A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
0 0 0 Gyalogszerrel ballagok Alsósztregova felé. Sokadszor jövök ide, mert itt született, itt élt Madách Imre. . . A régészásókkal megvallatott völgyben olyan leletek kerültek elő a földből, amelyek azt vallják, hogy Sztregova mai helyén már az időszámítás előtt népes település volt. A világnak e szerény ^földrajzi pontján azóta is folyamatosan, megszakítás nélkül laknak emberek. Érthető, hiszen lenyűgözően szép, nyugodt, kiegyensúlyozott ez a táj. A Madách-név hordozói több mint ötszáz esztendeig éltek itt. Urai voltak a földnek, urai a vadakban gazdag erdőségeknek, és az ősi, de nem nagy várkastélynak, melynek fél évszázaddal ezelőtt az utolsó köve is elmozdult és helyet cserélt. Mert a várkastélyt lebontották és a környékbeliek elhordták, saját házaikba építették be a kiszolgált köveket. A feudális múlt felszámolásának akár legszebb szimbólumává is szentelhetnénk e tényt, persze csak akkor, ha az emlékezet úgy tudná, hogy jellegzetesen feudális uralmat gyakoroltak volna errefelé a Madáchok. De nem. Mert úgy tudni inkább, hogy még a legembertelenebb korban is emberül bántak ők a szegénnyel. Ráadásul sosem voltak fényűzően gazdagok, mert a legtöbbjük mindig is többet törődött a lélek gazdagításával, mint a birtokokkal. A jó gazdálkodáshoz nem is értettek igazán. Középnemesek voltak, akik a fölvilágosodás legelső hullámai előtt nyitottak kaput, s adtak régen Zarándoklások Madách Imréhez Az a bizonyos íróasztal zadik évfordulóján, némi késedelemmel nyitottak benne emlékmúzeumot, melynek tárlóiban Madách mellett a szlovák irodalom és szellemiség két jeles képviselője Janko Kráľ, és A. H. Skultéty is. helyet kapott, mert ők is e környék szülöttjei. No meg persze Mikszáth Kálmán, a közeli Szklabonya nevének megkoronázója. Az ő emlékének is jutott itt némi hely. Mondom, gyalogszerrel ballagok Alsósztregova felé. Az út egyik kanyarulatából csalóka módon úgy látszik, mintha a templom tornya lenne. A kettő valahogy nem illik egybe. Pedig Madách és a Madáchok általában vallásos emberek voltak, akik életük nagyrészét töltötték a templom hideg falai ajánlja fel szolgálatait. Gyanítom, hogy inkább csak azért, mert „idegenvezelni" jobb mint kapálgatni. És hogy ne csalódjak, bizony jó nagyokat mond a tisztelendő, méghozzá irodalomtörténeti ellentmondást r;em tűrő hangon. Mutatja az oltárképet. Szentül állítja, hogy Madách Imre festette. Tudom hogy nem igaz, de ráhagyom. Egy tévhittel több vagy kevesebb ... Az viszont igaz, hogy a szentély rozoga díszpadjai korabeliek. Itt ülte végig a költő az istentiszteleteket, s nyilván itt is sokat forgatta fejében a lét és a nemlét filozófiájának kérdéseit, a tragédiát. Istent szolgálni járt ide, de vitatkozni is kénytelen volt vele. Jobbján Fráter Erzsébet ült és ide járt ájtatos-A Madách-kúria A Madach emlékmű megvetett szálláshelyet a jobbnak, az újnak, az emberibbnek — lelkűkben s házukban egyaránt. Ostoros, sanyargató urai, hagyományosan magyaros jobbágytartói ezért nem lehettek ők a nógrádi dombság népének, mert műveltek lévén erkölcsökben és humánumban is gazdagabbak voltak osztályuk átlagánál. A nép és az írott történelem emlékezetében nyilván ezért is maradhattak meg embernek. Am a Madáchok mai emlékének igazi megteremtője és obeliszkállítója Madách Imre, a tragédia megalkotója volt, aki minden Madáchok közül a legnemesebben cselekedett, s a legmaradandóbbat alkotta meg. Ott született ő is az ősi várkastélyban, melynek kövei befalazva állnak az ötven esztendeje épült sztregovai házak falaiban. Még istálló is épült e kövekből. Ha élne a költő, nyilván büszke is lenne a hajdani szülőházát alkotó kövek utóéletére. Kora gyermekéveit már az apja által épített új kúriában élte le. Szerény, hivalkodástól távolálló épület ez, a templom tőszomszédságában. Ennek falai közt nevelkedett a költő és itt teltek el nehéz férfiévei. Szemét is itt hunyta le egy rút, borongás, nyirkos őszi napon. Az utókor tisztelete csak hosszas elhagyatottság után mentette meg a kúriát. 1964-ben, Madách halálának szá-KESZELI FERENC között, a szent hajlékban. Nekik még az volt a szent, nekünk, kegyeletes zarándokoknak már inkább a felemás módon felújított kúria, melynek ab'akai alatt egy csupasz faroncs kísértetiesen beszédes sziluettje mered az ég felé. Fáradt ágainak legtöbbje csonka és élettelen, de néhány elszánt ágon ennek ellenére is zöldéit oz élet. Igen. A természet nemcsak alakzatokban formál sokszor megdöbbentő alkotásokat, de abban is, hogy olykor a legilletékesebb helyeken hozza létre azokat, mint itt, Madách ablaka alatt ezt a fát. Felesleges lenne utánanézni a sztregovai néphit hitelének, miszerint a költő és a fa egyidősek. A kúriakert kapujában pálinkás harsánysággal köszönt rám a falu lelkésze, aki családtagjaival épp a papiak konyhakertjében kapálgat. Buzgón kodni Borka is, a szlovák cselédlány, aki a templomajtóból, állva hallgatta végig a miséket és litániákat. Odabent a kúria falai között jellegzetesen múzeumi a hangulat, ám lényegi szépséghibával az. Senki félre ne értse; de a Madách iránti tisztelet megköveteli a nyílt beszédet. Sok évvel ezelőtt is megvolt már bennem a kellő személyes tisztelet, de az akkori tájékozatlanságom megtévesztett. Mert a múzeumlátogatói képzelet fenntartja magának azt a jogot, hogy egy Madáchiénak mondott íróasztal mellé odaképzelje a költőt, hogy az ormótlan ágyba beleképzelje Madách Imrét és Fráter Erzsébetet, kivált ha helyben úgy tájékoztatják, hogy ez volt a közös ágyuk, ez volt a költő íróasztala. A felületesség, a vérbeli kegyelet hiánya, vagy a túlbuzgóság legtöbb-16
