A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-05 / 18. szám
. „Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön; törten heverek majd, senki se lát; férges löld fekszik szájamban és szememben s testem gyökerek verik át" - irta-jósolta Radnóti Miklós mór 3 évvel a borzalmas második világháború kirobbanása előtt Fáradt délután c. versében. Hasonló prófétikus sorokat azonban más verseiből is idézhetnénk. Tegnap és ma című költeményének végén például csak úgy zárójelben, mintegy mellékesen mondja: „ó, hóhaju vénség, téged sem érlek el! a költő bokáig csúszós vérben áll már s minden énekében utolsót énekel." Hóhajú vénség, valóban, sose lett. Mindössze harmincöt évet élt 1944. november 8-án ölték meg a fasiszták, huszonegy társával együtt, a Győr megyei Abda község mellett. Az obdoi tömegsírból 1946. június 23-án előkerült versek arról tanúskodnak, hogy írójuk utolsó lehelletéig költő maradt, tiszta, „igazra tanú". Aki a maga megmásítatlan valóságában látta a korabeli világot, s a förtelmes halál árnyékában is tudta, hogy „fehér a hó, piros * a vér és piros o pipacs. És a pipacs szöszöske szóra zöld." S okit végül is megöltek, „mert maga sosem ölt". Ha élne, még csak hetvenéves lenne: 1909. május 5-én született Budapesten. S milyen hosszú-hosszú utat tett meg az abdai tömegsírig I Az A la recherche csodálatoson egyszerű és mégis hátborzongató idilljéig! A mesés pásztoriság kulisszatájairól indult, s expresszionisto-szürrealista szabadverseken, formajátékokon keresztül jutott el a humanista eszményeket szolgáló valódi klasszicizmusig, o mondanivalójának megfelelő tiszta, egyszerűségükben is csodálatos formákig. A bori munkatáborbon meg a későbbi „erőltetett menet" közben született versei — a Hetedik edoga, o Nyolcadik ecloga, o Levél a hitveshez, az Erőltetett menet, az A le recherche, a Gyökér meg a Razglednicák -, ezek a páratlanul tiszta emberi és művészi erő teremtményei, kivétel nélkül az antifasiszta Radnóti költészetének a csúcsán foglalnak helyet. TÖREDÉK üvöltés és fenyegetés, szüntelen halálközelség, megfeszített munka, éhezés: ez a Heidenau láger „napirendje". A költő rönköket hord a rossz, hegyi utakon. A bombázások szinte napirenden vannak. S íme, a „háborúba szédült“ Szerbia hegyei között megszületik Radnóti Miklós — és a huszadik századi magyar irodalom — egyik legszebb, legnagyobb idillje. Nem tévedés, csokugyan idillről, az A la rechercheről van szó: az a halk hangú, nosztalgikus költemény, az igénytelen - talán a legigénytelenebb — élet utáni vágyódás szelíd megszólaltatása a fasizmus egyik legbeszédesebb vádirata. Mert „mikor harapni kezd a bárány s a búgó gerle véres húson él", az ember, a költő a legigénytelenebb életet sem élheti. Meg kell halnia. Radnóti Miklós sorsa immár példázat és jelkép, amelyet a világháborúk korában, a huszadik században mindannyiunknak és szüntelenül szem előtt kell tartanunk: nehogy újra harapni kezdjen a bárány, nehogy újra véres húson éljenek a szelíd gerlék. Olvassuk hát Radnóti Miklós verseit: a háború mocskában tisztán maradt költőnek számunkra is van mondanivalója. Tiszta emberségre és forradalmi, változtatni akaró és változtatni tudó optimizmusra tanít bennünket. Mert az antifasiszta költő a halál árnyékában sem volt pesszimista. Szilárdan hitt a jövőben, abban, hogy „egyszer béke lesz", s a „de hisz lehet talán még!" hol erősebb, hol halovónyabb reménye még utolsó verseiben is ott csillog. A Dési Huber István emlékére írt Nem bírta hát... című költeményében megfogalmazott „intelme" pedig a békés építés éveiben is időszerű, megfogadandó intelem; világunk jobbításán magunknok kell munkálkodnunk, tőlünk függ, hogyan élünk: „Ember vigyázz, ügyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, — hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen." Radnóti Miklós világirodalmi rangú antifasiszta költészete töredék. Töredéke a műnek, amelyet a költő megalkothatott volna, ha nincsen háború és nincsen fasizmus, ha nincsen a társadalmi méretű gyávaság, a törvény nélküli sötét káosz, a kor, „mikor gyermekeknek átok volt az anyja, s az aszszony boldog volt, ha elvetélt. . Rajtunk múlik, hogy ez a kor ne térjen vissza többé. VARGA ERZSÉBET Radnóti Miklós versei:--------------HIMNUSZ A BÉKÉRŐL ŐRIZZ ÉS VÉDJ Álmomban fú a szél már éjjelente s a hófehéren villanó vitorlák csattogva híznak messzi útra készen. Úgy írom itt e lossú költeményt, mint búcsúzó, ki újra kezdi éltét, s ezentúl bottal írja verseit szálló homokra távol Afrikában. De mindenünnen, Afrikából is borzalmas sírás haitik; rémítő gyermekét szoptatja nappal, éjjel szederjes mellén a dajko idő. Mit ér a szó két háború között, s mit érek én, a ritka és nehéz szavak tudóso, hogyha ostobán bombát szorongat minden kerge kéz! Egünkre láng fut és a földre hull az égi fényjelekből olvasó, fájdalom kerít körül fehéren, akár apólyidőn tengert a só. Őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barno füsttel égő félelemi (1937) Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyűléptű béke! Szólnék most újro, merre vagy, hová tűntél e télből, mely rólad papol s acélt fen szívek ellen, — ellened! A szőlőszemben alszik így a bor ahogy te most mibennünk rejtezel. Pattanj ki hát! egy régesrégi kép kísért a dolló szájú boldogokról; de jaj, tudunk-e énekelni még? Ô, jöjj el már te szeliős március! most még kemény fagyokkal jő a reggel, didergő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel, s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk e háborúk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit. Nyarakra gondolunk s hogy erdeink majd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrű illatában fájón akad a hullni kész dió! s arany napoknak alján pottanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong; a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak száguldanak a hulló nap felé! s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! így lesz-e? így! Mert egyszer béke lesz. Ô, tarts ki addig lélek, védekezz! (1938) 14
