A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-06-02 / 22. szám
HADÜZENET A HÁBORÚNAK ... A talpig becsületes Ange-Marie Le Gouce-t és derék bajtórsát Flicot-t, a napóleoni háborúk két olasz földön portyózó ártatlan közlegényét (mint azóta annyi védtelen katonatársukat is) időközben már tíz- meg százezerszeresen igazolta a történelem. Igazolta a két közkatona kiszolgáltatott tanácstalanságát, igazolta a háború gépezetének kegyetlenségét, amely ha egyszer beindul, hát kérlelhetetlenül lealjasít, megaláz s áldozattá tesz mindenkit. Az egyszerű katonákat és a polgári lakosságot egyaránt. A grimasszá merevedő fintor, a fanyar fricska és a mogorva nevettetés különös ízeit kóstoltatja meg velünk Pierre Aristide Bréal, ma élő francia drámaíró Huszárok című tragikomédiájában — hogy a háború értelmetlenségére figyelmeztessen. Mindezt kiváló dialógusokkal, nagyszerű helyzetteremtő eszközökkel és természetes komikummal teszi. A néző percek alatt elfelejti, hogy színházba jött, szinte úgy érzi, hogy ő is ott van a helyszínen: egy Milánó melletti falucskában s a francia katonáktól félve ô is ott részket Giuseppe Lippi portájának egyik zugában. .. Gondolom, a komédia lényeglátó igazságára, az ötletes játék hangvételének tarkaságára érezhetett rá színházunk dramaturgiája is. Legalábbis erre utal a kassai (kóšicei) Thália Színpad előadásának műsorfüzetében olvasható rendezői jegyzet: „A háború ellen mindig kell és aktuális szólni. A kérdés hogyanja is tehát ugyanez, sem több, sem kevesebb — és a rendezésben sem lehet más: mi az a többlet, amit ma adhat nekünk ez a mű?! Az emberséget az embertelenséggel szemben; a becsületességet a becstelenséggel szemben; a kisemberek természetes reagálását a természetellenes dolgokkal szemben." És két—három sorral lejjebb még pontosabban ott a dramaturgiai-rendezői célkitűzés: lehet, sőt, kell is védekezni a háború ellen; szóval, tettel, humorral, becsületes kiállással, vagy ha úgy tetszik, hát egy „leporolt" színjátékkal is. A krónikás számára mindig öröm, ha kedvenc színházában a műsor gazdagodását jegyezheti fel. Miért leplezném hát abbeli megelégedésemet, hogy — Szűcs János bravúrosan eleven fordításában — magyar színpadon épp a MATESZ Thália Szinpa-Viszály a Lippi-házban Le Gouce és Flicot (Gyurkovics Mihály és Kulcsár Imre) dán mutatkozott be először P. A. Bréal, ez a bretagnei származású, Párizsban élő, világszerte egyébként eléggé népszerű író. Hazai magyar kritikusnak bizony ritkán adódik efféle öröme, így hát ezért a telitalálatért dicséret illeti a MATESZ különben kissé sablonosnak tűnő dramaturgiáját. Említettem már, hogy a néző percek alatt Bréal gondolatai röppályájának „körhintájába" huppan. .. Mi az hát, ami a Huszárokban megragadja és szinte mindvégig fogva tartja az embert? Kétségkívül elsősorban maga a történet, a háborúba hajszolt katonák lelki széthullásának folyamata; ami — természetesen — nemcsak Napóleon harcosaira, de minden korok katonáira találó. Ez ellenben csupán a külső történet; a külső mondanivaló mélyebbről szól, a tanulságos fricskákkal teli cselekmény során tulajdonképpen az emberi lét, azaz hétköznapjaink s különböző magatartásformák problémái vetődnek föl. E komédia az élet és halál, a szerelem és barátság, a boldogtalanság és magány; köztisztelet és emberi kiszolgáltatottság, becsület és nemzeti öntudat kérdéseiben késztet válaszkeresésre — s önvizsgálatra. Ebben rejlik sajátos vonzereje és legizgalmasabb hatása is, amely egyben tiltakozás az embert lefokozó erők ellen. A kassai Thália Színpad előadásának rendezője Takáts Ernőd. Egyrészt megkönnyítette, másrészt viszont megnehezítette munkáját, hogy Bréalnak magyar színpadon nincs előadási hagyománya, így a rendezői elképzelést sincs mihez hozzámérni. Pontosabban csak egyvalamihez kell: mai gondolkozásunkhoz. Ilyen értelemben darabértelmezése helyesen szűri le a lényeget: róérezve a szerző fanyar humorára a keservek komédiáját bontja ki, hadat üzen a háborúnak és minden más hatalmi erőszaknak. De felcsillantja előttünk a darab tanulságát is: a hataloméKes jellemet távol kell tartani a hatalomtól, ez az egyetlen biztosíték, hogy nem él vissza vele. Takáts Ernőd lényegében jó iramban pergeti a játékot, és emellett ügyel a színészvezetésre is: a figurák mindegyikében karaktereket igyekezett kimunkálni. Kór, hogy korábbi rendezéseihez hasonlóan, ezúttal sem találja meg az előadás egyetlen lehetséges stílusát, így aztán ha nem is mindenből, de valóban sokféle színpadi műfajból van benne egy kicsi. Érzésem szerint, több helyütt a színpadon látottaknál jobban is meg lehetett volna „hahotásítani" a Huszárokat, Bréal kesernyés humora — a téma komolysága ellenére — ezt jócskán lehetővé teszi. Elvégre régi igazság, hogy a komoly hangú figyelmeztetés és a harsány kinevettetés célzatossága lényegében csak alig, vagy inkább semmiben sem különbözik egymástól. Persze, mindez elsősorban rendezői szemlélet, ötletesség és vállalkozókedv dolga . . . Bréal szinte egytől egyig jól játszható szerepeket írt, a színészek jó alkalmat kapnak arra, hogy megmutathassák tehetségüket. A Thália Színpad előadásának népes szereplőgárdájában ■ ki így, ki úgy él a kínálkozó alkalommal. Nagy élmény Gyurkovics Mihály és a Miskolcról vendégként érkezett Kulcsár Imre játéka. Le Gouce, illetve Flicot szerepében mindketten emlékezetes alakítást nyújtanak. Előttünk wáltják valóra minden színész leghőbb vágyát, azt, hogy játékuk a lélek legbensejéből szól s attól válik félelmetesen őszintévé, hogy természetes. Cosima szerepében Mák Ildikó nyújt nagyszerűt. Nemcsak kemény és „olaszos" szépségével lep meg, hanem tiszta szívvel éli át a csinos szolgálólány eleven nyíltságát. Ebben a szerepében újra bebizonyította, hogy egyénisége van. A kisebb szerepekben elsősorban Udvardi Anna Baglione asszonya tűnt ki magabiztos és stílusérzékeny játékával. tetszett a karakterisztikusan játszó Horváth Lajos (Pietro), a kapitány szerepében Lengyel Ferenc egyegy szemvillanással, szemöldökráncolással is kifejezően tudja jellemezni a gépiesen érzéktejen s kemény katonatiszt fiquráját és e feszes külső mögött elképesztő lelki hitványságot tár fel. Szoby Gabi eléggé jellegtelen eszközökkel játssza a csélcsap Elisát, talpraesett alakítás Hizsnyai Zoltán Giacomója. A Lippi-házaspárt Szabó Rózsi és Kovács József alakítják utóbbi szerepeiknél kevesebb sikerrel, s lényegében ugyanez vonatkozik László Géza Raphaellojára is. Külön dicséret illeti Kopócs Tibor színpadképét: a háttérben feszülő pókháló metaforisztikus hasonlattal utal a mindent körülfonó háború jellemferdítő kiúttalanságára. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvételei HARMINC ÉV A NÉPMŰVELÉS SZOLGÁLATÁBAN A CSEMADOK MEGALAKULÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA MEGHIRDETETT KÉPES VERSENY Komáromban (Komárno) zajlik évről évre egyik legrangosabb kulturális rendezvényünk. Legjobb vers- és prózamondóink, színjátszóink, irodalmi színpadjaink mérik össze erejüket, tudósukat a Jókai-napokon. Az ünnepi díszbe öltözött város falai között Dél-Szlovákia szinte minden részéből összejönnek az arra legérdemesebb egyének, együttesek. Évről évre egyszer, májusban, Jókai szülővárosára irányul a kultúrára szomjas magyar dolgozók figyelme. Együtt izgulnak a versenyzőkkel, együtt örülnek a győztesekkel, és elismeréssel adóznak azoknak, akik kemény munkával érdemelték ki a Jókai-napokon való szereplést. KÉRDÉSEK: 1. Hányadszor rendezték meg a Jókainapokat 1978-ban? 2. Nevezzen meg legalább hármat az 1978. évi Jókai-napok díjat nyert színjátszó és irodalmi színpadi együttesei közül. 22. 3® VERSENYSZELVÉNY CSEMADOK 15
