A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
KORTÁRSAINK Pavel Bunčák A huszadik századi szlovák költészet tudvalévőén Ivan Kraskoval kezdődik. Az ő nyomában indul a húszas években a Beniak-Smrek-Lukáč-Novomeský nemzedék, s teremti meg - egyrészt a magyar (főként Ady) költészethez, másrészt a cseh poetizmushoz kapcsolódva — a korszerű szlovák lírát. A nyomukban felsorakozó nemzedék a harmincas évek' elején még magasabbra tűzi az igények zászlaját: mintha csak megismétlődne (ki tudja, hányadszor immár Középkelet-Európában!) a Batsányi-féle jelszó: vigyázó szemetek Párizsra .vessétek! Pavel Bunčák és nemzedéke (Rudolf Fabry, Štefan Žáry, Július Lenko, Vladimír Reisel) elindító nagy élménye a francia szürrealizmus. Olyannyira meghatározó ez az indítás, hogy az irányzatnak még honosított neve is van o szlovák irodalomtörténetben: nadrealizmus. Buncák a legelső s a legkövetkezezetesebb szürrealisták közé tartozik mm ^ m I ■ afc ^ AliAl/ cycszen a negyvenes even vcycty, a szlovák szürrealista iskola felbomlásáig. Bizonyítják ezt nemcsak efső, megjelent és meg nem jelent kötetei (Útek a návrat (Menekülés és visszatérés): 1935-1938, kiadva: 1973, Neusínaj, zažni slnko (Ne aludj el, gyújtsd fel a napot) 1941; S tebou a sóm (Veled és egyedül) 1946; Zomierat zakázané (Meghalni tilos) 1948), de műfordításai is a szürrealisták és Tristan Tzara verseiből. (Tristan Tzara költeményeiből egyébként külön fordításkötetet is megjelentetett.) A szlovák szürrealisták nemzedéke a felszabadulás s főként a negyvennyolcas fordulat után új utak felé tájékozódott. Volt, aki megmaradt a továbbiakban is az eredeti célkitűzések mellett, volt, oki átesett a ló másik oldalára és szürrealistából (egy találó. Veres Péter-gyártotta szóval) sült realistává vedlett, míg az élvonal — köztük Bunčák - az Eluard és Aragon mutatta úton jutott el fokozatosan az anarchizmustól a szocializmus igenléséig, a szürrealizmustól a szocialista realizmusig. Nem egyik napról a másikra persze. Amikor én 1956-ban felvételiztem a főiskolán, fogalmam se volt arról, ki ez a fölvételiztető tanár, noha akkoriban már eléggé tájékozott voltam a szlovák irodalomban. Csak éppen a fölvételiztetőről, Bunčákról nem tudtam jóformán semmit. Miért? Azért, mert .szürrealista korszakának” köteteit akkoriban nemigen emlegették, a „fordulat” utáni terméséből meg egyetlen vékony gyűjteménye jelent meg - talán ötvenháromban, Pierkom holubice (Galamb tollával) címmel —, amely elveszett a korabeli szlovák költészet harsogó kórusában; s az is való, hogy éppen ez az „átmeneti kötet” jelenti Bunčák költészetének a mélypontját. Egy újabb évtizedet kell még várni, amíg a költő valóban át tudja magát küzdeni az akadályokon s eljut a nemcsak szólamaiban, de velejében is szocialista költészetig. Az 1962-ben megjelent, s az írószövetség díjával kitüntetett kötet címe - Prostá reč (Egyszerű beszéd) - mindennél érzékenyebben és pontosabban jelzi, hogy voltaképpen miről is van szó. A költő Pavel Bunčák ezzel a művével kerül vissza ismét, több mint másfél évtized múltán, a jelenkori szlovák költészet élvonalába, s innentől kezdve ível egyre magasabbra a pályája. Négy évvel később, 1966-ban Je to pravda, je to sen (Igaz, mert álom) címmel ad ki egy újabb, talán még az előzőnél is súlyosabb verseskönyvet. Legújabb verseit a Hrdá samota (Büszke magány, 1971) és a Spáč s kvetinou (Alvó, virággal, 1978) című kötetekben adta ki. Mi az. amit Bunčák hozzáadott a szlovák lírához? Hogy képletesen s a költő megfogalmazásában fejezzük ki magunkat: a szürrealizmus dzsungelén átverekedett költő verejtékesen kiküzdött „egyszerű beszéde”. Az ötvenes évek végén s a hatvanas évek elején éppen ez a megfontolt egyszerű beszéd hiányzott az egyébként ugyancsak egyszerűnek deklarált, de valójában leginkább csak szimplának sikerült akkori szlovák költészet harsogó kórusából. Mert ne feledjük, hogy ki mindenki nem volt jelen akkor ebben a kórusban: Lukáč, Beniak, Novomeský. Hogy erre az egyszerű beszédre mennyire szükség volt akkor, bizonyítja égy egész nemzedék föllépése: Válek, Rúfus, Kováč, Ondruš, Feldek, Stacho, Mihalkovič vállvetve küzdenek ezért az új költészetért, visszapillantva s hivatkozva a Novomeskýék nemzedékének eredményei mellett a szürrealistákra, Bunčákék nemzedékére is. Bunčák egyrészt előttük járva, másrészt velük egy időben teremti meg az új poétikát s teljesíti ki egész életművét. Nem véletlen, hogy éppen ebből az időből való talán legnagyobb ívű, összefoglaló jellegű verse, az Opakovanie (Ismétlés). „Jogom van hát végül a dolgokat való nevükön nevezni mi a nappal s mi az éj mi az ólom s mi a kéj" — kezdődik a vers. s így fejeződik be: „még egy szalmaszál fényt még egy szemnyi napot mely átvilágít a majdnem elfeledett szavakon" Ugyanaz a hang ez, amely annyira jellegzetes az ötvenes évek végének s a hatvanas évek elejének szocialista költészetében: a lengyel Rózewicz, az orosr Voznyeszenszkij, a- jugoszláv Popa, a cseh Florian és Šotola egy-egy kiváló szólistája ennek a kórusnak. Ehhez a vonulathoz tartozik, kissé mór a rangidős jogán is Povel Bunčák, aki 1915- ben született Szakolcán (Skalica), abban a városban, amely nekünk, magyaroknak, Juhász Gyula melankolikus verseiből ismerős. Annyit tegyünk még hozzá az elmondottakhoz, hogy költőnk portréja nem lenne teljes, még egy ilyen rövid ismertetésben sem, ha versei és műfordításai mellett nem szólnánk prózájáról (Krutá mladosť — Kegyetlen ifjúság), s főként több évtizedes pedagógiai tevékenységéről a Komenský Egyetemen. De hót mindez csak kiegészítése az arcképnek. A lényeg: Pavel Bunčák költészete. CSELENYI LÁSZLÓ PAVEL BUNČAK versei: ARIADNÉ FONALA Nyugodj békén írják az emlékműre Aki a szívbe ír terem Álomban érkeztek általában ti immár nem létező lények mi magunk vagyunk az emlékművek mi magunk vagyunk az idő bennünk fognak kezet a múlt s a jövendő és mi vagyunk a kor mely térden térdepel a vállainkon ül nő egyre nő és mégsem mondjuk hogy nagy míg fel nem őröli a bánatot míg nem formálja dallá s nem súgja bele az űrbe a földbe a folyóba mely bennünk folyik mindig Midőn már egy gondolatnak sincs súlya és elrepült messzire messzire a testvériségnek hívott városból s ezért szeretnéd hogy a történetünk mely egész a fájdalmadig bomlott ki anyám visszagombolyodjék ismét Még egyszer ahogy mondanám KÖLTÉSZET Trónja vesztett királynő csak-szája-maradt hercegnő az a fanyar erdei gyümölcs ő a patak fölé hajló üvöltöző fészek és még valami ami csak férfinak érték mint a kifogott hal lelőtt szarvasünő földanya kalász-szülő nő édes sír E szavakkal vezettelek kézen fogva és amit mondtál én tovább súgtam hogy a halál nem volna tragédia ha megérne mint az utolsó őszi gyümölcs amit nem szednek le (CSELENYI LÁSZLÓ FORDÍTÁSAI) ÁTVÁLTOZÁSOK A társadalom nyomása alatt elválasztottam bensőmet a testtől s azt teszek vele amit akarok a szabadság nevében Lelkem szilánkját oldatokba merítem mint a keserűség és a magány s a pillanat az egekre kékül Aztán kitéptem szívemet belőled te akit egyetlennek hívtalak a szád dalra nyílott senki nem tudott semmiről virágok közé feküdtem magányosan amerre mentél s mindebből csak a kiolvasatlan könyv maradt És jött egy másik vőlegénnyé változott pillanat E naptól más-más alakban látogatlak bárhol váltasz fel gondolatokat És nem tudod ki az aki zajos utcává bomlott ízlellek forgatlak a számban tengeri hullám is vagyok s nevetve tudod meg hogy én vagyok a boldogság az emberi benső e legkisebb részecskéje 11
