A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-18 / 33. szám

Kővetkező szőmtink tartalmából: Dr. Štefan Infner: AZ INTERNACIONALIZMUS RAGYOGÓ PÉLDÁJA Zs. Nagy Lajos: EMBEREK ÉS SZÁMÍTÓGÉPEK Miklósi Péter: JÓSKA, A PARTIZÁN Mészáros Péter: A JOVÖ ENERGIAFORRÁSAI P. Haško: HŐSIES VÁLLALKOZÁS Címlapunkon Kontár Gyula, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele _____j___________________ A CSEMAOOK Központi Bizott­ságának képes hetilapja. Meg­jelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szer­kesztőség: 890 44 Bratislava, Ob­chodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket el­intéz: PNS - Ústredná expedí­cia tlače, 884 19 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,- Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levél­kézbesítő. Kéziratokat nem őr­zőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Új embertípus. Itt ei a nagyváros forró vagy hűvös légáramlatokat le­helő betorvpalatái között, és mégsem él itt. Kétlakinak is hívják őt, ingázó­nak, utazgató embernek, nyugtalan, iz­gága kétéltűnek. Vagy nem is hívják őket sehogy, csak idegenkednek tőlük, mert túl so­kan vannak, s hétvégeken vélük telnek meg a távolsági autóbuszok, az eme­letes és egyszintű személyvonatok, de más napokon is akad időpont — több is —, amikor elárasztják a pályaud­varokat és az autóbuszmegállókat. Ingázók. Maga a szó életüknek csak egyetlen mozzanatát jelzi, azt, I ogy más helyen élnek, mint ahol dolgoz­nak, s naponta, hetente, kéthetente „ingáznak“ lakhelyük és munkahelyük között. Öllé Erzsébet Nem tartalmazza a szó azt, ami ta­lán a lényeg: mit kell naponta elhagy­­niok és miért. Nem tartalmazza, nem is tartalmazhatja a csallóközi rónát, a Mátyusföld galagonyás berkeit, a fa­lusi vasárnapi délutánok vizein úszó apró örömvitorlákat, de a hajnali éb­redések kiábrándító hangulatát sem, az autóbuszra várakozás idegesítő per­ceit, a szorongást, a tolongást tömött járműveken, az otthon sejtekbe belo­pakodó s kínzó emlékeit; a vidám kár­tyacsatákat, a váratlan és futó isme­retségeket, csöppnyi flörtöket, az önfe­­ledtség jótékony perceit sem. Hiány­zik a szóból az is, amiért mindez tör­ténik, nevezetesen a munka, amelynek célja és eredménye annyiféle lehet, hogy számbavenni szinte lehetetlen, s a pénzesboríték megtapogatása örömétől, az önmegvalósítás néha talán ködös és homályos, xle mindig valóságos vá­gyáig terjed. A bratislavai Slovnaft leányszállásá­nak egyik harmadik emeleti szobájában ülök három lány között, akik sósru­dacskákkal kínálnak és egy csöppet sem jöttek zavarba a látogatásomtól. Pedig a lépcsőházban találkoztunk a portással, aki kissé borízű hangon rik­kantott a lányokra: legfeljebb öt per­cig maradhatok a szobájukon. Erről a helyiségről akkor is felismer­ném, hogy leányszoba, ha egyedül len­nék itt, ha másról nem, hát az asztalon virító százszorszépekről, de méginkább arról a rendről és tisztaságról, aminek megteremtésére csak női kezek képe­sek. A három lány közül kettő lakik eb­ben a szobában: a' komáromi (Komár­no) Öllé Erzsi és a gútai (Kolárovo) Alena Paraiová. A harmadik Anna Kol­­lárová is vendég itt, akárcsak jóma­gam. Titokban Öllé Erzsiké arcát figye­lem. Szokatlanul komoly, s tekintetében is ismeretlen eredetű szomorúsg buj­kál. Ő már hat éve dolgozik a Slov­­naftban, három éve laboráns és >it is tanult. Édesanyja tanítónő Madáron, (Modrany), egy hét éves öccse és egy 13 éves húga van. Kéthetenként láto­gatja őket. S az édesapja? — Ne beszéljünk rólja! — válaszolja kurtán, s nem kell túl nagy következ-Zs. Nagy Lajos: INGA tetési képesség ahhoz, hogy kitaláljam, Erzsiké szülei elváltak. Életkorához alig illő szomorúsága, bánatos tekintete to­lón ezzel magyarázható. De testvérei­ről beszélve felragyog a tekintete. — Mi még soha, de soha nem ve­szekedtünk ... I Munkája mellett a magyar gimnó-Egri Klára főzte a vacsorát — közíi, hogy szintén autóstoppal látogatja Gútán élő szü­leit és testvéreit. — Az autóstopp a leggyorsabb és legpontosabb közlekedési mód — mondja, s vígan körültáncolja a levc­­sestálat. Szlávik László zium esti tagozatára jár, két év múl­va érettségizik. S utána? — Főiskolára akarok menni, ha le-, hét természettudományi szakra. Nagyon szeretem a matematikát. — Gondolja, sikerülni fognak ezek a tervei? — Biztos vagyok benne — válaszol­ja olyan határozottan, hogy nekem is el kell hinnem. Szabad idejében tornázik és atletizál. Távfutó. Észreveszi, amint fürkészem so­vány alakját, hirtelen s szinte támadón megkérdi: — Nem hiszi el, hogy sportolok? Megnyugtatom őt, hogy elhiszek ne­ki mindent. —- Mivel jár haza? — Autóstoppal. — Mindig? — kérdem meghökken­tem — Ha csak tehetem. Furcsálja? — Egy kicsit. Nem fél, hogy egy­szer valami szélhámos kocsijába ke­rül? — Eddig még nem történt meg, hogy szemtelenkedtek volna velem. Remé­lem ezután sem fordul elő. Különben is meg tudom magamat védeni. Elhiszi? Bólintok. Keskenyre szűkült szemében annyi elszántságot látok, hogy valóban nem tudom elképzelni azt a gépkocsi­­vezetőt, aki Erzsikével szemtelenkedni merne. Szobatársnője, Alena, merőben az ellentéte. Mosolyog, nevetgél, dúdo', bekapcsolja a rádiót és hirtelen tóne­­raperdül. Ö még csak egy hónapja dolgozik az üzemben, azelőtt a komá­romi Szakszervezetek Házában volt (ugyancsak egy hónapig). Komáromban érettségizett, majd kétéves népművelő felépítményi iskolát végzett. A Slov­naft technikai könyvtárának a könyvtá­rosa, de a funkciója néki is: laboráns. — Csak így kaphatok 1900 korona fizetést — mondja ravaszkás mosollyal. Szívesen lennék népművelő, hiszen an­nak tanultam ki, de olyan fizetésből, amit ott adnak, nem lehet megélni. S míg a levest kavargatja — ma ő

Next

/
Thumbnails
Contents