A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-28 / 17. szám

3 feíŕ

ORDÓDY

KATALIN

KEREKES KÚT

*>■>■■■ Emmi elhallgatott. Lentva]f Hilf lohol nyílt egy ajtó, felszű***** ® * rődtek a zene foszlányai, aztán ismét csukódott, és csönd lett.

— Azt is mondta - folytatta Emmi hogy gyakran kellett gondolnia erre a jelenetre, s nagyon sokáig rosssz érzése volt.

— Tudod, mit gondolok? — s Imre halkan elnevette magát. — Hogy Erzsébet odakinn egy kissé demokratább lett, Géza meg arisztokratább. Már amennyire ez lehetséges egy közönséges Öllé esetében.

Emmi mosolygott.

— Viszont a gyerekek egyetértését, amint látom, semmi sem zavarja.

— Nem — erősítette meg Imre. — Ugyanazokért a dolgokért rajonganak, világnézeti különbség sem választja el őket. Nincs is világnézetük. Mármint ideológiailag. Nem is értem - gondolkodott hangosan —, én az ő korukban, érettségi előtt más voltam. Kiforrottabb, felelősséget éreztem az életünk alakulásáért, és bele is akartam szólni. Mi mások voltunk, Emmi, nem találod? Tudod, hogy ez néha nyugtalanít?

— Szerintem nincs rá okod. Miért? Egész más az ő fiatalságuk, mint a miénk volt. Sokkal gondtalanabbak, de nem léhák. Inkább látom őket ilyennek, mint strébernek vagy képmutatónak.

Léptek közeledtek. Az ikrek óvatosan nyitották az ajtót.

— Alusztok már? — kérdezte halkan Agnes.

— Igen, már alszunk — felelte ugyanolyan halkan Emma. — Éppen ideje, nem gondoljátok?

— Hát akkor jójci — kuncogták az ikrek, ledobálták ruháikat, és a takaró alá bújtak.

Éppen csak pirkadt, de a házban már mindenütt mozgolódtak. Margit a konyhában sütötte az útravaló Kugler-szeleteket Gézának. A tükör szépen becsomagolva állt a munkaszoba asztalán. Mellette másik csomagban az ezüst evőeszköz. Az udvar felől slattyogás hallatszott. Kopp, kopp, kopp, három lépcsőfok, és Firtuszné már be is lépett a három liter tejjel, még langyos zsemlékkel és a vajjal. Letette terhét a konyhaasztalra, magát meg az egyik hokedlire.

— Nem való ez már nekem — mondta kifulladva. — De a régi barátságért az ember megteszi, amit lehet — tette hozzá.

Margit csak magában mérgelődött, mert hiszen Firtuszné nemcsak a régi barátságra való tekintettel vállalta a segítséget. Nagyon is pontosan kialkudta az érte járó bért. Margitnak szándékában állt megtoldani az összeget, hiszen annyi minden jut majd ebek harmincadjára. De most kedve támadt megvonni tőle adakozó kedvét.

— Amíg én a reggelit készítem, legyen szíves, mossa el az esti edényt.

Firtuszné felállt, és munkához látott. Egy ideig csendben dolgoztak. Margit hol a tejre ügyelt, hol a sütőben illatozó tésztára.

— Hát vége a vendégeskedésnek — kezdte a beszélgetést Firtuszné. — A kisasszony megint magára marad.

Jó témát pendített meg. Margitnak eredetileg nem volt kedve a beszélgetéshez, de megoldotta nyelvét a magára maradás említése.

— Amíg vártam őket itt egyedül, nem éreztem, hogy magam vagyok. Annyi elintéznivaló volt a temetés körül, készülődés kilenc ember fogadására .. . A mai naptól azonban félek. Úgy szeretném, ha még itt maradnának legalább a hét végéig.

— Meg étel is annyi van még ... Bele se kóstoltak mindenbe. Két napra még elég lenne.

Biztosan azt várja, hogy neki adjam a maradékot, gondolta Margit.

— Hiába. A munka, a munka... Mindenkinek végeznie kell a dolgát. Három nap elég kell legyen az anya temetésére.

— Miért nem megy maga is a Verácskáékhoz vagy a főmérnök úrékhoz? Csak nem akar végképp itt maradni

egyedül? Engem a fene megenne - rázkódott össze Firtuszné.

— Nem maradok itt sokáig. A ház rövidesen lemegy. Imre öcsém mondta. Új műutat építenek itt

Lehúzta a tűzről a tejet, belenézett a sütőbe, csak fél füllel hallgatta Firtuszné ólmélkodását.

— Hogy mit nem mond! És nemsokára? Nahát, ezt elújságolom az uramnak.

Abbahagyta a mosogatást, úgy mondta felragyogó arccal:

— Mert mi szereztünk az új telepen egy kis telket. Építkezni szeretnénk. Jó, ha öreg napjaira az ember a sajátjában érzi magát. Hát nem? De hogy mennyibe kerül az építőanyag, arról jobb nem beszélni. Azért vállalom el, ahol csak munka kínálkozik, mert minden fillérre szükségünk van. Talán ha szólna, kisasszony, a főmérnök úrnak ...

Esdeklő pillantásokat küldött Margit felé, s bosszankodva látta, hogy az nem is figyel rá. Óvatosan vette ki a sütőből a tepsit, az asztalra tette, s helyébe gyorsan betolta a másikat.

— Jaj de gyönyörűen megsült — hajolt Firtuszné elragadtatással a sütemény fölé.

— Igen, szép lett — erősítette meg Margit is elégedetten.

— Akkor tetszik szólni az ügyemben a főmérnök úrnak? — próbálkozott újfent Firtuszné.

— Hogy mit? Milyen ügyben szóljak Imrének?

Firtuszné türelmesen ismét elmesélte, hogy építkezni akarnak, és nagyon jól jönne nekik egy kis tégla, faanyag, miegymás a bontásból.

— Azt elhiszem — bólintott Margit. — Régi ház ez, de olyan anyagot használtak az építkezéshez, ami még ma is többet ér az újnál. Persze, hogy szólok Imrének. Két házat is felépíthetnek ebből.

— Köszönöm, kisasszony - hálálkodott Firtuszné. De biztos akart lenni a dolgában. — Ne tessék ám elfelejteni! Még ma tessék megemlíteni neki. Jó lenne talán, ha én magam is szólhatnék. Szeretnénk elsők lenni, mert az

emberek, ha megtudják, hát marni fogják érte egymást.

— Jó, jó, szólhat maga is Imrének. Majd reggeli után.

A konyhaóra kismutatója a hetesen állt, a nagymutató pedig éppen a tizenkettőhöz érkezett. Margit hozzálátott, hogy a reggelihez terítsen, Firtuszné pedig szaporán végezte a maga dolgát. Madarat lehetett volna fogatni vele.

Míg Margit a csészéket, evőeszközt rendezte az asztalon, lehallatszott hozzá a fenti forgalom zaja. Ajtók nyíltak és csukódtak, lépések, beszéd, vízcsobogás. Odafenn csomagoltak, készülődtek az utazáshoz.

Vera, aki sietett, hogy a fürdőszobában ő legyen az első, teljesen felöltözve, kikészítve hajolt a kis imaszőnyeg fölé, melyet anyja után emlékül választott. Osszegöngyölte, ráhelyezte a papírra, amelybe a koszorút csomagolták előző nap a virágüzletben. Spárga után nézett, de nem talált a szobában semmit, amivel összekötözhette volna.

Valér készségesen ajánlkozott.

— Várj, lemegyek a konyhába, a nénéd, vagy Firtuszné majd kisegít.

Vera felegyenesedett, pillantása a szemben levő toalett-tükörre esett. A reggel éles fénye jól megvilágította. Arca kipirult, talán a hajlongóstól. Dús, hullámos barna haja előnyösen keretezte arcát. Bár nem lehetett éppen karcsúnak nevezni, nem volt idomtalan. Jó vonalú lábait vizsga tekintettel forgatta, s elégedetten állapította meg, hogy még mindig a régiek. Hirtelen mozdulattal felrántotta pulóverét, s elöl kapcsolódó melltartóját szétnyitotta. Nagy, telt, barna bimbójú mellei ruganyoson előreugróttak. Félfordulatot tett, szemügyre vette oldalnézetből is, és hirtelen nagyon megsajnálta magát. Gyorsan rendbe hozta öltözékét, és a rá váró magány keserűségeire gondolt. Valér az utóbbi időben egyre kevésbé kényeztette testi szerelemmel. Elképzelte az urát intim pillanatokban Klárával, hiszen biztosan jó ideje rá pazarolja gyöngédségének java részét.

— Nő a tükör előtt - állított be a spárgával Valér. - Téged nemcsak karcsúsít, fiatalít is a fekete.

— Köszönöm a bókot. Valér, csak éppen az ok, amiért feketében vagyok, nem teszi alkalmassá a pillanatot bókolásra.

Valér átkötözte a szőnyeget, válasz nélkül hagyva felesége szavait.

— Amíg sor kerül a reggelire, le is viszem a csomagjainkat a kocsiba. Ne legyen rá aztán gondunk.

Vera csak egy vállrándítással adta tudomásul, hogy tegyen, ahogy jónak látja. Leült az ágy szélére, szórakozottan reszelgette, formálgatta a körmeit. Nem akart elsőnek megjelenni a reggelinél. Gézával azonban, határozta el, ma vagy holnap egy megfelelő pillanatban beszélek majd. Komoly meghívást kell kapnom tőle. Azonnal utánanézek egy jó nyelvtanárnak. Valamicskét annak idején tanultam németül, Gézáéknak biztosan jó ismeretségi körük van ... Erzsébetet is beavatom, ha eljön az ideje.

Olt az ágyon, tenyerét kifordítva szemléigette, egyformán formálta-e a körmeit, és közben egy előnyös, kívánatos külföldi házasság lehetőségét latolgatta. Gondolatai felvillanyozták. Semmiképpen nem nyugszik bele az áldozat szerepébe, amelyre Valér lépése kárhoztatná. Finom módszerekkel majd húzni kell a válást addig, amíg majd neki is érdekében áll, hogy sürgesse. Akkor már nem lesz olyan szomorú és megalázó az egész. Kérdéses, hogy tervei szerint sikerül-e minden. A sikertelenségnek is adott néhány százalék esélyt, de ez nem ejtett csorbát önbizalmán. Ha valami után nagyon vágyott, azt rendszerint meg is szerezte magának. És ami nem mellékes, a riasztó űr, amely Valér távozásával fenyegette, most betöltődött a kitűzött cél elérésére szőtt tervekkel.

A belépő Valérra rámosolygott, és szokott kedvességével mondta:

— Te már rászolgáltál a reggelire.

— Kezét nyújtotta férjének, felállt, és nyújtózott egy jóizűt.

— Ideérzem a kávé remek illatát. Hát akkor menjünk.

A lépcső előterében Gerdába és az ikrekbe botlottak. Azok is az ebédlőbe igyekeztek.

— Ügy fáj — tette kezét a szívére Gerda —, hogy itt kell hagynom ezt a házat, és soha többé nem jöhetek vissza. Nyaranként itt tölteni egy hónapot veletek Margit néninél, juj, az lenne finom. Az erdőn át... hogy mondtátok, hogy hívják azt a részt?

— Gereblyés — segítette ki Ági.

— Igen, igen. A Gereblyésen át lemenni a homokos folyópartra . .. Sosem láttam, de úgy el tudom képzelni.

— Ha nyáron eljössz hozzánk, kocsival akármikor kimehetünk oda fürödni- ígérte Ákos.

— Én már voltam itt - Gerda felemelte a mutatóujját, aztán Ákos mellének bökte. - Most nektek kell eljönnötök hozzánk.

Imre, aki már az asztalnál ült, a fiatalokon pihentette a szemét. Három jó növésű, kedves gyerek, gondolta. Gyökeret ereszt-e köztük vajon ez a pár napos barátkozás?

Géza a konyhából jött be diadalmasan a tenyerén tartott dobozzal, amelyben a Kugler-szeleteket csak az imént helyezte el nagy gondosan Margit, aki mögötte jött, tálcán hozva a gőzölgő teát. Utolsónak Emmi és Erzsébet jöttek le a fürdőszobából, friss kölni- és fogkrémszag enyhe illata úszott utánuk. Megkezdődött a reggeli szertartás.

— Ki kér kávét, ki óhajt teát? — kérdezte Margit, készen rá, hogy megkezdje a töltögetést.

A búcsú közelgő pillanata szándékukon kívül ünnepélyes légkört teremtett, mindnyájan elfogódottságot éreztek. Mintha robbantás tompa moraját hallották volna, mintha omló házfalak sűrű pora szállna, és asztalostul lassan befedné őket.

(Folytatjuk)

10