A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-05 / 18. szám
Új kórház Galántán jócskán megcsappant az újságírók ázsiója. Két oka lehet, de hadd ne szóljak most az egyikről se. Tamaskovics Kórolytól alkonyattájt azzal búcsúzom: értem. Igen értem, mert kérdéseimre értelmes választ kaptam s a legtöbbet abból tudtam meg a faluról, amire rá se kérdeztem. Tudni ugyanis azt akartam, mit jelent e helyen a változás, tartalmát mi tölti ki, tényét mi igazolja? Az elnökkel folyt tatott hosszú beszélgetésemből csupán egy rövid idézet: — Községünk igazán Mátyusföld, mert hiszen a XIV. században e neves Tamaskovics Károly Mályuslöld útjain oligarcha egyik leggazdagabb birtoka volt. A falu 1442-ben önkormányzati jogot kapott, ami tulajdonképpen semmi másban nem nyilvánult meg, mint abban, hogy Soóknak és Szelőcének ettől kezdődően saját adószedői lettek, akik a megye, az egyház és a háborús költségek fedezésére maguk hajtották be az adót. Tudom, hogy ez a dolog leegyszerűsítése, mégis azt kell mondjam, több mint ötszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Sókszelőcén gyökeret verjen egy tényleges, egy új társadalmi formáción belül, annak szerkezetében érvényesülő önkormányzati jog. Itt nálunk tulajdonképpen minden fontos dolog azóta, tehát a felszabadulás óta történt s ami azóta történt, az olyan változást hozott, amit sem számokban, sem pénzzel mérhető értékekben nem lehet kifejezni. Hangsúlyozom, hogy egyszerűsítek. Tudom, hogy nem lehet a mérleg egyik serpenyőjébe évszázadokat, a másikba meg néhány évtizedet rakni, mert nem is kell, hiszen a serpenyők állása előre nyilvánvaló lehet. De ha a műveletet mégis megejtjük, akkor kiderül, hogy az évtizedek igenis többet nyomnak az évszázadoknál, annak ellenére is, hogy az évszázadok kultúrát, történelmet és természetesen fejlődést is jelentenek. A fizika törvénye persze felborul az efajta mérlegelésnél. Csakhogy ez nem fizikai törvény, hanem társadalmi. Ha pedig így mérjük, akkor kiderül, hogy a fejlődés legfontosabb összetevőit ezek az utolsó évtizedek hordozzák. Vágtornócon, a szomszéd faluban egy kedves, régi ismerőst Poszpis Józsi bácsit kerestem. Mindig szívesen hallgatom őt, mert emlékezete hoszszú évtizedeket ölel fel, emlékezete friss, és ő az, aki a környék munkásmozgalmáról, a tornóci manifesztációról, a kosúti sortűzről, a mozgalom nagyjairól és az illegalitás évtizedeiről ugyanúgy tud beszélni, mint a felszabadulás utániakról. Mert Mátyusföldhöz Józsi bácsi és harcostársai ugyanúgy szervesen hozzátartoznak, mint a termő, gazdag föld, amiért bizony megharcolták a magukét. Józsi bácsi nincs otthon, de találgathatok, hol is lehet? A pártbizottságon, a járási nemzeti bizottságon, a Csemadok járási titkárságán, a szakszervezet járási titkárságán, netán valahol egy iskolában, ahol a harcos évekről mesél a gyerekeknek, vagy éppen előadást tart az esti egyetemen? Valahol a felsorolt helyek valamelyikén lehet. Ö ilyen. Régen ismerem, tudom hát hol kéne keresnem, de hát Józsi bácsit sok helyen kell keresni. Az idelátszó Duslóig, hazánk egyik legnagyobb vegyikombinátjának kapujáig el sem megyek, bár szerves része a Mátyusföldnek, de néhány hónapja, ■■ írtam róla. 1958-ban kezdték építeni, t Később magam is ott dolgoztam. Az egykori négyezer lakosú mezővárost, I Vágsellyét bizony jócskán átalakította j ez a gyár. Sellye ma tizennyolcezer la- ; kosú város. Igaz, már régen nem já- É rási székhely, de fontos ipari és kultu- ? rális központja a vidéknek. A gyerek- í koromban meglevő épületek közül mór : alig áll egynéhány. A Pázmóny-kastély, '( a templom, a magyar iskola épülete, alig másfélszáz családi ház, az álló- | másépület, meg egy muzeális értékű s zsellérház, amivel úgy látszik észténdők óta nem nagyon tudnak mit kéz- i deni, pedig igencsak alkalmas arra, i hogy sárfalai közt valami keveset meg- | mutassanak a múltból, mert a múltnak í itt szinte már nyoma sincs. Nádas ez I a ház, de nem csak ez az oka, hogy emlékezetemben, hitemben máig is úgy él, mint az az épület, amelyikről a pát- j riája nevét írói névként használó Sely- I lyei József főművét, a Nádas házakat irta. Pedig ez csupán egy, az egyet- 8 len megmaradt, illetve megőrzött sely- $ lyei nádas ház a sok közül. Kár, hogy š valami blőd ötlet alapján a kéményé- s re fából faragott gólyát tűztek, s hiá- 1 ba jön a tél, hiába mennek el a ván- j dormadarak esztendőről esztendőre, E hiába tesz megjegyzést e gólyára né- | hány jobb ízlésű ember, ez a fagólya > sem elrepülni, sem kelepelni nem tud, {nem akar. A régi Galántából sem maradt meg I sok. Itt is, akárcsak Vágsellyén, szinte • minden új és megújuló. Az egykori [ földszintes házak helyén emeleten \ emelet, legyen az irodaház, állami la- I kőház, vagy magánépület, családi ház. ; Mind emeletes. Hát még a kórház, a járás egészségügyi központja. Hatalmas i épületkolosszus. Miközben nézegetem, | azon töprengek, hogyan is lehetett ľ elegendő az én gyerekkoromban az • egykori töpörödött régi kórházépület? ; Azóta alig telt el másfél évtized s most ? azt mondja valaki, még ez az új kór- I ház is szűkös. Sok oka lehet. Minden- I esetre a kórház áll, tovább terjeszke- I dik s büszkék rá a galántaiak. Szűk- 5 ség van rá, de bár ne lenne. Am ha ŕ kell, akkor kell — mondták, és felépí- ^ tették. Mátyusföldből csupán felvillantanom i sikerült valami keveset. Ráadásul S nem is az egész Mátyusföldből, de ’i annak csupán egy karéjából, a gálán- | tai járásból villant fel valamit e írás. A cím hitelét remélhetőleg igazolja. { Ahányszor visszamegyek e vidékre, annyiszor más, és mégis mindig ugyan- f az: a szülőföldem. És az marad úgy ‘ is, hogy változik. KESZELI FERENC Haynau halálával a politikai helyzet is enyhült és Jókai már bátran kibontakoztathatta írói képességeit. Bár nem volt könnyű helyzetben, mert hazafias érzelmeit össze kellett egyeztetnie a publikálási lehetőségekkel, hiszen még elnyomás alatt élt a nemzet. Ezért írásaiban jobbára a történelemhez és a társadalmi témákhoz fordult. Jöttek az „Erdély aranykora”, a „Törökvilág Magyarországon", elkészült az „Egy magyar nábob". A gyönyörű regény fénye a mai napig nem halványult el és eddig többmilliós példányszámot ért el. Ezt követte a „Kórpáthy Zoltán”, szintén óriási sikerrel. Jókai legnagyobb írói érdeme nemzeti szempontból abban áll, hogy olvasókat nevelt, népszerűsítette a magyar irodalmat és könyveinek betűhadseregében csak a jó erkölcsök, a becsületes gondolatok sorakozhattak. Az író népszerűsége egyre növekedett és az országos ügyekbe is bevonták. A szabadságharc utáni első országgyűlésbe három kerület is megválasztotta. Jókai egyre magasabbra emelkedett az írói és a nemzeti megbecsülés lépcsőin. A zeniten volt és ekkor megrendítő csapást mért reá a sors. Hcrmincnyolc évi házasság után 1886-ban meghalt Laborfalvi Róza. — Életem vezérfénye volt s ami életemben sikernek nevezhető, neki köszönhetem — mondotta ekkor Jókai. A temetés után Jókai hosszú utazást tett Olaszországban s ott írta meg „Utazás egy sirdomb körül” című fájdalmas visszaemlékezését az együtt töltött boldog évtizedekre. Róza asszony nem érhette meg férjének ötvenéves írói jubileumát 1894- ben, hiszen már nyolc éve a Kerepesi temetőben porladt. Országos ünnepségeken emlékeztek meg a jubileumról. 100-kötetes díszkiadást rendeztek műveiből és annak honoráriumaként 100 000 forintot nyújtottak át. Ekkora összeget abban az időben kevés író kapott egyszerre a világon. A jubileumhoz a világsajtó is csatlakozott. Egyik regény a másikat követte, kiadás kiadást ért és Jókai a század magyar irodalmának koronázatlan királya lett. Magyar nyelven a század végéig több mint kétmilliós példányszámban jelentek meg a művei. Regényeit minden kultúrnyelvre lefordították s csak németül több mint 80 műve jelent meg. Szerb, horvát, bolgár nyelvre főleg a török tárgyú regényeit fordították, mert e népek sorsa a török által leigázott magyarokéval sokáig azonos volt. Úgy érezték, hogy Jókai a saját sorsukat is megírta. Amerikában és Angliában ezenkívül milliós példányszámú, úgynevezett olcsó kiadványok is népszerűsítették Jókai műveit. Halála után, amidőn a Jókai-kultusz nemcsökkenő hévvel tartott, irodalmi körök a Pesti Naplóban feltették a kérdést: „Jókai világirodalmi dicsősége számára mit tartogat a jövő, mi lesz Jókai századok múltán: pusztulás lesze a sorsa, vagy még nagyobbra nő, hogy csodájára járjunk valamenynyien? . ..” „Konokul, makacsul hiszünk Jókai másod- és örökvirágzásában” — írta akkor a krónikus. Háromnegyed évszázad után hadd álljon itt bizonyságul a jelen. Az elmúlt két évtized a Jókai művek reneszánszát hozta, amint azt a század elején megjósolták. Az elmúlt időszakban csak Magyarországon közel 150 kötet, mintegy nyolcmillió példányban jelent meg, a külföldön megjelent fordításokról nem is beszélve. 1904. május 5-én este 10 órakor tüdő- és mellhártyagyulladás — 80-ik évében — kioltotta a század világviszonylatban is egyik legnagyobb írójának az életét. Százezer ember kísérte utolsó útjára a Kerepesi temetőbe s 12 kocsi vitte híveinek a virágait. „Aztán ráhányták a földet s egy kis púp keletkezett azon a helyen. Egy hegycsúcs ellenben eltűnt egy másik helyen" — írja Mikszáth temetési beszámolójában. KELENVÁRY JANOS 13
