A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
EGY PANASZ NYOMÁBAN A Hét szerkesztősége nemrég panaszlevelet kapott Berták Janka nagyabonyi (Veľké Blahovo) lakostól lakáskérdése ügyében. Szerkesztőségünk munkatársa a levél kapcsán felkereste a panaszost és az illetékes szervek tisztségviselőit. Az ügy intézéséről az alábbiakban számolunk be. Özvegy Berták Janka cigányasszony évek óta hiába fordul lakáskérelmével a nagyabonyi (Veľké Blahovo) helyi nemzeti bizottság tanácsához. Az a kis viskó, amelyikben egyedül, hadiözvegyként felnevelte gyerekeit, már régen összedőlt. Azóta hol itt lakik, hol ott, egyik gyerekétől a másikhoz vándorol. — A vejem nem a fiam, a menyem nem a lányom — mondja. — Nem roszszak hozzám, szívesen látnak, de ők maguk is szűkösen vannak, kis helyen szoronganak, öreg vagyok én már, nyugalomra lenne szükségem. Egy kisebb szobával is megelégednék. Szekrényem, asztalom van, a gyerekek megvennék, összeadnák ami még szükséges. Amikor az uram kiment a frontra, azt mondta: „Ne hagyd iskolázatlanul a gyerekeket." Hát én nem is hagytam. Rendszeresen s tisztán jártak iskolába. A hat kisgyerek mellett állandó munkát nem vállalhattam, de gyakran hívtak a faluba, hol ide, hol oda. Mostam, tollat fosztottam, kertet műveltem. így kerestem meg a mindennapi kenyérre valót. Becsületes, munkásemberek lettek a gyermekeimből. Egyik sem volt büntetve, nem részegesek. A mostani pártelnökkel még nem beszéltem, de az előzőnek sokszor elpanaszoltam a sorsomat, már írásban is többször kérvényeztem a lakást, de biztatásnál — „jól van édes Janka néni, ahogy lesz üresedés, elsőnek magának adjuk" — egyebet nem kaptam. Miért? Mert cigány vagyok? Már legalább hatszor cserélődtek a lakók a „büdös udvarban", de a hat lakásból nekem egy sem jutott. Janka néni legfiatalabb lányának, Czucz Bélánénak, Margitkának a konyhájában beszélgetünk Hodoson (Vydrany). — Kettőnknek, nekem meg a Karcsinak, saját házunk van. Nem akarjuk mi elüldözni a mamát, de a két szobára nekünk is szükségünk van. Nőnek a lányok, nem elhatnak örökké egy szobában a szülőkkel. A bátyámnak ugyan háromszobás a háza, de az öt gyereke és a beteg felesége mellett nem vállaihatja még a mamát is. — Sokáig a Rózsi lányomnál voltam Dunaszerdahelyen - folytatja Janka néni. - Lakótelepi, háromszobás lakásban éltünk nyolcán. Lajos fiam szintén Szerdahelyen lakik. Kétszobás lakást kapott, öt gyereke van, ott is kihúztam egy darabig. A János is hatodmagával lakik, oda sem mehetek. Nem rosszak hozzám a gyerekek, nem hagynak az utcán, de nem élősködhetek egyik nyakán sem. Megvan mindnek a maga családja, gondja, baja. Laci az egyetlen, a bányász, akinél még nem laktam. De Ostravára nem is költöznék. Itt szeretném leélni a még hátra levő napjaimat Abonyban. Nem vagyok én vándormadár. Én nem építhettem családi házat, hogy magamnak is, a gyerekeimnek is jusson benne hely. Egyedül, egyszál magam neveltem őket. Ha vitték valamire az életben, csak a maguk erejének, emberségének, becsületének köszönhetik, mert én csak azt adhattam nekik útravalóul. A faluban sincs haragosom, mindenki rám köszön. — Amikor összekerültünk a férjemmel — veszi át a szót Margitka —, mi is az anyósomnál laktunk. Egy szobában persze. Tíz évig- szoroskodtunk, mire ezt a kétszobás házat felépítettük. Gondolhatja, milyen nehéz volt. A férjem rokkant. Mindössze 960 korona a nyugdíja. Én elárusítónő vagyok. Sokszor vállalok főzést, felszolgálást lakodalomban, hogy pótoljak valamit a kosztpénzhez. Munkahelyet is ott kell választanom, ahonnét autóbusszal vagy vonattal haza tudok járni. — Janka néniben vagy a gyerekeiben már semmi sincs, ami a cigányokra régebben jellemző volt. Nem semmirevalók, nem csavarognak, nem haszontalanok. Talán ha gyakrabban a nyakunkra járt volna, de egy évben, ha egyszer megjelent. Sohasem volt tolakodó, szemtelen. Csöndesen megköszönte a felvilágosítást - mondja Hegedűs Mihály, a falusi pártszervezet elnöke, akivel a nemzeti bizottságon beszélgettem. — Nagyon sok problémánk van a községi épületekkel. A „büdös udvarban" - mi már csak így mondjuk, a szemét és a szennyvíz miatt - tíz család lakik. Most építettünk szeméttárolót. Vannak állandó lakóink, akiknél remény sincs arra, hogy valaha is a saját erejükből házat tudnának építeni. Akik cserélődnek, azok a fiatalok. Ha felépítik a házukat, kiköltöznek, de mindig akad újabb jelentkező. Janka nénit jól ismerem. Rendes, dolgos asszony. Nem értem, miért nem fér meg a gyerekeivel. Egy anya fel tudott nevelni hat gyereket, a hat gyerek meg nem tudna eltartani egy anyát?! — Emlékszem, már legalább négyszer tárgyalta a tanács a Janka néni ügyét - mondja Hodosiné, az anyakönyvvezető. — A múltkor találkoztam a vejével, akinél most lakik. Mondom neki, örülhetnél, hogy ott az anyósod, hiszen segít is. Azt mondta, ö is meg tud főzni, és nem kíván otthon lenni, ha ott az anyósa. Janka néni is inkább munkát vállal, elmegy napközben otthonról, hogy ne legyen senkinek a terhére. Már nálam is járt panaszkodni. — Mindannyian azon vagyunk, hogy megoldjuk ezt a problémát. Én egyedül nem döntök semmiben - mondja Hodosi Károly hnb-elnök. Olyan rendes, iparkodó emberek a gyerekei, amilyenekből fehérben is kevés van. Abban a hiszemben voltunk, hogy jó helyen van a lányánál. Tíz éve nem lakik Abonyban. Két gyerekének saját háza van, három Szerdahelyen, egy Ostraván lakik, tudtunkkal olyan körülmények között, mint bárki közülünk. Ha maga most nem mondta volna el, hogy hol milyen nagy a család, ma sem tudnánk, miért nem fér el ott. Mielőtt a legutóbbi lakáskérelmét visszautasítottuk volna, alaposan körülnéztünk a faluban, hátha akad egy üres szoba a számára. Csak egy egész pici, keskeny szobát találtunk, amit fűteni sem lehet. így ismét csak azt a döntést hozhattuk, hogy mihelyt üresedik lakás, a többi igénylő kérvényével együtt az övét is megtárgyaljuk. Szinte hihetetlen, hogy tíz év alatt mindenki, aki a tanács döntése alapján beköltözhetett egy-egy megüresedett szobába, szoba-konyhába, jogosultabb volt a lakásra, mint Janka néni. A döntéseket felülbírálni ma már felesleges és értelmetlen dolog lenne. Azóta más a helyi nemzeti bizottság elnöke. Számára Janka néni lakásproblémája nem tízéves ügy, hanem eqy új probléma, amelyet meg akar oldani. Igaza van Hegedűs Mihálynak, hogy a gyerekeknek kötelességük gondoskodni öreg szülőjükről, akár magukhoz is foqadni. Janka néni qyerekei ezt tíz év óta meg is teszik, bár — mint láttuk — mind többgyermekes és nincs bővében a helynek. Reméljük, Berták Jankának, ennek a hányatott életű idős asszonynak így vagy úgy, de rövidesen megoldódik a lakásproblémája, amit olyan keservesen panaszolt. Mi mindenesetre továbbra :s figyelemmel kísérjük sorsát. FISTER MAGDA Az ember, aki évente egyszer, az országos dal- és táncünnepélyre látogat el Zselizre (Želiezovce), hajlamos arra, hogy a várost ünnepi zászlódiszben, színes szerpentinekkel felpántlikázva képzelje maga elé. Pedig azt talán mondanom sem kell, hogy a hétköznapi Zselíz egészen más: csöndesebb, szürkébb. A nem túl látványos, de céltudatos munka városa. A gimnáziumban, ohová ez alkalommal ellátogattam, sok a gondterhelt ember. A tanárok gondterheltek és kedvetlenek, holott most, az iskolaév vége felé az ellenkezőjét várnánk. Rosszkedvűk okát nem rejtik véka alá: a felsőbb szervek már két éve nem engedélyezik a gimnáziumban párhuzamos osztályok nyitását, pedig jelentkező gyerek lenne bőven, az idén például harminchárom gyereket kellett „helyhiány miatt“ elutasitaniok. Olyan lány is akadt közöttük, akinek a bizonyítványában két kettes osztályzat volt csupán az egyeseken kívül. A gimnáziumból, amely az 1956/ 57-es iskolaévben jött lébe, orvosok, tanárok, mérnökök, magas rangú katonatisztek egész sora indult „az életnek“. A tanítás jó színvonalát az iskolai szervek is elismerik. Minden olyan kritériumot, amely a továbbtanulást szolgálja, országos színvonalon, vagy azt meghaladva teljesítették. Ami a természettudományi irányzatú főiskolákra való felkészülést illeti, hetedik helyen végeztek a kerületben. A dunaszerdahelyi gimnáziummal egyszerre, elsőnek vezették be az ún. szakosított osztályokat. Az idén például tizenhárom diákjuk mezőgazdasági szakérettségit is tesz. A gépipari termelés alapjainak a tanítását is tervezik, mihelyt Zselizen megnyílik a tolmácsi (Ttmaőe) gépgyár melléküzeme. A Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium az első három iskola közé tartozik, ahol kísérletképpen szlovák szakkonverzációt vezettek be matematikából, fizikából, kémiából és biológiából. Diákjai az utóbbi években két első helyezést értek el a kerületi biológiai olimpián (az országoson egy II. és egy IV. helyet). Két éven át innen került ki a Puskin Emlékverseny országos győztese. Az iskolának saját diákénekkara van, amely többször lett járási győztes. Tavaly diáklányaik harmadik helyet szereztek a csoportgimnasztikai alkotóversenyen. Ugyancsak tavaly ebben az iskolában működött a járás legjobb iskolai SZISZ szervezete. A diákok nyári aktivitása is példamutató, a nyári brigádmunkákon teljes számban részt vettek (a tanárokat is beleértve). Igen jó a tanári kar összetétele, valamennyi tanár elvégezte a posztgraduális tanfolyamot. Mellesleg a tanárok közül hatan ebben az iskolában érettségiztek. A legfiatalabb közülük B. Dóka Klára TORNAÓRÁN 12
