A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-12 / 19. szám

(MEGJEGYZÉSEK MACS JÖZSEF ÚJ KÖNYVÉRŐL)

A hóborúnok nincsenek, nem lehetnek győztesei; győztes kollektivok (népek, nemzetek) ügyön vonnak, az egyes ember, a személy — főként ha kisember az illető — azonbort csak veszthet vagy veszhet a háborúban. Még akkor is, ha megmenekül, ha nem ölik meg: a háború nyomot hogy benne, bélyeget ragoszt a homlokára, a s háború bélyegét — ha akorjo, ha nem — egy egész életen ót viselnie kell. Mert — mint Mécs József írja most megjelent új regényében — .... a háború nem okkor ér véget, amikor elhallgatnak a fegyverek, amikor a harangok szerte a világon és aiz

határozza meg a jelent, hanem a jelen is meghatározza a jövendőt: mai tetteink holnapi életünk részévé lesznek, s ez pllen hiába is tiltakoznánk. A holnapért így mindannyian felelősek vagyunk. A múlt és a jelen (valamint a jövő távlatai) között tehát nem húzhatunk határvonalat. Cséplő Hermin körül az új falunak (a hotvanos évek falujának) az élete zajlik, ezt az életet pedig a szüntelen gazdagodás, a gyarapodás, a megállíthatatlan fejlődés jellemzi: mindenkinek van mit a tejbe aprítania, senkinek sem kell elkívánnia, ami a másé. Mács ezt a gondtalan, telhetetlen, áilondóan szerző-gazdagodó világot ugyancsak a rögeszmés asszony szemével láttatja:

kívüli figyelmet követel a szerzőtől, s nem egy buktatója von. Az elbeszélés két síkjának (az elbeszélő és a főhős szövegének) .összeolvasztását" Mács az úgynevezett szabad függő idézet használatával oldotta meg, amelynek — mint tudjuk — az a lényege, hogy a főszereplő harmadik személyben (szinte kívülállóként) beszél, illetve gondolkodik önmagáról. íme, egy példa: „Igen, teljes bizonyossággal állítja, hogy az új ház volt tulajdonképpeni félelmének az oka." Hogy mi ebben a .buktató", amelyet Mécs sem tudott elkerülni? Mindjárt meglátjuk. Lapozzunk csak tovább a könyvben: azokra az oldalakra, ahol az önmagáról harmadik személyben beszélő-gondolkodó főszeKÉTSZER

HARANGOZTAK

egész földkerekségen békét hirdetnek. Évek, évtizedek múlva is szedi áldozatait. Életeket olt ki, idegeket tesz tönkre."

Mács József Kétszer harangoztak

című regénye ilyen értelemben háborús regény, a háborúról szól. A regény főhősének. Cséplő Herminnek az életét a háború határozza meg: az szól bele a sorsába, kegyetlenül és döntőn, az ébreszti fel benne a beteges félelmet és féltést, mindenekelőtt új háza féltését. Ez oz érzés hatalmasodik el rajta, az válik a rögeszméjévé, ez juttatja végül is a kórházba, illetve az idegszanatóriumba, ahonnan — miként o regény befejezése sejteti — orvosai segítségével utat találhat a megújult életbe, a közösségbe, a társadalomba.

A regény tortaima, irányzatossága, háborúellenessége tehát nagyon is aktuális: napjaink világtörténelmének alakulása egyelőre, sajnos, még nem az általános és teljes leszerelés felé jelzi a fejlődés útját. A háborúellenesség igy — Fábry Zoltán szavával élve — .korparoncs".

A cselekmény .megkomponólása", vagyis a regény kompozíciója összhangban van a témával: azt hivatott érzékehetni, hogy a múlt bennünk él, nem törölhető ki az életünkből, szerves része jelenünknek, meghatározza tetteinket, sorsunkat. Ilyen szempontból maga a „téma" — Cséplő Hermin rögeszméje — csupán epizódja a tulajdonképpeni cselekménynek, amely a kórházban fekvő főhős emlékezetében játszódik. A regény főszereplője tehát lényegében az idő. Az idő, vagyis az a dimenzió, amelyben a .most" kérlelhetetlenül és törvényszerűen összefonódik az .egykorral", a régmúlttal vagy a közelmúlttal, ugyanakkor azonban a jövővel is. Mert nemcsak a múlt

s bizonyára éppen ennek köszönheti, hogy sikerült elkerülnie o legveszedelmesebb csapdát, amelybe minden író könnyen beleeshetik: a sematizmus csapdáját.

Megjegyezhetjük még, hogy Mács az olvasó érdeklődésének .ébren" tartósáról is gondoskodik: ez a gondoskodás — mondjuk meg őszintén — valóbon szükséges, hiszen a rögeszmés asszony története (noha nem állíthatjuk róla, hogy egyhangú történet) kétszóizegynéhány oldalon elmondva unalmassá is válhatnék. Nos, ilyen unaloműző, érdeklódésébresztő eszközként használja Mács a cselekménybe szőtt rövid, anekdatikus történetecskéket, amelyek nem egyszer megmosolyogtatnok, sőt megnevettetnek bennünket (például a szövetkezetesítés idején oz agitátorok elől bujkáló Rendek Menyhért esete az etetőkosárrol; a kovács .orgonistává" válásának elbeszélése, a százesztendős Miska bácsi kálváriája o lopott hegedűvel stb.).

A regény esztétikai oldaláról szólva megállapíthatjuk, hogy — ha a köznyelvűséget nem tartjuk esztétikai értéknek —1 Mács József regényének tulajdonképpen nincs is „esztétikai oldala". Ezt, persze, nem elmarasztaló ítéletként kell értelmezni. Hiszen az író szándékosan mond le mindorról, ami a „művészi", illetve oz „irodalmi" lényege. Hogy mi célból? Mindenekelőtt azért, hogy minél inkább azonosulhasson hősével. S valóban: Mács narrátori szövege annyira összeolvad a főhős szövegével, hogy oz elbeszélés szóbanforgó két síkját el sem lehetne egymástól választani. A stílus fő jellemzői igy oz életből ellesett kifejezésmód (a „köznyelvűség"), a szemtanúszerűség, több helyütt a szándékolt pongyolaság.

Ez oz eljárásmód, bizony, rendreplő valaki másról, azaz egy harmadik személyről kezd. beszélnigondolkozni. Csupán két példát hozok fel:

„A temetőből hazafelé jövet még belecsimpaszkodott a karjába, aztán később észrevetette vele, hogy nem veszi szívesen, ha betelepedik hozzá."

Vagy:

„Akárhonnan nézte a dolgokat, o bökkenő ott kezdődött mindjárt, hogy nem mehetett ki a faluból a gyermekei miatt. És itt hibáztatta magát nagyon, amiért nem sietett a segítségére. Amiért nem ajánlkozott a gyermekei nevelőjének."

Igaz, a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ki kicsoda, vagyis, hogy az a bizonyos másik „ő" Emőke, azaz Cséplő Hermin nevelt lánya, a szóbanforgó stílusmegoldás azonban semmiképpen sem helyeselhető, zavar oz olvasásban. Sokkal egyszerűbb és jobb megoldás lett volna mondjuk a jelöletlen egyenes idézett használata, vagyis oz, ha az író egyes szám első személyben beszélteti (vagy gondolkoztatjo) hősét önmagáról. Legalábbis azokban a részekben, ahol egyszerre több szereplő mozog a .színen", illetve Cséplő Hermin emlékezetében.

Persze, mindezt nem „szőrszólhosogatás" céljából mondtam el: a szöveg szabatos, magyaros, világos stílusa ugyanis — s azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk — nem fölösleges luxus, nem dekoráció, hanem a műalkotás lényeges, elengedhetetlen összetevője.

Mács József új regényét egyébként jó könyvnek tartom és ajánlom olvasóinknak.

VARGA ERZSÉBET

BESZÉLGETÉSEK

KALOTASZEG

FOGADOTT

FIÁVAL

„Az én lábam nyomát pedig eltemetheti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognák engem is. és apóimat is oz én véreim. (...) Az én munkámat folytatják ők, és az én életem örökkévaló lesz bennük.

Mert én itthon moradtam."

Az idézet a Régi Kalotaszeg című kötetből való. Miért került mégis ide, mikor egy más, alig százötven oldalas interjúkötetről — Benkő Samunak Kós Károllyal való beszélgetéseiről — szeretnék ismertetőt írni? Azért mert a „Mert én itthon maradtam“ idézet a kötet minden interjújában benne van, igaz más-más formában, megfogalmazásban.

Az építészetről beszélve mondja Kós Károly: „Miért jártam én örökké a népet? Azért, hogy lássam, mit csinál, hogy tanuljak tőle. Nekünk járnunk kellett sokat, hogy megismerkedjünk a helyszínen a régebbi és újabb épületekkel. Nekünk volt építészeti élményünk."

A kötet hat beszélgetést tartalmaz. Ezek mindegyikéből sugárzik a táj, a nép szeretete. az iránta való elkötelezettség. Essék bár szó az általa faragott sakkfigurákról - remekművekről —, vagy a földművelésről, a könyvkötészetről, vagy akár a közügyekről esetleg az erdélyi hagyományokról, mindig megtalálja a módját, hogy egyegy mondat, jelző erejéig kitérjen a szőkébb haza — Kalotaszeg — dicséretére, ahogy a kötet szerzője, Benkő Samu írja, mindig gyarapodott a himnikus vallomás Kalotaszegről. A szerzővel folytatott beszélgetések során gyakran tér ki. - nem győzi eleget hangsúlyozni -, hogy milyen sokat kapott nagyhírű iskolájától, a Kolozsvári Református Kollégiumtól, milyen nagy hatással volt rá a baloldali értelmiség - Goál Gábor, Nagy István, Balogh Edgár —, hangsúlyozza, milyen nagy élmény volt számára a szervezett munkásság vezetőivel volá megismerkedés ... stb. Nyitott szemmel jár-kel a világban, hogy azután a látott, tapasztalt jót, haladót odahaza kamatoztassa, segítsen, ahol csak tud és lehet Hallatja hangját kicsinek tűnő és nagy dolgokban egyaránt. Bekapcsolódik az EMGE (Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület) munkájába, gazdálkodik, hogy lendítsen valomit a vidék mezőgazdaságán, kézírásos könyvet ad ki, illusztrációkat készít, templomokat, régi épületeket hoznak rendbe tervei alapján, középületeket, lakóházakat tervez. S ha kell, hót szót emel a magyar iskolák ügyében.

Pontos, precíz volt. „ízesen és nyelvtani vétség nélkül beszélt, gondosan, mint ahogy építkezett, vogy ahogy írt.* A vele készített interjúkat mindig átnézte, azok mindig az ő „áldásával" kerültek az olvasó elé. A kötet hat interjúja közül is olóírt ötöt. „A szöveget a magaménak ismerem. Ki lehet nyomtatni." A hatodikat, az utolsót már nem írhatta alá.

Kós Károly életében őszinte szeretettel ragaszkodott szőkébb hazájához. Amit azonban mondott, vagy tett, az túllépte a szőkébb pátria botárait. Neve még nem cseng ismerősen a csehszlovákiai magyar olvasók fülében, életművét még nem ismerjük kellően. A kis könyvecske, a Kriterion Könyvkiadó 1500. könyve, nagy segítséget nyújthat mindannyiunknak az erdélyi „szent-öreg” megismerésében.

A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni (Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal, Kriterion, 1978).

(görföl)

14