A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
A Boney M. együttes nagy sikerrel mutatkozott be Moszkvában. Ebből az alkalomból természetesen a Vörös téren is lefényképezkedett. képes. íme, az Ideális férliú: alia és nyaka Belmondóé, mosolya Robert Redfordé, orra Alain Delone, a szeme pedig Paul Newmanné. Többi testrészeit, sajnos, nem ábrázolja a montázs. Ez a kőelefánt a Tadzsik SZSZK-ban, a Tuzkul tó közelében áll. Hogy melyik szobrász müve? Az esőé, a szélé, a hőségé meg a fagyé. Armenia Balducci rendezi a Szeretek, nem szeretek című új olasz filmet, amelynek Jacqueline Bisset, Terence Stamp és Maximilian Schell a főszereplői. A film egy házasság válságának története. - Képünkön: Jacqueline Bisset és Terence Stamp a Szeretek, nem szeretek cimü filmben. % Dublinben - helytelen hivatali ma- 0 Mongóliában a 119 éves X. Akbaj gatartás miatt - „felmentettek" fűnk- és 115 éves felesége házasságuk szációjából egy anyakönyvvezetőt, aki zadik évfordulójának megünneplésére hivatali szobájában a következő mon- készülnek. Minden bizonnyal ők a világ dást függesztette ki: „Az ember tapasz- legidősebb házaspárja, talatlanságból nősül, türelmetlenségből válik és emlékezőtehetség hiánya miatt házasodik újra." 'A New York-i Brodway. A 7. avenue és az 52 Street kereszteződésénél, ebben a szállodában működik a Fészek Klub. A budapesti Fészektől csak annyiban különbözik, hogy nem művészek gyülekezőhelye. Ámbár sose lehet tudni... A GYŰLÖLET Mi a szerelem? Ki tudhatná. Egy azonban biztos, a szerelem és a gyűlölet ikertestvérek. Ikrek, de különneműek. A hozzáértők állítják, így van. Nincs szerelem gyűlölet nélkül. Döntse hát el ki-ki saját tapasztalata szerint. Én azóta vallom e furcsa filozófiát, mióta meghalt a „Körösztapja". Körösztapja egy a sok keresztapám közül, akiket így hívtam, mert az igazit finoman, úriasan, a kishivatalnoknak kijáró látszat-tisztelettel, keresztpapának kellett szólítanom. Körösztapja nagybajszú, lassújárású, dolgos, mindig bagószagú. sokat mesélő öregember volt. Szerettem tiszta szívemből. Nem irtóztam beülni hozzá a volt kamrába, ahol szüntelenül füstölt a rakottsparhelt, és alig lehetett látni a kormos fal egyetlen díszét, a berámáztatott obsitot. Uborkásüvegekben erjedt a kukoricabor, bűzlött minden a szutykos cseréppipától, melyben talán sosem aludt ki az örök parázs. Azért nem mondom, hogy dohány, mert bizony nem mindig áradt kapadohány-illat az ég felé az egyenesszárú „egylovas" pipából. A háború utáni ínséges időkben elfoglalta helyét a nadálytó, amit mi nadárlevélnek mondtunk, de ha más nem akadt, megtette a libaőrző gyerek szájába való kukoricohaj is. Persze csak addig, amíg a volt urasági földön, az első állami gazdaságban nem kezdtek dohányt termelni, mert ettől kezdve felragyogott Körösztapja pipájának aranykora. Ha fegyverrel őrizték volna az állami monopóliumot, akkor is loptunk volna belőle a soron lakó öregembereknek. így lettünk mi a Patasi út legifjabbjai, testi-lelki jóbarátok a legvénebbekkel. Cserébe csudaszép meséket hallottunk az első világháborúról, az osztrák hadseregben levő reguláról, meg a kender között talált bosnyák pipáról, ami végül az őrmesteré lett. Furcsa álmaim lehettek akkoriban, mert édesanyám aggódva nézegette sápadt arcomat, egyszer még orvoshoz is elvitt drága pénzen. A doktor mindenféle bölcs tanácsokat adott, de azt hiszem okosabb diagnózist állapított volna meg, ha elmondom neki a sokszor átélt véres . csatajeleneteket, szuronyrohamokat, melyeket Körösztapja kotort elő szórakoztatásunk céljából a galíciai meg doberdói emlékeinek lomtárából. Eljárt hozzánk kapálni, kaszálni, télen fát vágtak édesapámmal, esténként kukoricát morzsoltak a fejőszék lapjának végébe ütött kés fokán. Mikor már kifogytak minden munkából, faragtak nekünk olasz dióból ördögrokkát, cirokszárból teheneket, lovakat. Mindezen jó tulajdonságai miatt Körösztapja azok közé a tiszteletet érdemlő okos emberek közé tartozott, akikre csodálattal felnéztem. Mert abban az időben a korombeli gyerekek minden épeszű, valamihez értő idősebbet nagyon tiszteltek a faluban. Márpedig mindegyik értett valamihez, egy kevéssé többet mint mások. Az egyik kazalmester volt, a másik gerendafaragó, o harmadik masina etető, a negyedik nádtetőfedő, és sorolhatnám a végtelenségig, hogy az egyik szegény ember hogyan egészítette ki a másikat. Körösztapám a napszámosok jó tulajdonságaival megáldva, sok mindenhez értett. Csupán egy dologhoz nem. Alkalmazkodni az asszonyhoz. Ezért lakott szegény a kamrában, kiközösítve a család által, mert a gyerekek míg kicsik, ösztönszerűen az anyjukhoz húzódnak, mint a kiscsibék. Min különbözhetett össze a két öreg, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy külön laktak. Évtizedeken keresztül egyetlen házaspár a faluban, akik „elváltán“ éltek. Nem törvényesen, mert az pénzbe került volna — ami mindig hiányzott —, csak úgy magukmódján, haragból. Kerülgették egymást szótlanul, ha volt egymáshoz mondanivalójuk, az nem jót jelentett. Egyszer Körösztannya egy fadarabbal Körösztapjának esett, és ütötte verte az öreg hátát, fejét, kezét, amivel az arcát védte, mert az asszony haragjában nem nézte hová üt. Engem bántott a látvány, mert szerettem mindkettőt. Körösztannya elvitt magával Pozsonyba „szajrézni", mikor szüleim betegen feküdtek. Gyalogoltam vele a Téglamezón egyik házból ki, másikba be, kínólgattuk a hízott libát, amit a szánktól vontunk meg. A gyerekeikhez úgy vonzódtam, mintha testvéreim lettek volna. A két haragos felváltva járt hozzánk elpanaszolni bánatát, Körösztannya a „zöreg” trehanysógait pocskondiázta. A „zasszony" azt fájlalta legjobban, hogy a volt ura azt mondta neki „te desznó". Ez igazán megalázó lehetett, de nem annyira, hogy Körösztannya ne tudott volna nevetni rajta, igaz elég keserűen, de nevetett. Azért ő sem maradt adós. A „zöreg" viselt dolgait pardon nélkül kiteregette: hogy beleköp a markába mikor tésztát gyúr, a kávés fazekat használja éjjelinek, meg — ezt már súgya mondta, mert akkora gyalázat — beteszi a „bagút". Ebből már aztán mindenki megérthette, hogy ilyen emberrel együtt élni lehetetlen. Bizonyára lehettek komolyabb okaik is, de erről nem esett szó. Három évtizeden keresztül gyűlölték egymást rendületlenül. Egyszer, mikor már nagyobbacska voltam, megkérdeztem Körösztannyát, mi hozta őket egybe, ha ennyire nem állhatják egymást. Azt felelte, a nyomorúság. Mikor annyira megöregedtek, hogy gyámolításra szorultak, egyik a lányánál, másik a fiánál kapott menedéket. Ettől kezdve nem találkoztak. Sohu nem kérdezték mi van a másikkal, él-e hal-e. Bocsánatot akkor sem kért volna egyik a másiktól, ha megégetik. Elsőnek Körösztapja — ki közel tíz évvel idősebb volt feleségénél — kéredzkedett fel a Szent Mihály lovára. Élete utolsó napjáig szortyogtatta a gyűlölt-kedves cseréppipát, majd szép csendesen el nyújtózkodott a sezlonon és halkan annyit szólt a lázálom által odavarózsolt feleségének: — Takard be a lóbom Juszti, mer igen fázik! CSICSAY ALAJOS 9
