A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-06 / 1. szám
A vertcsipke a munkaigényes csipkefajták egyike. Egyszerű eszközök segítségével - párna és csölönk (orsó) - egyetlen művelettel, a szálak összefonásával készül. Maga a vertcsipke több csoportra osztható: Nem csak vidékenként különbözött, amit a felhasznált alapanyag indokolt, milyensége attól is függött, mely társadalmi réteg készítette. Az úri csipkét finom cérnából, hivatásos csipkekötők készítették és csupán díszítő szerepe volt. A parasztoknál a célszerűség állt az első helyen. A mindennapi használatnak kitett vertcsipke erős fonálból, szilárd kötéssel készült. Az ingujjak és más használati textíliák széleit, hogy megvédjék a kopástól, vertcsipkével szegélyezték. A vertcsipke kötéséhez a következő eszközökre van szükség: párna, csölönk (legalább öt pár) és gombostű. A párnát 40x50 cm-es szövetből készítjük. A hosszabb oldalakat összevarrjuk, a két rövidebbet beszegjük és az egyiket zsinórral összehúzzuk. A zsák aljára kartonpapírból kivágott kört helyezünk, a zsákot szénával jó keményre tömjük. A tetejére is papírkört teszünk és bekötjük (1. ábra). A parasztok a vertcsipke kötésénél A vertcsipke készítésének kellékei: A párna, melyet, hogy munka közben el ne guruljon, egy kosárba helyezünk, a különféle faragással díszített csölönkök és a gombostűk. Az abrosz szélét, melyen mindezt elhelyeztük, széles vertcsipkével díszítették. (Prandl Sándor felvétele) 1. ábra sem sablont, sem előrerajzolt mintalapot nem használtak. Ezért a párna közepére sötét szövetdarabot varrtak, hogy a csipke - ami leggyakrabban világos színű volt — jobban látszódjék. A csölönk fából készül. Formája, mérete a rajzon látható. FÜLÖP MÓNIKA BRENDA ARNAU Amerikában, a Tennessee államban fekvő Memphis városában, a dzsessz és az afro-amerikai néger folklór egyik fellegvárában született. Hatéves, amikor barátságot köt a zongorával. Délutánonként egy-egy órácskára beoson a lakhelyükhöz közeli mulatóba, és egy takarítónő szívességéből hallás után zongorázgat. Egyszer ; meghallja őt a valamivel korábban munkahelyére érkező zongorista és véletlen jókedvében megtanítja néhány egyszerűbb dallamra. Nyolc-kilenc éves, amikor már rendszeresen zongorázni tanul, és még tizenöt éves sincs, amikor a hangja I lemezre kerül: a Records-cég fölvételt készít az iskolaénekkarral, itt pedig ő a szólista . . . A pop zene világában New Yorkban próbál szerencsét, de énekel eredeti néger dalokat és operetteket is. Rövidesen a Columbia-cég szerződteti és első felvétele azonnal egymilliónál nagyobb példányszámban kel el. Ekkor indul el első európai útjára is, és ekkor dönt véglegesen - az operett és más örökzöld dallamok helyett — a pop-muzsika mellett. Ritmikailag szinte az eksztázisba hozó, rendkívül szuggesztív előadásmód híve. Dalait látványosan énekli, de a show-elemeket sohasem viszi túlzásba a zenei hangzás kárára. Európai „kirándulásai" során hazánkban is járt: két ízben szerepelt a bratislavai nemzetközi dalfesztiválon. (m) Fotó: archív HETI ÉTREND CUKORBETEGEK RESZERE Hétfő: reggeli tea, vaj, kenyér tízórai virsli mustárral, kenyér ebéd csontleves tésztával, sült hal vagy fiié, burgonyapüré, paradicsomsaláta, narancs uzsonna tej, kenyér vacsora paprikában, paradicsomban párolt marhahús, rizs II. vacsora túró, kenyér Kedd: reggeli kakaó, kenyér tízórai sajt, kenyér, alma ebéd zöldbableves, sült borjúhús, tökfőzelék, citromlé uzsonna csipketea, kenyér vacsora virslivel párolt marhahús, rizs II. vacsora sonka, kenyér Szerda: reggeli tej, kenyér tízórai vajaskenyér, kefir ebéd zöldségleves, sült sertéshús, kelfőzelék, gyümölcs uzsonna tea, kenyér vacsora marharostélyos, burgonya, céklasaláta II. vacsora kolbász, kenyér, tea Csütörtök: reggeli tea, kenyér, vaj tízórai lágytojás, kenyér ebéd parajleves, tejfeles marhahús, gombóc kétszersültből uzsonna tej, kenyér vacsora töltött káposzta, burgonya II. vacsora szalámi, kenyér Péntek: reggeli tejeskávé, kenyér tízórai túrókrém, kenyér ebéd paradicsomleves rizzsel, marhabecsinált, burgonyapüré uzsonna aludtej, kenyér vacsora sült borjúhús, főtt burgonya, diakompót II. vacsora párizsi felvágott, kenyér Szombat: reggeli tea, kenyér tízórai sonkásszalámi, kenyér, mustár ebéd húsleves májgombóccal, főtt marhahús, parajfőzelék főtt burgonya uzsonna tej, kenyér vacsora borjúgulyás csigatésztával II. vacsora vajaskenyér, tea Vasárnap: reggeli kakaó, kenyér tízórai sonka, kenyér ebéd becsináltleves, sült csirke, burgonyapüré, diakompót, narancs uzsonna tea, kenyér II. vacsora virsli, mustár, kenyér, tea A cukorbetegek étrendjénél ügyelnünk kell arra, hogy az ételeket ne cukrozzuk. A főzelékeket, leveseket, mártásokat nem rántjuk be és nem habarjuk liszttel, hanem sűrítésükhöz burgonyát és zöldséget használunk. Következő számunkban közlünk ebédreceptet cukorbeteg részére. 21