A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-23 / 52. szám

»"TW A GÖMÖRI RENGETEGBEN • ERDŐSÍTÉS, FAKITERME­LÉS, VADVÉDELEM • EGY FIATAL SZÍVŰ IDŐS ERDÉSZ Görnör csúcsa, vagy. ahogy itt mond­ják: Gömörország teteje, gyönyörű! Oda indulok. Századunk elején Dózsa Endre még azt állította regényében, hogy Görnör csúcsa Krasznahorka büszke várdomb­ján vaň, ott, ahol Czinka Panna mu­zsikált... Az én tapasztalatom más. Gömörország teteje jóval a hires vár fölött, a több mint hatvanezer hektár­nyi rozsnyói (Rožňava) erdőigazgatóság legsűrűbb rengetegében, az 1200 mé­­ier tengerszintfeletti magasságnál . is nagyobb Pipitke-hegyen van, a Csipke­domb és a ' Hársas közelében. Bizony sokat kell. járnia annak, aki fel akar jutni ide. Azért kaptam meghivást épp ide, mert arra voltam kiváncsi: milyen a gömöri erdő? Rozsnyó, Krasznahorkaváralja, vala­mivel arrébb pedig Barka után a tan­­kás hegyoldalba kapaszkodó országút szinte belerohan a vadregényes-gömö­ri erdők sűrűjébe. Barkán végigrobogva csak a kiskapuban szemlélődő vagy a boltba igyekvő asszonyok képének em­léke rögződik bennem, aztán a fenti faluvégen egy szűk útra fordulva, mint­egy varázsütésre elénk tárul az erdők, hegyek, a természet ezerarcú birodal­ma. Valahonnan motorosfűrész zaja, tom­pa fejszecsattogás hallatszik. — Egy jó. kőhajításnyira innen dol­goznak a favágók. Akár gyalogszerre! s könnyen eljutnak oda! — biztat egy keskeny mezei útra intve egy idősebb férfi. Borús szürkeség üli a tájat. Ha el­hallgat a fűrész és fejszecsattogás sem haitik, akkor csönd is. Az enyhe ka­paszkodón ballagva azon tűnődöm: va­jon őszutó van-e még, vagy inkább az idei tél első napjaiban járunk-e már? Ki tudja... Mert itt már a november végén hullott első hó takarja a hatal­mas bükkösök lábánál szőnyegszerüen heverő avart; ám a terebélyes fák csu­pasz ág-karjai még a sűrű, őszies' köd nyirkos fátylába takaródznak. Ahogy feljebb ballagunk, egyre inkább alá­­száli az ónszürke párafüggöny, és igy a bükkös, a keskeny és szalagszerüen kunkorodó út, sőt, az erdészlak is a sejtelmes bizonytalanságba burkolódzva fogadja a látogatót. Az erdőkörzet gazdája: Ján Mre­­n i č a, a rozsnyói erdőigazgatóság krasznahorkaváraljai gondnokságának vezetője is a komor, átláthatatlan kö­döt kémleli. Hosszan, a csendhez szo­kott emberek nyugalmával áll így, szótlanul, szinte szobormereven. Figyel. Aztán dobban lába alatt a széles kü­szöb, amikor hirtelen felém fordul és mosolyogva megszólal: — Fönn, a Nagy-Pipitkén mintha megindult volna a szél... Ha kisöpri onnan a ködöt, akkor az éjjel hideg lesz. Ha holnapig itt marad, ahogy tervezte,' akkor reggel majd kristályo­sán fehérlő zúzmarában búcsúzunk... De az ördögbe is, hát ne itt, az ajtó között beszélgessünk, kerüljön beljebb! Messze még a holnap... És üzentem Laci bácsiért is, ő is följön. — Laci bácsiért? • — Mi már csak így hívjuk Lükő Lász­lót. Hogy ki ő? Hát a gömöri erdő legjobb ismerője. Hatvanhét éves és öt­ven éve ezt a rengeteget 'járja. És azt is, hogy a Mrenica-családban nemzedékről nemzedékre öröklődő mesteiség (vagy inkább szenvedély?) az erdészkedés. Igaz, hogy nem ezen a környéken, hanem Zólyom vidékén; ám ez mitšem változtat azon, hogy neki is ' — mint a hegyilakóknak általában —. szinte vérében van a faültetés és oly­kor-olykor szinte a természet testvéré­nek érzi magát. Az erdőben él, nemze­dékről nemzedékre öröklődött benne az erdei munka iránti szeretet és ügyes­ség. Az ö' irányításával telepített facse.­­r.ieték gyökerével egy-egy darabot mintha a szívéből is a földbe ültetett volna. Ahová csak pillantasz, láthatod: nő- is keze nyomán az erdő, széltében és magasságban terebélyesednek ' az apró sarjak éretlen zöldjének selymes árnyalataiban tarkálló facsemeték; egy­re magasabbak .és szebbek az általa gondozott „öreg" fák. .. Nem itt a he­gyen lakik, mégis tulajdonképpen az erdőben él, öreg és fiatal fák meg cserjék s erdei vadak között; nekik érik be a nyolcvan-száz éve telepített erdő; s az utódoknak érleli majd a termé­szet azt az erdőt, melynek magvait ma ö ülteti. — Habár saját munkájából az erdész nem sokat láthat, hiszen régen az „örök vadászmezőkön" jár már, amikor a fák, amiket telepített még csupán életük delét élik. De azért ha újra kezdhetném, csak erre a pályára igye­keznék — mondja halkan. — Miért? Tréfára fordítja a szót: Beszélgetünk. A cserépkályhában tűz pattog. ’• • Megtudom, hogy a krasznahorkavá­raljai erdőgondnokság mintegy hat és félezer-hektárnyi területen gazdálkodik.

Next

/
Thumbnails
Contents