A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-10 / 10. szám
a bronzérmes ifjúsági brigád tagja Csernák Zoltán, meós, munka közben „SÁRGA egy aranyrúd leesik a kőre, szétlapul. Az ötvözés teszi talán, hogy az aranyékszer szinte alig kopik? — Természetesen — bólint Milan Marénak. — Ezüsttel, rézzel, nikkellel, palládiummal vagy platinával szokás ötvözni a színaranyat, hogy keményebb legyen. Az arany finomságát egy arányszámmal, a karáttal jelzik, ez fejezi ki az aranyötvözet színaranytartalmának viszonyát az ötvöző fémhez. A színarany például 24 karátos. Mi az ékszerkészítéshez 14 karátos aranyat használunk. — Még csak egyet magyarázzon meg »előzetesként“: Tudjuk, hogy városunkban évszázados hagyománya van az ékszerkészítésnek. A régi pozsonyi aranyművesek például olyan művészi munkát végeztek, hogy maga Mária Terézia is rendelt ékszert náluk. Azt is tudom, hogy a trencséni vállalat s az önök itteni üzeme látja el ékszerrel a szlovákiai ékszerboltokat. De vajon ma a jócskán gépesített munka nem megy a művészi kivitel rovására? — Nem olyan nagy mértékű ebben a szakmában még ma sem a gépesítés, hiszen csak a polírozáshoz és a fúráshoz használunk gépeket. Kézművesszakma ez a gépek korában is. Egyébként valamennyi női és férfidolgozónk kitanult ötvös, ékszerész. Műhelyünkben minta ISTEN” Ugye tudják, kedves olvasók, hogy miért nevezem »sárga istennek“ az aranyat? Azért, mert amióta világ a világ, istenként imádják. Már a Királyok Könyve meséli, hogy Jerobeám király egy-egy aranybálványt állíttatott fel Bét- Élben és Dánban s azokat imádtatta népével. S ez az aranykultusz, ha átvitt értelemben is, az időszámításunk utáni századokban tovább erősödött. A XIX. században például, amikor felfedezték a kaliforniai, az ausztráliai és a dél-afrikai aranymezőket, tízezrek hagyták el otthonaikat és kockáztatták életüket a „legnemesebb fémért". Sőt ma is vásárra viszi bőrét az ember a „sárga isten" birtoklásáért. Jó példa erre a tőkésállamok nem egy nagyvárosa, ahol percenként gyilkolnak az aranyért vagy az aranyat megszemélyesítő bankókért. S hogy mi a helyzet nálunk? Hát bizony mi sem dobáljuk a szemétkukába a sárga istenséget. Ékszereket, gyűrűt, karkötőt, nyakláncot készítünk belőle, s ezekkel ékesítjük szerelmetes szép hölgyeinket. S hogy hogyan készül az aranyékszer? Ennek megtekintésére hívom most meg a kedves olvasót. Színhely a trenčíni Zlatokov ötvösipari vállalat bratislavai üzemegysége. AMIT ILLIK TUDNI Azt hiszem, nem rossz módszer az, hogy mielőtt betekintenénk az ékszerkészítés rejtelmeibe, felfrissítsük ismereteinket az ékszer alapanyagáról. Nos, a bratislavai 02-es üzem fiatal vezetője, Milan Marénak ezen a téren is rendelkezésemre állott. Elmondotta, hogy azért tartjuk legnemesebb fémnek az aranyat, mert ez a fém a legalkalmasabb arra, hogy ékszereket és egyéb dísztárgyakat készítsenek belőlük. fgy például az összes fém közül a legjobban nyújtható, a színaranyból készített aranyfüstlemez 0,00008 milliméter vékony. Nem oxidálódik, a vegyi hatásoknak a legjobban ellenáll és a savak sem oldják. Egyedül a királyvíz oldja, a tömény sósav és a tömény salétromsav vegyülete. További előnye, hogy sajtolással, kalapálással hidegen is „forrasztható", valamint az, hogy nem rozsdásodik Ezekből az „aranydrótokból" készülnek a karikagyűrűk (ezért használják a fogászatban). A legnagyobb kelendőségét azonban az okozza, hogy viszonylag kevés van belőle. Ezek a tulajdonságok adnak magyarázatot arra, hogy pénzként, pénzfedezetként és ékszerként használják. — Ezek szerint ipari felhasználását tekintve nem is olyan fontos fém — vetem közbe. — Igen, így van valahogy — mosolyodik el az üzemvezető. — Hiszen az emberiség fejlődésében alig játszott valami szerepet. Oly puha ugyanis, hogy sem szerszám, sem fegyver készítésénél nem jöhetett szóba. Főképp a régi időkben csakis ékszerek, dísztárgyak készítésére használták. Pedig az emberiség az összes fémek kézül az aranyat ismerte elsőként. így például a keleti birodalmakban már időszámításunk előtt 3—4 ezer évvel fejlett volt az arany bányászata. Ki ne hallott volna például Babilónia aranykincseiről, vagy Dávid és Salamon király arannyal ékesített templomairól? — Állítólag a színarany olyan puha, hogy ha vagy egy részlet alapján bármiféle ékszert el tudunk készíteni. BELÉPÉS CSAK OLVASÓINKNAK Redek Márta ügyintéző vezet végig az üzemen. A raktárban megcsodálom a több kilónyi aranydrótot és aranylemezt, amiből az ékszerek készülnek. Persze betonba ágyazott, tűzbiztos páncélszekrények rejtik az aranykincset. Ezután következik a „nagyműhely", az ifjúsági műhely, végül a minőségellenőrző osztály. Az első két teremben az ötvös szakmunkások bámulatos ügyességgel hajlítgatják a gyűrűket, nyújtják, kalapálják az aranylemezeket, láncszemekké formázzák a drótot, hogy végül is szebbnél szebb gyűrűk, nyakékek, fülbevalók, karperecek, aranyláncok kerüljenek ki a kezük alól. Természetesen ékköves ékszereket is készítenek itt. Akad is dolguk a meósoknak, Csernák Zoltánnak és Časnovsky Stefannak, akik súlyra is, a forma szépsége szerint is felülvizsgálják a készítményeket. Egyetlen dolgot nem értettem csupán. Sok-sok leány, asszony és férfi dolgozik itt az arannyal, ékkövekkel, vajon nem akad közöttük egy-kettő, aki néhanapján kísértésbe kerül? — Lehet, hogy akadna — neveti el magát kísérőm —, csak hát nemigen kínálkozik rá alkalom! A dolgozók ugyanis milligrammnyi vagy század milliméternyi pontossággal kapják kézhez az aranyat, s a feldolgozott, illetve a visszamaradó mennyiséggel pontosan el kell számolniuk. De még a legparányibb aranyreszelék-hulladékot is összegyűjtjük. Műszak után gondosan összesöprik a port, átszűrik a mosdóvizet, s különleges eljárással ebből is kivonják az aranyszemcséket. S ezen kívül is igen szigorú az ellenőrzés, meg aztán meg is bízhatunk az alkalmazottaink becsületességében ... NEUMANN JANOS Prandl Sándor felvételei A
