A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-24 / 12. szám

CSEMADOK Keresem o szavakat, emlékek közt kutatok, a múltban keresgélek, hogy valóban hitelesen, mindent a maga valóságában idézzek fel. Gondolatok kavarognak bennem, hol is kezdődött, mikor és hogyan állt össze a csoport? Az 1962/63-as iskolaévben a gímesi (Jelenec) általános iskolában kezdtem tanítani. Az előző munkahelyemen >s vezettem tánccsoportot, nemcsak az iskolai csoporttal szerepeltünk eredmé­nyesen, de a falusi tánccsoport is méltón képviselte Kalászt (Klasov) a helyi és járási ünnepélyeken. Nem előre megfontolt szándékkal jöttem Zoboraljára. Gímesre kerülve néhány hét múlva munkához láttam. Nem volt nehéz megszervezni, összehozni a csoportot, az osztályomból mindjárt 10—12 lányt a tánccsoportba tömöríteni, örömmel jöttek. Az iskola vezetőségének sem volt ellen kifogása. Akkoriban se szeri, se száma nem volt az ünnepléseknek. Az iskolának a községi, valamint az iskolai ünnepélyeken megfelelően kép­viselnie kellett magát. A csoport első fellépése a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepélyen volt, s aztán sorban jött a többi rendezvény, évzáró és nyilvános gyűlés. Nem soro­lom, mert értelmetlennek tartom és a sorrendben sem vagyok biztos. Ami említésre méltó, hogy ebben az évben — az első évben. - a Bújj, bújj . .. című táncot már a hagyományos zoboralji népviseletben mutattuk be. Az első nagyobb lélegzetű szokás­anyag, amit színpadra vittünk, a villő­­zés volt. Ez a ma is élő tavaszi leány­szokás a helyben felgyűjtött anyag alapján került színpadra. Minden ada­tot maguk a csoport tagjai szolgáltat­tak, még a viseletét is ők határozták meg olymódon, hogy közölték velem, milyen ruhába öltöznek fel, ha villőzni mennek. Az én feladatom tulajdon­képpen csak a színpadra állítás s a koreográfia megtervezése volt, mert az eredeti szokásban egyetlen tánclépés sem fedezhető fel. Ők csak végigjárják a falut a feldíszített, felszalagozott fűz­fával, úgyhogy még csak meg sem áll­nak sehol sem. Úgy láttam, maguk !s kételkednek abban, hogy ez így sikert arasson valahol. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor műsorszámunk igazi közönségsikert aratott. A villőzés­­hez, hagyományosan asszonyokra is szükség volt; a szereplő lányok közül többnek fel kellett venni a menyecske­ruhát, s hajukat — ahogy az menyecs­kéhez illik — kemény kontyba kellett fonni. Ez már nem volt nagyon könnyű feladat, de sikerült megoldani, a szü­lők, de még inkább a nagyanyák (má­­nyikák) készségesen előkeresték a régi viseletét és szépen felöltöztették a lá­nyokat. A villőzés volt az első cselekményes tánc, amivel kísérletet tettünk. Sikerült. Azóta már többször, újból és újból műsorra tűztük. Ismeretes, hogy az iskolai csoportok tagjai évről évre cse­rélődnek. A nagyok elmennek, fiata­labbak kerülnek a helyükre, jelentkez­nek a csoportba, s ez bizonyos problé­mát jelent, viszont azzal a haszonnal jár, hogy egy-egy műsorszámot tovább lehet műsoron tartani anélkül, hogy a szereplők megúnnák, hiszen az új ta­gok most csinálják először s ezért még fűti őket a lelkesedés, élvezik a játé­kot. A folytonos cserélődés viszont az összeszokottság s így bizonyos mérték­ben a minőség rovására megy. Ezt igyekszünk, amennyire Csak lehet, kikü­szöbölni, sőt évről évre magasabbra állítjuk a mércét. A Villő után újabb és újabb szokás­anyagot állítottunk színpadra. Ilyenek voltak a csoport 15 éves fennállása alatt a kisebb-nagyobb változtatással többször is felújított Pünkösdölés, Ulics­­kázás, Hajurvár, Tananaj, Talajkázás, Balázsolás, Tűzugrás, hogy csak a lé­nyegesebbeket említsem. Sok olyan táncot is betanultunk, amelyeknek kez­detben címet sem adtunk. Betanultunk különböző játékokat, ezeket éppen csak sorrendbe állítottuk, és a végén komp­lett műsor kerekedett ki belőlük. Ilye­nek voltak, hogy csak néhányat említ­sek: Fehér liliomszál, a Vak Mariska, a Labdajáték, a Szedem szép rózsáját, a „Panská stolica”, a Mély kútba tekin­tek, a Gyüjj ki napom, a Leányodat kéretjük, Szövöm, szövöm stb. Ugyan­csak nehéz felsorolni a játékokat jól kiegészítő sok-sok betanult mondókát és kiolvasót. Ezeket mind magunk gyűj­töttük, legnagyobb részüket Gímesen, elég szép számban a környező falvak­ban, Kolonban, Zsérén, Menyhén, Bé­­den és Lédecen is. Nem szóltam még eddig a csoport taglétszámáról. Ez meglehetősen inga­dozó, 20—30 között mozgott a létszám. A megalakulás utáni években átlago­san 20—30 taggal dolgoztunk, 1970-től pedig már két csoport működik külön egy-egy általános iskola alsó és felső tagozatában. Jelenleg a délutáni műszakban dol­gozom. A tanítás fél ötig tart. A pró­bák csak ezután kezdődnek télen­­nyáron. Főleg a téli időszak a proble­matikus, amikor hamar sötétedik, ké­sőn, sötétben érnek haza a gyerekek. Viszont készülnünk kell, hiszen a járási versenyt már január végén megtartják. Három csoportban gyakorolunk, heten­te háromszor. Hétfőn a legkisebbekkel, szerdán a középső csoporttal és pénte­ken a nagyokkal próbálok, figyelembe véve, hogy szombaton nincs tanítás,. így a gyerekeknek erre a napra nem kell készülniük. Átlag másfél-két órát gya­korlunk, s az autóbuszjáratok menet­rendjét is figyelembe kell venni. Persze ez mindannyiunknak többletmunkát je­lent. A sikerért mindig nagyon meg kell dolgozni; eredményeket csak türelmes, kitartó munkával lehet elérni. Sokáig tartott, amíg idáig eljutottunk. De megérte a sok-sok fáradságot. Az ille­tékesek is felfigyeltek ránk, munkánkra. Büszkék vagyunk rá, hogy mi kezdtünk hozzá itt a Zoboraíján a már-már fele­désbe merülő, veszendőbe menő népi hagyományok, főleg gyermekszokás­­anyag felkutatásához, megmentéséhez — talán öt perccel tizenkettő előtt. Mi nem hagyjuk kialudni a tizenöt év előtt fellobbantott lángot. Ma már országos irányzat a gyermekfolklór felkutatása, átmentése a mába, a jövőbe. A végső törekvés az, hogy ennek a szokás­anyagnak az oktatása bekerüljön az iskolák tantervébe. Igaz, most is van egy ilyen lehetőség: nem kötelező tan­tárgyként lehet oktatni a ritmikát és néptáncot, csak éppen nem minden iskola vezetősége hajlandó ezt beve­zetni, anyagi okokból - a csoport­­vezetőt, oktatót ugyanis túlórában kel­lene fizetni. Eddigi legnagyobb sikerünket 1974- ben a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon értük el: megszereztük a gyermekegyüttesek kategóriájában a Nagydíj első fokozatát, 1976-ban és 1978-ban pedig a Nagydíj második fo­kozatát. 1977-ben részt vettünk Trenéín­­ben a szlovák gyermekfolklór fesztivá­lon. Remélem, nem ezek voltak iskolai folklórcsoportunk utolsó ilyen sikerei... JÓKAI MARIA Buday Endre felvételei ÍGY DOLGOZUNK Ml... 6

Next

/
Thumbnails
Contents