A Hét 1979/2 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1979-08-04 / 31. szám
FOLYÓIRAT História (új tudományosnépszerűsítő folyóirat) Ez évtől kezdödőleg új színes lappal gazdagodik a magyar (magyarországi) folyóiratok tárháza. Tudományos-népszerűsítő és ismeretterjesztő célzattal jelenik meg — évente négyszer (reméljük, hogy később sűrűbben is) a História. A címből nem nehéz következtetni: történelmi folyóiratról van szó. A lap a Magyar Történelmi Társulat kiadványa. Elsősorbani jelentősége abban áll, hogy ez az első és egyben egyetlen olyan orgánum, amely aktuális történelmi témák népszerűsítésével próbálkozik, és a legszélesebb olvasóközönséghez szól, annak igényeihez igazodik. Mint azt a programadó cikkből megtudjuk, a lap „az akadémiai keretekét áttörő közlöny" szerepét kívánja betölteni. Megjelentetése kettős indíttatású: Célja elsősorban, „a jelenhez szólás igényével" bevonni a széles olvasóközönséget a történelmi közgondolkodásba, a helyes történelemismeret és -szemlélet kialakítását tartva szem előtt. Másrészt a történettudománynak a társadalmi tudattal való szinkronba hozására törekszik. Mert „ahogy a történettudomány nem élhet a társadalmi közgondolkodástól elzártan, úgy a társadalom sem létezhet saját történetének beható ismerete nélkül" Különösen fontos e kettős szempont tudatosítása akkor, amikor bizonyos problémákat észlelhetünk a történetírás, mint szaktudomány és a társadalmi tudat viszonyában. E problémákat a közelmúltban több sajtóvita résztvevője érintette, sőt nehezményezte. A lap szerkesztőgárdája tudatosítva, hogy „amennyiben a jelen helyzetet történetileg feltáró tudomány, a történettudomány és a társadalom szerves kapcsolata megszakad, tudományunk létjogosultsága lesz megkérdőjelezhető . . ." folyamodott egy e problémákat áthidalni törekvő folyóirat megindításához. Bár korai lenne a lapról, egy szám után, sommás ítéletet mondani, semmi okunk kételkedni abban, hogy a História szerkesztői ne váltanák be a megfelelő szinten célkitűzéseiket. Az első szám színes és gazdag tartalma, a magyarországi lapoknál megszokott színvonalas szerkesztési módja is ezt látszik bizonyítani. A közéletileg aktuális, illetve széles érdeklődésre számot tartó történeti témák feldolgozására való törekvés a folyóirat szükségességét, az írások jó színvonala melletti közérthetőség kvalitásait bizonyítja. A több éves hiányt pótló lap nálunk is nagy sikerre számíthat. Himmler György KIÁLLÍTÁS Elődeink hagyatéka A Galántai Járási Honismereti Múzeum dolgozóinak a kezdeményezése, szorgalmas munkája, igyekezete révén alig egy hónapja egy új néprajzi múzeummal gazdagodtunk. Vágsellye (Šaľa) modern toronyházainak tövében áll az a parasztház, amelyet „újjá" varázsoltak; — hadd idézze azt a kort, amely végérvényesen letűnt. A múzeumot úgy rendezték be, hogy a bútorok, a használati tárgyak, a paraszti munkaeszközök a ház korához igazodjanak, s nem utolsósorban híven tükrözzék a kor szellemét, a környező falvak szokásait, jellegzetességeit. A múzeum létrehozásának, a gondolata még 1976-ban született. Sok munkába, fáradozásba került a ház felújítása. A megrongálódott nádfedelet például nódszegi nádazó mesterek javították, varázsolták újjá. Egyébként a szelemenes ágasfás tetőszerkezetű ház építési módja is jellemző a környék-e. Mocsaras vidék lévén, az építkezés is alkalmazkodott a földrajzi viszonyokhoz. Szanyi Mária néprajzostól megtudtam, hogy a ház erős cölöpökön nyugszik. A cölöpöket vesszővel fonták be, majd a „csapók" sárral tapasztották. így az árvíz ha el is mosta a ;a at, a ház vázában, alapjaiban nem tett nagy kárt. A parasztház valószínűleg a múlt század derekán épült. Viszonylag hoszszú, s ez arra enged következtetni, hogy esetleg több család is lakhatta. A hátsó részt később istállóvá alakították. A lakott rész két szobából, egy pitvarból és egy kamrából áll. Az „elsőházba" lépőnek mindjárt a vakító fehérre meszelt kemence ötlik a szemébe, amelyen viszont - nyílást sehol sem lát. A kemence szája a pitvarba torkollik; onnan fűtöttek, ott rakták be a tüzelőt. Az elsőházban „c'ak" a meleget ontotta a kemence. A házban a régi kor divatjának, szokásainak, szertartásainak, rendeltetésének megfelelően került minden tárgy a maga helyére, hogy átadhassa, elmondhassa készítője, használója üzenetét — azokét, akik már régen a földben nyugszanak. (dusik) KÖNYV Mórocz Károly: Kodály Zoltán nyomában Bevallom, nem kis örömmel vettem kezembe a Szlovák Tankönyvkiadó egyik legújabb, s talán legértékesebb publikációját. Már a kivitelezés meglepően vonzó. Az illusztrációk Nagy József kezemunkájót dicsérik, ahogy azt Mórocz Károly galántai pedagógus mindjárt az elején megköszöni. Nekünk viszont az ő áldozatos munkájáért kell köszönetét mondanunk, hogy kezünkbe adta egy vidék — Mátyusföld közepének, Galánta környékének — hangulatát idéző balladák, népdalok, katonadalok, gyermekjátékok, és mondókák, szokások és köszöntők dallamát illetve szövegét, s mindezekhez olyan értékes útmutatókkal és kiegészítésekkel szolgál, amelyek egyrészt közelebb viszik az idegent ennek a tájegységnek hagyományaihoz, hajdani kultúrájához, másrészt példaképül szolgálhat más vidéken, élő és gyűjteni vágyó embereknek. Nem nagy tett, amit elvégzett! — mondhatnánk. Évekig a diákok segítségével felvette, lejegyezte (a dallamokat Ág Tibor is) mindazt, amit az emberek elmondtak, vagy elénekeltek. De tette ezt így más is? — kérdezhetjük joggal. Van még egy tájegységnek ilyen jellegű monográfiája? Hazai berkekben nem tudunk róla, de reméljük, hogy eme kiadvány ösztönző jelenléte után jelentkeznek újabb szerzők, újabb gyűjteményekkel. Addig is tegyük nagyító alá ezt a címében még kevesebbet sejtető könyvet (Kodály Zoltán és Galánta kapcsolata közismert, a cím mégis inkább a gyűjtésre ösztönzést, a kodályi szellemben „tiszta forrásból" merítést takarja). Balladákkal kezdi, talán mert a magyar etnikumban a Csallóköztől Moldváig, Gömörtől a Vajdaságig ezek mutatnak legösszefüggőbb képet. Bár sok dallam nem a legeredetibb változat, stílusában nem egységes, közzétételük szükségesnek mutatkozott. Hogy mily gyorsan változik a szöveg, s közben a dallam a régi marad, azt a munkásfolklór anyaga példázza. De a gyermekjátékok, kiszámolok és mondókák felelevenítése sem fölösleges. Számomra — bár ez erősen szubjektív vélemény - a népszokások leírása és szemléltetése, valamint, a népmesék tetszenek a legjobban. Talán mert olyan nagyon hiányzanak könyveinkből, könyvtárainkból s. lassan tudatunkból is az ilyen dolgok. Foglalkoztat a gondolat, hogy a felnőttek prózamondó versenyének gyér érdeklődését nem kellene-e mesemondó versennyel színesebbé tenni: egyrészt mesék gyűjtésére ösztökélendő, másrészt a televízió és „egyéb okok" miatt keveset mesélő szülők tudatát formálhatnánk: gyermekeink javára. Bár sok szempontból hasznos ez az új könyv, de ehhez is hozzásegíthetne. S még valamihez: népismereti öntudatunk kristályosodásához, s még sok hasonló kiadvány születéséhez. Molnár László így élt Karinthy Frigyes Szögletes fejformáját, vastag száját, széles arccsontját, kemény boltozatú homlokát szemlélve nehéz elképzelni, hogy ez az ember vidám is tudott lenni. Műveit olvasva azonban szertefoszlanák a kételyek, s sietve állapítjuk meg, hogy Karinthy Frigyes a legnagyobb humoristánk. Zseniális egyéniség, kiváló regény- és novellaíró, költő, újságíró és műfordító. A Nyugat, majd a Pesti Napló munkatársa volt, s tagja lett a Vörösmarty Akadémiának és az írói direktóriumnak is. Karinthy nevetve és nevettetve gúnyolta ki kora társadalmának visszásságait, rendellenességeit. Rengeteget dolgozott. Élete utolsó éveiben fáradt, keserű ember lett, mindig sietősen élt, kapkodva és rendszertelenül, de ötvenedik évéhez közeledve, maga is reménytelennek érezte, hogy változtasson életmódján, szokásain. Mind súlyosabbá váló rosszullét környékezi, majd Stockholmban megoperálják, visszanyeri egészségét, s öt évre szóló nagyszabású írói tervet készít. Ezt azonban nem tudja megvalósítani, mivel 1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzés következtében meghal. A Kerepesi úti temetőben Móricz Zsigmond tartotta a gyászbeszédet. Móricz véleménye szerint „a világformáló agyak egyike volt". Egyik kortársa és barátja szerint „Karinthy Frigyes csak egy van a. magyar irodalomban a Halotti Beszéd óta . . . Voltak és vannak a magyar irodalomban gondolkozó írók, de olyan, akinek rendeltetése a gondolat teremtése, mind ez ideig csak Karinthy volt". Levendel Júlia, a kötet szerzője sokoldalú, sokféle Karinthyt, a humoristát, a költőt, a regény- és újságírót, a haladó világnézetű, emberséges embert állítja az olvasó elé. Abel Gábor onnan íme, egy ťociautomata. Az NSZK-ban készített gépi „segédedző" az előre meghatározott program szerint 4-25 másodperces időközökben, a kívánt magasságban és sebességgel rúgja el a labdát. Simon Templar ismét megjelenik a képernyőn; az új epizódokban azonban nem Roger Moore, hanem honfitársa, lan Ogilvy harcol az igazságért. A szép partnernök sem hiányoznak mellőle. Még egy ismerős is akad köztük: Carla Romanelli, több magyar tévéfilm főszereplője. Ez a vízi „porszívó" jelentősen lerövidíti az „uszodatündérek" munkáját. 8 HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK
