A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-31 / 13. szám
nulmányi és munkaeredményeiken. Különösen Veninger Róbert szakoktatót szerették meg a fiúk, aki rengeteg időt áldoz rájuk. Egyébként ez a szeretet kölcsönös. Igen jó, összeforrott a gépesítési üzem kollektívája, amit a tervfeladatok rendszeres túlteljesítése is bizonyít. Hetvennyolc dolgozónk van, autómechanikusok, hegesztők, géplakatosok és asztalosok. Hatszáztizenhárom gépjármű és építőipari gép karbantartásáról kell gondoskodniuk. A jó eredmények eléréséhez nem kis mértékben járul hozzá a szocialista verseny. A Gurán brigád például már megszerezte a szocialista brigád arany és a Kiss brigád az ezüst fokozatát. Veninger Róbert szakoktató: — Igen, kezdetben akadnak nehézségek a fiatal szakmunkástanulókkal. Mert nehéz munka a mienk. Meg kell szokni. De azért vagyunk itt, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel. A vietnami fiúkról igazán csak a legjobbakat mond hatom. Tisztelettudók, szorgalmasak, szinte égnek a tudásvágytól. Igaz, mint harmadévesek kerültek már hozzám szakmai gyakorlatra, de nem is volt velük semmi probléma. igyekszünk a lehető legjobb képzést nyújtani nekik, hogy otthon hasznosíthassák tudásukat, és mindig jó szívvel gondoljanak vissza ránk, mint ahogy mi is megőrizzük őket emlékezetünkben. A vietnami fiatalok egy része befejezte az autómechanikus szakmai képzést, s most a darukhoz, kotrógépekhez s más földmozgató, illet ve építőipari gépekhez kerülnek, hogy azoknak a kezelését is megtanulják a gyakorlatban. Többen közülük hazatérni készülnek. Vezetők és munkatársak nehéz szívvel vesznek búcsút a vietnami fiataloktól, óhatatlanul arra kellett gondolniuk, mi vár rájuk otthon, Vietnam ismét véráztatta földjén. A vállalat valamennyi dolgozója felháborodottan ítélte el a maoista pekingi vezetés Vietnam elleni agresszióját és követelte a kínai csapatok azonnali visszavonását Vietnam területéről. Teljes szolidaritásukról és támogatásukról biztosították a hős vietnami népet, üzenték itteni képviselőikkel, a hazatérő ifjú szakmunkásokkal, hogy vele éreznek és vele vannak az újabb súlyos megpróbáltatások napjaiban. A vietnami fiatalok emlékeztettek Pham Van Dong miniszterelnök szavaira: Vietnam eddig még mindig megvédte magát az északról jövő agresszióval szemben, ezúttal sem lesz másként . . . PAVEL HAŠKO 1. Varga Gyula mérnök, műhelyvezető búcsúztatja a hazatérő vietnami fiatalokat 2. Veninger Róbert szakoktató és két fiatal vietnami szakmunkás: Yu Hong Quang és Quang Cao Khai 3. A Guraň szocialista brigád motorjavitás közben .Yu Hong Quang az automechanikus szakmát tanulta ki A SZÖKÉS (Lapunk múlt heti számában megjelent Kilenc jómadár folytatása) 6. Kitűzték a tervezett szökés időpontját, ám hogy addig se múljon hiába az idő, hát fegyvergyakorlatokat és — lopott gépkocsikban — ügyességi sofőrgyakorlatokat tartottak. Nehéz terepen, félreeső erdei utakon autóztak, lövöldözéssel háborítgatták az erdők békés csendjét. Egy napon a „főnök” úgy találta, hogy több fegyverre lenne szükségük, hátha szökés közben közelharcba keverednek. Sőt, a módját is tudja, miképpen juthatnának néhány újabb pisztoly birtokába: egyszerűen rajtaütnek néhány üzemi portán üldögélő éjjeliőrön. Ez a tervük azonban dugóba dől; két éjjeliőrnél nem találnak fegyvert, egy további helyen pedig ketten teljesítenek szolgálatot, úgyhogy nincs bátorságuk megtámadni őket. Sőt, örülniük kell, hogy ép bőrrel megússzák a dolgot, mert az éjjeliőrök megpillantják a sötétben settenkedő fiúkat és csak egyikük lélekjelenléte menti meg a helyzetet: szemrebbenés nélkül egy telefonbeszélgetésre kér engedélyt, mondván, a kocsijuknak a közelben baja esett; ahhoz hogy továbbmehessenek segítséget kell hívni . . . Az éjjeliőr haragja elillan, a fiúk hibátlanul megjátsszák a telefonbeszélgetést és sietve eltűnnek. Ezzel ellenben még nem ér véget a pechsorozat. Alighogy újra elindult az imént még rossznak mondott gépkocsi, a fiúk egyike ijedten fölszisszent: „Srácok! Nézzétek: zsaru!...“ A többiek is fölkapták fejüket. „Bambák! Ott elöl!...“ Vagy százötven—kétszáz méternyire tőlük valóban egy egyenruhás férfikéz emelkedett a magasba „állj"-t jelezve. A kormánynál ülő pilóta meghökkent. „Megállsz?!“ — kérdezte valamelyikük. „Bolond vagy? Jogosítvány nélkül, lopott kocsin?!“ Hirtelen a „főnök" is megriadt: „Ott is, nézzétek! Ezek többen vannak!" A pilóta előrehajolt és erősen megmarkolta a volánt. „Beletaposok!“ A hirtelen kapott gáztól a motor fölzúgott és a kocsi hevesen nekilódult. Az álljt parancsoló egyenruhás férfikéz újra a magasba emelkedett, ők azonban továbbszáguldottak. „Mennyi?“ — kérdezte valamelyikük. „Száztíz ..." „Ebben a kocsiban több is van. Jobban lépj rá!" Hirtelen kevesebb lett a neonlámpa és valami rázós kőútra értek. Lassítaniuk kellett. A „főnök" hátrapillantott és arcáról eltűnt a rémület. „Fiú, nagy vagy! Mesterien pofára ejtetted őket..." — veregette meg mellette ülő társa vállát. A többiek is visszanyerték bátorságukat: „tzek sem kapnak már ebben az évben prémiumot... Az a pók még a kezét is a levegőben felejtette az ámulattól. Ügy álltak ott, akár a kővémeredt sóbálványok. . ." A „főnök" csitítani kezdte társait. „Majd nyugtával dicsérjük a na pót. . . Szerencsénk volt, hogy gyalogos járőrcsoport volt, különben bizonyára üldözőbe vettek volna bennünket. Egyelőre álljunk be egy sötét mellékutcóbc és lépjünk olajra, hátha keresni fog nak ...“ Egy keskeny, kihalt utcába értek. Megálltak, kikapcsolták a motort. Körös-körül csöndes, nyugodt éjszaka volt. Kiszálltak az autóból és gyalogszerrel indultak visszafelé. Ezt a kalandot is megúszták. 7. A „főnök" kitűzte az indulás napját, napokkal korábban kiszemelték a szökéshez szükséges két gépkocsit is. Ha majd üt a szökés órája, már csak benzint és tartalékba némi pénzt kell szerezni. Az akció zökkenőmentesen indul. A Tatra 138-as és a 603-as is a szokott helyén áll. Pillanatok alatt, gyakorlott mozdulatokkal feltörik az ajtózárakat, beülnek és máris startolnak. A terv mindenki előtt világos: egy éjjel is üzemelő benzinkúthoz hajtanak, ahol pénzt és hajtóanyagot is zsákmányolhatnak. Amikor odaérnek, egy másik kocsi tankol éppen a kiszemelt kútnál. Várniuk kell. Aztán végre „tiszta a levegő" és a megbeszélt jelre fejükre húzzák a maszknak használt női harisnyákat s néhány ütéssel ártalmatlanná teszik a kútkezelőt. Ám ekkor - mielőtt még elvehetnék a pénztárcáját és a tartályokat telecsapolhatnák benzinnel — rendőrjárőr tűnik fel a közelben! A sárga-fehér gépkocsi egyenesen a benzinkút felé tart!... A kilenc fiú közül az egyik elveszti a fejét: rálő a gyanútlanul közeledő rendőrkocsira, amelynek URH-adóján nyilván a központban is hallani tehet a lövést, mert pillanatok alatt három másik kocsi zárja el a menekülni igyekvő fiatalemberek útját. Percekkel később pedig — a tervezett „kitörés", azaz a szökés helyett — a legközelebbi rendőrkapitányságon szorong a kilenc jómadár. A „főnök", társai meglepetésére, tagad : azt állítja, hogy véletlenül csöppent a galeribe, nem tudta hová indulnak cimborái, ő csupán a közeli községek egyikébe akart eljutni - autóstoppal . .. 8. A bírósági tárgyalás — élénk érdeklődés mellett - a kerületi székhelyen zajlott. A „főnök” még a vádlottak padján Is tagadott, csak az utolsó szó jogán tett beismerő vallomást. A többiek bűnrészessége — elkövetett gaztetteikkel arányban — különböző megítélés alá esett. Volt, aki csak sodródott a többiekkel, csupán tudott a dolgokról és a szökésen kívül cselekvőleg alig vett részt bennük; volt, aki az ötleteket, tanácsokat adta. És volt, aki minden egyes akcióban részt vett. A tárgyaláson mindenre fény derült. A büntetőtanács u teljes igazság ismeretében hozta meg ítéletét, amelynek értelmében mind a kilenc „jomadár" feltétel nélküli börtönböntetést kapott. A törvény a felnőttekre és a kiskorúakra egyaránt vonatkozik, minden törvényszegővel szemben egyaránt szigorú. A tizennyolc éven aluli vagy a nagykorúság határán lévő bűnözőkkel szemben csupán annyiban elnéző, hogy — a széleskörű nyilvánosság előtt — névtelenségbe burkoló kíméletet biztosít. Hogy a törvényszegők büntetésüket letöltve, kijózanodva a fiatalos kalandvágyból könnyebben találjanak vissza a mindennapi életbe, a társadalomba. 17
