A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-28 / 17. szám

ha valamit csinálsz" — mondta az öregem.

Palágyi János ezt a leckét egy életre megtanulta. Ha „valamit csinált", mindig jól körülnézett. Nagykaposon, az ottani pártszervezet pénztárosa Helmeci László, Palágyi János nagybátyja volt. Rajta keresztül tartotta később a kapcsolatot a párttal. Pedig a csendőrök nemegyszer kerülgették, sőt vallatóra is fogták.

— Emlékszem — mondja —, egyszer röpcédulák miatt foggattak. Szövegeket írattak velem. Tudtom, hogy a kézírásomat akarják azonosítani a röplap betűivel. Csakhogy én akkor hatféle módon tudtom írni. Semmire se mentek velem. Soha nem tudtak kivallatni. Pedig sokszor és sokféleképpen próbálkoztak. Egyszer azt kérdezték, nős vagyok-e? Mondtam: nem. Erre, hogy miért? Azért, feleltem, mert nem akarok három nyomorúságot. „Miféle három nyomorúságot?" — kérdezték erre. „Hát a magamét — válaszoltam —, azét, akit elveszek és a kettőnkét együtt."

A második világháború idején kétszer katonáskodott. Amikor harmadszor is megkapta a behívót, 1944 októberében, eltűnt.

— Jött hozzám — mondja Palágyi néni — és sárga rózsát hozott. „Tudod kjnek visznek sárga rózsát?" — kérdeztem tőle. „Akit elhagy a szeretője" - mondta, s elém tette az új behívót.

— Hova „tűntél" el?

— Kimentem a vilhónyi erdőbe. Egy jő hónapig voltam erdőlakó. Főleg Szolnocsko környékén tartózkodtam, mert a jövendőbelim ott lakott, $ hát éjszakánként náluk húzódtam meg. Egyszer majdnem ráfizettem, mert a katonaság körülfogta a falut, szöknöm kellett, lövöldöztek is rám, de jóakaratú lövöldözés volt az egész, mert a magosba eregették az ólmot a katonák .. .

— Véget ért a háború, nem voltál tovább „erdőlakó“. Mi következett ezután?

— Dolgozni kezdtünk. Hivatalosan csak 1948-tól vagyok pórttog, de 1947- ben már én voltam Leleszen a helyi pártszervezet fegyelmi bizottságának az elnöke. Akkoriban sokat gyűléseztünk. Szegénység volt, helyünk se volt, s egyszer úgy döntöttünk, hogy aki elkésik o gyűlésről, az vágja a fát, hogy legyen mivel fűteni. Az egyik idős párttag akkor meg is haragudott rám, mert elkésett, és neki kellett fát vágni. Akkor ilyen volt a fegyelem. A föladatokat is így teljesítettük.

— Hogyan alokult meg nálatok a szövetkezet?

— Mi először gépszövetkezetet alapítottunk. Az volt az elgondolásunk, hogy a meglevő gépekkel munkáljuk majd meg a földet; előbb külön-külön mindenkiét. Később tagositani akartunk. Ez körülbelül egy évig tartott. Ezután 1949. június 28-án alakítottuk meg az egységes földműveszövetkezetet, a jéerdét. Sok furcsa s ma mór érdekesnek tűnő dolgot megéltünk mi abban az időben. Emlékszem, egy Kovács nevű jegyző feljelentett azért, mert mi kisajátítottuk az úrbéres erdőt; a ki-Palágyi János és felesége

termelt s elodott fát értékesítettük, s a bevételből építettük az első szövetkezeti istállókat, sertésólakat. A feljelentésre kijött egy mérnök. Ö nem tudott magyarul, én pedig alig pár szót szlovákul. Azt akarta megértetni velem, hogy a kisajátításra nincs törvény. „Ha nincs, majd csinálunk!" Ezt én szlovákul mondtam. A mérnök erre: „Hiszen maga tud szlovákul..." „Hót ha nagyon mérges vagyok, úgy látszik, tudok" — mondtam.

— Milyennek ítéled meg azokat az éveket ma?

— Vannak, aki túl- s vannak, akik alábecsülik ezeket a kezdeti éveket. Egyiküknek sincs igaza. Az az igazság, hogy óbban az időben számunkra is ismeretlen mozgalom elindítói voltunk.

— Tudtátok-e, mire vállalkoztok?

— Hittük, hogy jó ügyet szolgálunk. De inkább az ösztöneinkkel éreztük, s nem az eszünkkel tudtuk. Egy rettenetes háború után jobbítani akartunk. Nehezítette a munkát a tapasztalatlanságunk. De könnyítette az, hogy olyan légkörben dolgoztunk, amelyben a falusi pártszervezet minden tagja akarta az újat. Nálunk nem volt afféle „vak ellenállás". A gazdák kezdetben nem kívántok társulni velünk, de ellenünk se voltak. Próbáltak külön szervezkedni, de később közénk jöttek.

— Hogy lettél a szövetkezet elnöke?

— Megbíztak a szövetkezet irányításával. Ma hivatalosan úgy tartják nyilván, hogy az első elnök Cap István volt, de ez nincs így, mert amikor engem megbíztak a szövetkezet vezetésével, ő a felvásárló üzem igazgatója volt. De hót nem is ez a lényeg. Akkor egy esztendeig vezettem a szövetkezetét. Ezután a járási pártbizottság utasítására a járási nemzeti bizottságon a mezőgazdasági osztály mellett a szövetkezeti osztályt kellett megszerveznem.

Palágyi János később Bratislavóba került pártiskolára, majd azt követően különböző párt- és állami tisztségeket töltött be. 1955-től 1960-ig ismét a leleszi szövetkezet elnöke volt. Közben

Nagykaposon elvégezte a mezőgazdasági műszaki középiskolát.

Az évekkel együtt a család is gyarapodott. Tíz év alatt négy fiuk és két lányuk született: János, Sándor, István, Ferenc, Márta és Erzsébet.

— A gyerekeket fel is kellett nevelni — mondom a mellettem ülő s az időben visszafelé kalandozó házigazdának, immár többszörös nagyapának.

— Nem neveltem egyiket se — mondja. — A feleségem nevelte őket.

— Bizony — mondja Palágyi néni —, amikor a szövetkezetek alakítása folyt, hetekig se látták a gyerekek az apjukat.

— Most, hogy már felnőttek, nem üres nélkülük a ház?

— Ketten még „itthon vannak", igaz, csak a hétvégeken. De azért sohasem üres a ház. Ha a gyerekek nincsenek itthon, itt vannak az unokák.

Palágyi János 1974 óta nyugdíjas. Több állami kitüntetést kapott az elmúlt harminc év során. Többek között kétszer kapta meg az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést. Az utolsó állami kitüntetést ez év februárjában vette át. 1946-ban, amikor javában folyt a lakosságcsere, Palágyi János kérvényt irt s küldött Bratislavóba. E kérvényben ez állt: „Én itt akarom építeni a szocializmust. s ha erre itt nem kapok lehetőséget, azonnal kérem a kitelepítésemet." Nyolc nap múlva megjött a válasz, amelyben elismerték, hogy Palágyi János ennek az országnak az állampolgára.

Amióta ismerem, mindig egyenesen kérdez, s a kérdésekre egyenesen válaszol. Kacskaringák nélkül. És mindig pontosan fogalmaz. Olykor keményen szól, de mindig a lényegről. A közösség nevében.

Ahogy elbúcsúzom tőle s megyek kifelé a házból, az ajtókilincsen az aznapi postát találom. Az újságok tetején egy boríték. Megakad a tekintetem a címzésen: ifj. Palágyi János.

— Ez neked szól? — kérdem.

— Láthatod — mondjo a legtermészetesebb hangon.

Látom. Hogyisne látnám. Februárban múlt hatvanöt éves.

HÉTVÉGI

Május elseje évtizedek óta a forradalmi munkásmozgalom nemzetközi szolidaritásának ünnepe. Ezen a napon világszerte a munkásosztály megmutatja erejét, demonstrálja egységét és nem utolsó sorban békeakaratát az imperializmus és a háború erőivel szemben. Nálunk a szocialista társadalomban a nemzetközi szolidaritás kifejezésén kívül május elseje elsősorban a jól végzett munka ünnepe, demonstrációja azoknak az eredményeknek, amelyeket a szocializmus építésében elértünk. Természetes, a május elseji felvonulásokon nemcsak az eredményeket sorakoztatjuk fel, de az üzemek, efsz-ek és intézmények dolgozói újabb munkafelajánlásokkal köszöntik a munka ünnepét. Ezek a felajánlások jelentős mozgatói a szocializmus építésében elért sikereknek, olyan forrása a tervek teljesítésének, amely semmi mással nem helyettesíthető. E felajánlások fő értéke abban van, hogy nemcsak gazdasági szempontokat tükröznek, nemcsak több és jobb áru termelésére irányulnak, de dolgozóink pozitív viszonyát is kifejezik a szocializmus eszméjéhez, a Csehszlovákia Kommunista Pártja határozataiban kitűzött célok megvalósításához. Egész társadalmunk tudatában van annak, hogy a szocializmus építésében eddig elért sikerek nem jogosítanak fel bennünket önelégültségre, ellenkezőleg, újabb sikerek, nagyobb és igényesebb leiadatok kitűzésére kell hogy ösztönözzenek bennünket. Erről az igényességről szólnak a CSKP Központi Bizottságának 12. és 13. ülésén elfogadott határozatok is, amelyek hangsúlyozzák, hogy mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén még határozottabban kell törekedni a hatékonyság és a minőség növelésére, meghatározva a jó minőségű munka feltételeit. Ezek elsősorban: a munkához való viszonynak s a vezetők irányító és ellenőrző munkájának további javítása, a dolgozók kezdeményezésének további kibontakoztatása, mert csakis ezeknek az alapelveknek a harmonikus egysége teremtheti meg a termékek minőségének állandó emelését. Nem kis feladatok állnak a mezőgazdaság előtt, mint ahogy azt a CSKP 13. plenáris ülése hangsúlyozta. Ezen a területen továbbra is a fő cél a termelés hatékonyságának emelése. Főleg a növénytermelés területén várnak nagy feladatok a mezőgazdaságra. A kenyérgabona termelésének további növelése, az állati termékek termelése fokozásának alapjául szolgáló takarmányalap állandó bővítése meghatározó jelentőségű mezőgazdaságunk további fejlődése szempontjából. Népünk magáévá tette Csehszlovákia Kommunista Pártja politikáját. A május 1-i ünnepségeken kifejezésre juttatja azt az elszántságát, hogy maradék nélkül teljesíti a kitűzött feladatokat. Ebből az alkalomból azt kívánom minden dolgozónak, hogy május osztályharcos forradalmi hagyományai serkentsék őket újabb forradalmi tettekre a termelés minden területén, pártunk politikájának valóra váltásában.