONDJAI ÉS PROBLÉMAI Az utóbbi években felerősödött az afrikai kontinensen a felszabadító mozgalom, megerősödött az afrikai államok befolyása a nemzetközi életben, aktívabbá vált külpolitikájuk. Ma ezek az országok alkotják az ENSZ-tagság több mint felét és egyre jelentősebb szerepet vállalnak a haladásért és a világbékéért folytatott harcban. Az afrikai felszabadult országok nem nézik tétlenül a gyarmattartók neokolonialista törekvéseit. A gyarmatosítás elleni harc egyre fokozódik. Ennek sikeréhez nagy mértékben hozzájárul a Szovjetunió és a szocialista országok internacionalista szolidaritása. A szocialista politikai, társadalmi és gazdasági irányfelvétel, amely a hatvanas években indult meg e kontinensen és mint a leginkább járható út igazolta magát az afrikai államok életében, a hetvenes évek közepén erős fejlődésnek indult. A hetvenes évek második felében a szocialista irányzat egyre inkább egybekötődik a tudományos szocializmus alapvető gondolataival, egyre inkább hangsúlyozzák a politikai műveltség és szervezettség kérdését. A szocialista irányzatú országok (Angola, Etiópia, Mozambik, Kongói Köztársaság, Benin stb.) pártjainak programnyilatkozatai hangsúlyozzák, hogy a szocializmus építését a nemzeti demokratikus forradalom egész sót feladata előzi meg. Ilyen a gyarmati hagyaték felszámolása, a feudális viszonyok megszüntetése, az analfabetizmus felszámolása, a külföldi tőke hatalmának korlátozása, a közgazdasági önállóság megteremtése, a közgazdaság és a kultúra fejlesztése. Ezen célok megvalósítása teszi lehetővé a szocialista irányzathoz való közeledést. A folyamat lényege a néphatalom megteremtése, az állami tulajdon bevezetése a közgazdaságban, az iparosítás és a tömegek szervezettsége. A hetvenes évek Afrikájában a Szaharától délre jelentős osztály-, szociális- és politikai differenciálódás figyelhető meg. Elmélyült a nézetkülönbség az egyre erősödő munkásosztály, parasztság, kisburzsoázia, értelmiség és a nagyburzsoázia soraiban. A kommunista pártok és a forradalmi demokraták által vezetett haladó társadalmi erők jelentősen növelték politikai kezdeményezésüket. Ezzel szemben a számszerűleg növekvő burzsoázia az imperializmussal közös osztályérdek által vezetve saját tevékenysége támogatásához, a nyugati hatalmakkal keresi a kapcsolatot. Néhány képviselője még az újgyarmatosítást is támogatja és antikommunista pozíciókból kiindulva üldözi a kommunista és más haladó pártok tagjait. A legreakciósabb afrikai burzsoá körök az imperializmussal közös gazdasági és politikai érdekazonosságból kiindulva azonos álláspontot foglalnak el Afrikát illetve a világot érintő politikai kérdésekben. Az elmúlt tizenöt évben az afrikai kommunista pártok tekintélye, befolyása jelentős mértékben megnövekedett. Ezzel egyidőben megerősödött a forradalmi demokraták pozíciója, mely az afrikai értelmiség és kisburzsoázia leghaladóbb rétege és legtöbb képviselője a tudományos szocializmus eszméit vallja. Jelenleg igen tekintélyes csoport létezik a Kongói Munkapártban, a Guineái Köztársaságban, a mozambiki felszabadítási mozgalomban, az angolai népi felszabadítási mozgalomban stb. Az afrikai forradalmi demokrata pártok politikájának közös vonósaként jelölhetjük meg a mély szociális, közgazdasági változások megteremtésének igyekezetét. A forradalmi demokraták propagálják a tudományos szocializmus néhány központi gondolatát és következetesen elvetik a nemzeti reformisták által hirdetett állítólagos „afrikai különlegesség" tézisét. Nem alkotnak azonban osztály jellegű pártokat. Az afrikai földrész országaiban, ahol a forradalmi demokrata típusú pártok kezében összpontosul a politikai vezetés, egész sor haladó reform valósult meg. A gazdaságpolitika területén többé-kevésbé következetes földreformot valósítanak meg és földművesszövetkezeteket alakítanak. Ezzel egyidőben kedvező feltételeket hoznak létre a nagy- és középipar államosításához, az állami ipari szektor megteremtéséhez, c bankok és a biztositó vállalatok államosításához. A forradalmi demokraták ott érnek el legnagyobb sikereket, ahol egyesülnek a marxista műveltségű értelmiséggel. A forradalmi demokraták szövetsége a nemzetközi kommunista mozgalommal jelentős fegyver az imperializmus neokolonialista politikája ellen folytatott harcban. A forradalmi demokraták a kommunista pártok tagjaival együtt a Dél-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Nigériában leleplezik a nyugati monopóliumok érdekeit, melyek saját társadalmi rendszerüket igyekeznek ráerőszakolni a fiatal afrikai államokra. Egyben figyelmeztetnek arra a tényre, hogy az imperializmus Afrikában a kapitalista rendszer stabilizálására törekszik. A burzsoá propaganda néhány tömegtájékoztatási eszköze a hagyományos törzsfőnökök és feudálisok közt keres támogatást. A nyugati ideológusok támogatják valamiféle kizárólagos afrikai társadalmi fejlesztés szükségszerűségének tézisét, amely kizárja a társadalmi fejlődés általános törvényszerűségeit. Az afrikai vezetők közül többen elvetik az osztályharc európai koncepciójának „dogmáját”, amely szerintük idegen az afrikai kontinens számára. így például J. Kennyatta azt állítja, hogy „az osztályharc elméletének semmi köze nincs ahhoz, ami országában uralkodik". Afrika esetében komoly szerepet játszanak a hadsereg egységei is. Mint G. I. Mirszkij a „Harmadik világ" című munkájában (melyben elemzésnek veti alá az afrikai fejlődést) írja, a hadsereg nem lehet a társadalom vezető ereje és a szociális, közgazdasági kérdéseknek a megoldását a fejlődő országokban, valamint a gyarmati sorsból felszabaduló országokban csak egy politikai élcsoport, vagyis haladó párt valósíthatja meg. A sikeres kapitalista-ellenes út lehetetlen a tudományos szocializmus ideológiája nélkül, mivel csakis ez az ideológia szabadíthatja meg az embereket, a tömegeket a nacionalizmus, a vallási, feudális és burzsoá elképzelések rabságától. Afrika haladó erőinek küzdelmét egyöntetűen támogatja a Szovjetunió és a szocialista országok. Ezt igazolják L. I. Brezsnyevnek az SZKP XXV. kongreszszusán elhangzott szavai is: „Az országok többségével, melyek a gyarmati rendszer szétesése következtében jöttek létre, a béke és szabadság mély vágya köt össze." Az a támogatás, melyet a szocialista országok nyújtanak az afrikai felszabadító mozgalomnak, kezességet jelent a gyarmatosítás idején felgyülemlett komoly közgazdasági, szociális és politikai problémák megoldásához. Ez a segítség újból és újból kifejezi a szocialista világrendszer mély internacionalista politikáját. PÉK VENDEL 5
