A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

AZ ÉSZAKI FINNUGOR NÉPEK

„ÉSZAK NÉPEI KICSINYEK,

MINT A TOBOZKÁK A HATALMAS CIRBOLYACÉDRUSON.

DE NEKÜNK IS VAN SAJÁTUNK, OLYAN, AMI NINCS MAS NÉPEKNEK:

LEGENDÁINK, DALAINK, ÉS AZ, HOGY TUDUNK MOSOLYOGVA ÉLNI A ZORDON ÉSZAKON."

(Juvan Sesztalov, manysi költő)

2 A rokonnépek közül a legkisebb lélekszámúak közé tartoznak a legközelebbi és a * legtávolabbi rokonaink is. A magyar nyelv a manysival és a chantival mutatja a legközelebbi rokonságot (a manysi név eredetét tekintve azonos a magyar népnév, népünk nevének nagy részével). Legtávolabbi rokonaink pedig a szamojéd népek, akiktől őseink körülbelül hatezer évvel ezelőtt váltak el, továbbá a lapp nép (a Szovjetunióban a Kola-félszigeten csak kétezer él belőlük).

Ezeknek a népeknek a nevét kárvallott dolog lenne a történelmet formáló nagy népek sorában keresni: létük és sorsuk belevész az emberiség sok-sok ezernyi volt és ma is élő kis népeinek tömegébe. De az is meglehet, hogy csak mi, a ma élők tudunk keveset róluk, a múltjukról, s ha bővebb ismeretekkel rendelkeznénk, rangosabb helyet foglalnának el történelmi tudatunk hierarchiájában. Erre a sejtésre hősi epikájuk mozgalmas világa jogosít fel bennünket elsősorban. A fönt idézett Sesztalov történelmük korábbi dicsőségesebb korszakáról ezt írja, egy legendát idézve: „Őseim akkoriban tudtak vasat kovácsolni, gabonát vetni. Gyors lábú tüzes lovakon vágtattak, és birkanyájat legeltettek. Aztán elvesztették a napot és a palotákat. Elmentek megkeresni, betévedtek a tajgába, a mocsarakba. A visszautat azonban nem találták meg."

A három keleten élő nép, a manysi, a chanti és a szamojéd népek legnagyobb lélekszámú csoportjának, a nyenyeceknek a sorsa nagyon közeli

rokonságot mutat. Annak idején igen kemény ellenállást tanúsítottak a cári hódításokkal szemben, de végül is a túlerő megtörte és szétszórta őket. A katonák nyomában érkező pravoszláv téritök elől járhatatlan erdők mélyére, ismeretlen kis folyók mentére húzódtak vissza. A keresztvíz után a prémkupecektöl a „tüzes vizet" is megismerhették. A koldusbotra juttatott kis népek azonban nem adták fel a harcot, megőrizték önmagukat, nyelvüket, hagyományaikat, egy szebb múlt emlékezetét.

Ezeknek a kis szibériai népeknek (nagyobb részt a lappoknak is) gazdasági fejlettsége a huszadik században is a patriarchális ősközösség fokán volt. A szovjethatalom előtt nem területi, hanem vérségi, nemzetiségi alapon szervezkedtek. A szellemi műveltség - a szinpompás népköltészetet kivéve -, alacsony fokon állt, írástudó szinte nem is akadt, a nép kizárólag a sámánokban bizott, hozzájuk fordult segítségért.

HA