A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
Több mint egy évtizede annak, hogy a CSEMADOK kezdeményezésére lelkes szakemberek és amatőr néprajzkutatók falujukban, járásunkban gyűjteni kezdték a paraszti életforma tűnő emlékeivel összefüggő tárgyakat, használati, viseleti és gazdasági eszközöket. Az összegyűjtött rendkívül gazdag néprajzi anyagból először ideiglenes kiállításokat rendeztek (iskolákban, szövetkezeti klubokban, művelődési otthonokban), majd az olyan szerencsésebb, a helyi nemzeti bizottság által is felkarolt helyeken állandó jellegű emlékszobákat illetve falumúzeumokat hoztak létre. Példaként említhetnénk Buzitát (Buzica), Lédecet (Ladice), Zsérét (Zirany), Kolont (Kolíňany) és Somorját (Samorín), de még más helységeket is, Kéméndet (Kamenín), Csifárt (Cifáre), ahol sajnos, csak az ideiglenes kiállításig jutottak el. A népi hagyományok, tárgyi néprajzi értékek ilyen nagymérvű gyűjtése nem magyarázható pusztán csak divattal, egyéni kedvteléssel. Cseke Péter romániai magyar néprajzkutató szerint: korigény, amely a tudományos-műszaki forradalom változásai közepette az önismeret fontosságát, az ember sorsát meghatározó egyetemes összefüggések és éltető sajátosságok tisztázását, a régi közösségi élet felbomlása után az új, emberibb melegségű közösségek létrehozását tűzte napirendre. Tény az, hogy a tíz éve elindult lelkes, körültekintő gyűjtőmunka, mely több-kevesebb sikerrel máig is tart (példa rá a CSEMADOK néprajzi albizottságának nyári gyűjtőmunkája) meghozta gyümölcsét. Nem egy kiállításon, falumúzeum megnyitásán vettem részt, és elmondhatom, várakozásomat felülmúló esztétikai élményben volt részem. Nemcsak a tárgyak bősége, színessége és változatossága kötötte le figyelmemet, hanem a látogatók benyomásait, tetszésnyilvánításait is közvetlenül szómbavehettem. Az idősebbek jogos büszkeséggel járták körül, tapogatták meg a kiállított tárgyakat, hogy ez az ő világuk volt, ennek a kornak alkotói, részesei voltak, ezek az itt látható eszközök a mindennapi életükhöz, munkájukhoz tartoztak, sőt, nagy részét e szerszámoknak ők maguk adták a gyűjtőknek, melyről a névvel ellátott kis fehér cédulák is tanúskodtak a kiállító teremben. A fiataloknak, az iskolásoknak, akik többnyire csoportosan tekintették meg a kiállítást ezek a néprajzi tárgyak már csak pusztán történelmet, egy letűnt kornak, nagyapák és nagyanyák által elmondott legendás emlékeit idézték fel. Ha megkérdezted őket egy-egy tárgy használati szerepéről, néha egyesek még homályosan emlékeztek, hogy a fészerben vagy hátul az istálló mellett láttak ehhez hasonlót, de azóta már átépítették a házat, és ezek a tárgyak vagy a tűzbe, vagy a szemétbe, esetleg kilakkozva, mint a rokkák, korsók az előszobába kerülnek. Tehát már csak a fiatalok kedvéért is érdemes a néprajzi anyagot felgyűjteni. Hasznosak ezek a falumúzeumok, kár hogy sok helyen (Kéménd), Vómosladány stb.), amint már említettem, csak az ideiglenes kiállításig jutottak el, és meg kell még említeni a zselizi (Želiezovce) országos népművészeti fesztivált is, ahol évente megrendezik egy-egy tájegység néprajzi kiállítását. Ezeknek az anyagoknak sajnos, nincs biztosítva a felvásárlása, szakszerű tárolása és többségük esetleg újra visszakerül régi gazdájához vagy eleve kallódásra van ítélve. Sajnos, nincs olyan múzeum, mely Dél-Szlovákia magyarságának tárgyi néprajzi emlékeit egy helyen mutatná be. A Csallóközi Múzeum lenne erre legalkalmasabb, földrajzi fekvése és eddigi anyaggyűjtése erre a célra megfelelne. Gyűjteni, arr\jg nem késő, mondtuk már tíz évvel ezelőtt is, és akkor is már az utolsó pillanatban, mert a régi házak, kamrák, istállók, fészerek eltűnnek a rohanó, változó modern időben. Az új, a kockaalakú házak padlásán mór nem találunk semmit, és a fészerek helyét, mely a régi munkaeszközök lomtára volt, betonalapú garázsok foglalják el. De ezen kár siránkozni, mert a dolgok rendjét, az idő kerekét vissza nem fordíthatjuk. De azért még mindig akad menteni, őrizni való. Egy-egy régi ház, melyet megfelelően rendbehoznak, egész tájegységek kallódásra ítélt kincsét őrizheti meg. Ügy ahogy ezt legutóbb például Somorján tették, ahol megfelelő házat találtak, és a helyi vezetőség anyagi és erkölcsi támogatásával, önkéntes munkával méltó hajlékban, szakszerűen állították ki népünk néprajzi és munkásmozgalmi emlékeit. A kezdeti lelkesedés jó, ha tovább is buzdítja a sziveket, de ma már több kell. E falumúzeumok és a majdaniak anyagi támogatásra és szakszerű tanácsokra várnak. A központi, illetve járási múzeumoknak lenne ez a feladatuk azért is, hogy a környék saját népi hagyományait a maga megfelelő környezetében továbbra is megőrizze és ápolja. Mai számunkban e tárgyi néprajzi kiállítások, ma is virágzó falumúzeumok, emlékszobák és ideiglenes kiállítások anyagából mutatunk be egy csokorravalót. És aki e színes képeket végignézi, önkéntelenül is arra gondol, hogy a gazdag népi örökséget kár volna pusztulásra ítélni, hiszen múltunk megbecsülése jövőnket is szolgálja. OZSVALD ÁRPÁD Prandl Sándor felvételei
