A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-16 / 24. szám
Kővetkező számunk tartalmából: Dr. György István: A NÉPEK BARÁTSÁGÁNAK SZELLEMÉBEN Miklósi Péter gomba szögi riportja Gál Sándor: AZ UTOLSÓ CSENGETÉS ELŐTT Fister Magda: A LEGKÉNYESEBB KÉRDÉS Szokolay Sándor: FINNORSZÁGI NYÁR Címlapunkon Kontár Gyula riportképe, a 24. oldalon Bistika Valter felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS - Ústredná expedícia tlače. 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. 60 évvel ezelőtt kiáltották ki a Szlovák Tanácsköztársaságot A Szlovák Tanácsköztársaság létét és megalakulásának előzményeit az érdekelt kapitalista kormányok évtizedeken át elhallgatták, s amit mégis mondtak róla, az inkább soviniszta rágalmazás, vad szovjetellenes gyűlölet volt, semmint tárgyilagos történelem. A magyar Vörös Hadsereg 1919 május-júniusi északmagyarországi hadjáratának a következményeként alakult meg a Szlovák Tanácsköztársaság, s kétségtelen, hogy ezen internacionalista támogatás nélkül ez nem valósulhatott volna meg. A szlovák dolgozó nép pedig óhajtotta az önálló szocialista Szlovákiát, ezt bizonyítja, hogy sok-sok ezer szlovák harcolt a magyar Vörös Hadsereg soraiban - a szlovák nép igazi érdekeiért. A múltban egyes elfogult burzsoá történészek a magyar Vörös Hadsereg harcát valamiféle imperialista, soviniszta háborúnak tekintették. Ezt tükrözte 1919-ben a Prágában megjelenő Právo Lidu c. lap is, amikor így írt: „A magyarországi kommunista kormány lényegében a magyar imperializmus álcázott formája." Ennél nagyobb badarságot a magyar proletár diktatúráról még a Horthy-rendszerben sem írtak le. A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregében szlovák, cseh, román, szerb, orosz, sőt német és osztrák zászlóaljak is harcoltak. Internacionalista alakulatok voltok, s ezek nem az imperializmusért, hanem a nemzetközi proletariátusért küzdöttek. A szlovákság egyik első, önállóságra törekvő megnyilatkozása volt az 1918. október 30-i turócszentmártoni határozat. A turócszentmártoni deklaráció és a Szlovák Nemzeti Tanács megalakulása elégedettséggel töltötte el a szlovák nacionalista köröket és azokat, akik az új helyzetben vezető pozícióhoz akartak jutni. De agyáltalán nem volt elégedett a szlovák nép, amelyre pedig a deklaráció minduntalan hivatkozik. Egy szót sem ejtett a nép szociális helyzetének megváltoztatásáról. Nem is várhatott a nép szociális programot egy olyan „népgyűléstől", ahal a népet a 103 küldött közül mindössze 11 munkás és paraszt képviselte. A többség olyan réteghez tartozott, amelynek eddig is megvolt a mindennapi betevő „kalácsa" és semmiféle szociális panasza sem lehetett. Mit várhatott a szlovák nép a nevében nyilatkozó 21 paptól, 15 ügyvédtől, 13 igazgatótól, 7 gyárostól, 5 bankártól, Eperjes (Prešov) 1919. június 16. a földbirtokosoktól és másoktól, hiszen ezek valamennyien a kizsákmányolok rétegéhez tartoztak. Ezektől sem földreformot a parasztság, sem szociális intézkedéseket a munkásság nem remélhetett. Mindössze az eddigiek folytatását várhatta, más színű zászló alatt. De az összegyűltek többsége nem is akart mást! A marxizmus-leninizmus eszméje az orosz fogságból hazatért sok ezer szlovák katona révén egész Szlovákiában terjedt. Különösen Kelet-Szlovákia népe rokonszenvezett a szocialista eszmékkel, és egészen másként képzelte el az önállóságot, mint azt Turócszentmártonban kihirdették. Újabb fordulatot a szlovák-magyar viszonyban a magyar kormánynak a párizsi békekonferencia nevében átadott jegyzék hozott. Ebben a jegyzékben kijelölték a csehszlovák-magyar demarkációs vonalat, amely a Dunától és Ipolytól északra, Rimaszombattól délre és az Ung folyótól nyugatra határozta meg azt a területet, amelynek a kiürítését és átadását a magyar kormánytól követelték. A Károlyi-kormány e helyzetnek ismeretében és az általa is elfogadott wilsoni elveknek megfelelően a követelésnek eleget tett és 1919 január végére a kiürítést végrehajtotta. A terület felett a Szlovák Nemzeti Tanács, illetve az új csehszlovák kormányzat vette át a hatalmat. Az északi hadjárat és az önálló Szlovák Tanácsköztársaság Közben a magyar uralom alatt megmaradt területeken egvre nagyobb tömegek csatlakoztok a kommunistákhoz. Egyre valószínűbbnek látszott, hogy Közép-Európában hamarosan kommunista hatalomátvételre kerül sor. Ezt Párizsban, az antant-hatalmak is jól látták, s az orosz példa nyomán rettegéssel töltötte el őket a lehetőség, hogy Európa,^ csaknem közepén egy másik szovjet mintájú állam keletkezhet. Megszületett Párizsban a határozat: csírájában kell megölni. Vyx francia alezredes, az antant budapesti megbízottja, 1919. március 20-án jegyzéket nyújtott át a Károlyi kormánynak. E jegyzékben újabb területek átadását követelték. Károlyi a jegyzék átadásakor ezt mondta Vyxnek: „Egy olyan kormány, amely ezt aláírja, egy napig sem tarthatja magát." 2
