A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
I HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK Mma—mmm—mmmm—m SZÍNHÁZ Rémdráma a Kis Színpadon Tulajdonképpen a publikum haragját zúdítja nyakába a kritikus, ha nem lelkendezik Joseph Kesselring csaknem négy évtizede irt Brooklyni éj című komédiájáért, amelyet néhány hete táblás ház előtt a bratislavai Kis Színpad játszik. A Brooklyni éj vérbeli kasszasiker, az előadásra hetekkel korábban sem lehet jegyet kapni, persze, nem az előre eladott (és végül üresen maradó!) bérletes helyek végett, hanem mert az efféle detektivkomédia egyszerűen vonzza az embereket. Hátmég ha éppen Brooklynban, abban a hírhedt bűnfészekben játszódik a cselekmény! Ez a város elvégre nemcsak függőhídjáról és ötszáz templomáról nevezetes, hanem egyben az amerikai gangszterizmus egyik fellegvára is; a templomok árnyékában ijesztően burjánzik az alvilági élet és a rossz nyelvek szerint egy büfében például éppúgy kaphat valaki friss vajaszsemlét, mint — mondjuk — egy kést a hátába.. . Aligha kell mondani, hogy az efféle kétes környezetben sajátos helyzete van a rendőrségnek, a magányosan élő öreg embereknek, egy agyonhajszolt újságírónak vagy rögeszmés testvérének, aki az Egyesült Államok elnökének képzeli magát és a Szaharára jár sítúrára. . . Lényegében talán nem is csoda, hogy a közönség látni akarja ezt a tucatnyi gyilkosságról szóló, egy sereg eredetien komikus figurát fölvonultató; továbbá jó adag horrorból, kevéske drámaiságból, csipetnyi feszültségből és egy késhegynyi fekete humorból gyúrt darabot. A bökkenő csupán abban van, hogy a brooklyni sajátosságok számunkra — hál'istennek — oly távolesőelc, hogy a mulatságos helyzetek fogytán a néző unatkozni kezd. A darabnak itt és most, azaz nekünk és napjainkban nincs mondanivalója. Peter Mikulik rendezése nem is törekszik erre, úgyhogy a Kis Színpad előadása eléggé középszerű. Utolsó aduként a színészi játék marad, de ezen a téren is inkább csak K. Machalának a tévéből ismert „Frankenstein — figurája", V. Krížiková és V. Topinková két vénkisasszonya és Fr. Zvarík hibbant Teddyje érdemel külön említést, a többiek játéka pusztán a rutinosság szintjén mozog. így hát az előadás is inkább a mesék valóságot sejtető „itt a vége, fuss el véle" hangulatában ér véget. Vagy hogy még stílszerűbben mondjam: tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre. .. (J. Vavro felvételén K. Machata, Fr. Dibarbora és D. Tarageľ az előadás egyik jelenetében.) Miklósi Péter FILM A csipkeverő nő A történet meglehetősen elcsépelt, sőt „sziruposnak" is nyugodtan mondható: egy egyszerű fodrászlányról szól, aki életében először kirándul a tengerhez, s ott — mint az várható — megismerkedik a nagy Ö-vel, aki ezúttal egy főiskolás srác személyében jelentkezik. A várakozásnak megfelelően egymásba is szeretnek, s a várakozásnak megfelelően - a könnyes befejezés kedvéért — a fiú el is hagyja a kis fodrászlányt, aki aztán bekerül az ideggyógyintézetbe. A lány egyébként nagyon egyszerű ember: olyan egyszerű, hogy az utcán senkinek sem kelti fel a figyelmét, s ha valamelyik festőnek meg is akadna rajta a tekintete, legfeljebb egy „csipfceverő nő" ábrázolásához fogadná el modellnek. A történet tehát semmi újat nem mond, semmi olyat nem tartalmaz, amit korábban ne láttunk vagy ne hallottunk volna, a Claude Goretta rendezte svájci film azonban az elcsépelt téma ellenére is szép műalkotás, s ezt mindenekelőtt a főszereplőnek, a fodrászlányt alakító Isabelle Huppertnek köszönheti. Isabelle Huppert, a nem szép, nem is éppen jó alakú francia színésznő tulajdonképpen nem is „alakít", nem is „játszik": annyira azonosul a kis fodrászlány alakjával, hogy képes velünk elfelejtetni a történet banalitását, elcsépeltségét, sziruposságát — képes velünk elfelejtetni azt is, hogy moziban ülünk s a történet nem is valóságos, hanem egy regényíró fantáziájának a szüleménye. Színésztől ennél többet nem kívánhatunk: a francia Isabelle Huppert jóvoltából felejthetetlen élményünk marad a svájci film. A színésznő nevét egyébként érdemes megjegyeznünk. Bizonyára sokszor látjuk még a mozivásznon. Varga Erzsébet KÖNYV Műhely ’78 Új kiadvánnyal gazdagította termékeit 1978-ban a Madách Könyvkiadó. A Műhely '78 c. antológia az előző év irodalmi-publicisztikai írásainak legjobbjait tartalmazza. Fonod Zoltán, a kötet összeállítója a csehszlovákiai magyar sajtóból, valamint a Madách által kiadott könyvekből, kötetekből válogatta az írásokat: verseket, novellákat, regényrészieteket, riportokat és publicisztikai jellegű munkákat. A Kiadó „egy színesnek, változatosnak, gazdagodónak minősülő termés néhány darabjára" hívja fel az olvasók figyelmét, elsősorban pedig azokét, akik nem tudták figyelemmel követni a hazai magyar szerzőknek az utóbbi évben megjelent alkotásait. Az antológia Arc és tükör c. fejezete verseket és elbeszéléseket tartalmaz. A Műhely rovatban irodalomtörténeti, kritikai és kulturális tematikájú írások olvashatók. Főleg Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond, Balogh Edgár munkái érdemelnek különösebb figyelmet. A Barangolás c. fejezet néhány írása hazai tájakra kalauzolja az olvasót. Visszaemlékezéseket, irodalmi igénynyel megírt ünnepi köszöntőket tartalmaz az Ablak c. fejezet. Fonod Zoltán és Turczel Lajos Adynak, Duba Gyula Fábrynak és Szabó Gyulának, Szigeti László Fuaknak állít emléket; Zalabai Zsigmond pedig Rácz Olivért, Duba Gyula Ordódy Katalint köszönti. Jól kiegészíti az antológiát a hazai magyar alkotók azon írásainak bibliográfiája is, melyek 1977-ben jelentek meg az itteni magyar sajtóban. A Műhely ’78 c. antológiát „rendhagyónak" titulálja a Kiadó. Mindez a mi esetünkben rendjén is van. Ügy gondolom, a jövőben azonban nem ártana még alaposabb, körültekintőbb és arányosabb munkát végezni. Mert nem találunk a kötetben egyetlen olyan néprajzi, pedagógiai, történelmi jellegű írást sem, melyek ugyancsak megjelentek a csehszlovákiai magyar kulturális sajtóban. Nem lenne szabad továbbá mellőzni a tudományos vagy a tudományokat népszerűsítő munkákat sem. Az sem ártana, ha a jövőben külön lírai, publicisztikai, irodalomtörténeti írásokat tartalmazó antológiákat adnának ki. Ezeket az antológiákat esetleg két-három év termékeiből is összeállíthatnák! Csáky Károly TELEVÍZIÓ Szávitrí A tévé kezdi fölfedezni a mitológiát (A táltosfiú) és a Keletet (A krétakör). Kellemes meglepetés ez az egymás sarkába hágó krimi-sorozatok s a végeérhetetlen Onedin- és más családok áradatának sivatagában. A minap bemutatott Szávitrí avagy az asszonyi hűség dicsérete című indiai legenda sűrítetten, egyetlen darabban hozta a Keletet és a mitológiát s a szokványtévéjátékokhoz szokott néző ugyancsak kapkodhatta a fejét, hogy voltaképpen hová és mibe is csöppent ilyen váratlanul. A fáradhatatlan Jánossy István (az indológus Vekerdi Józseffel karöltve) néhány éve immár magyar színpadra varázsolta a Rámájánál, legutóbb pedig könyv alakban is megjelentette e híres eposz földolgozását. Most pedig, munkájuk nyomán, a nézők százezrei előtt is megelevenedett a többévezredes indiai rege: Szávitrí, ez a csodálatos asszony elindul, hogy viszszaperelje férjét, a nemes Szatjavánt az árnyak birodalmától. A legenda tévé-adaptációja kellemes és egyben furcsa meglepetéssel szolgált. Szávitrí szerepében ugyanis a zseniálisan gyönyörű és tehetséges Maitreyi klasszikus indiai Bharata Natjom táncművésznőt láthattuk, s az ő bűbájos tánca, mozgása és mimikája valóban képes volt a varázslatra, átlendített bennünket a mese világába. A furcsa viszont az volt, hogy a többiek, a hazai-prózai szereplők minduntalan visszataszigáltak bennünket a rideg valóságba: egyrészt stílustalan beszéd-kultúrájukkal, másrészt a hindu művésznő kecses bájához alkalmazkodni sehogyan sem tudó mozgásukkal. Persze, ha a szükségszerű stílustöréstől, kettőségtől eltekintünk, akkor az adaptáció mégiscsak sikerült. (cselényi) A kelet-berlini Köpenick várkastély díszes címertermében (és többi helyiségében is) megrendezték a hires ber lini porcelán és egyéb dísztárgyak kiállítását. A XVI. századi poharakon és a többi tárgyon kívül maga a XVII. században épült kastély - Rutger van Langeveit holland mester alkotása - is látványos. A bajorországi belügyminisztérium nyilvánosságra hozott adatai megnyugtathatnak mindenkit, aki hús nélkül nem tudja elképzelni az étlapját. Tavaly ugyanis a vágóhidak és húsboltok munkáját ellenőrző felügyelők 46 900 ellenőrzést végeztek és csak 29 esetben találtak kifogásolnivalót. Ezért közölte az egyik újság ezt a derűs képet, amely igazolja, hogy minden rendben von - legalábbis a bajoroknál. Tavaly látványosan ünnepelték meg o londoni Tower 900. évét, s most ismét sokat írnak Angliában a sziget legré gibb bástyatornyáról. A régészeti ásatások vezetője David Whipp ugyanis megtalálta a középkori falak egy részét, pontosabban a Tower egykori keleti bejáratát. 8
