A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-03 / 9. szám

ról szóló nevelőműsorral meg — az ő ötlete — a vidéket járja. Hivatala a CSEMADOK KB székhazában található. A próbaterem a pincehelyiségben. A fiatalok szeretik, ragaszkodnál hozzá. Csak vele tudják elképzelni a Szőttes küldetését, hivatását. Vannak köztük főiskolások, középiskolások, hivatalno­kok és mások. Sajnos, gyorsan cserélő­dik az állomány. Törzsgárdáról nem le­het beszélni. De a jó táncosok nem vesznek el. A Szőttesnek búcsút mond­va is hallatnak magukról . . . Délután fél négykor indul a társaság Garamkálnára. Fúj a szél, apró pely­­hekben hull a hó, az út kásás, csúszós. A máskor vidám, hangos, tréfás fiata­lok most komoran ülnek megszokott he­lyükön az autóbuszban. Ugyanaz a qond nyomja őket, mint Quittner Já­nost. A kellékes autóbusz még mindig nem érkezett meg. Megint farmernad­rág helyettesíti a népviseletet? Átrobo­gunk a Garam hídján és befordulunk a községbe. A művelődési ház előtt állunk meg. Harsány ujjongás töri meg a nyomasztó csendet. A kellékes autó­busz már befordult az oldalbejárathoz. Quittner János és a fiatalok arcán megenyhülnek a vonások. Felvillanyozó­­dik a társaság. Ki-ki szalad a ruhájá-, ért. Bemelegítés, próba, mikrofon-beál­lítás, fényhatás-ellenőrzés. Mindez rö­vid hatvan perc alatt. Mert fél hatkor kezdődik a CSEMADOK helyi szervezet évzáró taggyűlése. Jön a tagság, jön legalább 200 ember, zsúfolásig megte­lik a gyengén kifűtött terem. A műsor­­várás leplezhetetlen izgalma az arco­kon. Aztán elhangzanak az együttest üdvözlő meleg szavak. Forró taps. Az­tán munkába lendül láb, kéz, torok, az egész parasztzenekar. Szűnni nem aka­ró taps. Ismétlés. Megint ismétlés. A fiatalok nem lankadnak. Táncolnak, élik táncos szerepüket. Mérem a ha­tást. Lesem a gyerekek, felnőttek, az idős nénik, bácsik arcát. Az öröm tü­ze átsüt a bőrükön. Fényesülnek a te­kintetek. Forrósul a hangulat. Egyik­másik nézőt kérdezem is, mit jelent számukra mindaz, amit látnak, élvez­nek, mit sző számukra a Szőttes? A vá­lasz szinte minden esetben azonos. „Magyaros táncokat láttunk. Szivünket hevesen megdobogtatta. A lelkünket is felkavarta. Jöhetnének gyakrabban, le­hetnének köztünk gyakrabban. Mintha fiainkat, lányainkat láttuk volna a szín­padon ..." Kálnáról már két autóbusz indul ve­lünk vissza Lévára. Lassan, lépésben cammogunk a hideg téli éjszakában. Még mindig esik a hó. A reflektorok fénysugarában játékosan röpködnek a hópelyhek. Bent a buszban határozot­előtt rendkívüli társulati ülés. Meg kell beszélnünk a problémákat." „Ha meg­érkezünk Lévára, mindenki ágyba. Azon­nal takarodó. Holnap este újabb fel­lépés Nagysallón!" Aki a másnapi elő­adásra figyelmeztet, Bábi János szóló­táncos, a Szőttes tánckarvezetője, a a Műszaki Főiskola villamosmérnöki karának ötödéves hallgatója. A busz­ban most őt faggatom. S úgy érzem, mintha valamennyi társát is faggatnám. „Jó a légkör, a közösségi szellem" — mondja a sárkányi születésű, huszon­négy éves fiatalember. „Az életem olyan, mint táncos társaimé. Szaladok az előadásra, szaladok a próbára. Ké­ső este dőlök ágynak. De nem sajná­lom az időt, amit a táncok betanulá­sára és betanítására lorditok. Nem megy a tanulás rovására. Szeretem a táncot, a színpadot. Szeretem azokat, akikhez nemzetiségem szerint is tarto­zom. Amit teszek, értük teszem. A jö­vőben sem szeretnék tétlen magyarként élni! Rengeteg faluban megfordultam, rengeteg emberrel megismerkedtem. Sok helyen megszorították a kezem. Az emberek szeretnek, várnak bennünket. Állandó a kapcsolatunk az amatőr mozgalommal. Ugyanígy a szlovák és magyarországi néptáncmozgalommal. Komoly helyekre is elvisszük a CSEMA­DOK jó hírét. Együttesünk ötször szere­pelt a východnai nemzetközi folklór fesztiválon s kétszer a stráinicei nem­zetközi folklór fesztiválon. De azzal, sajnos, csak ugratjuk egymást, hogy jövőre európai turnéra indulunk ... Va­lamennyi társam nevében mondom — teszi hozzá még Bábi János —, hogy a Szőttesben dolgozni nehéz. Megvál­ni tőle azonban még nehezebb. Én már lassan végzek a főiskolán, de azon tö­röm a fejem, hogyan maradhatnék to­vább az együttesben!" Észre sem vesszük, hogy megállt ve­lünk a busz. Felszedelőzködnek és szál­láshelyükre indulnak a fiatalok. Vajon hányadszor és hányadik helyükre? Tíz­éves a Szőttes. Tíz éve értékes szín­folt a harmincéves szövetség munkájá­ban. Hogyan született? Talán úgy, a­­hogy a csehszlovákiai magyar költő fe­jében az önmagát fogalmazó gondo­lat: „Lettem mint ágon a dér, kérde­­zetlen." MACS JÓZSEF Prandl Sándor felvételei ALUDNI > tájegységeket keres, amelyeknek tánc­­fajtáiban legjobban benne van az ő mondanivalója. Sokat tanult Rábay Miklóstól. Molnár Istvántól talán még többet. Nagy segítségére van Martin György elméleti munkája. A Zenemű­vészeti Főiskolán elvégezte az utolsó öt szemeszter szakosítását. Koreográ­fusként vendéghallgatója volt Nosál docensnek. Tízéves, a Szőttes. Ez alatt az idő alatt 25 táncot írt. Olyan ismer­teket, mint a Katonakísérő, a Vérnász, a Szombaton Ipolyvidéken és az öre­ges szerelem. Ezek mind benne vannak a szívéhez legközelebb álló Szerelmek és nászok című műsorban. Nemcsak ír­ja, be is tanítja a táncokat. S nem­csak a Szőttesben. A Népművelési In­tézet három továbbképző tanfolyamán tanít. A szlovákiai magyar néptáncok-Kálnán a közönség tan hangzanak a szavak. „Holnap dél■

Next

/
Thumbnails
Contents