A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-10 / 10. szám
DQALL0TT1JK LVMni Á1TIJK HANGLEMEZ Mindenki (Az LGT új hanglemeze) A Locomotiv GT zenéjében mindig nagy szerepet kapott sajátos zenei ízlésük. Bár nem minden lemezük tartozik a messze kiemelkedők közé, mindegyiken kulturált, magas színvonalú és határozott célkitűzésű zene található. Előző lemezük után, mely főleg a szöveg szempontjából jelentős, és a számok többségében a zene a zongora-dob kombinációra épült, a Mindenki című új nagylemezükön ismét visszatértek egy „keményebb" és gazdagabban hangszerelt muzsikához. Több számban erősen érezhető a színesbőrű muzsikusok zenei világának hatása. (Mindenféle emberek. Nem adom fel.) Kemény, feszes dobolás, Presser Gábor nagyszerű játéka jellemzi ezeket a részeket, és nem utolsósorban az énekmód. Presser és Somló is hasonló hanggal rendelkezik, mint a néger előadók, eddig azonban csupán Presser énekelt néha hasonló módon. Most a Boogie... után ismét megcsodálhatjuk Somló egyéni, bravúros énekét (Nem adom fel). Hirtelen felkiáltások, spontánul ható háttérének, sőt még alig néhány hang terjedelmű dallam nélküli ének is található a lemezen, amit majdnem kizárólagosan a színesbőrű muzsikusok használnak (itt nem a diszkóműfajra gondolok). Egészen más felfogásban készült el Karácsony egyik száma, Az utolsó szerelmesdal. Mint minden Karácsony számban, itt is érdekes a hangszerelés. A szinte népdalszerű dallamot átszövik, átfonják a „gyöngyöző" zongora és gitárfutamok. Érdekes dolog, hogy Karácsony szerzeményeinek különleges egyéni hangulatuk van. Érzelmes, néha szinte disszonánsul ható és mégis magávalragadó a dallamvezetése. Ugyanez elmondható sajátos gitárjátékáról, mely külön tanulmányt érdemelne. Stílusában talán egyedül tudja Magyarországon összhangba hozni a technikailag virtuóz játékot a dal hangulatával úgy, hogy semmi erőlködést nem érezni, csak a felszabadult, örömteli játékot. Ha összehasonlítjuk a Generálbeli játékát a maival, akkor mérhető le az a fejlődés, amit idáig megtett. Mindent összevetve az új lemez eléggé eltér az LGT eddigi irányvonalától, de a színvonal nem csökkent. Az új stílus jóvoltából zenei világuk jelentősen kiszélesedett, új színt hoztak a magyar rockzenébe. „Komoly téma és forma kell, nemcsak az üres zaj” éneklik egy helyen, és ez most valóban így is van. Gyurovszky László KÖNYV Dosztojevszkij: Legenda és valóság Ifjúságomban, amint túlnőttem a romantikus regényirodalom nagyjainak csodálatán, Tolsztoj és Dosztojevszkij váltak eszményeimmé. Nem tudnám megmondani, a két orosz szellemóriás közül melyik volt rám nagyobb hatással. Hol az egyikért, hogy a másikért rajongtam. Dosztojevszkijben lekötött határtalan lélekelemző zsenije, a hőseit mozgató szenvedélyek leírásának utolérhetetlen elemi ereje; a Félkegyelmű Miskin hercegét ugyanúgy a szívembe zártam, mint a Karamazov testvérek Aljosáját, a jóság megtestesítőit. Mint a német költészetben Goethe és Schiller, úgy élt bennem együtt Dosztojevszkij Tolsztojjal. Ők ketten kalauzoltak el a múlt század orosz világában a főúriban ugyanúgy, mint a szegénységben élő, a nyomor mélyére taszított páriákéban. Makszim Gorkij így jellemezte az orosz próza legnagyobbjait, szellemi világának vezérlő csillagait: „Tolsztoj és Dosztojevszkij a legnagyobb géniuszok közé tartoznak. Tehetségük ereje lenyűgözte az egész világot, s Oroszországra irányította az álmélkodó Európa tekintetét. Mind a ketten egyenrangú helyet vívtak ki maguknak az olyan óriások sorában, mint Shakespeare, Dante, Cervantes, Rousseau és Goethe." Tolsztoj realizmusában az általa megteremtett világ teljessége, s egyszerűsége mellett sokoldalú nagysága nyűgözött le. Nagy regényéposzai, a Háború és béke, az Anna Karenina mellett kivált a Feltámadás, melynek két főhőse, a bűnbánó Nehljudov herceg és a kálváriát járó, megejtett Maszlova örök kísérőimmé váltak. De kisregényei, az Iván-lljics halála vagy a Kozákok ugyanúgy lebilincseltek és megrendítettek, mint népies elbeszélései, köztük kivált a Mennyi föld kell az embernek. Tolsztoj az őt környező világ zseniális felfedezője volt, Dosztojevszkij a lélek, az emberi benső legtakartabb titkainak feltárója. Bakcsi György, akinek évekkel ezelőtt megjelent Dosztojevszkij monográfiája a magyar esszéirodalomban a legótfogóbban mutatta meg a lélekelemző művészet múlt századi legeredetibb, úttörő jelentőségű mesterét, tíz mai szovjet irodalomtörténész tanulmányait gyűjtötte kötetbe. Tér hiányában nem ismertethetem mind a tíz tanulmányt, de ki kell emelnem Jurij Karjakin remek írását (A Bűn és bűnhödés filozófiai-etikai problémaköre), Georgij Fridlender kiváló analízisét Dosztojevszkij esztétikájáról, Konsztantyin Lomunov párhuzamvonását Dosztojevszkij és Tolsztoj között, nemkülönben Jevgenyija Knyipovics esszéjét, amelyben érdekesen mutat rá, hogy „minél meszszebb távolodik Dosztojevszkij óriás alakja, annál nyilvánvalóbb, milyen lankadatlan erővel hat a világ sok országának művészi életére." (Európa) Egri Viktor Száz szatmári parasztétel A szerző Végh Antal érdekes, tőle szokatlan téma feldolgozására vállalkozott. Édesanyja látogatta meg Szatmárból hosszabb időre. Ez adta az ötletet, hogy az ismerősök segítségével összeírjanak száz ételt és azután az író nagynénje, Vásárhelyi Józsefné, keresztlányával Varga Istvánnéval leírja a fellajstromozott száz parasztétel elkészítésének módját. Mivel minden valamirevaló étkezés levessel kezdődött, az ételek és evésszokások leírása a három csoportra osztott levesek elkészítésének receptjével kezdődik. Az első csoportba tartoznak a könnyű levesek — a cselédasszonyok vízilevesnek nevezték - ezt követik a közepes majd a nehéz levesek. Szatmárban ugyan az egytál-ételes étkezés ritka volt, szegény helyeken azonban gyakran járta. Ezek közé tartozott a puliszka, s mivel paraszti leleményességgel sokféle változatban készült - külön fejezetben tárgyalja a szerző. Ezután következik a disznóölési ételek és szokások, majd a sült és főtt tészták leírása, mivel az étkezésben a tésztáknak is nagy szerep jutott. Az ünnepekre, vendégeknek való jelentősebb ételek következnek ezután a hozzájuk illő mártásokkal és salátákkal. Meglehet, hogy a könyv és a receptek alapján valaki kedvet kap egy-egy étel elkészítésére, de a jó ízek mellett rájön arra is, milyen sokat kellett kínlódni az evés apró kis örömeiért. A mai silányabb ételízek mellé nem tapad a sok és keserves, öldöklő munka. A megváltozott életkörülmények más, célszerűbb és hasznosabb étrendet írnak elő, de mégis van valami haszna, ha visszaemlékezünk rá és tudjuk: hogy volt, s mint volt. Bárdos Gábor FILM Tavaly Marienbadban A filmklubban láthattuk újra Alain Resnais 1961-ben Alain Robbe-Grillet forgatókönyve alapján készült filmjét, a francia új hullám s modern filmművészet egyik legizgalmasabb remekművét, a Tavaly Marienbadban-t. Mert, hogy remekműről van szó, most, majd húsz évvel a bemutató után kétségtelenül elmondható. E sorok írója először még a hatvanas évek közepén látta e filmet Párizsban, s akkor még a szövegből alig-alig értett valamit. A hatása mégis frenetikus volt. Úgy érezte, hogy a meg nem értett szöveg ellenére, pontosan felfogta a mű sugallatát. Aztán évek múltán, immár a francia nyelv birtokában, újra láttam a filmet, s elolvastam a szövegkönyvét is. S alaposan lehűlt valamikori lelkesedésem. Az történt ugyanis, hogy a szöveg, nemhogy megsokszorozta volna az élményt, inkább lerombolta. Akkor, nyolctíz évvel a bemutató után, úgy véltem, ez a film is a műalkotásoknak abba a kategóriájába tartozik, melyet hamar kikezd az idő vasfoga. Újabb tíz esztendő telt el, s most, harmadszor is elmerülvén a különös mű mélyvizeiben, úgy vélem, reálisabban tudom (tudjuk) megítélni valóságos, immár filmtörténeti mértékkel mérhető értékeit. A mérleg nyelve most ismét a „pozitív oldalra" billen. S megmagyarázza valamikor lelkesedésünket s későbbi kiábrándultságunkat. Azt ugyanis, hogy ez a film valójában azért remekmű, mert nem az irodalom, a szöveg mankóin igyekszik a halhatatlanságba, hanem a maga sajátos nyelvén beszél, képekben, szinte, hogy azt mondjam, a szöveg ellenére. Resnais, a rendező, éppen hogy kitágította, a „történet" banális mankóitól megszabadította a szöveget. Vagyis: nem egyszerűen holmi egyedi históriát látunk itt, nevezetesen azt, hogy egy különös férfi mindenáron igyekszik bebeszélni egy ugyancsak különös nőnek egy furcsa históriát, mely szerint nekik tavaly Marienbadban, amely egyébként ugyancsak nem létező hely (nem a mi Mariánské Lózne nevű fürdőhelyünkkel azonos!), viszonyuk volt, hanem általában van itt szó a szerelemről, az emberi kapcsolatokról, viszonylatokról, ugyanúgy, ahogy egy modern vers vagy akár próza is, ellentétben az egysíkú, hagyományos szövegekkel, többféleképpen értelmezhető, voltaképpen ahány néző (olvasó, hallgató), annyiféleképpen. Cselényi László Krakkóban még ma is rendszeresen közlekednek a régi omnibuszok. A romantikus járműveket természetesen csak a turisták kedvéért használják. Így vált világhírűvé, bottal a kezében, keménykalappal a fején. így örökíti majd meg életnagyságban a bronzból készülő szobor is, melyet 1980-ban lepleznek le London egyik külvárosában, Southwarkban, ahol Charles Spencer Chaplin született. Képünkön a John Doubleday tervezte szobor modellje.
