A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-06 / 1. szám
Átéli ünnepek között bőr nem lehet szigorú határt vonni, a karácsonyt követő jelesebb napok tartalmukkal s a hozzájuk fűződő szokásokkal, hiedelmekkel mégis különböznek az előzőektől. Az Újév s az azt követő ünnepek szokásai már a tavaszvárással kapcsolatosak, a megújulás előzményeinek hiedelmeit tükrözik. A földművelő parasztság ugyanis már a tél közepétől készült a tavaszra. Szigorúan figyelte pl. a természeti jelenségeket: az időjárás alakulását, változását. Azért az egyes ünnepnapokhoz sok időjárással kapcsolatos hiedelem is fűződött. Újév reggelén az Ipoly menti községekben is férfiak és fiúgyermekek járták sorra a házakat, hogy örömet, boldogságot, szerencsét kívánjanak. Az ipolybalogi gyermekek Újévi köszöntője pl. így hangzott: Itt az Újév, újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon I S ha már több jót nem is adhat, vigye el a régi rosszat! ÜNNEPEK AZ IPOLY MENTÉN A nép örült annak, ha az új esztendő első reggelén fiúgyermek ment a házhoz. A hiedelem szerint ez azt jelentette, hogy akkor jó esztendőben, jó szerencsében lesz részük a ház lakóinak. Az év első ünnepének hiedelemkörébe több tilalom is tartozott: Ipolyhídvégen (Ipeľské Predmostie) ilyenkor nem volt szabad „nyulat ütni”, mert ez „elvihette a szerencséi". Tyúkhúst sem volt szabad fogyasztani, nehogy „elrepüljön a szerencse”. Vigyázni kellett arra is, hogy a cserép- vagy porcelánedények ne törjenek, mert ekkor a gazdasszony edényei egész évben törtek volna. Tesmagon emiatt tilos volt a diótörés. Az ünnepekkel kapcsolatos 'szokásokat, az emberek magatartását az egyházi liturgia ugyancsak befolyásolta. Itt elsősorban a böjti napokra, a húsvétvárásra kell gondolnunk. Az említett ünnepkörbe tartozik többek között Vízkereszt vagy Háromkirályok napja. Ezen a napon az Ipoly menti palócok is (főleg az asszonyok) vittek családjuknak a templomban megszentelt vízből. Miután a templomból megérkeztek, a szentelt vízből Kelenyében (Kleňany) és Ipolyhídvégen „a ház fődjére is loccsantottak", hogy a családban a „gonosz szellem senkinek se ártson". „Isten áldása legyen a házon” — mondták loccsantás közben a kelenyei asszonyok. Aztán a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy „jók és egísségesek iegyenek”. Ipolyhídvégen a vízzel mindenkit „megszentőtek", aki azon a napon ment a házhoz. Volt, ahol az istálló sarkait is megszentelték, hogy a „gonosz szellem oda se menjen be". A vizet aztán kis üvegecskében a következő évig megőrizték. Pál fordulásakor (január 24.) valamennyi faluban figyelték, hogy reggel előbújik-e a nap. Ha a nap előbújt, akkor hosszú telet, rossz esztendőt jósoltak. „Ha a medvére rásüt a nap, oszt az kigyün, akkor még hosszú lesz a tél” — mondogatták Kelenyében, Hídvégen és Tesmagon. Az sem volt jó, ha a ludak ezen a napon „tujtak", mert akkor — a hiedelem szerint — a libák bénák lettek. Gyertyaszentelő napja (február 2.) egyházi ünnepnek számított. Kelenyében a templomba járó asszonyok ilyenkor három gyertyát szenteltettek. A három közül a kisebb gyertyát zengéskor, viharkor vették elő, hogy „elmenjen az égiháború”. Egyes községekben ilyenkor nemcsak gyertyát, hanem almát, tojást és sonkát is szenteltettek. Kelenyében a megszentelt sonkát elfogyasztották, csontját pedig beásták a földbe, hogy „tavaszra ne legyen ott ászát”. Kelenyében ezen a napon is jósoltak az elkövetkező hónapok időjárására. „Ha a pap hátára ilyenkor kisütött a nap, akkor nagy tél volt" — mondják az idősebbek. Hídvégén gyertyaszentelőkor is megvesszőzték az „aprószentekkel" a teheneket. A vesszőt ezután az ekére tették, hogy szántáskor jobban húzzanak a tehenek. Balázs napját február harmadikán ünnepelték. Kelenyében Balázs a gyerekek „vígöröm napja vót”. Ilyenkora legkisebbek részére dudaszóra táncot rendeztek, mert „Balázs is szerette a gyerekeket". Az iskolások ezen a napon még tojást, szalonnát is gyűjtöttek a tanító meg a kántor részére. Mátyás napján (február 24.) az Ipoly menti palóc községekben főleg az idő alakulását tartották szemmel. „Ha Mátyáskor sár van, akkor még negyven napig fagy lesz” — mondták a kelenyeiek. Idősebb ipolyhídvégi emberek elbeszéléséből pedig ezt jegyeztem le: „Ha Mátyás nem talál, akkor csinál” (mármint jeget). Ugyancsak ebben a faluban mondták, hogy ha a lúd ezen a napon tojt, akkor abból a tojásból, mátyási liba (azaz béna liba) lett. A farsang körébe tartozó ünnepek a böjttel vagy annak kezdetével kapcsolatosak. Ezeknek az ünnepeknek a szokásait és hiedelmeit tehát az egyházi liturgia szigorúan meghatározta. A legtöbb faluban pl. kövércsütörtökön (farsangvasárnap előtti utolsó csütörtök) „köllött utojjára jólaknyi, mert azután mán a böjt gyütt". Ilyenkor húst, tepertőt, pogácsát, kolbászt, káposztát ettek. Hídvégen ezen a napon a módosabb gazdák még az aratót is meghívták az ebédhez. Az utolsó nagy téli mulatság valamennyi faluban farsangvasárnapján kezdődött, és kedd este tíz óráig tartott. Hídvégen farsang keddjén tíz órakor a bíró elvette a „cigánytól a vonót", hogy a legények befejezzék a mulatságot. A „cíhes leginyek” ezután összeszedték a „cíhet” (ez három korona volt), kifizették a zenészt, a zsidót, a bírót, majd „bezárták" a mulatságot. A legények ezután még nótaszóval végigmentek a falun. „Egy gagyma leginyt" talicskába tettek, s azt tolták maguk előtt. A farsangot búcsúztató fiatalok nótái közé tartozott többek között ez is: Elmúlt farsang, itthagyott, a jányoknak bút hozott. Hozzá isten másikat, vigasztald a jányokotl A farsangi szokásokról, hiedelmekről alkotott képünk korántsem lenne teljes, ha nem szólnánk a régi fonóházakban zajló életről: a fiatal legények és lányok játékairól, tréfáiról. „Amikor még a fonóházak megvoltak, a lányok és legények játékai, mulatságai, tréfái farsangi időszakban érték el a tetőpontjukat" — írja Manga János ünnepek, szokások az Ipoly mentén című könyvében (Akadémiai Kiadó, Budapest 1968). Kelenyében farsang hetében a lányok is sokat szórakoztak. A szórakozások központja itt is egy-egy fonóház volt, ahol a fiatalok énekeltek, játszottak, vagy különféle mulatságos mondókákkal szórakoztatták egymást. Egyik ilyen játék volt a „píperkézés”. A lányok guggolva körbe járták a házat, miközben a következő dalocskátmondókát énekelték: Hej piperke, piperke, bóha botyikája, kutya áll a küszöbön, macska nyalogatja. Egy idősebb asszony ezalatt vizet öntött a földre, majd ezt mondta: „Nézzítek, vér csepeg a gerendábó”. Aki a lányok közül fölnézett, azt a többi belerántotta a földre öntött vízbe, s közben valamennyien jót kacaglak. Ipolyhídvégen ahhoz a házhoz, ahol a lányok összegyűltek fonni, legények is érkeztek. Az első legénynek a lányok elvették és bekormozták a sapkáját, majd ezt mondták neki: „Mosakodj meg hideg vízben, hogy kedves legyél; törülközz meg a sipkádval, hogy szép legyéll" Azután megkapta a sapkáját, hogy beletörülközzék. A kelenyei lányok fenti játékához hasonló volt Hídvégen a „kútyikaőrzés”. A fiatalok homokot szórtak a földre. Erre vizet öntöttek, s ez volt a „kútyika”. A „kútyikát” egy lánynak kellett őrizni. Ha a kutat körülülő legények közül valamelyik hozzányúlt a lányhoz, annak a lány ráütött a kezére. Ezalatt a legények közül valaki hirtelen berántotta a lányt a vízbe, amin mindnyájan jót kacagtak. Ugyancsak Hídvégen volt ismeretes a „tilolás”. Ilyenkor egy lány felfeküdt a „padra”, a másik meg imitálta a tilolást. Közben jöttek a kéregetők, $ ilyen párbeszédekre került sor: Első kéregető: Komámasszony agygyék egy kis sót! Tiloló lány: Nem tud venni? Nem látja, hogy dógom van? Második kéregető: Sógorasszony agygyék kend kölcsön egy serpenyőt! Tiloló lány: Nem tud venni? Nincs serpenyőm, fazékban főzök. Harmadik kéregető: Szép jó estét kívánok. Eltörött a tilóm, nem adná kend kőcsön a tilót? Tiloló lány: Inkább e kend nyelve tört vóna el, nem látja, hogy tilolok? (Hirtelen lefordítja a lányt a pádról, s ezt mondja: — Itt van, no, vigyél) Gergely-nap a farsang utáni utolsó téli ünnep. Ilyenkor szintén az időjárás alakulására következtettek. A tesmagiak jóslása így hangzott: „Ha Gergely megrázza a szakálfát, Józsefnek megfagyasztja háromszáz bárányát." Gergely-nap a téli ünnepkör végét, a tavaszi ünnepek kezdetét is jelentette. Ez azonban mór egy külön dolgozat témája. CSAKY KAROLY FOTO: KONÖZSI 22