A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
Néhány hét híján éppen harminc éve, hogy 1949 februárjában, a felszabadulás utáni időszakban először szólalt meg hazánkban a Csehszlovák Rádió hullámhoszán magyar nyelvű adás. E műsor profilja, tartalma azóta — természetesen — sokat változott s az adásidő is lényegesen kibővült. A hazai magyar nyelvű rádiózás három évtizednyi történelméből húsz esztendő — a szerkesztők és munkatársak széles köre mellett — K I i m i t s Lajos nevéhez is fűződik, aki elsősorban rendezőként vált ismertté a köztudatban. Azt már csak a szenvedélyesebb rádióhallgatók tudják, hogy több rádiójáték szerzőjeként is termékeny írói munkásságot folytat. — Bizonyára sok olvasónkat érdekelni fogja: hogy lettél rádiórendező? — Véletlenül . . . Tanulmányaimat a csehszlovákiai iskolaügyi szervek javaslatára Budapesten végeztem, de a diplomamunkámat a bratislavai Színművészeti Főiskolán kellett megvédenem. A diploma megvédésének szünetében a folyosón várakoztam, amikor véletlenül arra jött a rádió akkori főrendezője és megkérdezte tőlem: nem lenne-e kedvem a n^agyar adásban rendezőként működni. Boldogan mondtam igent! — Két évtized tapasztalataival tarsolyodban hogyan fogalmaznád meg a rádió szerepét és jelentőségét ma, a tömegkommunikációs eszközök ,,forradalmának" korában? — A rádió elsődleges küldetése, hogy olyan élményt nyújtson hallgatóinak, amelyet más kommunikációs eszköz nem tud adni. Ez szabja meg a rádió fejlesztésének elveit, ez határozza meg feladatainkat is. Rendkívül fontosnak tartjuk információink gyorsaságát, a sajátos rádiós műfajok kialakítását és a művészi jellegű műsorok színvonalának javítását. A rádió általában, így a hazai magyar adás is, bel-, kül- és gazdaságpolitikai műsoraival igyekszik hatást elérni; másrészt művészi intézmény, amely műalkotásokat sugároz, művészeket szerepeltet és népművelő tevékenységet is kifejt. Arra törekszik, hogy műsoraink igényesek, tartalmasak, színvonalasak — és az arra szántak valóban szórakoztatóak legyenek. — A rádió elismerten igényes fórum. Véleményed szerint azért, mert adásaival a legszélesebb közönségrétegnek szól? — Gondolom, ez inkább a magyar adás főszerkesztőjének hatáskörébe tartozó kérdés. Én elsősorban dramaturgiai és rendezői szempontból ítélem meg ezt a kérdést. Ügy érzem, ebből a szemszögből bizonyos rétegműsorokat igyekszünk kialakítani, amelyek tartalmi és művészi szempontból az igazi vonzerő megteremtését célozzák. — Ezzel az irodalmi műsorok és a hangjátékok tárgykörébe értünk . . . — Ebben a tekintetben az irodalom népszerűsítését, terjesztését tartjuk legfontosabb feladatunknak. Munkánk középpontjában a hazai magyar szerzők alkotásai, a kortárs szlovák és cseh szerzők munkái és világirodalmi alkotások állnak. Ezeket a műveket részben eredeti formájukban sugározzuk, részben „rádiósított" változatban. Arra törekszünk, hogy eközben lehetőleg semmi se vesszen el irodalmi értékükből s valóban rádiószerű művészi hatással gazdagodjanak. — A Csehszlovák Rádió magyar adása rendszeresen sugároz rádiójátékokat is. Ez azt jelenti, hogy a magyar adás szerkesztősége egyben a drámai műfajok műhelye is? — Már a kérdés is nehéz, nemhogy a válasz!.... Rádiószínházunk elsődleges feladata lenne, hogy hazai magyar szerzők hangjátékait mutassa be. Sajnos, az utóbbi két-három évben alig volt erre példa, egyszerűen nem volt mit bemutatnunk ebben a tekintetben! így elsősorban szlovák, cseh és más nemzetiségű szerzők rádiójátékait fordítottuk magyarra. Irodalmi szempontból egészségtelen állapot ez, mert más nemzetek szerzőinek példája bizonyítja, hogy számos fiatal író hangjátékokkal kezdte pályáját s rádiós tapasztalatait kamatoztatva jutott el a színházi drámához — miközben a hangjáték műfajához sem lett hűtlen! A hazai magyar írók kissé mostohagyerekként kezelik a rádiót, pedig ebben a műfajban is lehet sajátosat, maradandót alkotni. Vérbeli hongjátékokra, dokumentumműsorokra, ifjúsági rádiójátékokra, életpályaműsorokra egyaránt szükségünk lenne. — Csupán költőinket, Íróinkat okolod ezért az alkalomszerű, mondhatnám akadozó együttműködésért? — Távolról sem! Szerkesztőségünkben is módszeresebbé, rendszeresebbé, ütőképesebbé kell tenni a dramaturgiai munkát, amihez az utóbbi hónapokban már kialakult minden előfeltétel. Szívesen rendeznék egyre több, jellegzetesen csehszlovákiai magyar témájú rádiójátékot. — Valóban: melyek a rádiórendező munkájának legfontosabb jellemzői? — A rendezés mesterségét tulajdonképpen a gyakorlat tanítja meg az emberrel. Például a szereposztás különösen fontos tényező. A kívülállónak talán úgy tűnik, hogy a rendező behív tíz jó színészt, és máris megszületik a hibátlan produkció. Ez azonban ritkán van így. A rádióban ugyanis csak a a hang érvényesül a színészeket tehát egyéniségük és hangjuk karaktere alapján kell összeválogatni. De még a jó szereposztás is csupán fél siker, a másik felét a rendezőnek kell megteremtenie. Tulajdonképpen ez a légkörteremtés művészete. Ebben a vonatkozásban minden hangnak, zajnak, zenei betétnek dramaturgiai szerepe van. A legfontosabb, hogy a rádiójáték ne csak fölkeltse a hallgató figyelmét, de egyben be is vonja őt a cselekménybe. — Ez mivel érhető el? — Csak a hanggal és a csenddel. A rádiórendező nem dolgozik díszletekkel, képben sem fejezheti ki elgondolásait, csupán a hangok végtelen skálája áll rendelkezésére. Ha ehhez azt is hozzáfűzöm, hogy általában alig néhány óra áll rendelkezésünkre a próbára és a följátszásra is, úgy valóban nem túlzók, ha azt mondom: művészileg nehéz körülmények között dolgozunk. — Gyakorta előforduló panasz, hogy a hangjátékokban és a többi művészi jellegű műsorban aránylag rjtkán jutnak „szóhoz" a Magyar Területi Színház színészei. Miért? — Ennek elsődleges oka a terminushiány. Amíg fel nem épül a rádió új bratislavai székháza, állandó stúdiószűkében leszünk. Ez nagyon megnehezíti a színészegyeztetést, mert a MATESZ- ben viszont csak a hétfő a szünnap, és akkor is órák telnek azzal, amíg a színészek fölérnek a fővárosba. A hét többi napján a MATESZ általában tájol, így legkésőbb déli tizenkét óráig foglalkoztathatjuk a színészeket, hiszen a tájelőadásra való indulás időpontjában újra Komáromban kell lenniük . . . A felmerülő nehézségek ellenére azonban a jövőben is minél gyakrabban akarjuk szerepeltetni színházunk színészeit. Itt jegyzem meg, hogy a Thália Színpad tagjaival valamivel könnyebb az együttműködés mert a rádió kassai részlegének kiválóan felszerelt stúdiói vannak. — Mit érez a rendező, ha a rádió előtt ül és saját munkájának eredményét hallgatja? — Egy színházi bemutatón ott ül a közönség és sok jelből, a reagálás formájából nagyjából lemérhetők a siker vagy a nemtetszés fokozatai. A rádió műfajában azonban hiányzik ez a „kitapínthatóság’’, ez bizonyos feszültséget okoz az emberben. Mert másként hangzik valami a rendezőfülkében vagy a keverőpultnál, és másként a rádióban visszahallgatva. Őszintén szólva, nehéz pillanatok ezek. Akárcsak a másnap reggel is, amikor a munkatársakkal, kollégákkal találkozik az ember. — Hány hangjátékot, rádióműsort rendeztél eddig? És melyek a legkedvesebbek? — A rádióműsorok számát már nem tudom számbavenni, mert a híreken és néhány egyéb aktuális műsoron kívül szinte minden adást rendezünk. Már a hangjátékokat illetően sem tudok pontos adatot mondani, de a kétszázat mindenképpen meghaladja az általam rendezett rádiójátékok száma. Melyek voltak a legkedvesebbek? Elsősorban a drámai műfajt szeretem, ennek megfelelően Egri Viktor: Gedeon ház, Ján Solovič: Recomando, Dávid Teréz: Fekete bárány, Rudolf Fábry: Ballada a háborúról és szerelemről vagy Karlludwig Opitz: Emberek őrködjetek című rádiójátékokra emlékszem vissza különösen szívesen. — Milyen volt ezeknek a rendezéseidnek, de többi munkáidnak is kritikai visszhangja? — Sajnos nagyon gyér. A szlovák kritika, érthetően, ritkán foglalkozik a magyar nyelven sugárzott műsorokkal, a hazai magyar kritika pedig valóban csak szórványosan foglalkozik műsoraink értékelésével. Egy további hiányosság pedig az, hogy olykor-olykor egy-egy kritikus rá is szánja magát a véleményalkotásra, ritkán történik ez a fölkészült igényesség mércéjével. Pedig szükség lenne az állandó és objektív rádiókritikára, az ilyesmi sokban segítheti a műsorszerkesztő és a rendező munkáját. A rendszeres rádiókritika — egyelőre — épp úgy hiányzik a hazai magyar sajtó hasábjairól, mint a mi adásainkból az eredeti hazai magyar rádiójáték. — Pedig téged a hallgatóság nemcsak rendezőként, de hangjátékiróként is ismer... Tekintsem az iménti kijelentésedet kissé „önbirálátnák" is? — Karácsonykor sugároztuk a Drága jó nagyapánk című rádiójátékomat, amellyel a hangjátékok legutóbbi csehszlovákiai seregszemléjén második díjat nyertem. Eddig mintegy hat-hét önálló rádiójátékot írtam és több irodalmi alkotást alkalmaztam rádióra. Ha írok, általában megfeledkezem arról, hogy rendező vagyok, úgy próbálom érzékenyen átélni a témát, de aztán mindig visszazökkenek a valóságba, amikor kiderül, hogy nemcsak szerzője vagyok saját darabomnak, hanem a rendezője is. Nem szívesen vállalom ezt a kettős feladatot, ezért ha más nyelvre fordítják hangjátékaimat sohasem én rendezem őket. — Befejezésképpen mégis hadd kérdezzem meg: mi a legnehezebb a rádiórendező és a hangjátékiró munkájában? — Az a tudat, hogy számtalan ember hallgatja a rádiót és a műsor vagy a hangjáték gondolatát el kell juttatni a hallgató tudatába. Minél több hallgatóéba. Az éter hullámain érkező rádióműsornak mindig a hallgatóság ad értelmet. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 14
