A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-23 / 52. szám
HALLOTTUK MASTI JK ÁITIJK ■RH H H H SZÍNHÁZ Moszkvai vendégjáték A szovjet nép rendkívül szívesen olvas és éppen ilyen örömmel jár színházba is. Ezért talán nincs is abban semmi rendkívüli, hogy a moszkvai társulatok egyikének legismertebbjét: a Lenini Komszomol Színházat többnyire szinte csak családiason, mondhatnám becézve tartja nyilván a kövélemény. Így, hogy „a Zaharovék” ... Mark Zaharov neve épp olyannyira összeforrt ezzel az ambiciózus színházzal, akárcsak Ljubimové a Tagankával vagy Leningrádban Tovsztonogové az Akadémiai Gorkij Színházzal. Zaharov együttese is rendezői színház a szó legigazibb értelmében. A főrendező s művészi vezető egyénisége, színházértelmezése határozza meg a társulat arculatát, programját és a színészek játékstílusát. Zaharov a színész egyéniségén juttatja érvényre határozott elképzeléseit. Tehetséges, fiatal színészekkel dolgozik, színházában a színész nem nélkülözhetetlen „segédeszköz", hanem mindig és mindenben egyenrangú alkotótárs. „Zaharovék" tudják mi a rendező dolga és mi a színészé, s ki-ki a maga helyén, a maga hozzájárulásával nagyszerű csapatmunkává kovácsolódva hozza létre a jobbnál jobb előadásokat. Novemberi bratislavai vendégszereplésük is egy jeles rendező és számos kiváló színész egyéni és közös sikere. Mindhárom előadásuk (K. Szimonov: Egy legény a városunkból, G. Gorin: Thyl Ulespiegel és A. P. Csehov: Ivanov) külön-külön elemzést érdemelne. Egy rövid jegyzetben ez azonban lehetetlen, ezért hadd vessem papírra legalább előadásaik legfontosabb jellemzőit. Szimonov drámájában elsősorban a színészi játék sodró tempója, a színházi ötletek eredetisége és az előadás mértéktartóan fanyar humora ragadta meg a néző figyelmét. Zaharov a holland környezetben játszódó Ulenspiegelt zenés-táncos színházi estévé varázsolta, olyan szellemes kavalkáddá, amelyben a többszáz éves flamand szokások békésen megférnek napjaink tánczene-világával. A rendező értelmezésében ez a játék a klasszikus értékek hű életrekeltése és a konvenciók nagyszerű görbetükre. Csehov Ivanovja főképpen eredeti, lassú oroszosságával és korhűségével ragadja meg a nézőt, miközben a dráma lényege is egyre kifejezőbben, egyre félreérthetetlenebbül tárul elénk. Az, hogy a humanizmus sohasem lehet a középszerűség védőpajzsa, hanem az emberi gyengeség csak szilárd akaraterővel győzhető le. Hazai színházaink meglehetősen szürke és középszerű előadásainak sorában üdítően és gondolatébresztő erővel hatott „Zaharovék", azaz a Lenini Komszomol Színház vendégjátéka. M. P. FILM Mimino Egyszerű történeten alapszik a film. Valiko Mizandari, akit barátai Miminónak (Sólyomnak) neveznek, egy grúz hegyi falucska helikopterjóratának pilótája. Filmtekercseket, liszttel töltött zsákokat, birkanyájat és ki tudja, mi mást szállít még a „piacológépen". Ha az áru (legyen az akár tehén is) nem fér el a gép belsejében, hevederekkel függeszti a helikopterre. A szabályok? .. . Ugyan, itt mindennemű előírás érvényét veszíti. Mimino nagyon jól tudja, mit engedhet meg magának. Nyolc éve végzi a munkáját. Georgij Danyelija, a film rendezője érzékelteti is a hős befeléfordulását, megszokott munkájából eredő unalmát. Mert a festői kaukázusi táj és az egyszerűségükben is érdekes grúz emberek csupán a nézőnek jelentenek élményt. Mimino naponta többször is megteszi az utat Tbiliszi és szülőhelye között, ezért aztán sem a felhőkbe burkolt hegyormok, sem a hegyvidéki emberek költőien tiszta magatartása nem köti le figyelmét. És ekkor találkozik Larisszával, a csinos légikisasszonnyal. Amint megtudja, hogy a nő egy nemzetközi járat légikísérője, nyomban elhatározza, hogy lemond a helikopteréről, s helyette sugárhajtású nemzetközi járaton keres munkát magának. így aztán régi vágya is teljesülne, és Larisszához is közelebb kerülhetne. Moszkvába utazik, hogy célja érdekében megtegye az első lépéseket. Danyelija és a hős (az öreg sofőrrel társulva) ismét remekelnek. Először a szállodai szobában, később a bárban, ahol a szokványostól eltérő komédiázásra kerül sor. A film legszebb leghatásosabb jelenetei ezek, tele humorral, iróniával, harsány nevetéssel és fájó szomorúsággal. Mimino végül is fölkerül a TU-154- esre, kijut a nagyvilágba, aztán a rendezői „parancsnak" (vagy a honvágyának?) engedelmeskedve visszamegy rozoga kis helikopterére. Kisebb dramaturgiai hibáitól eltekintve nagyon szép film a Mimino. Őszinte- lágy humorral és igazi költészettel átszőtt — alkotás. Megérezték ezt a film szereplői is, ezért aztán jobbnál jobb színészi alakítást láthattunk. Miminót Vahtang Kikabidze játszotta kifinomult színészi eszközökkel, az örmény gépkocsivezető Frunze Mkrtocsjan volt. Larisszát Jeleňa Proklova alakította, az egykori katonát pedig ievgenyij Leonov keltette életre. A film zenéjét (kedves grúz népdalok alapján) Cija Kancseli írta. (g. szabó) KÖNYV John és Mary Mervyn Jones, a kortárs angol író kisregényét 1966-ban az angol könyvpiac „telitalálatának" minősítették. E könyv azóta sok nyelven megjelent. A magyar kiadás rendhagyó módon több mint egy évtizedet késett, bár a regény alapján készült filmet a közönség már korábban láthatta, nemcsak a mozikban, de a televízióban is. Következésképpen most a legtöbb magyar olvasó képzeletében a regény két hősét szinte elkerülhetetlenül is a film emlékezetes szereplői, Mia Farrow és Dustin Hoffman személyesítik meg. Ez persze nem baj, sőt természetes is, mert nemcsak az irodalmi mű, de annak filmváltozata is kiváló. A történet egyszerű. Egy csonka huszonnégy óra eseményeit mondja el, mely két ember, egy férfi és egy nő 8 között zajlik egyetlen helyszínen, valahol London meghatározatlan pontján, egy toronyház valahányadik emeletén, John legénylakásán, víkend idején. John és Mary pénteken este ismerkednek meg egy bulin és másnap reggel egymás mellett ébrednek John hálószobájában. Fiatalok. John nem skalpvadász, Mary sem az utcasarokról, még csak nem is a szexuális szabadságért tüntető fiatalok utcai menetéből érkezett. Remekül érzik magukat együtt. Találkozásuk az éjszaka még nem több, mint két felvilágosult világvárosi fiatal találkozása, akik úgy találják, az a legokosabb, ha mindketten azt cselekszik, amihez éppen kedvük van. Csakhogy reggel egyazon szellő érinti meg őket és ajtajukon sorra kopogtatni kezdenek a sorsfordító jelzések, amelyek azt jósolják, hogy nem személyes elhatározásuk kérdése, vajon együtt, vagy külön külön élik-e további életüket. Még csak nem is egy harmadik személyé a döntés szava. A döntés szava a szerelemé. A könyv utolsó mondata pedig eképp hangzik: „És így, eltekintve a hivatalos formaságoktól, házasok lettünk." Hogy mégis mi a pláne ebben az egyszerű történetben? John és Mary felváltva mesélik el egyazon eseményt, felváltva mondják el egymás kölcsönös megismerésének részletes, a legárnyaltabb lélektani részletekig kifinomított történetét. S tehetik ezt azért, mert jól ismerik mindenekelőtt önmagukat. Tiszta, kulturált és szép emberi kapcsolat kialakulásának története ez a könyv, egy kicsit amolyan huszadik századvégi Rómeó és Júlia. Mégpedig azért, mert nem az értelmetlen halálhoz, hanem az értelmes élethez vezető szerelmi történet, amely gyorsan szövődik ugyan, de oly emberien, hogy arra még a legálszentebb erkölcsök hangoztatói is rátehelik az „engedélyezem" pecsétjét. (keszeli) HANGLEMEZ Olasz népzene A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Gramofon Klub (Gramofónový klub) tagjai részére Olaszország népzenéje (Lidová hudba Itálie) címmel adott ki a Supraphon a CBS-Sugar kiadótól átvett hanglemezkülönlegességet (A lemez egyébként nem klubtagoknak is rendelkezésére áll a szaküzletekben.) A hanglemez Zdenék Záhradník válogatásában 15 olasz népdalt tartalmaz, Olaszország déli és délkeleti tájegységein, tehát Nápoly környékén, Apuliában és Szicíliában énekelt dalokat. A folklór és a népi muzsika kedvelőinek kellemes meglepetést szerez ez a nagyszerű lemez. A válogatásban szereplő népdalok témaköre igen széles skálájú, munkásdaloktól a húsvéti és karácsonyi témájú népdalokig szinte mindent felölel. A dalok női előadói Concetta Barra, a délolaszországi népdalok egyik legkiválóbb és legnépszerűbb inlerpretálója és Emi Rocca. Rajtuk kívül négy férfi szólista: Salvatore Idá, Raffaele Vezza, Raffaele Altieri és Salvatore Matteo adják elő a szebbnél-szebb, jellegzetesen olasz ritmusú és melódiájú dalokat, melyek szinte egytől-egyig a kék tenger, a napsütötte olasz tájak derűs hangulatát idézik. A zenei kíséret is jellegzetesen olasz, s gitár, mandolin, duda, tamburin, kasztanyett, harmonika és szájharmonika szolgáltatja. A válogatás legszebb darabjai a Mandulinata a Surriento (Sorrentói mandolinszerenád), a Canto del „Filangieri" (Filangieri dal), a Cicerepella és a Lu vecchio (Az öregember). Sági Tóth Tibor A nagyvárosok szürke falait egyre gyakrabban használják ki a festők. N. K. Jain Berlini melódiák című kompozíciójához aligha találhatott volna akkora vásznat, mint pl. ez a házfal. Az angol Roy Morgan nagy sörivó - és jó üzletember: az üres söröskonzerveket eladja Ausztráliába, ahol nagy divat a söröskonzerv-gyüjtés. Aki esetleg nem ismerne rá a képűn kön látható épületre, annak eláruljuk a Kondorosi Csárdát látja. Nem ki festve, hanem kivilágítva.
