A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-28 / 17. szám
TÍZ, TISZTA VÍZ... — Naponta hatezer köbméter szennyezet vizet tudunk kitisztítani — mondja Margita Lukácsová. a víztisztító vezetője Reszeli József, a bronzérmes brigád vezetője A mechanikus szennyvíz-tisztító A szerző (3) és F. Rakovský (X) felvételei Régi tervem, hogy írok a vágsellyei (Šaľa) szennyvíztisztító állomás dolgozóiról. Elindulok a városból kivezető úton. Már messziről hallani a légkalapács zaját. Látható, hogy két ember hajlong a derékig érő gödörben. Benyitok a laboratóriumba, ahol két laboránsnő szorgoskodik. Az állomás vezetője iránt érdeklődöm. Sajnos hivatalos ügyben a városba ment ,r—, mondják majdnem egyszerre. — Megvárom — mondom, és kimegyek az udvarra. Kíváncsi vagyok mivel foglalatoskodik az a két ember. A légkalapács zaja elnyomja köszönésemet. Várok, majd csak észrevesznek. Látom, az épület beton alapját vésik keresztül. — Miért kell ide ez a lyuk? — kérdezem, amikor csönd lesz. — Vízvezetékcsöveket vezetünk keresztül rajta a szivattyúkhoz —, mondja az egyik. — Aha — bólintok, bár nem egészen értem. Tűnődni azonban nincs időm, mert a két ember kimászik a gödörből. A fiatalabb kezet nyújt és bebív a melegre. A helyiségben, ahová bemegyünk, fülledt meleg van és sűrű cigarettafüst. Legalább nyolcán gyűltünk itt össze. Beszélgetés közben azt is megtudom, hogy a helyiségben tartózkodók nem mind a szennyvíztisztító állomás dolgozói. Egy vállalathoz tartoznak ugyan, de néhányan a központi javítószolgálattól jöttek, ök szerelik azt a két szivattyút, amelyekhez a vízvezetékcsöveket rakják le éppen. — A főnökasszony még nincs itt —, mondja a belépő Keszeli József. — Nem látom még a kocsiját az udvaron. Ha a gépeinkre kiváncsi, azokat én is megmutathatom ... Kimegyünk az udvarra, végigjárjuk az egyes munkahelyeket. Hallgatom a magyarázatot: — Az egész város szennyvize ide kerül, erre az állomásra. Valahol itt van a föld alatt az a csővezeték, amely az állomást összeköti a városi csatornahálózattal. Nem kell attól félnünk, hogy befagy. Az emberek rengeteg melegvizet használnak el. Az tartja a kellő hőmérsékletet. Naponta kilenctízezer köbméter szennyvizet produkál a város. Ebből mi csak hatezret tudunk megtisztítani. 1968-ban épült fel ez az állomás, de már akkor kicsinek bizonyult. Látja azt a két beton tömböt ott? A hatvanas évek elején kezdtek ott építeni egy tisztítóállomást. De már a kezdet kezdetén rájöttek, hogy nagyon kicsire méretezték. Azonnal leálltak a munkával. Később megtervezték ezt az állomást, és ahogy látja, itt építették föl. De 1972-ben a város már ezt is „kinőtte“. Azóta naponta kell látnunk, hogy a szennyvíz egyharmada csak úgy-ahogy mechanikusan megtisztítva hagyja él az állomást. Mi ugyan képesek lennénk 92 százalékra is megtisztítani a szennyvizet, de mivel egyharmadát majdnem úgy engedjük ki, ahogy ide érkezik, az egész mennyiség tisztaságának foka 87 százalékra esik vissza. Emiatt gyakran rónak ki pénzbírságot az üzemre. Mi viszont a jelenlegi kapacitással nem tudunk változtatni ezen a visszás helyzeten. Van itt még egy érdekes jelenség. A 87 százalékra megtisztított víz már viszonylag tisztának mondható. Csakhogy mi ezt a vizet egy elvezető csatornarendszerbe engedjük. Ebben elfolyik valahová egészen a Duna egyik holtágába. Mivel aránytalanul nagy utat kell megtennie — és ráadásul a folyása is lassú —, útközben a rothadó növényektől még jobban szennyeződik. A szakemberek megállapították, hogy azon a ponton, ahol a csatorna a Dunába torkollik, ugyanolyan szennyezett a víz, mint itt nálunk, még a tisztítás előtt... Így munkánk hatékonysága szinte a nullával egyenlő. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen fölösleges az állomás. Képzelje csak el, mi lenne akkor, ha a már szennyezett víz szennyeződne tovább! A környéken lakni sem lehetne a csatorna „illatától“. A legjobb megoldásnak azt tartanám, ha a megtisztított vizet itt helyben a Vágba vezetnénk. Ezt már tervezik is... Különben nagyon rosszkor érkezett. Valahogy összejöttek nálunk a problémák. A két szivattyú fölmondta a szolgálatot, újakat hozattunk helyettük Svédországból. Kiutaztak a „szakértőink“ és megvették ezeket itt ni... Nagyszerű szivattyúk különben, csak nem szennyvízre tervezték őket, hanem ivóvízre! Ezért kellett áttörni az alapot, mert a motorok hűtésére csak tiszta yizet használhatunk. A szennyvíztől egy órán belül eltömődne az egész hűtőrendszer. Sokáig gondot okozott a szerelési utasítás lefordítása is, pedig tudomásom szerint Bratislavában az egyetemen svéd nyelvet is oktatnak. A diákok bizonyára kaptak volna a lehetőségen ... Biztosan jól jártunk volna mi is. Hosszú idő után rájöttek, hogy a műszaki mutatók jelölésére nemzetközileg elfogadott jeleket használnak, így minden szakembernek az első látásra el kell iga-, zodnia rajtuk. Ami a tisztítást illeti, a mechanikai tisztítás az első fok, a biológiai a második. Csak úgy teljes a tisztítás, ha a víz átmegy mindkét rendszeren. Most azonban a gázfejlesztő sem üzemel. Itt harminchárom Celzius foknál az iszapban élő baktériumok a legaktívabban fejlesztik a mocsárgázt, vagy ha úgy tetszik, a metánt. A gáz viszont csak melléktermék. A baktériumoknak elsősorban a víz tisztítása a feladata. A metánt ott abban az égőfejben égetjük el — mutatja. — Adtunk be egy újítási javaslatot a gáz célszerű hasznosítására; azt terveztük, hogy ezzel a gázzal fűtjük majd az épületeinket. Ez nem kevés, ha azt vesszük, hogy telente itt két vagon szenet is elégetünk egy hónap alatt. Újítási javaslatunk viszont nem talált visszhangra__ Illetve csak nagyon későn. Addigra már az újítóknak is kedvét szegte a várakozás. Furcsának tartom az illetékesek hozzáállását, mert ebben az esetben a többletkiadást csak egy új égőfej beszerzése jelentette volna. Persze vannak a mainál vidámabb napjaink is. Mi, az állomás alkalmazottai két brigádban dolgozunk. Az első élén a főnökasszony áll, a másikat én vezetem. Ebben tízen vagyunk férfiak. A jó munkáért megkaptuk a szocialista brigád cím bronz fokozatát. Most az ezüst fokozatért folyik a verseny. Az idén is harmincezer korona értéket hoztunk össze kötelezettségvállalásaink teljesítésével. Húszezer korona értékű díszkerítést építettünk. Vállaltuk továbbá társadalmi munkában az iszapterek tisztítását, ami tízezer koronát képvisel. A kezdeti nehézségek után megszerveztük a Szocialista Munka Iskolájában a százszázalékos részvételt. Ennek elvégzése is egyik föltétele az ezüst fokozat elnyerésének. K. PETRO BELA 4
