A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-24 / 12. szám
megegyeznek a határok kérdésében. Clémenceau ajánlatai megzavarták a kommunistákat és véleményeltéréseket okoztak. Egyesek hajlottak elfogadására, mások ellenezték. A Magyar Tanácsköztársaság vezetői jóhiszeműek voltak, egyoldalúan tisztességes erkölcsi alapon álltak, és nem láttak át a fondorlatokon. A nagy Franciaország miniszterelnökéről nem tételezték fel a szószegést. Lenin óvta a Tanácsköztársaságot: keresztülhúzta a Szovjetunió elleni intervenció eredeti terveit. A felvonuló imperialista hadsereg egy részét a szovjet határokról visszafordították a Magyar Tanácsköztársaság felé. Ezzel enyhült a Szovjetunióra nehezedő nyomás. Az alig százezernyi magyar Vörös Hadsereg félmilliós antant haderőt kötött le Középkelet-Európában és a Balkánon. A harcban álló Magyar Tanácsköztársaság munkásságához Lenin üzenetet küldött: „Az a háború, amelyet ti viseltek, az egyetlen jogos, igazságos, igazán forradalmi háború: az elnyomottak háborúja a kizsákmányolok elten, háború a szocializmus győzelméért. Az egész világon a munkásosztály minden tagja a ti pártotokon áll... Legyetek szilárdak! A győzelem a tiétek lesz!" KEDVEZŐ FORDULAT A FRONTOKON, ÉS AZ IMPERIALISTA SZÓSZEGÉS A Vörös Hadsereg május közepére már három hadtesttel (113 zászlóaljjal), 39 üteggel, 8 repülőszázaddal (23 géppel) és 12 páncélvonattal rendelkezett. Ez az erő ugyan csak egyharmada volt a támadó csapatokénak, de a Vörös Hadsereget zömmel munkások alkották, akik szocialista hazájuk védelmében a háromszoros túlerővel szemben is felvették a harcot. Szinte érthetetlen, hogy a csaknem ötéves háborúban kivérzett, összezsugorodott ország népe honnan merítette az erőt az újabb és egyenlőtlen küzdelemhez. A Vörös Hadsereg egységei a románoktól visszafoglalták Szolnokot, majd az olasz és francia parancsnokság alatt álló cseh haderővel szálltak szembe. A Felvidék egész szélességében, kb. 250 km-es arcvonalon folyt a Vörös Hadsereg támadása. A Piccione, Zincone olasz és Pellé francia tábornokok által irányított cseh intervenciós haderő imperialista védnökeitől korlátlan fegyver- és hadianyagtámogatás kapott, míg a Magyar Tanácsköztársaság teljes gazdasági blokád alatt állott, ilyen erőviszonyok mellett nyomult előre q Vörös Fladsereg s a dicsőséges tavaszi hadjárat folyamán június 9-re elérte az Érsekújvár—Léva-Zólyom-Kassa-Eperjes— Bártfa vonalat. Ferdinand Peroutka cseh történész később így írt e hadjáratról: „A Vörös Hadsereg csapatai úgy hatoltak be a cseh frontba, mint a kés a vajba. A cseh hadsereg a felbomlás jeleit mutatta." Ebben valószínűleg szerepet játszott az öntudatos cseh munkások elvi meggyőződése is, okik a világháború folyamán oly bátran sztrájkoltak, most pedig katonaként magyar munkástestvéreik ellen parancsolták őket. Eperjes (Prešov) elfoglalásának a puszta katonai tényen kívül a nemzetközi proletariátus szempontjából nagy politikai jelentősége is volt. Itt kiáltották ki június- 16-án a Szlovák Tanácsköztársaságot. Mind a magyar, mind a szlovák tanácsköztársaság ekkor még optimista volt, mert bízott a magyar és a szovígy özönlöttek haza a frontokról 1918 őszén b(' KBerényi Róbert plakátja jet Vörös Hadsereg találkozásában. Ez sajnos nem történt meg, bár egyszer má csak 200 km választotta el őket, amikor a szovjet Vörös Hadsereg Kamenyec- Podolszknál állott. A VÉG: A SZOCIALIZMUS UGYE ÉVTIZEDEKIG A FOLD ALATT Clémenceau francia miniszterelnök a Vörös Hadsereg sikereinek láttán június 7-én, majd 13-án táviratban követelt a Magyar Tanácsköztársaság kormányától a hadműveletek beszüntetését és az elfoglalt területek kiürítését. Ellenszolgáltatásként ígérte, hogy „a román csapatok abban a pillanatban visszavonják a demarkációs vonalra, amint a Vörös Hadsereg kiüríti Szlovákiát. Továbbá, a tanácskormányt meghívják a párizsi béketárgyalásokra, ahol „Egy pillanatig se bízzanak az antantban, becsapja önöket és csak időt akar nyerni, hogy azután megfojthassa önöket is, minket is." A Tanácsköztársaság vezérkari főnöke is a Clémenceau-javaslatok elfogadása ellen volt. Az intelmek azonban hiába hangzottak el, a Forradalmi Kormányzótanács a további vérontás elkerülése végett elfogadta Clémenceau ajánlatát. Bízva az ígéretekben, június 24-én parancsot adott a hadműveletek megszüntetésére, 30-án pedig megkezdték az északi hadjárat során visszafoglalt területek kiürítését. A drámai események a Tanácsköztársaság életében ezután viharos tempóban követték egymást. A román királyi csapatok Clémenceau ígérete ellenére nemhogy visszavonultak volna a demarkációs vonalra, hanem nagy erőkkel támadtak és újabb területeket szálltak meg. A Vörös Hadsereg minden támadása és védelmi harca sikertelen volt, mert a francia—román vezérkar a proletár hadsereg minden tervezett lépéséről jóelőre értesült. Amikor a Vörös Hadsereg támadni próbált és a románok aggodalmaskodtak, Franchet D'Esperey francia tábornok így nyugtatta meg őket: „Komlós átadta nekünk a Vörös Hadsereg hadrendjét és hadműveleti terveit." Ilyen körülmények között a román csapatok augusztus 4-én ellenállás nélkül bevonultak Budapestre, bebizonyítva, hogy az imperialisták szavaiban nem lehet bízni — amint arra Lenin figyelmeztetett. Menekült, ki merre tudott. A munkáshatalom kiemelkedő vezetői Bécsben kaptak menedékjogot, az itthonma .'adottak pedig igyekeztek elrejtőzni. A munkásság március 21-én nagy reményekkel és optimizmussal fogott egy új, becsületes és igazságos óllamrend felépítéséhez. Csak 133 nap jutott nekik, s az imperialista-kapitalista világ összefogása megfojtotta őket. A bukás teljes volt, és utána Magyarországon a kommunizmus szót kiejteni is bűnnek számított. A Budapesti Munkástanács utolsó ülését — amikor a román csapatok már a város határában jártak - az elnök e szavakkal zárta: „Menjünk széjjel abban a rendíthetetlen meggyőződésben, abban a megdönthetetlen hitben, hogy bármi történjék holnap, bármi következzék be a legközelebbi napokban, ha el is kell mennünk, vissza fogunk jönni, és a proletariátus újból át lógja venni a hatalmat." A szocializmus ügye, a munkásosztály hatalma ezzel 1919-ben Magyarországon elbukott, hogy ugyanott 25 év múlva és másutt, diadalmasan újra feltámadjon. KELENVARY JANOS Archív felvételek HARMINC ÉV A NÉPMŰVELÉS SZOLGÁLATÁBAN A CSEIMÁDOK MEGALAKULÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA MEGHIRDETETT KÉPES VERSENY Aki rendszeresen olvassa a csehszlovákiai magyar lapokat, az bizonyára emlékszik a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara megalakulásának évére, hiszen a nem mindennapi eseménynek élénk sajtóvisszhangja volt. Számos cikkíró méltatta a CSMTKÉ jelentőségét hazai magyar kórusmozgalmunk további fejlődése szempontjából. A megalakulás első esztendejében még göröngyös volt az út, de a CSEMADOK KB azóta hazánkban és külföldön is jól ismert kórusa — lelkes tagjainak köszönhetően — leküzdött minden akadályt, s több mint tíz év alatt szívós munkával elérte, hogy rangos hazai és külföldi énekkarok sorában tartják számon. Vezető karnagya egyik gimnáziumunk igazgatója. KÉRDÉSEK: 1. Mikor alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara? 2. Ki a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának vezető karnagya? 12. 3® VERSENYSZELVÉNY CSEMADOK 15
