A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-18 / 33. szám

A The Bitch című angol filmben Joan Collins egy éjszakai mulató tulajdonos­­nőjét alakítja, aki könnyelműsége miatt veszélyes kalandba bonyolódik... A még mindig nagyon vonzó színésznő a filmlexikon adatai szerint 45 éves és 45 filmet forgatott. Képünkön Michael Coby társaságában a The Bitch-ben. Salvador Dali megünnepelte 75. szüle­tésnapját. A szürrealista festészet nagy öregje ma is örömét leli a bolondos ötletekben. De bármilyen maszkot is ölt, Mona Lisától Vilmos császárig, csak Salvador Dali marad. Dilemma: Ide? Oda? Vagy a pelen­kába? Tom Brokaw újságíró Los Angelesben, a televízióban meginterjúvolta Henry Fondát és Jane Fondát, az apát és a leányt. Brokaw egyebek közt ezt kér­dezte az apától: „Feleségül vett volna egy olyan fajta nőt, amilyen az ön leánya, Jane?“ A színész mosolyogva felelte: „Olyan politikai aktivistát, mint Jane? Okvetlenül." Erre aztán Jane is közbeszólt: „Nem hiszem, hogy jó vá­sárt csináltál volna." S még sokáig be­szélgettek. Végül Jane kijelentette: „Ez az első eset, hogy ilyen hosszasan be­szélgethettem a papával. Ez a férfi tet­szik nekem." Natalie Wod, West Side Story világ- I- e. 105-ben, a dákok fölött aratott hírű Máriája 41 éves. Talán ez a kép győzelem emlékére építették a Forum is bizonyítja, hogy a múló évek ellenére Romanum közelében a Forum Trajanu­sem kell félnie a kamerától. mot. A képünkön látható oszlopon a győztes Trajanus császár szobra áll, az oszlop mellett pedig a császár hamvai vannak eltemetve. SUSZTER A KAPTAFÁTÓL Nagy baj ért, igen nagy baj. Bár szokták mondani minden relativ, Így az ér. keservem is, mert szerencsétlensé­gem oka mindössze annyi, hogy levált a cipőm talpa. Nolene, mondhatná valaki, ez is bej? Ugyancsak nyavalygós, élhetetlen ember lehetek, ha világlájdalmat aka­rok produkálni egy ilyen bagatell ma­gánügyből. Ha levált, hát levált. No és, kinek mi köze hozzá, mással is megesett ilyen köznapi apró bosszú­ság, mégsem kürtöli világgá. Hát én most igen is azt teszem. Bo­csáttassák meg a vétkem, mert ugye a magán- és a közügy határát igencsak nehéz megvonni. Nem szeretném Adómnál és ivónál kezdeni történetemet, de a könnyebb megértés kedvéért bizonyos előzmények elkerülhetetlenek. Először is szeretném közölni, hogy ré­gi harcos vagyok. Veterán. Harcoltam én már üzletessel, hivatalnokkal, kis­polgárral, notórius alkoholistával stb. Merthát köztudott, hogy mindenért és mindenütt harcolni kell. Végre sikerült kiharcolnom egy kétszemélyes szakszer­vereti beutalót. Reméltem, hogy leg­alább két hétre elhagyhatom a ,,lö­­vészárkot" és élvezhetem a láradt ka­tona arany szabadságát. Sajnos nem így történt. Alig csámborogtunk el az üdülőtől háromszáznyolcvannégy lépést, érzem én, hogy a bal cipőm orránál valami lollog. — Jé! — csodálkozik nejem, mint aki életében először látott ilyet — Kor­nél, éhes a cipőd! Ránézek tátogó lábbelimre és mon­dom : Öhü. A tényállás megállapítása után be­­andalogtunk a városba. Én úgy lép­deltem, mint egy lerúgott balszélső, a cipőm egyre nagyobbra nyitotta póló­ját, míg végre találtunk egy épületet, melynek bejárati kapuja felett kopott cégtábla hirdette: Cipő javító. — Itt vagyunk hát — sóhajtottam lel megkönnyebbülten. Megnyomom nagy lendülettel a kilincset, de az ajtó nem nyílik. Szemügyre veszem a táblát, most éppen tízórai szünet van. Sebaj, pár perc múlva letelik. Vártunk türelmesen, igaz nem sokat, csak háromnegyed órát, mikor megjelent egy bőrkötényas középkorú férfi. Nagy tisztelettel meg­hajoltam leié, de nem sok viszonzásra lelt udvariasságom. — No, mi van? — kérdi. — Sajnos — emelem fel a lábam, rossz cipőm feléje mutatva, de be sem fejezhettem a mondatot, rámdörrentstt. — Vigye az irodába, három hét múlva kész lesz! — No, ez nem valami biztató- je­gyeztem meg. — Tudja mit, van itt a közelben egy gyorsjavító, ha minden jól megy, három napon belül kész lesz. Átballagtunk hát a gyors-mesterhez. Egyedül matatott ő is a, műhelyben, mint az előző. Mondom neki az esetet. Kérem szé­pen, szinte könyörögve, szánjon már meg szegény halandót, üsse vissza le­vált cipőm alsó leiét. A mester megmagyarázta, nem ilyen egyszerű a dolog. Ad egy: cipőmre gci­­roncia van, ez a másik javítóműhely kompetenciájába tartozik. Ad kettő: je­lenleg egy másik „karbantartáson'' dolgozik. Ad három: sietős a dolga, mert gyűlésre készül. — Gyűlésre? — kérdem meglepőd­ve . — Mit csodálkozik, maga még nem volt gyűlésen? — Voltam kérem, hogyne lettem vol­na, de izé, hát munkaidő alatt? — Miért, maguknál tán éjiéi után tartják az értekezleteket? — Nem, kérem nálunk is munkaidő alott, de ugyebár én az adminisztrá­cióban dolgozom... — Vegye tudomásul — végignézett rajtam - polgártárs (mégis megtalálta a helyes megszólítást), annak a világ­nak régen vége, mikor a susztert le­nézték. — Távol álljon tőlem, de mondta meg, mikor jöhetek? — Holnap lél nyoctól dolgozom. Beállítottam hát másnap reggel léi nyolcra. Nagy ámulatomra hatalmas betűkkel ki volt Írva az ajtóra: Leltár. — A rosseb egye meg — károm­kodtam. Nem volt más választásom, harmadnap is bebandukoltam a mű­helybe. Azzal logad a mester, ma sem ér rá, mert pár perc múlva jön érte o munkaügyi osztály előadója, és mint példás dolgozó kénytelen vele elmen­ni az egyik iskolába tanonctoborzásra. — Maga? Hát éppen maga? — kéidem elkeseredve. — Miért, ki menjen? Vagy talán ké­telkedik benne, hogy érdemes vagyok rá? — Dehogy kételkedem kérem ... — Vagy azt hiszi, úgy hemzsegnek nálunk a suszterinasok, mint a csó­tány? — Jaj, hát tudom én, hogy minde­nütt akad probléma, de . ■ . — No, ide figyeljen! Van magának fia? — Van. — Odaadná suszternak? — Nyeltem egvei — No, ugye hogy nem? Majd választ neki kényelmes, jólmenő, diva­tos szakmát. Kevés munkáért sok fize­tés, borravaló, fusizás he-he-he. Kituszkolt és elviharzott. Az én cipészem a következő napon sem fogadott. Valamiféle kimutatással bajlódott, aminek elkészítése határidő­höz volt kötve. Erre már eldőlt bennem a borjú. — De azt a fűzfán fütyülő rézan­gyalát, maga suszter vagy hivatalnok? Gyűlés, leltár, inastoborozás, statiszti­ka, s ez alatt nem ütött lel három sa­­rokkoptatót. — Maga engem ne oktasson, — vet­te át partnerem a hangoskodást — még ilyen tolakodó emberrel nem ta­lálkoztam. Annyira koldusszegény, hogy nem telik másik pár cipőre? Volt szerencsém! Sajnos nekem nem! De legalább megint van lehetőségem mi ellen har­colni. CSICSAY ALAJOS ÉBREDÉS (Mással is megeshet) Reggel valami nyüszítésre ébredtem. Nézek jobbra, — semmi. Nézek a ta­karó alá, — semmi. Szétszedem a csör­gőórát is, — ott se. Mintha a fűtőtest alatt.... Felkeljek? Az istenért, csak azt ne! Egyre jobban nyüszít. Azért ezt mégsem ... Nem tűrhetem. Inkább fel­kelek. Odaslattyogok. Na, mi van öcsi?! Beteg vagy, beteg? Nyúlnék utána. Nem merek. Meg is haraphat. Ki tudja mi lehet? Hátha foga van, agyara, szú­rós uszonya, hegyes csőre, éles kar­mai, meg miegymás. Veszem a kút 5-csot. Piszkálgatni kezdem. Alig mozog. Beteg. Majdnem hulla. Piszkos tollacs­­kái összeragadoztak a kosztól. Ô, hát ez veszélytelen. Tenyeremre veszem. Az erkélyre megyek vele. Csak itt, a fel­kelő Nap fényénél veszem észre, hogy ez meg... Ez nem igaz! Na hát, ki hitte volna? A tulajdon fantáziám. Ej­nye, ejnye... No, várj csak, hozok mindjárt egy kis almabort, ánizsmagot meg bórembuko­­ládét. Na, jobban vagy már? Ejnye, ejnye . . . BETTES ISTVÁN 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents