A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-10 / 10. szám
A természet gazdagon megajándékozta Vietnamot csodálatosan szép tengerparttal, bővizű folyókkal, ásványi kincseket rejtő hegyekkel és völgyekkel, az ország legnagyobb kincse mégis inkább az a 25 millió gyermek, akik előtt a háború befejezése után országszerte kitárult az élet. Vietnam lakosságának élniakarását legjobban jellemzi a gyermekek nevelésére fordított körültekintő gondoskodás. A francia gyarmatosítás éveiben száz vietnami újszülött közül harminchat egy éven belül elhalálozott. A szohajú apróságok mindenfelé ellepik a falvak és városok utcáit. Az iskolákban szinte kivétel nélkül két műszakban tanítanak, pedig Hanoiban olyan utcák is vannak, ahol csaknem minden ház iskola. A vidéki városokban a nélkülözhető boltokat, raktárokat is átalakították iskolának, még sincs elég helyiség. A falvakon valamivel könnyebb a helyzet, itt nem probléma összeütni egy nagyobb tágas bambuszházat, s máris kész a tanterem. Az önfegyelem forrásai Déltájban a városi iskolák környéke zsúfolásig megtelik a második műszakra igyekvő tanulókkal. Eleinte rendszertelen hangyabolyhoz hasonlít a zsibongó gyereksereg, ám az osztály- és padtársak hamarosan megtalálják egymást, s már kint az utcán kettes sorokba rendeződnek. Amikor megszólal a tanítás kezdetét jelző csengő, az ülésrend szerint felsorakozott gyerekek szépen elindulnak s illedelmesen helyet foglalnak az osztályokban. Nincsen ebben semmi különös, gondolhatná bárki, ám mégis van, hiszen mindez úgyszólván pedagógiai felügyelet nélkül történik. Az európai viszonyokhoz szokott ember csodálkozva cialísta Vietnamban a járványok elleni kitartó küzdelemmel, a higiénia színvonalának állandó emelésével, valamint a táplálkozás feltételeinek lényeges megjavításával ezt az arányt három százalék alá szorították. Ez rendkívül nagy eredmény, hiszen a gyermekek táplálkozásában a hosszú ideig tartó háború s a legutóbbi természeti csapások következtében még mindig nem sikerült elérni a kívánt mennyiségi és minőségi szintet. A nép azonban kiharcolta magának a legfontosabb emberi jogokat, az élethez, a munkához és a művelődéshez való jogot, s a vietnamiak közismert szorgalmukkal a nagyobb kenyér, a szükségletek jobb kielégítésének feltételeit is fokozatosan megteremtik. A családi nevelés A vietnamiak nagyon szeretik a gyerekeket, van is belőlük családonként öt-hat. S habár a legkisebb rendszerint a Thiem, vagyis a „Ráadás" nevet kapja, azért ezt is ugyanúgy szeretik, miként a többit. A lakosság mindennapi életében tapasztalható kölcsönös szolidaritás bölcsője a családi nevelés. Az olyan családi közösségekben, ahol mindenki egymásért él, ahol a hathétévesek a kisebbeket gondozzák, a halászó, rákászó, csigákat és kagylókat gyűjtögető tizenévesek pedig már komoly segítséget nyújtanak a család ellátásához, ott olyan környezeti hatás érvényesül, amely egy egész életre meghatározza az emberek életfelfogását, magatartását. Nem Is látni Vietnam egész területén rendetlenkedő, civakodó gyerekeket, pedig jócskán van belőlük útonútfélén, amint ütött-kopott táskájukat hónuk alatt szorongatva éppen iskolába vagy hazafelé igyekeznek. Mások érdeklődve szemlélik a felnőttek munkáját, s amiben lehet, azonnal segédkeznek. Hanoi régi utcáiban a sarukészítők, kerékpárjavítók, órásmesterek; szabók és kalaposok, kosárfonók, sőt még a pékek és tésztakészítők műhelyei is egyenesen az utcára nyílnak, a szorgalmas kisiparosok szinte a kirakatban ülve űzik mesterségüket, miközben kíváncsiskodó gyerekek hada veszi őket körül. Az ország 50 milliós lakosságának több mint a fele 14 éven aluli. Nem is csoda, hogy a bogárszemű, fekete/ *V<r X'JM VMK3 nézi a vietnami gyerekek példás önfegyelmét. Úgy tűnik, mintha ők is tudnák, hogy tanítóik már évek óta rendkívül nehéz munkát végeznek. Mintha ezért néznének rájuk olyan nagy tisztelettel, s ezért lennének ilyen szófogadók, fegyelmezettek. Pedig bizonyára nem erről van szó. Talán inkább arról, hogy ezekben az apróságokban felébredt valami, amit tudásszomjnak nevezhetnénk. Ezért szeretik tehát az iskolát, ezért tisztelik és becsülik tanítóikat. Fegyelmezettségük legfőbb forrása pedig maga az élet, a megélhetést biztosító munka mindennapi közelsége. Óvoda a Kim Lien lakónegyedben Van azonban egy másik forrása is a kisiskolások példás magaviseletének, éspedig az óvoda, amely a vietnami nevelési rendszerben különösen fontos szerepet játszik. Hanoiban körülbelül 50 állami óvoda működik, emellett a nagyobb üzemekben is vannak napközi otthonok. Mindez természetesen távolról sem elégítheti még ki a szükségle-
