A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-26 / 21. szám
Jón Kulich (szül. 1930) munkássága igen szerteágazó, alkot monumentális szoborcsoportokat és domborműveket, kisplasztikát, de ugyanígy érmeket és plaketteket is. Dolgozik fával, kővel, bronzzal, agyaggal (terrakotta), sőt hegesztett fémlemezekből is készít plasztikát. A kifejezőeszközök e széles skálája azt mutatja, hogy Kulich mindig valami újat keres, új anyagokat és formákat. Fával, a népművészetnek ezzel a hagyományos anyagával, már fiatal korától, diákéveitől kezdve dolgozik. Szülőföldje nemcsak ennek a természetes anyagnak a szeretetével ajándékozta, hanem a falusi fafaragók kifinomult, nemzedékről nemzedékre szálló tapasztalatait is „örökölte". A népdal és népművészet egyszerű tisztasága formálta művészetét, tanította meg mindarra, amit igazán csak mai, érett alkotásain mérhetünk le teljes egészében. Kulichra, művésszé érésének útján, ennek különösen kezdeti szakaszában, természetesen befolyással voltak nagy példaképek, különböző áramlatok, de igen hamar kialakította sajátos, egyéni kifejező eszközeit. Noha már az impresszionizmus hatását tükröző kisplasztikáiban is erős kontrasztokra épülő hatásokra törekszik, monumentális alkotásaiban viszont az egyszerű, kristálytiszta kompozíció és stílus felé halad. Mellőzi az egységes egészet megbontó részletek kidomborítását, képzőművészeti eszközei teljes mértékben egy motívum, egy gondolat, vagy csak egy gesztus visszaadására irányulnak. Lírai hangvételű, poetikus látásmódjába így új elemet visz be. A mozgás kifejezésével, amit az elkerülhetetlen minimumra redukál, már nemcsak a látható motívum megformálására, hanem egyre inkább a belső összefüggések feltárására, s így az általános szimbólum közvetítésére törekszik. Ez a szimbólum lesz gyakran az alakok gondosan megmunkált, pszichológiai értékeket kifejező fejformájával, a mű belső feszültségének hordozójává. Igen jó példa erre a Február (1960) című alkotása. A művész kedvelt és vissza-visszatérő témái közé tartozik a Jánošik-motívum. Ján Kulich megformálásában ennek a férfialaknak semmi köze sincs az ebben a témakörben oly sokszor megformált, szinte elválaszthatatlan rekvizítumokkal felruházott figurához. Ezekből a „segédeszközökből" a művész csak a fokost hagyja meg, Jánosíkja a maga egyszerűségével mégis a legendáshírű betyárt juttatja az eszünkbe. A hatvanas évek elejétől Kulich új technikával bővíti kifejezőeszközeit. A lemezhegesztés technikája a művésznek teljesen újfajta esztétikai hatások elérését teszi lehetővé. A gondolat kifejezésének ez az egyáltalán nem konvencionális módja nagyban növelte műveinek expersszivitását (Morena, 1967). Ján Kulich művészetében jelentős szerephez jut az érem- és plakettművészet, Éppen ebben a megnyilvánulási formában kristályosodik ki talán leginkább az alkotásaira oly jellemző tömörség, formai egyszerűség. Méltán tartják ezért Kulichot a modern szlovák éremművészet egyik megteremtőjének és legkiválóbb művelőjének. Plakettjeire jellemző a monumentalitás és a lírai látásmód egysége; a megformált figurákat táji környezetben eleveníti meg. A portré is jelentős helyet foglal el Kulich művészetében. Ebben a műfajban az ábrázolt személy legjellemzőbb tulajdonságainak feltárására, kidomborítósáro, az arc legjellegzetesebb vonásainak megörökítésére törekszik (L. Fulla, J. Mudroch, R. Pribiš portréja). A portrészobrászatban szerzett tapasztalatait más figurális alkotásainál is alkalmazta. Jellegzetessége, hogy alakjaiban gyakran típusként ábrázolja az egyetemes emberi ideált, azt a felvilágosult embert, aki határozottan indul céljai megvalósítása felé. Nem kevésbé érde-1. Az SZNF emlékműve Bratislavában 2. A műteremben 3. Leányportré 4. Ján Kulich tanítványai a főiskolán — Igen, hiszek a szerencsében. De gyorsan hozzáteszem: ami ma szerencsésnek tűnik, nem biztos, hogy egy-két évvel ezelőtt is az lett volna. Azt is szerencsének tartom, hogy én játszhattam el Dórinkat, az Egy erkölcsös éjszaka „napraforgólónyát“. Hiszen Makk Károly, a film rendezője nemcsak engem hívott meg próbafelvételre. Magyar kollégáimon kívül két lengyel színésznő is pályázott a szerepre. Hogy végül is az enyém lett? Lehet, ha ugyanúgy játszottam volna, mint ők, másé a szerep. Persze, a véletlenen is sok múlik. Mert hiába akartam volna Makk Károly közelébe férkőzni, ha a szereposztásnál más valakire gondol . . Abban is biztos vagyok, hogy tanulással sok mindent el lehet mozdítani. S ha a színész teljes odaadással oldja meg a feladatát, még a jól megírt epizódszerepben is emlékezetes alakítást tud nyújtani. Tarján Györgyi valóban szerencsés embernek mondhatja magát. Két okból is. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Maár Gyula, Zsombolyai János, Sándor Pál és Jancsó Miklós; olyan filmekben kapott szerepet, amelyek külföldön is szép kritikát kaptak. Az Egy erkölcsös éjszaka például Franciaországban, a Herkulesfürdői emlék Nyugat-Németországban, a Kenguru Olaszországban, a Boldog évek Kanadában különösen elnyerte a közönség tetszését. Fekete pulóverben, bő piros szoknyá ban ül előttem. Göndör fürtjei most is úgy omlanak a vállára, mint a Kenguru vágyakat ébresztő stopos lányának. Szereptanulás közben, színházi próbákon, forgatásokon magatartásformák és gondolkodásmódok villanok fel képzeletében.- Néhány héttel ezelőtt Stuart Máriát játszottam a tévében. Borzasztóan féltem a szereptől. A szövegemből tulajdonképpen még semmit sem tudtam, de már olyan gondolataim támadtak, hogy sosem fogok megkirkózni a skót királynő alakjával. Először tehát arról kell meggyőznöm Tarján Györgyi (Darinka) és Cserhalmi György (Kelepei) az „Egy erkölcsös éjszakádban 16
