A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-01-27 / 4. szám

PETRÓLEUMLÁMPA FÉNYÉNÉL A gímesi (Jelenec) Jancsó János nem rokona az ismert és neves filmrendező­nek, Jancsó Miklósnak. Csupán név­rokona. De az egymástól távol élő két azonos vezetéknevű ember pályája azért valamiben hasonló. Egyik is, má­sik is rendező. Jancsó Miklós filmet (Fényes szelek, Csillagosok, katonák stb.), Jancsó János színdarabot rendez. S a párhuzamot folytathatom tovább. A neves filmrendező nagy stábbal, kiváló színészekkel dolgozik. A gímesi rendező mindössze tíz amatőr színját­szóval. A CSEMADOK helyi szervezete színjátszó csoportjának állandó tagjai­val. A filmhez, megalkotásához, legyár­tásához pénz kell. Méghozzá nem is kevés. A filmgyáraknak azonban nincse­nek anyagi gondjai. Jancsó János sze­rény eszközökkel, szinte ráfordítás nél­kül dolgozik, a csekély bevétel remé­nyével. A Kopotthegy alatt, a szőlőben, a színdarab-rendező takaros pinceházá­ban beszélgetünk a kulturális munka értelméről. Este, petróleumlámpa gyér fényénél, mert a Zobor vidéki falunak ebben a pompás, már-már fényűző negyedében még nem vezették be a villanyt. Ki gyertya, ki petróleumlámpa lobbanó fényében tűnődik csendesen a dolgok értelmén. A lámpafény az igazi, az igazán hangulatos. Ez illik az új bor ízlelgeté­séhez. Szertartásos mozdulatokkal kós­tolgatja apa és fia, az idősebb és fia­talabb Jancsó. S az öreg, a szőlőhegyi remete ugyancsak csóválgatja a fejét, mert nem nyúlok a pohárhoz. Ügy néz rám, sajnálkozva, mintha legalább is fél lábbal már a sírban állnék. A nyugtalanító kérdést nem nehéz ki­olvasnom a tekintetéből: „Meddig élhet az, vagy mennyi lehet még annak hátra, akinek már a bor se ízlik?" Aztán a fiatalabb, egészen pontosan negyvenöt éves Jancsóra téved a pillan­tásom. Hosszan nézem a derék embert, ritkuló haját, kék szemét, s kérdezem, faggatom koccintás nélkül is. És ő mondja, sorolja, hogy helyben dolgo­zik, az Universálban géplakatos, három fiúgyermek apja. Közülük a legidősebb­re a legbüszkébb. A Komáromi (Komár­no) Mezőgazdasági Technikum tanuló­ja. Mert már játszott színdarabban. Gímesen nem múlik el év úgy, hogy az emberek ne látnának egy-két Jancsó rendezte darabot. 1958-tól rabja a színjátszásnak, a színpadnak, a rendezésnek. Huszonöt éves korától telnek úgy a napjai, hogy nappalait a munka, álmatlanabb éj­szakáit pedig a színjátszó csoport ve­zetésével járó gond tölti ki. Darabvá­lasztás, szereposztás, próbák, próba­terem-biztosítás, fűtés stb. Két évtizede vezeti a csoportot, de nem unja, amit csinál. Örömet talál a színjátszásban, a rendezői munkában. Körülbelül húsz színdarabot tanított be. Jancsó Miklós­hoz, a névrokon filmrendezőhöz vissza­térve tréfásan azt mondja:- Neki foglalkozása a rendezés. Ne­kem viszont szenvedélyem! Ne firtassuk, mennyi az igazság a megjegyzésben. Amit csinál, azt ügy­szeretetből teszi. Mások kedvében jár­va. Tizenkét esztendeje a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke. Jelenleg száznegyven a taglétszám. Ezzel elége­dett. Az állapotokkal korántsem. Gyor­sabban hörpintget a borából. Mintha így csendesítené a lelkében támadt viharokat. Nemrégen két éneklő cso­portja volt a helyi szervezetnek. Most egy sincs. Dalosok lennének. Vezető nincs. Pedig negyven tanítója van a szlovák—magyar általános iskolának. Irodalmi színpadjuk is csak volt. Mert ugye, pásztor nélkül szétszéled a nyáj. Nem akad senki, aki összefogná a fia­talokat. Igaz, a fiatalok sem törik ma­gukat. Az elfoglaltságukra hivatkoznak. Mentegetőznek. Az idősebbek meg ott­honról, a televízió bűvköréből mozdul­nak ki nehezen. Remény, lehetőség a dolgok jobbra fordulására a helyi nem­zeti bizottságtól kapott helyiség, ame­lyet barátságosan akarnak berendez­ni .. . Eleven, tartalmas klubéletet sze­retnének benne teremteni . . . Egészen besötétedik, mire kikerülök a borszagú pinceszobából. A csendes hegyoldalon már nem mozdul semmi. Csak a fények pislognak közel és mesz­­sze. Az idősebb Jancsó elindul a pince­ház mögé. A fiatalabb meg még min­dig a CSEMADOK-élet felelevenítésével kapcsolatos elképzeléseit mondja mel­lettem. Lankad a figyelmem. Alig fogok fel valamit a szavaiból. Az este simogató csendességében arccal Gímesnek, hát­tal a Kopotthegynek fordulva próbálok tájékozódni. Jobb felől Kolon köszönt fényeivel, és mintha hallanám az ottani kórus zengő hangját. Bal felől meg a fényei nélkül is Lédecet érzem, az otta­ni menyecskekórus szép tiszta hangját hallom. Egyébként az ég felhőtlen. Változat­lanul hideg az idő ... MACS JÓZSEF szerzőjével, Nagy Lászlóval, a nem­rég elhunyt kitűnő költővel. Októ­bertől júniusig minden hétfő este az anyanyelv ápolása jegyében telt el. Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a Vörösmarty Klub meg­alakulása óta közel ötven klub­házasságot kötött. Az elhangzott előadások szerencsésen egészítik ki az általános és középiskolai tan­anyagot. A tanulók, diákok a klub utánpótlását képezik, s a klub sok tekintetben meg is határozhatja pályaválasztási szándékukat. A klub­élet jó hatással van a CSEMADOK- tagok toborzására is. Célunk, hogy minden klubtag a CSEMADOK-nak is tagja legyen. A Vörösmarty Klubnak tagja le­het bárki, aki hajlandó elfogadni a házirendet, aki tagja vagy tagja szeretne lenni a CSEMADOK-nak, minden évben befizeti a tagsági díjat s az egyes alkalmakkor a be­lépti díjat. A klubestét minden hét­főn tartjuk a Centrál szálló kávé­házában. A klubélet kávéházi for­mája megfelelő, mert az előadó közvetlen érintkezésbe kerül hall­gatóságával. Az utóbbi két évben a klub a CSEMADOK Központi Bizottságával karöltve nyári művelődési tábort szervezett örsújfalun (Nová Stráž), ahol tíz napon át előadások hang­zottak el és viták folytak kötetlen formában. Mind az előadások, mind a viták kultúránk számos fon­tos területét érintették. A színvonalas műsorok szervező­je, a lelkes Tóth Lajos sokat tesz a szocialista kultúra terjesztéséért. JÓBA ALAJOS A VÖRÖSMARTY KLUB Ezerkilencszázötvenhat őszén a né­hány főből álló, alkalmanként ösz­­szeülő irodalom- és művészetbarát társaság tagjai felismerték Vág­­sellyén (Šaľa), hogy elfogytak ér­veik és ellenérveik, már nem tud­nak újat mondani egymásnak, ki­bővítik soraikat és Vörösmarty Klub néven afféle előadói és vitafórumot teremtenek. A klubéletet körülbelül negyven fő kezdte meg. Kezdetben könnyebb fajsúlyú műsoros estek szerepeltek a klub programjában. Azóta tizenkét év telt el, s több mint tíz év szervező munkája ered­ményeként körülbelül 350 műsoros est bizonyítja a klub életképessel gét, a. népművelési munka korsze­rűbb, magasabb formáját. A műsor zömmel irodalomközpontú. De nem jelenti csupán az író-olvasó talál­kozókat. Irodalomtörténeti, iroda­lomelméleti és irodalomesztétikai előadások is elhangzanak. A meg­hívott vendégek: Czine Mihály, Bata Imre, Csanda Sándor, Turczel Lajos, Nagy János, Zalabai Zsig­­mond és mások. A klub vezetői fontosnak tartják a történelmi témájú előadásokat is. Egyik hazai fiatal szaktekintélyünk, Püspöki Nagy Péter például számos lebilincselő történeti témájú elő­adást tartott. A politika, a képző­művészet és a tudomány szintén fontos helyet foglal el a klub mű­sorában. Az elhangzott előadások nagyobb részét rangos magyar­­országi előadók tartották, s ezáltal a Vörösmarty Klub jelentős fórum­má vált, afféle népi egyetemmé. Ha autogramvadász lennék, na­gyon gazdag gyűjteményem lehet­ne ismert nevekből, mert jártak már nálunk Simon István, Csoóri Sán­dor, Lőrincze Lajos, László Gyula, Emil Boleslav Lukáč, Vojtech Kond­­rót, Papp László, Végh Antal, Jozef Vengloš, Buga László, Faragó Lau­ra, Dinnyés József, Bessenyei Fe­renc, Szalatnai Rezső, Deme László és mások. Emlékezetes és tartalmas találko­zásaink voltak Nemeskürthy István­nal, a Rekviem egy hadseregért című könyv írójával, László Gyulá­val, a Kettős honfoglalás című mű TÓTH LAJOS NAGY LÁSZLÓ DEDIKÁL 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents