A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
Tavasz van, elérkeztek a rövid éjszakák hetei... Ezt talán mindenkinél jobban a gimnazisták tudják, akik a közelgő májusi és júniusi éjszakák többségét a könyvek fölött fogják tölteni, hiszen ez a két hónap főképpen a végzős növendékek számára jelenti az életre száló tanulmányi próbatételek: az érettségi és a felvételi vizsgák nehéz időszakát. Országszerte a fiatalok ezrei lépnek a zöld posztóval borított asztal elé, hogy a szigorú-komoly vizsgabizottság előtt tanúbizonyságot tegyenek általános műveltségükről, tudásukról s nem utolsó sorban érettségükről. Milyen életre szóló terveik, vágyaik vannak a most érettségiző diákoknak? Miként festenek az alacsonyabb osztályokat látogató diákok hétköznapjai? Erre kerestem választ a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban. AZ ELSŐ PÁRBESZÉD HORVÁTH TIBOR iskolaigazgató szűkszavú, kerüli a közhelyeket, rövid és kerek mondatokban fogalmaz: — Ebben a tanévben, három osztályban, összesen 102 érettségiző diákunk van, közülük hetvenegyen jelentkeztek hazánk különböző főiskoláira és egyetemeire — mondja. — Körülbelül tizen lesznek, akik az érettségi után közvetlenül munkaviszonyba lépnek, a többiek pedig fölépitményü szakközépiskolákon szeretnék folytatni tanulmányaikat. Rögtön adódik is a kérdés: vajon megfelelő-e a diákok továbbtanulási szándékának ez az aránya, vagy talán lehetne-e magasabb is? Lehetséges, hogy első pillanatban kissé alacsonynak tűnik, ám ha figyelembe vesszük, hogy a gimnáziumi oktatásnak Szerdahely környékén bizony csak eléggé újkeletű hagyományai vannak, akkor nem is tűnik annyira kedvezőtlennek a főiskolai diplomát „célzó" fiatalok aránya. E vidék falvaiban huszonöt-harminc évvel ezelőtt csupán annyi érettségizett ember élt, mint manapság a főiskolai-egyetemi diplomával rendelkező szakemberek száma! A gimnázium mai növendékeinek túlnyomó többsége — 85—90 százaléka — jelenleg is még munkás-paraszt származású, ami részben meghatározza későbbi érdeklődésüket és a továbbtanulni kívánók százalékarányát is. Sajnos, a szülők egy része — főképpen a fiúk esetében — nem nagyon erőlteti a továbbtanulást, inkább mielőbb önálló keresethez igyekszik juttatni gyerekét ... Szép eredmény, hogy mindennek ellenére az elmúlt huszonhét év alatt több mint 2500 diák érettségizett le Dunaszerdahelyen. Faggatom is azonnal az igazgatót: vajon nyomon követték-e és ma is figyelik-e diákjaik további sorsának alakulását? Horváth Tibor elgondolkozik, csak aztán válaszol. — Az első támpontot mindig az érettségit követő első hetek adják, ekkor derül ki, hogy hány tanulónknak sikerül eredményesen túljutni c felvételi vizsgákon. Bátran állíthatom, hogy ebben a tekintetben nem állunk roszszul. De a későbbiekben is igyekszünk áttekintést nyerni arról, hogy diákjaink miként érvényesülnek az életben?... Viszonylag pontos és átfogó adatokat kapunk az érettségi találkozókon is, ahol a megjelentek rendszerint elmondják életük alakulását. — Vajon mi tudható meg az öregdiákok „feleleteiből”?
