A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-20 / 3. szám
A középkori Tallin nak is, általában a többi rokonnépnek is két neve van: egy belső használatú név, s az a név, melyet az idegenek használnak megnevezésükre; ezt a „külső" nevet mi zárójelben közöljük.) A mariktól keletre a Kóma és a Vjatka mentén laknak az udmurtok (votjákok), tőlük északra a komik (zűrjének). Szibériában az Ob és az Urál között élnek a m a n y s i k (vogulok), tőlük keletre a c h a n t i k (osztjákok). A Jeges-tenger partján pedig hosszú széles sávban a távolabbi rokonok, a szamojéd népek: a nyenyecek, szülkupok és az alig ezer főt kitevő nganaszanok. Lélekszámúkat tekintve az összes Szovjetunióban élő finnugor nép (ha a 166 ezer főnyi kárpátaljai magyarságot nem számítjuk) az 1970-es népszámlálás adatai szerint 4 millió 341 ezer fő. (Ha már a statisztikánál tartunk megemlíthetjük, hogy anyanyelvét viszont már csak 3 millió 645 ezer fő beszéli.) Vannak közöttük olyan népek, melyek kultúra, műveltség, társadalmi fejlettség fokát tekintve Európa népeinek élvonalába tartoznak, pl. az észtek, s vannak, melyek félig „ még mindig nomadizálnak (lappok, nyenyecek); vannak egymillió főt meghaladó lélekszámú, fejlett nemzeti tudattal rendelkező népek (észt, mordvin), s van köztük olyan nép is, melynek nyelvét ma már csak mintegy 20-an beszélik (vót). Van köztük nép, melynek szövetségi köztársasága van, van melynek autonóm köztársasága (mari, udmurt stb.) van, melynek autonóm területe (permi-komi), van, melynek nemzeti körzete (manysi, nyenyec). I. AZ ÉSZTEK A fönti bevezető után először az észt nép életével ismerkedünk meg. „Ismered e földet? A Pejpusz tótól terjed a tengerig, s erdő Muna-hegy mezejétől a kedves kék Finn-öbölig." (Mihkel Veske: Hazám) A lexikális adatok a maguk szárazabb stílusában ennyit mondanak az észtek földjéről, Eestiröl: Az Észt SZSZK a Szovjetunió északkeleti részén terül el, nagysága 42 200 km2; csaknem pontosan akkora mint Svájc vagy Dánia. Majdnem ezernyi balti-tengeri sziget tartozik hozzá, melyek közül legjelentősebb Saaremaa (4200 km2). Bővelkedik tavakban, melyeknek száma'az ezret is meghaladja, tehát ráillenék a Finnországra utaló „ezer tó országa" elnevezés. Legnagyobb köztük a Csud vagy Pejpusz tó. Legfestöibb tája a déli, délkeleti tavakkal teleszórt dombvidék. Legmagasabb hegye a Veskétől emlitett Munamögi. Folyói közül legjelentősebb, s az észteknek legkedvesebb, a Pejpusz-tóba ömlő Emajogi, vagyis Anya-folyó. Észtországnak ma 1 356 300 lakosa van, ebből 1 millió az észt, a többi orosz és egyéb nemzetiség. Amennyivel szomorúbb az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg hangja a Kalevaláénál, annyival szomorúbb, hányatottabb volt az észt nép története legközelebbi rokonáénál a finnekénél, akikkel egyébként még ma is nagyon jól megértik egymást. Az észtek tulajdonképpen az i. e. II. évszázadtól bizonyíthatóan nagyjából mai hazájuk területén laknak. Az észtek néppé alakulása az időszámításunk első évezredében lassú folyamatban ment végbe, az egységes államalakulat létrejöttét azonban idegen erők megakadályozták: a keresztény hitre térítés ürügyén a kardtestvérek német lovagrendje és a dánok 20 évig tartó öldöklő harcban 1227-ben végleg leigázzák az országot. Csak a 17. századi svéd uralom jelent egyetlen veröfényesebb szakaszt történelmükben, többek között ekkor alakult 1632-ben a tartui egyetem (ez egyúttal az első hosszabb életű finnugor egyetem is). A svéd uralmat 1721-töl 1918-ig orosz uralom követi. 1918-ban Észtország elnyerte függetlenségét, önálló polgári köztársasággá vált, majd 1940-ben a Szovjetunió szövetségi köztársasága lett. Az észtek Európa legműveltebb, legkulturáltabb nemzetei közé tartoznak. Aki már járt Észtországban, láthatta és tapasztalhatta, hogy ez a szívós kis nép hányatott sorsa ellenére is mennyi maradandó értéket hozott létre nemcsak anyagi, hanem szellemi téren is. Tallin csodaszép középkori házai, bástyái, templomai elbűvölik a látogatót. De modern építészetük és képzőművészetük európai mércével mérve is szép eredményeket tud fölmutatni. Az észt írásbeliség a svéd uralom korszakában kezdett kibontakozni, de igazán csak a nemzeti ébredés korszakában (akárcsak nálunk) szökkent szárba. Az észt népköltészet rendkívül gazdag, de abban - bízvást állíthatjuk - az észtek a leggazdagabbak az egész világon, hogy nekik van a legterjedelmesebb népköltési gyűjteményük: mintegy 800 000 lapnyi népdal, mese, közmondás stb. és több százezernyi feljegyzett népszokás. A Kalevala mintájára összeállított nemzeti eposzuk, a Kalevipoeg az észt nemzeti összetartás örök forrása, akárcsak az évente megrendezésre kerülő dalostalálkozók, ahol 30 ezer énekes a színpadon, s akár 150 000 néző a nézőtéren (ennyi a tallini szabadtéri szinpad befogadóképessége) egyszerre énekli a gyönyörű észt népdalokat. Észtország szépségeivel, az észt emberekkel a mi turistáink is megismerkedhetnek, hisz a Leningrád—Tallin útvonal minden utazási irodánk rendszeres turistavonala. De aki nem jut el közéjük, az Bereczki Gábor és Rácz István Észtország cimü könyvéből is megismerheti ezt a csodálatos földet és annak népét, észt rokonainkat. VESZÉLYES FERTŰ Sorozatunkban több ízben szó esett már arról, hogy a lakosság zöme helyesen értelmezi a becsületes munka társadalmi jelentőségét; hogy a dolgozók nemcsak kötelességnek, kenyérkereseti forrásnak tekintik a munkát, hanem az egyéniségüket fejlesztő természetes életszükségletnek. A valóság elkendőzése lenne ellenben, ha nem mondanánk ki nyíltan: ez a pozitív megállapítás mégsem vonatkozik azonban mindenkire, mert — sajnos — a mi társadalmunkban is akadnak naplopók, munkakerülők — és élősködők. Számuk ugyan a becsületes dolgozókhoz viszonyítva elenyésző, ám így is figyelemre méltó. E sorok írásakor még nem állnak rendelkezésünkre az 1978-as adatok, de 1977-ben például a szlovákiai bíróságok élősködés vádjával 1468 személy ügyében mondtak ítéletet. E büntető perek azt jelzik, hogy az efféle életmód jellemzői nagyon hasonlóak, hiszen ezzel a váddal általában fiatal lányok kerülnek a bírósági tárgyalótermekbe ... § § § Születési helyét illetően messziről, egészen a Karlovy Vary-hoz közel eső községek egyikéből származik Alica Maňkošová. Fiatal, mindössze 21 éves, de az elmúlt hetekben már harmadszor került a vádlottak padjára. Régebben a Karlovy Vary-i porcelángyárak egyikében dolgozott, mivel azonban itt nem a női bájak formája, hanem az elért munkateljesítmény alapján szabják a fizetést, az akkor még csak tizenéves bakfis kilépett az üzemből. Hosszú hónapokig üzletszerű kéjelgésből élt, idegen férfiakkal tartatta el magát — mígnem rendőrkézre, onnan pedig bíróság elé került. Akkor még „csak“ először került szembe a törvénnyel, így elgondolkoztató figyelmeztetésképpen enyhébb büntetést kapott. A csinos Alica azonban gátlástalanul visszaélt a társadalom elnéző jóindulatával és továbbra is korábbi életstílusát folytatta ... Amikor másodízben állt már a bírósági tárgyalóteremben — természetesen — a törvény képviselői is szigorúbbak voltak és tízhónapi szabadságvesztéssel sújtották az egyébként makkegészséges és munkaképes lányt. Ügy tűnik azonban, hogy A. Maňkošová — legalábbis egyelőre — javíthatatlan. Szabadlábra helyezése után ugyanis nem az életmódján, hanem a „vadászterületén“ változtatott: ezúttal a trnavai járásban kötött alkalmi ismeretségekből élt... Nem volt válogatós a partnerekben, sőt, többnyire a tizenöt-húsz évvel idősebb férfiak társaságát kereste, akiktől hosszabb-rövidebb ideig kvártélyt, teljes ellátást és bizonyos „zsebpénzt“ is kapott. Harmadszori lebukása után a trnavai járásbíróság ítélkezett ügyében, melynek büntető tanácsa nehezen átnevelhető, visszaeső bűnözőként értékelte Maňkošovát és ezért egy esztendei, szigorított börtönbüntetésre ítélte. A büntetésvégrehajtó-intézetben töltött hónapok után pedig hatósági felügyelet mellett kell majd megpróbálnia beilleszkedni a becsületesen élő dolgozók közösségébe. § § § Életkorát tekintve Júlia Bongilajová csak egy évvel idősebb a fenti történet „főhősénél“, a periratai azonban jóval vaskosabbak. Még tizenhét éves sem volt, amikor sorozatosan űzött élősködésért feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélték. Két évvel később — 1975-ben — ugyanezzel a váddal újra bíróság elé került s akkori „jussa“ másfél esztendei börtönbüntetés lett. J. Bongilajová 1977 májusában került szabadlábra, de most sem állt munkaviszonyba, hanem Árva és Liptó környékén „csövezett“. Ha csellengései során épp nem volt hol aludnia vagy jobb „barátok“ hiányában az édesanyjával tartatta el magát. Ennél is „ínségesebb“ időkben pedig Rózsahegyen (Ružomberok) élő nővéréhez látogatott... Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg azzal a „Rómeóval“, aki készséggel teljesítette a „szépséges Júlia“ minden kívánságát. Drága italokat, cigarettát, éttermi kosztot és mozijegyet fizetett — szíve hölgyének gyengéd „ellenszolgáltatásai“ fejében. Mindez a törvény nyelvére fordítva pontosan az üzletszerű kéjelgés és az élősködés fogalmát fedi, úgyhogy J. Bongilajovának harmadíziglen is bírósági tárgyalóteremben kellett magyarázatot adnia sajátos életstílusára vonatkozóan. A „magyarázatból“ azonban pusztán magyarázkodás lett, ezért a Liptovský Mikuláš-i Járásbíróság a 22 éves vádlottat harminchónapi szigorított fegyházbüntetésre ítélte, további három esztendőre pedig hatósági felügyelet alá helyezte. Az ügyészség kezdeményezésére a fellebbviteli bíróság mindezt még azzal is megtoldotta, hogy a javíthatatlan Júliát három évre egyszerűen kitiltotta e Tátra-alji járások városaiból és községeiből. § § § Kétes hírnévvé kerekedő, kalandos élete volt eddig a 32 éves Hana Hőferovának, akit igazságügyi szerveink eddig három alkalommal utasítottak büntetésvégrehajtó-intézetbe. A vád mindhárom alkalommal azonosan hangzott: élősködés! Hőferová a sokolovi járásból származott ugyan, de állandó lakhelyeként a komáromi járás Bohatá községét tartják nyilván. Átmenetileg azonban huzamosabb ideig Brnoban és Bratislavában is lakott... Pusztán a teljesség kedvéért említem, hogy ő is egészséges, munkaképes, mégis hosszabb ideje nem volt már alkalmazotti viszonyban. Az élősködő „cicababák“ receptje szerint alkalmi ismeretségek útján, férfiakkal tartatta el magát. Volt aki bőkezűbben, volt aki szűkmarkúbban jutalmazta a partnereket nem is annyira az adoniszi szépség, mint inkább a pénztárca szerint válogató Hanát, hiszen legutóbbi „szerelme“ például 36 évvel volt idősebb nála ... Ital, cigaretta, ruhanemű, szállás, étel, kisebb-nagyobb zsebpénz fejében Hőferová gátlástalanul jutalmazta hódolóit. A fogalmazás módján ezúttal sem múlik; ez az életmód is szó szerint fedi az üzletszerű kéjelgés és az élősködés jogi kritériumait, sőt, súlyosbító körülménynek számít, ha az illető visszaeső bűnöző. Ilyen esetben a bíróság a Büntető Törvénykönyvben megszabott büntetés felső határát jópár hónappal megtoldhatja. Ez történt ezúttal is: Hőferovát három esztendei, különösen szigorú fegyházbüntetésre ítélték; a börtönben töltött idő lejárta után pedig nemcsak hatósági felügyelet alá helyezték, de három évre kiutasították őt az SZSZK fővárosának területéről. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy Hőferová a büntetésvégrehajtó-intézetből való szabadulása után sem tartózkodhat Bratislavában a gyámhatóság vagy a rendőrség beleegyezése nélkül. § § § Mi a tanulság mindebből? Elsősorban az, hogy a törvényszegésnek ez- a formája valóban veszélyes fertő, amely ellen a társadalomnak minden eréllyel védekeznie kell. Nem véletlen, hogy az élősködéssel vádolt személyek nyolcvan százaléka feltétel nélküli, sok esetben szigorított börtönbüntetést kap. Az imént említett három eset ellenben arra is figyelmeztet, hogy büntetésvégrehajtó-intézeteinkben emelni kell a nevelői munka hatékonyságát, csak így érhető el a visszaeső bűnözés csökkenése. A büntetés önmagában pusztán megtorló figyelmeztetés, a további bűnözés megelőzése viszont nagy mértékben éppen az átnevelés, a társadalomba való „visszavezetés“ eredményességétől függ. 17 A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK
