A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-09 / 23. szám
VÁLENT LÁSZLÓ AHOGY ÉN EMLÉKEZEM A II. világháború nem mull el nyomtalanul sok ember életében. Nem múlt el nyomtolonul oz enyémben sem. Én 1948 október havában tértem haza szovjet hadifogságból. Magyarországon keresztül jövet, éjjel illegálisan léptem át a határt, így érkeztem haza. Hazaérkezésem előtt azt az információt kaptam, hogy „Csehszlovákiában nem rendezett a nemzetiségi kérdés. A magyar nemzetiségű polgárokkal megkülönböztetetten járnak el, éreztetik velük nemzetiségi hovatartozásukat.“ Ezekkel a gondolatokkal érkeztem hót haza. Az első örömteli viszontlátás után nyomban érdeklődni kezdtem anyámtól a politikai helyzetről. Anyám pedig így válaszolt. „Tudod, fiam, ami történt óz már elmúlt", magyarázta az eseményeket. „Februártól a kommunista párt van hatalmon, és azóta minden megváltozott, minden jóra fordult." Teltekmúltak a napok és a hónapok. Még most is hűen él az emlékezetemben, hogy 1949 márciusában, egy vasárnapi napon különvonat érkezett Tornaijára. A Csehországba deportált magyar családokot hozta haza a fa-A tánccsoport tagjai 24 évvel ezelőtt lumba. Sokan elmentünk az állomásra fogadni, köszönteni őket. Nemsokára híre jött, hogy Bratislavában meqolokult a CSEMADOK és hogy rövidesen megkezdődik szerte az országban a helyi csoportok szervezése. Ebben az időben nálunk Szárnyán (Star: ňa) nagy aktivitással láttunk hozzá a község fejlesztéséhez. Az akkori hnb kultúrház építését kezdeményezte, önkéntes társadalmi munkában. Engedélyt kaptunk az akkori Tornaijai Járási Nemzeti Bizottságtól, hogy egy volt régi urasógi épületet építsünk át kultúrházzá. Lényegében azonban alapjától kezdtük el a kultúrház építését. A község opraja-nagyja szinte egy emberként dolgozott, építette a kultúrházat. A környéken már sorra alakultak a CSEMADOK-szervezetek: Sajógömörön, Rimaszécsen, Méhiben, Hubon, Lenkén, Sánkfolán, Abofalán, Gömörhorkán és másutt. Egy novemberi vasárnap délután mi is összejöttünk, hogy megalakítsuk a helyi szervezetet. Ez alkalommal 42-en írták alá a belépési nyilatkozatot. Nyomban hozzá is fogtunk egy színdarab betanulásához; Az ördög mátkája volt a címe. Karácsonykor adtuk elő a szlovák iskolában épített színpadon. Csak többszöri előadással tudtunk a nagy érdeklődésnek eleget tenni. Még a szomszéd községben, Gömörön is vendégszerepeltünk vele. A CSEMADOK helyi szervezetének 1950. január 21-én volt az ünnepélyes alakuló közgyűlése nálunk. Az ötvenes év döntő volt községünk, szervezetünk és a magam életében is. Felépítettük a kultúrházat. Karácsonykor adtuk át rendeltetésének, színdarabot játszottunk, reggelig táncoltunk, boldogok voltunk, hogy saját kultúrházunk van. Személyemet illetően két jelentős esemény befolyásolta további tevékenységemet. 1950 májusában részt vettem a CSEMADOK II. országos közgyűlésén. Jelenlétem a ' közgyűlésen még jobban megerősítette hitemet a pártban, a lenini nemzetiségi politika alakításában, arra ösztönzött, hogy még tevékenyebben dolgozzam a CSEMADOK-ban, a magyar dolgozók között a kultúrpolitika szakaszán. Szeptemberben beválasztottak a helyi nemzeti bizottságba és megbíztak a közélelmezési előadói tisztség ellátásával. CSEMADOK-szervezetünkben megalakulásától a titkári tisztséget láttam el. Akkor olyan vezetősége volt a szervezetünknek, hogy lelkesen dolgoztunk, nem ismertünk megoldhatatlan akadályt. A kultúrházat berendeztük székekkel, kulisszákkal és egyéb szükséges dolgokkal. Az anyagiakat a szinielöadósok belépődíjaiból biztosítottuk. Nemcsak mi, akkori fiatalok játszottunk nagy lelkesedéssel, együttesünknek 40-50 éves tagjai is voltak. Akkori elnökünkre, Bódi Lászlóra azért is büszkén emlékezem vissza, mert amikor megalakult az első jáVálent László rási bizottság Tornaiján (Šafárikovo), ő lett ennek az alelnöke. Magam is részt vettem ezen a járási konferencián. 1951. október 28-án tartottuk meg. Lényegében a konferencián nem csak a Járási Bizottságot választottuk meg, de a Járási Titkárságot is felállítottuk. Az 1955. esztendő igen jelentős volt helyi szervezetünk életében. Ekkor alakult meg nálunk a tánccsoport, Kusnyik Margit vezetésével. A csoportnak 14 leány volt a tagja. Kusnyik Margit nem volt szakképzett vezető, de olyan rátermettséget tanúsított, hogy kellő színvonalra tudta emelni a tánccsoport tevékenységét. Ebben az időben a járási nemzeti bizottságon dolgozott Kasza Ida (a Népes volt tagja), ő segítette szakmai, módszertani tanácsokkal a csoportot. Rövidesen egy állandó jellegű esztródcsoportot is alakítottunk. Ezekben az években a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a járásunkban még a kezdeti nehézségekkel küzdöttek. Sokat kellett propagálni, agitálni a párt politikai irányvonalának sikeres teljesítéséért. A CSEMADOK járási ^bizottsága is azt a feladatot kapta, hasson oda, hagy a helyi csoportok kultúrbrigódjai főleg az aratás idején látogassák a szövetkezeteket és ajándékműsorokkal lelkesítsék a szövetkezeti tagokat o munka jó elvégzésére. Járási méretben versengés kezdődött a kultúrbrigádok között, hogy melyik lép fel több alkalommal. A mi kultúrbrigódunk is nagy lelkesedéssel indult ebben a versenyben. A nagy rivális a gömöri csoport volt, hol ők voltok az elsők, hol mi, ami a fellépések számát illette. Végül aztán huszonnégy fellépéssel kultúrbrigódunk lett az első, de 1956- ban a hanvaiak már elhódították tőlünk a pálmát 1955 és 1963 között a CSEMADOK járási szervezetének titkáraként magam is részt vettem abban, hogy megalakult a járási bizottság keretében az előadói testület. Tagjai különböző ismeretterjesztő előadásokat tartottak az egyes helyi csoportoknál. Szerveztünk továbbá irodalmi estéket, író-olvasó találkozókat. A volt tornaijai járás CSEMADOK-szervezete előadói testületének tagjai igen áldozatos tevékenységet fejtettek ki, annak ellenére, hogy a helyi csoportok látogatása az esti órákban nehéz körülmények között valósult meg. Veres János, Pozderák Bertalan, Zsámbok Tamás, Kasza Lajos, Bába Gyuláné, Koncsol László .Bettes István, Veres Zoltán, Reisz Miklós és mások minden dicséretet megérdemelnek. Nekünk, idősebb alapító tagoknak, de az ifjabb nemzedékekhez tartozó kultúrmunkósoknak is az o véleménye, hogy az anyonyelvi kultúra ápolása, terjesztése minden fáradtságot megér, hogy helyes volt az az út, amelyen a párt lenini nemzetiségi politikájának eredményeképpen harminc évvel ezelőtt szervezetünk elindult. Égni, lobogni kell A pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) óltolónos iskola igazgatósága és a szülői munkaközösség Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából május elején A tűznek nem szabad kialudni címmel ünnepi emlékestet rendezett a művelődési házban. A gazdag kulturális műsor sokakat vonzott. Körülbelül háromszázan hallgatták meg az ünnepi est szónokát, dr. Turczel Lajost, o Komenský Egyetem magyar tanszékének docensét, aki Móricz Zsigmond életéről, munkásságáról és csehszlovákioi kapcsolatairól tartott igen tartalmas és figyelmet lekötő előadást. Különösen a két háború közötti kapcsolatait hallgatták nagy érdeklődéssel a jelenlevők, akik közül sokan nem is tudták, hogy a nagy kritikai realista írónak olyan regényei kapcsolódnak a mai Szlovákia tájaihoz, mint az Isten háta mögött. Jó szerencsét és néhány más müve. De tetszést arotott Móricz egyfelvonásos vígjátéka, a Csiribiri is, amelyet Lukács Lászlóné, Schwarz Richardné, Wurszter Alfrédné, Nagyné H. Ilona és Németh István adott elő. Az ünnepi est nagy meglepetése volt Ady Endre Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című ismert versének rendkívül hatásos, már-már művészi tolmácsolása. Mészáros Alajos vegyészmérnök szavalta. Jeck Györgyné és Fürst Pál népdalénekeseknek is megérdemelten járt ki a taps, akárcsak a tangóharmonikán ügyesen kísérő Orbán Szilveszternek. Nem lett volna teljes a műsor, ha kimaradtok volna belőle az iskolások. Elbeszélést mondtak és részletet adtak elő Móricz Zsigmond Életem regénye című művéből. Az ünnepi emlékműsor egyébként is jó hangulatára Móricz Mint mezőnek virágai című egyfelvonásos vígjátéka tette fel a koronát. A szereplők (Holub Júlia, Wimmer Pál, Bene Szilveszter, Kele Ödön, Wurszter János, Nagy Ferenc) derűt, mosolyt fakasztottak a nézők arcán. Németh Károly, az általános iskola igazgatója befejezésül meleg szavakkal méltatta az ünnepi est jelentőségét Valomennyi jelenlevő egyetértett vele abban, hogy az igazgatóság és a szülői munkaközösség kezdeményezése hosznos volt, elérte célját. Az előadók és a szereplők jóvoltából háromszáz ember emlékezett oz egyik legnagyobb magyar íróra, Móricz Zsigmondra, születésének századik évfordulóján. A tűznek nem szabad kialudni. Égni, lobognia kell másutt is, mindenütt a püspöki iskola példáját követve! M. J. 7
