A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-20 / 3. szám
esetben kevésbé finom kőpor jut be az ablakon. Az országhatártól a Tatabányai környezetvédelmi mintaterület gócáig tartó képzeletbeli utazást szándékosan hívtuk segítségül. A tájak közötti kontrasztok kiemelésével a bányászat az energiatermelés, a nehéz- és építőanyagipar környezetkárosító hatásának drámaiságát kívántuk érzékeltetni. Az eredeti, természeti adottságok alapján szép és változatos Gerecse és Vértes közötti táj átalakulását, néhol kóros leromlását tehát a gyors iparosítás, a káros hatások elleni védelem elhanyagolása váltotta ki. A Vértes és a Gerecse közötti, az Általér vízgyűjtőjével jellemezhető, mintegy 520 km2 kiterjedésű Tatai-medence szinte tökéletes modellje lehet az örökkozik ki. A szennyezés nem csupán a várost és közvetlen környezetét veszélyezteti, hanem a modellterület levegőjét, vizeit, talajait is. A különböző szennyező létesítmények nagy száma és hatásában sokfélesége rendkívüli mértékben megnehezíti a környezet védelmét, a települések fejlesztését. Lássunk néhány példát arra, hogy miből származik a szennyezés, mit is örökölt a múltból a ma embere. A Tatabányai-szénmedence 34 km2- nyi területéről napjainkig mintegy 160 millió tonna barnakőszenet bányásztak ki. A bányászat által művelt térszinteken - főleg a város nyugati és keleti részén — az aktív és felhagyott bányagödrök sokasága, a jellegzetes meddőhányók, bányagorcok és salakhegyek éktelenítik a tájat. A mélyművelésű (Tatabánya 1947-ben lett város). A város fejlődését több városrendezési terv segítette elő. Ezek közül kiemelkedő a település északi, a szennyeződésektől leginkább mentes részén kialakított, ma már 30 ezer lakosú korszerű városrész, Tatabánya-Újváros. A jelenleg érvényben lévő városrendezési terv maga az északról dél felé fokozatosan épülő Tatabánya-Újváros. A korszerű lakások építésével párhuzamosan folyamatosan szanálják az elavult városrészeket. Ezáltal 1990-re a mai kor igényeinek megfelelő, világos városszerkezet alakul ki, a szükséges közintézményekkel, kereskedelmi és iskolai hálózattal. A városrendezési tervben különös súlyt kap a város belső forgalmának megoldása, a vasúti fővonal által szétválasztott TATABÁNYA KÖRNYEZETVÉDELMI PROBLÉMÁI Induljunk el Bratislavából Budapestre a megszokott Rajka-Mosonmagyaróvár -Győr-Komárom-Tatabánya városokat érintő fő közlekedési útvonalon. Most kivételesen azonban ne kies tájakon, műemlékekben, látnivalókban gazdag városokban, falvakban álljunk meg, hanem éppen ott, ahol az ember és környezete közötti konfliktus, megbontott harmónia a leginkább szembeötlő. Vegyük szemügyre tehát azt a tájat, ill. várost, ahol legtöbbek szájából olyan sommás értékítélet hangzana el: „na, itt sem élnék semmi pénzért!" Az országhatárt átlépve mintegy száz kilométeren keresztül szemet-lelket gyönyörködtető, változatos tájakon haladhat végig az utazó. Győr előtt jobbról feltűnik előttünk a Sokoróihalmok 282 méter magas Várhegyére épített Pannonhalmi apátság, amelyet első formájában már I. István idején felépítettek. Percek alatt beérkezünk az Északdunántúli tervezési-gazdasági körzet kiemelt felsőfokú központjába, Győrbe. A százezres lélekszámot meahaladó, 124 iparvállalatnak — köztük 18 ezer dolgozót foglalkoztató Magyar Vagon- és Gépgyárnak — helyt adó város látnivalóinak szemlélését csak ritkán zavarja a füstköd (szmog), mert a Dévényikapun keresztül érkező friss szelek szárnyukra kapják a légszennyező anyagokat. Mezőgazdaságból kivont, hulladékokkal terhelt nagy térségeket sem találunk. Az erőteljes iparosodás, a nagymérvű motorizáció ellenére tehát a rábamenti nagy város környezetszennyezése még a tűrési határon belül van. A szőlőkertekkel, gyümölcsösökkel tarkított Győr—Tatai-teraszvidék keleti végéhez érkezve azonban a kép megváltozik. Akár a Duna mentén, akái pedig a Tata—Bicskei-árokban futó Ml-es útvonalon haladunk, a Gerecse szőlőkertekkel, hétvégi házakkal, majd lombos erdőkkel fedett lankáit elhomályosítják a gyárkémények különböző színű és „illatú" füstzászlói. Elérkeztünk tehát a Tatabányai környezetvédelmi mintaterületre, ahol az alumínium-, építőanyag- és vegyipari üzemek, méginkóbb az ezeket energiával, alapanyagokkal ellátó hőerőművek, ill. barnakőszén-, mészkő-, márga-, kavics- és homokbányák által „kitermelt" por, pernye, füst és különböző gázok terhelésével már nem tud megbirkózni a szél. Ha tovább haladunk a kijelölt útvonalunkon és Tatabánya- Újváros után elhagyjuk az erőmű hatalmas ülepítőjét, rövidesen a Cement- és Mészmű térségébe érkezünk. Itt legokosabban akkor cselekszünk, ha időben felhúzzuk autónk ablakait, mert az uralkodó szélirányokat jól ismerő, sőt a napi széljárásról is tájékozott utasnak is tanácsosabb óvatosnak lenni. Ha ugyanis jobbról fúj a szél, akkor finom portland cement, ha pedig balról, az Tatabánya É-D-i keresztmetszete; üdülőövezet - Újváros - Bánhida - Tatabánya I. erőmű lőtt rossz körülményeknek, ugyanakkor a környezetféltő, környezetet óvó ember tudatos munkája által megmutatkozó változásoknak és egy kicsit a jövő feladatainak is. A Cement- és Mészműnél megállva egy zsúfolt, csúf iparvidék képe bontakozik ki ugyan, de tudnunk kell azt is, hogy e vidéken sok szép természeti és kultúrtörténeti érték található, mint pl. a Vértesszőlösi ősember-telep, a Tatai geológiai természetvédelmi terület, az Agostyáni arborétum, a középkori tatai vár, a tatai vízforrások és tavak sokasága, a Gerecséi természetvédelmi tájkörzet stb. Amikor tehát a Tatai-medence 3 városának (Tatabánya, Tata, Oroszlány) és 14 községének 130 ezret kitevő lakossága (lakónépsűrűség 250 km2) környezeti ártalmaktól való megóvásáról van szó, ugyanakkor az említett természeti és történeti értékek védelméről is. No, de lássuk, miként is alakult ki a Tatai-medencében, Tatabányán a kritikus helyzet. A mintegy 80 éve (1896) indult barnakőszén-bányászat jelentette a kezdetet. A szénre épülő energiatermelés és építőanyag-bányászat, feldolgozás folytán egy csaknem teljesen megbontott, az emberi tevékenység által többszörösen átalakított, egymásra épült iparvidék képe bontabányászás miatt hatalmas térségeken megrogyott a felszín. A süllyedési veszélyeztetettség miatt a felszín házait le kell bontani. Az építőipari alapanyagok bányászata mély sebeket ejtett a Gerecse testében. Az energiatermelés, az alumíniumkohó, a cementgyártás hatalmas kiterjedésű salakhányókat, zagy-, iszap- és pernyetárőlókat hagy maga után, és mindezek a lakótelepek közvetlen közelében vannak, ill. hatalmas méretük, tömegük folytán akadályozzák a városrendezést. A bányászati tevékenység, a szén és kő, továbbá más anyagok szállítását szolgáló út- és vasutak, csillepályák, a magas feszültségű villanyvezetékek óriási kiterjedésű parlagterületeket alakítottak ki. Tatabányán az évente eltüzelt szénmennyiség ma mintegy 1,2 millió tonna, a három nagy szénfogyasztó ipari üzem — a két erőmű és a cementgyár — kb. 11 ezer tonna pernyével és 44 ezer tonna porral szennyezi, ill. terheli a város levegőjét. A szén eltüzeléséből évi 65 ezer tonna kéndioxid kerül a levegőbe; a gázszennyező anyagok sorát az alumíniumkohó hidrogénfluoridja és a cementgyár szénmonoxid kibocsátása tovább növeli. A város ipartelepeinek elhelyezkedése olyan, hogy a szennyező források és a lakótelepek csak részben válnak el egymástól. Az uralkodó szélirányokat figyelembe véve is elég nagy lakott területek kerülnek a súlyosan szennyezett zónába. Az adatokat összevetve a magyarországi iparvárosok között mind az ülepedő por, mind pedig az egyéb légszennyező gázok tekintetében Tatabánya a legterheltebb város. Emiatt nem véletlen, hogy a nyilvántartott bronchitisz és szilikózis megbetegedések és más környezeti károsodást szenvedett betegek száma országos viszonylatban igen magas. Az ipari üzemek és a település együttes fejlődésével arányosan nőtt a tisztítotton szennyvizek mennyisége (a három város szennyvize a hatvanas évek végén elérte a napi 30 ezer m3-t). A tatai öreg-tó vize a hatvanas években egymillió m3 szennyezett iszappal- agyag, szénpor, pernye, lösz - terhelődött és közvetlen veszélybe került. Az európai hírű tatai karsztforrásokat elapasztotta a mélyművelésű szénbányászat. A folyóvizek hordalék-, vegyi- és hőszennyeződése miatt holtvizekké, szennyvízcsatornákká váltak. A jelenleg több mint 70 ezer lakosú Tatabánya településszerkezete még ma is magán hordozza a korábbi időkből örökölt sporadikus városszerkezet jegyeit. A felszabadulás utáni társadalmigazdasági változások siettették a korábbi községek várossá ötvöződését északi és déli városrészek szerves egységbe kapcsolása. Tatabánya, a ma részleges felsőfokú központ 1990-re mintegy 84 ezer lakosú város lesz, amely az ipari funkciók ellátásán túlmenően betölti közvetlen és tágabb környezetének (megye) szervező feladatkörét, ugyanakkor összefüggő zöldövezeti rendszert kell kialakítani a városrészek között, döntően a bányászati, ipari hulladékterületek rekultivációjával. A városért és környezetéért felelős vezetők, kutatási és fejlesztési szakemberek erőt nem kímélve mindent megtesznek azért, hogy a kulturált és egészséges életkörülmények mielőbb létrejöjjenek. Annyi már ma is elmondható, hogy az átgondolt környezetvédelmi intézkedések megfékezték a károsodási folyamatokat. Tudományos alapossággal dolgozták ki az üzemeken belüli környezetvédelmi intézkedéseket, amelyek kedvező hatása regionálisan és mintaterületi szinten egyaránt érzékelhető. Hogy csak néhány példát említsünk: sikerült elérni, hogy az erőművek kéményeinek megemelésével, új tüzeléstechnika alkalmazásával harmadára csökkenjen a kéndioxid. Ugyancsak a levegő tisztaságát szolgálja az öt városrészre kiterjedő távfűtési rendszer kiépítése. A városon belül és kívül egyaránt hatalmas kotrógépekkel, dömperekkel találkozhatunk, amelyek rekultiválják a felszínt; környezetvédelmi céllal facsemetéket ültetnek. A világhírű Haldex vállalat mintegy 7 millió tonna meddőhányó-anyagból ez ideig 2 millió tonna kiváló minőségű szenet szolgáltatott a város iparának. A viszszamaradt anyagot, továbbá a pernye- és salakhányók anyagát gödrök, bányaüregek töltéséhez, utóbbiakat újabban egyre inkább az építkezések és utak betonjához keverik. A környezetvédelmi mintaterület mezőgazdaságában az utóbbi évtizedben szinte csoda ment végbe; néhány esztendő alatt teljesen átrendezték a vidéket. A legelőket felvitték a dombokra, a szántók lejjebb kerültek és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium segítségével eredményes meliorációs munkát végeznek. Ma mór nem hordhatja el a víz a talajt, élenjáró talajvédelmi módszerekkel megakadályozták a lejtős területek talajpusztulását. Ennek a nagy munkának köszönhető, hogy az itteni mezőgazdasági nagyüzemek országos viszonylatban is igen kedvező termésátlagokkal dicsekedhetnek. Dr. RÉTVARI LÁSZLÓ kandidátus, tudományos főmunkatárs 18
