A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 6. szám
_ _ _ egy király meghal, fekete I fi zászlókat tűznek ki az H II épületekre, díszegyenru-I rl hás tábornokok, miniszterek és diplomaták kísérik utolsó útjára, a nép azonban nem biztos, hogy gyászolja, hiszen „meghalt a király, éljen a király". Honthy Hannának, az operettek királynőjének temetése napján csak a színházon lengett a halál lobogója, de a Farkasréti temetőben sok tízezernyi híve, tisztelője jelent meg, hogy utoljára búcsút vegyen tőle. Csupa egyszerű ruházatú polgár, akik órákig ácsorogtak a csikorgó hidegben, hogy egy-egy szál virággal vagy néhány kihulló könnycseppel búcsúzzanak el szeretett csárdáskirálynőjüktől. Mert Honthy csak egy volt, de ő mindenkié volt. Nemcsak a letűnt mágnásoké, nemcsak az egykori dúsgazdagoké, de a pesti pékinasoké, a debreceni civiseké és a pécsi kofaasszonyoké is. Sőt egész Európáé. Hiszen Berlintől Bratislaváig, Bécstől Moszkváig mindenütt tombolva tapsoltak neki temperamentumos táncaiért, egyéni hangjáért és alakításáért, nőies varázsáért, cinkos kacsintásaiért. Nekünk különösen szivünkhöz nőtt Honthy, hiszen Polgár Károly színtársulatának tagjaként éppen az akkori Pozsonyban aratta pályájának kezdetén első sikereit. Sokan kérdezték tőlem, hogy megható volt-e Honthy temetése? Visszakérdezem most, lehet-e megható egy olyan temetés, ahol 50 60 ezer ember szorong egy koporsó körül, ahol nem siratja a holtat rém férj, sem gyermek, s ahol a búcsúztató szavakat is a hidegtől dermedten hallgatjuk? És mégis megható volt! Hiszen Pest s Buda búcsúzott kedves Hannájától. Megható volt az a türelem, ahogyan kilométeres sorokban várakozott a tömeg, csakhogy még egy pillantást vethessen a színésznő koporsójára. Úgy illene most, hogy a nekrológok szabályai szerint végigvezessem olvasóinkat Honthy Hanna életútján. Ennek a gazdag életnek a visszaidézésére azonban lapunk teljes száma is túl kevés lenne. Villantsuk fel legalább néhány jelentősebb állomását a művésznő pályájának. Honthy Hanna Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Fővárosi Operettszínház örökös tagja, minden idők legnagyobb magyar operettprimadonnája 1893 februárjában Budapesten a Nefelejts utca 8 számú bérhóz szegényes szobakonyhás lakásában látott napvilágot. Eredeti neve Hügel Hajnalka volt, később vette csak fel a színésznőhöz jobban illő Honthy Hanna nevet. Szülőháza, amint már mondtam, afféle csikágói (így hívták régen ezt a munkásnegyedet) nyomortanya volt, teli szeméttel, bűzzel és veszekedéssel. Innen igyekezett már gyermekkorában „levegőre jutni" a csinos Hajnalka. És levegőre is jut. Tízéves lehet, amikor egyik ismerős család balettnövendék lánya beajánlja az Operaház balettiskolájába, ahol nemcsak hogy felfigyelnek a mindössze négy elemit végzett leányka tehetségére, de egyenesen a harmadik osztályba rukkoltatják elő. Tizennégy éves korában pedig Bayer Babatündérében léptetik fel, amelyben nemcsak sikert arat, de innentől fogva már szép fizetéssel szerződtetik is. Az igazi „kitörés" azonban csak jóval később, Hügel Hajnalka felnőtt korában következik be. Az Operában felfigyel a lányra egy jómódú pesti főúr, s Hügel mama beleegyezésével mecénása lesz a balettáncosnőnek. Fényűző lakást rendez be Hajnalka, anyja és nagyanyja számára és később Rákosi Szidi színiiskolájában taníttatja. Annál a Rákosi Szidinél, akinél olyan tehetségek végeztek, mint Nagy Bella (Jókai Mór felesége), Fedák Sári, Lábass Juci és jó néhány más színházi csillag. A siker nem maradt el. A sziniiskoia elvégzése után Márkus Dezső, az ünnepelt karmester, Liszt Ferenc tanítványa a Népoperába szerződteti. Először persze csalódások várnak az ifjú színésznőre. A Népoperában ugyanis két híres sztár, Márkus felesége és Berky Lili vetélkedik az elsőségért, s így Hajnalka csak harmadrendű szerepek-