A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-30 / 53. szám
sorsjegyárusok és ,. takarékpénztárak is kifizetik, a komolyabb összege e jogosító szelvényeket azonban az állami sorsjegyjáték prágai igazgatóságán is leellenőrzik. A bankszerűséghez tartozik, hogy a nyeremények ügyét banktitokként kezelik. A nyertes sorsjegy ugyanis bemutatóra szóló értékpapír, tehát - személyazonossági igazolványának felmutatása mellett - bárki felveheti. Éppen ezért a banktitok nyújt biztosítékot arra, hogy a nem éppen önzetlenül érdeklődő, gyorsan jelentkező rokonság vagy „jóbarátok" ne háborgassák a nyertest.- Olyasmi is előfordul, hogy valaki nem jelentkezik a nyereményéért? Az igazgató bólint:- Előfordul, sőt, nem is ritkán. Általában külföldi turistákkal vagy szórakozott emberekkel történik az ilyesmi. Ilyenkor a letiltás, azaz a nyeremény kifizetésének visszatartása a legcélravezetőbb eljárás. Ha pedig egy teljes hónapig nem jelentkezik az illető, a sorsjegy értékét veszti. * Természetesen, a bankszerüség egyúttal azt is jelenti, hogy c sorsjegyjáték igazgatósága nem követi nyomon a nyertesek további magatartását, a nyeremények további sorsát. Néha-néha azonban a fülükbe jut egy-egy „mazsola"... Évekkel ezelőtt, az egyik dél-szlovákiai járásban történt, hogy egy idősebb néni 10 000 koronát nyert. Az összeg kifizetésekor elárulta szerencséjének „titkát" is. - Egész héten a hetes számról álmodtam - mondta. - És mert hétszer hét az negyvenhat, gondoltam hát, veszek egy ilyen számmal végződő sorsjegyet... Látja kedveském, érdemes volt! Történnek azonban kevésbé mulatságos esetek is. Ugyancsak esztendőkkel ezelőtt egy hivatalnokember 100 000 koronát nyert. A munkahelyén alaposan megünnepelték e ritka esetet, épp csak a főnök beleegyezése nélkül. Amikor az illető felettese rosszallását fejezte ki emiatt, az ünnepelt duhaj jókedvében megpofozta a főnökét. Hazafelé menet még néhány további féldecit is lehajtott, ám mit ad az ég: lakásának lépcsőházában a házmester feleségébe botlott, akivel ugyancsak nézeteltérése kerekedett. Hősünk nem tétovázott: alaposan ülepen billentette az asszonyt! A nyeremény fényes ünneplésének kevésbé dicső utójátéka bíróság előtt zajlott.- Nyerteseink többsége azonban okosan, beosztással bánik a pénzzel - mondja M. Mixa. - Ezért bátran kívánom, hogy az új évben is minél többször nyerjenek.- Ön szokott játszani?- Minden hónapban veszek néhány sorsjegyet.- És nyert is már valaha?- Apróbb összegeket. Komolyabb tételt sohasem. Bizonyára keveset 'orgatom a régi álmoskönyveket...- Talán biztos tippjei is vannak?- Lennének, bár kezességet nem vállalok értük. Egy régi egyiptomi álmoskönyv szerint például a temetőt a 7-es szám, a csillagokat a 18-as, a táncot a 22-es, a tallérokat a 29-es, a koldust a 35-ös, az aranyakat a 43-as, a szerencsekockát az 52-es, az ezüstdarabokat pedig a 74-es jelöli...- Kezesség híján milyen biztosabb módszert ajánlhat?- Elsősorban sorsjegyet kell venni! Az istenasszonyok is hiúak: aki nem kacérkodik Fortunával, az nem is számíthat a jóindulatára ... Gyökeres György (1) Prandl Sándor felvételei A sorsolás ' ,1 „ELEMENTÁRIS SZIMMETRIA" Úgy gondolom, Tóthpál Gyula nevét sokan ismerik és azok száma sem kevés, akik szignálatlan művészi felvételeit is könnyen felismerik. Jómagam úgy vagyok ezzel, hogy azt hiszem, a legvalószínűtlenebb körülmények között, akár egy más, szintén kiváló fényképész fotóalbumába becsempészett Tóthpálfel vételt is tévedhetetlenül azonosítani tudnék. És bizony ez nem kis erény — de persze nem az én erényem, hanem a fényképek alkotójának erénye, akinek művei egy letisztult, semmivel sem összetéveszthető, sajátos nyelven szólnak a világról. Ráadásul egyértelmű, de ugyanakkor sokatmondó is ez a nyelv. Maholnap immár lassan tizenöt esztendeje annak, hogy egyik riportutamra először szegődtetett mellém fényképészt is a szerkesztőség. Ez a fényképész Tóthpál Gyula volt. Kassán, egy női munkásszálló lakóinak életéről szóló riporthoz gyűjtöttük az anyagot. Tóthpál csöndben, észrevétlenül fényképezett. Hazajövet megírtam a riportot s másnap, már a kész szöveghez Tóthpál szállította a fotókat. A fotók láttán egy zavarbaejtő felismerésre jutottam: riportomból hiányzik a lényeg, egy hitelesebb valóság, az, ami viszont ott volt a fényképeken. A riportot átírtam és egyúttal megtanultam valami fontosat, valami alapvetőt. És persze megtanultam becsülni Tóthpál különleges valóságlátó és valóságfelmutató képességét, no meg azt, hogy a riportból sosem hiányozhat a leglényegesebb: az ember. Tóthpál fotóin ugyanis ott voltak az őszinte önvallomással felérő emberarcok. Az azóta rendkívül sokat fejlődött és magáratalált fotóművész legfőbb erényét előttem azzal erősítette, hitelesítette az évek folyamán, hogy nem csupán megtanulta, de következetesen betartotta saját szemléletének alapelvét, miszerint az embert igazán csakis az önmaga környezetében lehet hitelesen bemutatni, s ez a környezet eseténként lehet csupán egyetlen utcakő, egyetlen darab kenyér, egyetlen falfelület, egyetlen üres pohár. Mi több, ott lehet az ember egy olyan felvételen is, amelyen „testi valóságában" nincs is jelen. Sokan azt tartják, hogy az igazi jó fényképész amolyan örökkön készenléti állapotban leselkedő „hiéna", aki a legmegismételhetetlenebb pillanatokban van jelen valamilyen különleges eseménynél: amikor összeomlik egy felhőkarcoló, leszakad egy híd, amikor nem egyenes vonalban, de bukfencet vetve hullik le egy csillag. Én ezt kevésre becsülöm. És épp azért becsülöm sokra és minősítem magasan művészinek és emberinek Tóthpál Gyula fotóit, amiért ő nem ilyen típusú fotós. Ö a bravúrt nem a fényképész vakmerőségét bizonyító felvételekben keresi. Sőt még csak nem is keresi! Nem mászik fel egy tévétorony csúcsára, nem ugrik ki a repülőgépből kezében fényképezőgéppel, hogy saját ejtőernyőjének duzzadt selymét fényképezze. Ö - szinte észrevétlenül — csak megáll egy utcasarkon, egy kapualjban, egy akármilyen hétköznapi pontján a világnak, hogy a világból valami „szabaászemmei" lényegtelennek látszó lényegest felmutasson. Csákhoz az objektumot, az eseményt ő sosem a fényképezőgép keresőjével találja meg, hanem mindig a szemével, ha úgy tetszik: szabadszemmel. A masina eszköz csupán, amivel a mélyebbre tekintés élményét rögzíteni képes. Tóthpál tudja: két teljesen azonos esemény, két molekulárisán azonos pillanat nem létezik, mert nincs tökéletes ismétlődés. De tudja azt is, hogy a különböző események, képek, pillanatok felmutatása egyként képes kifejezni az élet lényegi állapotait, hangulatait, azt, ami több a pillanatnál, ami idővel történelemmé patinásodik. 1978 november-decemberének folyamán Tóthpál fényképeinek gyűjteményes kiállítását láthattuk Bratislavában — sajnos nem eléggé frekventált helyen. A művész megdöbbentően szép anyaggal mutatkozott be, bizonyosságot adva saját kvalitásairól és többleteiről. Tóthpál szerény, de tiszteletreméltóan „önfejű" művész, akinek művészi magatartását, küldetéstudatát, s akár hóbortjait is érdemes nagyobb becsben tartanunk. A jogot kivívta hozzá, bár nem ez volt a célja. KESZELI FERENC 13
