A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 24. szám
MILYEN A HÁBORÚ...? Vietnami ifjúsági küldöttség járt a közelmúltban hazánkban. A vendégek sok helyre ellátogattak, számos alkalommal és fórumon találkoztak hazánk fiataljaival. Volt egy kérdés, amely mindig és mindenütt megismétlődött: milyen a háború? A vietnami vendégek tolmácsok segítségével meséltek a franciák ellen vívott fölszabadító háború küzdelmeiről, nehézségeiről, a frontokon maradt apák és testvérek emlékéről, hősiességéről, a gyarmatosító hatalom gaztetteiről. De a vietnami háborús évtizedek képe ezzel még korántsem volt, nem is lehetett teljes, hiszen e sokat próbált nép életének és történelmének igazán nehéz időszakai ezután következtek be és zajlottak lé annok még ennél küzdelmesebb eseményei. Mint tudjuk, az amerikai agresszorok ellen folytatott, már-már végeláthatatlannak tűnő háború tette igazán hőssé, edzette igazi békevédő hazafivá Vietnam népét. Vietnam népe tudta; ez a háború egyszer véget ér, és az igazság győzelmével ér véget. Mi, a baráti, testvéri országok népei is tudtuk, Vietnamnak igaza van, Vietnamnak győzni kell. Ds tudta ezt az egész haladó világ, melynek szolidaritása nem keveset mozdított elő az elkeseredett harc végső kimenetelének ügyén. De a legtöbbet ők, maguk a vietnamiak tették, fegyverrel kezükben, a védekezés kényszerű frontjain. És Vietnamban béke lett. Aztán a közelmúltban jött a kínai betolakodásról, a Vietnam elleni fegyveres agresszióról szóló hír. A világ megdöbbent, Vietnam harcedzett népe pedig ismét fegyvert fogott, hogy megvédje hazája keserves harcokban és kifejezhetetlen áldozatok árán megszerzett szabadságát. Milyen tehát a háború? Indokoltabb, ugyanakkor egyszerre nehezebb és egyszerre könnyebb kérdést aligha kaphattak volna, hiszen hogyan is lehetne kifejezni szavakban azt a borzalmas őrültséget, amit háborúnak nevezünk, meg aztán könnyű is a kérdés, mert ha valaki tudja, ők igazán tudják, mi a háború. long Vor) Kim Mi, a kérdezők már szerencsére nem tudjuk, mert Európa békéje már nemzedékeink világrajötte előtt elérkezett. Apáink, nagyapáink még tudják mi a háború, ám emlékeik egyre távolibbak, nem szívesen emlékeznek a borzalmakra. Az ismétlődő kérdésekre adott válaszokhoz talán tolmács se kellett volna, mert amit szavakban nehéz kifejezni, arról az arcok, a tekintetek könnyebben tudtak beszélni. A küldöttség tagjai nemcsak válaszoltak, kérdeztek is. De érdekes módon, egyetlen alkalommal se kérdeztek vissza, egyetlen „milyen a háború" kérdésre sem tették fel, a vendéglátó hazai ifjúságnak a kérdést: milyen a béke? Ez föltűnt s megkér-Vendégek és vendéglátók: Tong Van Kim határőr, Andrássy Sándor a Békéi Élsz elnöke, Miroslav Dočkal a SZISZ KB elnöke, Dang Quoc Bao, a Ho Si Minh Kommunista Ijúsági Szövetség első titkára, Michal Zozulák, a SZISZ SZKB elnöke és Magyarics Vince, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság vezető titkári: deztem Dang Quoc Baot, a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség első titkárát, vajon ők miért nem kérdeznek? — Mi vagyunk a csehszlovák ifjúság vendégei, és nem fordítva. Nekünk szavakkal kell bemutatnunk hazánkat, sokat szenvedett népünk küzdelmeit és életét, míg a vendéglátók hazájáról és életéről önmagáért beszél minden itteni élményünk. Elég ebben az országban körülnézni, a vonatablakból kitekinteni is elegendő, hogy a vietnami ember láthassa: itt béke van és íme, ilyen a béke. Hát igen. A szavak egyszerűség 3 meggyőző. Talán véletlen, talán nem az, hogy a vietnami vendégekkel a Somorja melletti kis falucskában találkozhattunk. E falu neve Béke — Mierovo. Ide is ellátogattak a vendégek. A rendkívül alacsony átlagéletkorú, és rendkívüli termelési eredményekkel joggal büszkélkedő szövetkezet fiataljaival találkoztak. Kellemes, emlékezetes találkozó volt, melynek búcsúszavaiban a vietnami vendégek arról beszéltek, hogy ők is így szeretnének élni. így szeretnének dolgozni. Andrássy Sándor, a békéi szövetkezet fiatal elnöke pedig azzal búcsúzott: tudjuk, ti is így fogtok élni és dolgozni, mert hiszen Vietnam népe már nagy próbatételeket megért. És így élni, így dolgozni nem is nehéz, de ehhez béke kell. -i. HÜSÜK ÉS ANTIHÖSÖK (Párbeszéd Lukács Sándorral) A Szent Johanna inkvizítora mindent elkövet, hogy megmentse az orleáns-i szüzet. Bertram, a Minden jó, ha vége jó gőgös főúri csemetéje képtelen feltételeket szab asszonyának. A Bűn és bűnhődés Luzsinja beképzelt és egyenesen kiállhatatlan. David Rabe Bot és gitárának Vietnamból hazatérő vak katonája szókimondó és vérforralóan őszinte. Hősök és antihősök. Emberek. Rokonszenvesek és visszataszítóak. Lukács Sándor alakításait lélektani és gondolati hitelesség jellemzi. Mozdulatok, gesztusok, érzelmek pontos ismeretével dolgozik. Szerepformálása meggyőző — és emlékezetes. Tennessee Williams: Orfeusz alászáll című drámáját játssza a budapesti Vígszínház társulata. Val Xavier, a Dél- Amerika alvilágát járó vándorgitáros: Lukács Sándor. A színpadon sebezhető és kiszolgáltatott. Magánemberként rokonszenvesen szerény. Megnyerő, barátságos. Arca, mozgása, hangja: csupa harmónia.- Apánmnak köszönhetem, hogy színész lettem, mert kimondhatatlan szeretettel és fantáziával kalauzolt végig a mesék világán. Bábfigurákat vett nekem, majd később Benedek Elek és Grimm legszebb meséivel ajándékozott meg. Tanáraim szerint a gimnázium legjobb szavalója voltam, így aztán a Színművészeti Főiskola felé irányítottak. A felvételiztető bizottság azonban túl érettnek talált. Háromszor utasítottak vissza. Hogy mivel töltöttem ezeket az éveket? Szeptembertől júniusig a Thália Színházban és a Nemzetiben statisztáltam, nyáron pedig strandőr voltam a Balatonon. A főiskolát azonban továbbra is kitartóan ostromoltam. Makacs voltam, mert tudtam, hogy nincs más választásom. Hogy semmi egyébhez nem értek annyira, mint a színházhoz. Érdemes volt harcolni. — Első filmszerepét a nálunk is nagy sikert aratott Madárkákban kapta. — Egy magabiztos, öntelt figurát kellett megformálnom, akit nemcsak azért szerettem, mert róla szólt a film; az is sokat jelentett számomra, hogy osztálytársnőmmel, Bánsági Ildikóval játszottam. — A sikeres bemutatkozás film- és tévészerepek hosszú sorát hozta magával. Játszott a Szarvassá vált fiúkban, a 141 perc a Befejezetlen mondatból című Fábri-filmben, az Adyról szóló Ki látott engem című alkotásban; a tévében pedig olyan történelmi egyéniségeket keltett életre, mint Mátyás király, Lipót császár, és Napóleon. — Hosszú idő után jöttem rá, hogy a színésznek a történelmi figurákban elsősorban önmagát kell adnia, s nem szabad a külsőségekkel törődni, hiszen nem a legendát, a darabot kell eljátszani.- A Bűn és bűnhődés Luzsinjáról minden kritikus felső fokban írt. Hogyan született meg a figura?- Csaknem egy évvel a bemutató után már csak annyit tudok mondani: Jurij Petrovics Ljubimovnak, a moszkvai Taganka Színház rendezőjének köszönhetem, hogy hitelesen tudtam megformálni a szerepem. Kimondhatatlan élmény volt dolgozni az ő irányítása alatt. Azt is tőle tanultam, hogy egy előadáson belül a különböző jellemű és adottságú szereplőknek teljes odaadással kell közvetíteniük a mű központi gondolatát: Raszkolnyikov bűnét és magatartását.- Érdekel, milyen próbamódszerrel dolgozik.- Sokan azt állítják, hogy kétféle színész van. Az egyik minden szerepet magára húz, a másik a nagy átalakuló. Én a kettő között vagyok valahol.- Látom, nyugodt és kiegyensúlyozott.- Igen, én is érzem. Csak az zavar, hogy a szerepek újra felráznak majd nyugalmi állapotomból. G. SZABÓ LÁSZLÓ (Máté Magda felvétele) 4
