A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-17 / 11. szám

önnönmagónak árt vele! Munkaerőtartalékok híján pedig a jövőben minden eddiginél nagyobb szerepe lesz a munkaidő teljes kihasználásának. Figyelemre méltó adat, miszerint a legtöbb probléma - mintegy harmincötnegyven százalékos kiesés - az egyműszakos termelésben és a szolgáltatásokban tapasztalható; míg a két és három műszakos termelésben a munkaidő célszerű kihasználásának aránya 90-95 százalék között ingadozik.

# Mi a helyzet az építőiparban?

— Ezen a területen különösen sok még a gond. Egyszerűen nem tűrhetjük, hogy az ötnapos munkahét oz építőiparban egy további nappal megrövidüljön és csak hétfőn délben kezdődjék s péntek délig tartson. Hiába dolgoznak az épitőipari szakmunkások a közbeeső napokon' 14—15 órás műszakokban, azok termelékenysége meg sem közelíti a rendszeres, nyolc és fél órás munkanapok eredményességét. Kevesen sejtik talán még a bennfentesek közül is, hogy egy 138-as Tatra tehergépkocsi egyetlen órányi meddő vesztegelése az

Beszélgetés

KROCSÁHY DEZSŐVEL,

az SZSZK munkaügyi és szociális miniszterével

örömét leli az elvégzett munkában; másrészt azonban arra is figyelmeztet, hogy kevesebb idő alatt, kevesebb munkaerővel is elvégezhető egy-egy bizonyos munka ... így aztán senkinek sem szabad csodálkoznia, ha egy évvel később ezeknek a tapasztalatoknak figyelembe vételével szabják meg egyegy üzem vagy termelési ág évi tervfeladatait. Természetesen, más a helyzet, ha versenyfelhívás vagy brigádmozgalom keretében sikerül valahol túllépni az előirányzott tervmutatókat.

nyersanyaggazdálkodós tekintetében is előnyös, mert az őszi-téli hónapokban csökken, illetve arányosabban oszlik el az energiafogyasztás. Természetesen, a lépcsőzetes munkakezdés bevezetése eleinte sok gondot okozott a közlekedésben, o forgalomirányításban, a munkaszervezésben, a kereskedelmi hálózatban, a bölcsődékben, óvodákban s a szolgáltatások egyéb ágazataiban sem volt könnyű az új munkarendhez való igazodás, de ezek a problémák többnyire elsimultak, megoldódtak már. Ahol egyelőre még nem így van, ott elsősorban az érintett szervek vezetőinek rugalmasságán múlik, hogy mielőbb leküzdjék az akadályokat.

# A nők körében sok a panasz, miszerint a munkaadók csak nagyon szűkkeblűén mérik a gyermekes anyáknak nyújtható munkaidő-kedvezményeket. Miért?

— Ebben a kérdésben tulajdonképpen egy félreértést kell tisztázni. A napilapokban ezzel kapcsolatban megjelent közlemény ugyanis pontatlan volt és annak értelmében lényegében minden 15 éven aluli gyermekkel rendelkező anya kivételt kaphatott volna s ezzel eredeti fizetésének meghagyása mellett heti negyven órára csökkentett munkaidőt. A félreértés oka, hogy az említett közleményből hiányzott az a megjegyzés, miszerint a munkaidőkedvezmény megítélésénél a Munkatörvénykönyv eddig is érvényben lévő paragrafusa szerint kell eljárni, amely világosan megszabja: milyen körülmények között kaphat valaki a szabályos, heti negyállamnak háromezer korona kiesést jelent!- Visszatérve azonban az előbbi kérdésre elmondhatom, hogy a munkaidő ésszerű kihasználása huzamosabb ideje a párt- és állami szervek élénk figyelmének középpontjában áll. Ennek megfelelően született már több intézkedés és határozat a termelékenység növelésére, a tartalékok feltárására és a munkafegyelem megszilárdítására. Például ilyen döntés alapján változott meg még 1974-ben az üzletek nyitvatartási ideje, rendelet szabályozza, hogy a nemzeti bizottságokon délutánonként is kötelesek ügyfeleket fogadni és a körzeti, illetve szakorvosi rendelők hetente legalább kétszer délután is a betegek rendelkezésére állnak. Sajnos, oz általános tapasztalat ellenben az, hogy a lakosság viszonylag ritkán él a délutáni félfogadás és egészségügyi ellátás lehetőségével; az emberek inkább munkaidő alatt intézik el ügyesbajos dolgaikat s keresik fel orvosaikat. Hasonló tapasztalataink vannak a kereskedelemben is, ahol a házias férjeknek vagy a háziasszonyoknak csupán másfél-két százaléka jár bevásárolni a késő délutáni vagy esti órákban; de több más területről is hasonló észrevételekről számolhatnék be. Ezek a jelek — a. párt- és kormányszervek határozatai értelmében — jobb munkaszervezésre és nagyobb szigorra kellene hogy ösztönözzék a vezető beosztású dolgozókat. Célunk, hogy az emberekben növekedjék a munka iránti felelősség, hogy a lehető legkevesebb idő vesszen kárba meddő pazarlással; hogy ne hajrában kelljen teljesíteni az előirányzott tervfeladatokat. Az ilyesmi ugyanis nagyon kétélű fegyver: részben gyors és jó munkára sarkall s mindenki

Míg az első esetben csak oz időpazarlás és a lógás pótlásáról, a második esetben tényleges tartalékok feltárásáról van szó. Ez pedig lényeges különbség I

# Már több mint másfél hónapja újszerű munkaidő-beosztás szerint dolgozik az ország, április elsejétől pedig a nyári időszámítás lép érvénybe. Mi tette indokolttá ezeket a változásokat? Az új munkakezdéssel kapcsolatban milyenek a minisztérium első tapasztalatai?

— A téli és nyári időszámítás bevezetésének kérdésével már régebben foglalkoztunk, a tél elején előállt energetikái helyzet csak meggyorsította a bevezetését. Semmi rendkívüli nincs benne, csupán április elsejétől szeptember harmincadikóig — a jobb energiagazdálkodás és több egyéni szabad idő biztosítása érdekében - egy órával korábban kezdődik majd a napi kötelességek teljesítésének körforgóso . . . A munkaidő újszerű, az eddiginél is lépcsőzetesebb és későbbi kezdetének bevezetését viszont az élet, az egyre növekvő energetikai igények tették szükségessé. A munkaidő kezdetének ilyen elosztása az iparilag fejlett szocialista és kapitalista országokban már réges-régen természetes valóság, másrészt munkaerő-gazdálkodási szempontból is javulást remélünk ettől a döntéstől. Várható például, hogy növekedni fog az érdeklődés a kétműszakos munkabeosztás iránt, hiszen pusztán a gépiparban a második műszakban — országos viszonylatban - mintegy félmillió gép áll kihasználatlanul. Ez az intézkedés azonban villanyáram és

venkét és fél órától eltérő munkaidőt. Ez a rendelkezés továbbra is érvényben maradt és valóban indokolt egyedi esetedben o munkaadók alkalmazzák is.

# Befejezésül egy rendhagyó kérdés. Miniszter elvtárs, számos egyéb el foglaltsága mellett, ön egyben a CSEMADÓK KB Elnökségének tagja is. A kinálkozóf szójáték izgatja az újságírói fantáziát: vajon a munkaügyi miniszter miképpen értékeli a megalakulásának 30. jubileumát ünneplő CSEMADOK három évtizedes munkáját?- Ez a kérdés nem kapcsolódik ugyan szorosan az interjúhoz, de szívesen válaszolok rá, mert nagyra értékelem a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének sokrétű munkáját. Különösen azt kell kiemelnem, hogy a szép eredményekkel büszkélkedő munka dandárja a helyi szervezetekben anyagi ellenszolgáltatás nélkül, buzgalomból, a csehszlovák hazafisóg gondolatát és a nemzetiségi kultúra ápolását szorgalmazó öntudatból folyik. Rohanó, gondokkal teli hétköznapjainkban az ilyesmi valóban tiszteletre méltó és nagy dolog. Tulajdonképpen a jubileum sugallja a gyakorlatias gondolatot: az eddig elért sikerek örömében kell tudatosítanunk azt, hogy az irányító apparátus előrelátó rugalmasságától és a tagság lelkesedésétől függ, milyen eredményekkel ünnepeljük majd a CSEMADOK megalakulásának további kerek évfordulóit.

0 Miniszter elvtárs, köszönöm a be szélgetést.

HÉTVÉGI

Az ember keze fogja a tollat, írni kezd. Megáll, majd újból elkezdi. Nem megy, ül és gondolkozik. Egyszercsak azon veszi észre magát, hogy nem tud összpontosítani az eredeti témára, mert gondolatait e napokban más, a világpolitikának olyan kérdései foglalkoztatják, melyek összefüggnek az egész világ békéjével és biztonságával. Igen, jól gondolja az olvasó, a kínaiak vietnami agressziójáról van szó. Mindig csak ez jár a fejemben: Vietnam múltja és mai valósága. Vajon mikor fog ez a nép valóban békében élni, mikor építheti végre békében országát, hajthatja nyugodtan álomra a fejét. Hisz

aKKo«» nv erlin w Uárnttt

CUUCII <tzr Vfl IxwtUZIl IZvtilJűvUCn

nem is tudja, mi az a béke. Alig négy éve ért véget — az amerikai intervenciós hadsereg teljes vereségével — a harmincéves háború Indokínában. Akkor a vietnamiak azt hitték, hogy elérkezett a békés építő munka korszaka, de nem így lett. Alig telt el pár év, és egyre világosabbá vált, hogy Vietnam új ellenféllel, Kínával találja magát szemben. A maoista pekingi vezetés nem tudja megbocsátani a vietnami népnek, hogy hű maradt a Szovjetunióhoz és a proletár internacionalizmus elvéhez. A vietnamiak hűsége ezekhez az értékekhez ugyanis áthúzta Peking délkelet-ázsiai hegemonisztikus elképzeléseit. Ami azt jelenti, hogy Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban nem a kínai elképzelések szerint alakultak a dolgok. A pekingi vezetők ebből a számukra igen kellemetlen helyzetből úgy próbálták megtalálni a kiutat, hogy agressziót indítottak Vietnam ellen. Az agresszió következtében a vietnami nép ismét szenved, férfiak, asszonyok, gyermekek, falvak és városok pusztulnak, a rövid békés időszakot újból a háború és a szenvedés váltotta feL A kínai vezetők meg akarták leckéztetni a vietnami népet, azért, mert nem hajlandók úgy táncolni, ahogy Pekingben fütyülnek. Am ma már nem kétséges, hogy nem a vietnami nép, de Kína lesz az, aki leckét kap. Hisz Kína leckét kapott inár az agresszió első napjaiban a világ közvéleményétől, amely egyértelműen elítélte a kínai agressziót, tudtára adva Pekingnek, hogy a világ békeszerető népei résen állnak minden háborús kísérlettel szemben.

Vietnam a végtelen szenvedés, de ugyanakkor a hősies helytállás országa, népének határtalan hősiessége, nemzeti büszkesége, internacionalista magatartása, példaképül szolgál a világ összes népeinek számára. Olyan nép ez, melyet nem lehet leigázni, nem lehet eltiporni. A pekingi vezetők, akik ezt az agressziót kezdeményezték, lábbal tapossák nemcsak a világ népeinek békeakaratát, de saját népük forradalmi hagyományait is. A pekingi vezetők vegyék tudomásul, hogy — mint a történelem igazolja — minden hegemonísztikus törekvés, más népek leigázásának szándéka előbtr-utóbb az agresszor vereségével végződik. És ebben Kína sem kivétel. A lecke fel van adva. de nem a vietnami népnek, hanem a kínai vezetőknek, ami így szól: tovább haladni az agresszió és a hegemonizmus útján és kiváltani az egész emberiség megvetését, vagy letérni erről az útról és tiszteletben tartani a világ népeinek békevágyát. És ezt a kérdés a kínai vezetőknek kell megoldaniuk.

3