A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-23 / 52. szám
SIRAĽľ A. P. Csehov színművét játssza a Thália Színpad £ ^ 0 A Magyar Területi Színház kassai (Košice) Thália Színpada az idei évad első bemutatójaként Anton Pavlovics Csehov ismert színművét, a Sirályt tűzte műsorára. Kétségtelenül merész vállalkozás. Merész nemcsak a darab művészi rangját és fajsúlyát illetően; hanem azért is, mert a századforduló orosz drámairodalma kiváló egyéniségének egyik leggyakrabban játszott színművéről lévén szó, minden új bemutatónak a szokásosnál is jobban kell megküzdenie beidegződött, régi konvenciókkal és különböző darabértelmezési tradíciókkal. Az újat mondásnak ez a természetes szándéka pedig fontos követelmény, hiszen csupán így érhető el, hoay az előadásnak — a réges-régen letűnt orosz valóság szemléltetésével — a ma embere szamára is legyen aktuális mondanivalója. Gondolom, éppen azért, mert Csehovnak egyik legnépszerűbb alkotásáról van szó, a Sirályról mint irodalmi műről és drámai értékről szinte minden elmondhatót elmondtak s megírtak már... Ebben a vélemény-sokaságban talán Bulla Károly néhány valóban találó sorát érzem a legjellemzőbbnek: „Csehovnak ez a műve olyan megrázó vallomás a művészetről, ami a mindenkori színészt és rendezőt állásfoglalásra készteti; pályája végiggondolására vagy megfogalmazására. Minden műzetét is. Ez a díszlet azzal, hogy minden rávezetés nélkül, egyből látványra is fordítja a csehovi gondolatot, már az igazság megsejtését is ránk kényszeríti. Azt, hogy ha a fák nem tudnak a nap felé törni, ha az adósságok növekvő terhe alatt megroskad a ház, akkor összeomlik a bent lakók élete is. S míg ezen tűnődünk, egy ügyes rendezői ötlettel már érkezik is a válasz: Trepljov nyugtalanul, csapongó gondolatokba merülve jár-kel a színpadon, mígnem elsötétül a terem és a boldogtalan fiatalember víziójával megkezdődik az előadás... Csehov a Sirályban kerüli a harsány drámai igazságszolgáltatást. Tulajdonképpen felzaklató események és viharok, a szó hagyományos értelmében zékletes látleletet a nézőnek, illetve a rendezőnek kell értelmeznie. Halasi Imre, az előadás miskolci vendégrendezője szép és tiszta előadást rendezett, amely határozott efképzelésről s művészi következetességről vall. Bizonyosan — az előadás áramkörébe kapcsolódva — így érzi, így látja ezt a néző is. Halasi Imrének — aki tavalyi kassai rendezéséhez viszonyítva valóban sokat fejlődött — egy kiegyensúlyozott, teljességében egységes színházi produkciót sikerült színpadra állítania. Minden harsányságot mellőzve tudott külső feszültséget és belső drámaiságot teremteni a színpadon, ami nagymértékben hozzájárul a szerzői szándék és a csehovi gondolatok hiteles tolmácsolásához. Úgy ziós erő, amely még határozottabb sikerre vinné ezt a különben figyelemre méltó színházi estét. A szereplők közül a Nyinát játszó Tóth Erzsébetre hárult a legnehezebb feladat. A rendező — Trepljov figurájának előtérbe állításával — kissé leszűkítette, elszegényítette ezt a szerzőileg nagyszerűen megírt alakot, de Tóth Erzsi így is sikerrel birkózott meg a figurával. Nem csupán a hitelét teremtette meg, hanem belülről, magától értetődő természetességgel ábrázolja Nyina életét-boldogságát. Akár egy tényleges sirály: sebzetten is repülni próbál, ha a reméltnél már jóval alacsonyabban is ... Trepljov szerepében Hunyadkürti István tökéletesen azonosul a rendezői elképzeléssel és mértéktartóan, de erőteljes vonásokkal fogalmazza színpadra ennek a fiatalembernek csalódásokkal teli sorsát. Arkagyina szerepében Gombos Ilona jól érzékelteti a fiával keveset törődő színésznő érzelmileg számító, önző, csupán önmaga boldogságát kereső asszony figuráját. Erőteljes, jó alakítás Gyurkovics Mihály Szorinja: jelenléte mindig fordulatot hoz a cselekménybe és ekkor is ott érezzük figurájának súlyát a színpadon, amikor csak éppen ott van és semmit sem csinál. Lengyel Ferenc játéka szinte hibátlanul fogalmazza vész Sirály és mindenki válhat életének legalább egy pillanatában Sirállyá. Mert bármilyen képtelenség: vannak akik rálőnek a Sirályra. Képletesen vagy valóságosan — nem érdekes. Az a pillanat azonban jelképszerű, amikor a Sirály felé irányul a fegyver, kiterjesztett szárnya megjelenik a célkeresőben és követni kezdi a szárnyalását. Ezt a pillanatot foglalta és bővítette Csehov a drámába — egyszer mindenki a célkereső látómezejébe kerül." És valóban: egy korhadó és lazuló, süllyedő és széteső világban, ahol egy újra törekvő egyént az unalom megszokottságával közösítenek ki, mindenki a „célkereső" látómezejébe kerül. Nyina ésTrigorin, Trepljov és Nyina, Arkagyina és Trigorin, Mása és Trepljov s persze a többiek is várják az egymásra szegezett fegyver: az érzelmek elsütésének megfelelő pillanatát. A csehovi dráma szomorú színei és a keményen ironikus ítélet értelmében azonban — hiába! A Thália Színpad Sirály-előadásán nem megy föl a függöny. Ahogy a nézőtérre lépünk, már meg is érkeztünk Csehov világába. Kopócs Tibor nagyszerű díszletének érdeme, hogy akárhol a helyünk, karnyújtásnyira érezzük Trepljov anyjának és bácsikájának vagyont érő, szépséges családi birtokát. A csenevész nyírfák, a kopottas bútor egyben azonban már előrevetíti az orosz polgári család széthullásának ér-Szabó Rózsi és Lengyel Ferenc az előadás egyik jelenetében vett drámai fordulatok nélkül, a párbeszédek és hangulatok lejtőjén gördül, majd egyre határozottabban hömpölyög a hősök sorsa a szakadékba. Mondhatnám úgy is: orvosszemmel leírja a feltartóztathatatlan társadalmi kór tüneteit, s e mesterien pontos, érérzem, Halasi számára épp a Sirály gondolati gazdagsága jelentette a mércét és az iránytűt, mert lényegében a mondanivaló magvasságát, a figurák emberi drámát tárja a néző elé. Értelmezésének egyik kulcskérdése ez, biztos kézzel vezet el a polgári lét különféle zsákutcáiba. A Thália Színpad idei első premierje így nyíltan beszél az élet összetett voltáról, az illúziókeltő álmodozások időszakáról, a felnőtté válás és az ábrándokból való kijózanodás megpróbáltatásairól, a mindennapi élet nehézségeiről; sűrűn esik utalás az idősebb korosztály rutinos életszemléletéről, visszhangtalanul maradt érzelmi fellángolásokról és a még ennél is meddőbb szerelmekről . . . Külön erénye az előadásnak, hogy érvényre jut a Sirály sajátos témája is: a művészlélek belső viharainak ábrázolása. Csehov szándékának megfelelően Arkagyina és Trigorin, illetve Nyina és Trepljov valóban sirályokként röppennek a magasba, de ki előbb, ki később a „célkereső látómezejébe" kerül. Bár nem hibátlan előadás a Kassán látott Sirály, de mindenképpen rokonszenves az a rendezői megközelítés, amellyel Halasi — gondolatilag — kiemeli korából a művet, lehámozva róla a kor relikviáit üzen a mai nézőnek, lényegében azonban a színpadi megjelenítés minden eszközében hű marad Csehovhoz. Hibának éreztem viszont, hogy az egyes alakítások között nem mindig jött létre az a kohé-Nyina és Trepljov (Tóth Erzsébet és Hunyadkürti István) meg mindazt, amit a darabban Dorn doktor alakjáról tudni kell. Minden mozdulatában ott érezhető a világot felülről szemlélő gőg és lekezelő magabiztosság. Mása szerepét Tamás Jolán játssza. Belső feszültsége végig ott érződik a színpadon. Trigorint Csendes László alakítja. Sajnos, Inkább csak jó felvillanásai vannak, különben nemigen tud azonosulni az érzelmileg szétesett, kicsit cinikus és mindenbe belefáradt író figurájával. Ismert eszközökkel formált, de jó karakterfigura Kovács József Szamrajevje és a századvégi orosz kúria hangulatának megteremtésére igyekszik Szabó Rózsi is. Megszokott teljesítményénél valamivel halványabban játszik Horváth Lajos, az előadás többi, villanásnyi szerepét Szoby Gabi, László Géza és Mázik István játsszák. Befejezésképpen talán csak annyit, hogy a MATESZ Tthália Színpada sikerként elkönyvelhető, dicséretes színvonalon elégítette ki az új évad első bemutatója iránti igényt. Úgy is mondhatnám, hogy az új szezon művészi mércéjeként. M. P. Bodnár G. felvételei 14
