A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-23 / 52. szám

DÉNES GYÖRGY: MOST MINDEN SZÍVBE BÉKE KÖLTÖZIK Most minden szívbe béke költözik, most minden szemben öröm lángja gyúl, kövér pelyhekben száll a szűzi hó, a földre téli csend borul. A karácsonyfa zöld ága lobog, s a reménységnek friss fenyő-szagát házról-házra viszi a derű a szélfútta világon át. Karácsony! Emeld föl az emberek nehéz szívét a tiszta fényre, adj erőt és adj hitet nekik jó szóra békességre, ringató dalt a gyermekeknek, zöldcsipkés fenyőágat, sodró kacajt, mely felveri a langyos kis tanyákat. Kukkants be hát minden házba, karácsony, kedves vendég, szaloncukrodat aggasd a fákra, jöttöd vidáman ünnepeljék, fonott kaláccsal, hófehérrel, borral, mosollyal, békességgel, simogató tenyérrel. Add, hogy örülni tudjon mindenki, aki él, s békét hordjon szívében, aki békét remél! MLNVIOK Lajostól a Jövendölést vagy Kodály Zoltántól a „Mátrai Képeket“. Két karnagy váltotta egymást, Janda Iván és Vass Lajos, s a közönség hálás szívvel élvezte a szinte hibátlanul előadott kórusszámokat. Mélysége, örvénylése, természetes kavargása, s árnyalt, lehelletfinom fuvallata volt a tisztán zengő, összecsendülő szóla­moknak. Az erdő sem dalol szebben szél mozdulására. Külön megfigyel­tem az egészben is, önállóan is a CSMTKÉ-t, a mi énekkarunkat. Féle­lemnek, megilletődöttségnek, a magya­rázható lámpaláznak semmi nyoma nem volt az arcokon. Ügy énekeltek — és ez már nagyon nagy szó! —, mintha csak úgy maguknak mondanák fel jókedvűen, szomorúan, harsányan vagy megbékélő szelídséggel mindazt, amit letűnt korok nagy zeneszerzői, vagy jelenünk kiváló alkotói éreznek, gondolnak, kifejeznek. Vagyis majd­nem másfél évtizedes múlttal már nem úgy tekintenek az éneklésre, mint feladatra, küzdelemre a legtisztább, legélménynyújtóbb összhangért a na­gyon szigorú, nagyon fáradságos és kemény próbákon, ök kérem már megtalálták az éneklésben a legtöbbet:, a nemes és igényes szórakozást! Jó tudni, hogy ilyen pedagógusok kezére bízzuk gyermekeinket. Hogy gyermekeink ilyen nagyszerű kar­mester-pedagógusok keze alatt és irá­nyításával énekelhetik tovább bölcső­dalukat ... Vajon most mit mondott volna nekik Kodály Zoltán? Határozottan élményt, élvezetet, a legteljesebb lelki kielégülést nyújtotta a két énekkar önálló és közös műsora a Vasas Kórus megalakulásának het­­venötödik évfordulóján. Ezt bizonyítot­ta a közönség szűnni nem akaró tapsa, a ráadások „kikényszerítése“, a gratu­lációk, a kézszorítások, a sok virág és a boldogság fénye az arcokon. S közben nem volt szünete a még bensőségesebb ünneplésnek. Énnek­­karunk vezetői a szeretet és a figyel­messég jelenként ajándéktárgyakkal kedveskedtek a Vasas Kórusnak s az eddiginél is nagyobb sikereket kíván­tak további munkájukhoz. A vendég­látók is ajándékokkal fejezték ki kö­­szönetüket azért, hogy énekkarunk eleget tett meghívásuknak, s részt vett az ünnepi hangversenyen. Aztán az étteremben is énekléssel folytatódott az ünneplés, majd a búcsú percei kö­vetkeztek. Nem szomorúan, inkább vi­dáman, hiszen jövőre tizenöt éves lesz a mi énekkarunk, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, tehát jövőre nálunk adnak közös hang­versenyt. Viszontlátásra, dalostársak! MACS JÓZSEF HÉTVÉGI Az idén a harmincharmadik békés ka­rácsonykor ülünk a bőségesen megté­rített ünnepi asztalhoz. A gyerekek, de a felnőttek is különös meghatódottság­­gal állják körül karácsonyestén a fel­díszített fenyőfát, mely alatt ott sora­koznak az ajándékok, mindegyikre rá­írva: Pistinek, Erzsinek, apunak, anyu­nak, nagyapának, nagymamának. Ha­bár ma már a karácsony nem az egyet­len alkalom, amikor a család tagjai ajándékokkal kedveskednek egymás­nak, hisz a nagymamák szinte egész évben rendszeresen vásárolják unoká­iknak az ajándékokat, és nemegyszer a férjek és feleségek is igyekeznek meglepni élettársukat valamivel, ami­nek örül. Es mégis, a karácsonyfa kö­rül sokszor a felnőttek is azt veszik észre, hogy újból gyerekek lettek, ők is olyan kíváncsisággal és izgalommal bontják fel az ajándékcsomagokat, mint a gyerekek. Ez így is van rendjén, mert bizony a családi összhanggal baj van ott, ahol még a karácsony ünnepe sem tudja feloldani a hangulatot és nem békiti ki a ha­ragosokat. Szocialista társadalmunk minden csa­ládnak lehetővé teszi, hogy a kará­csony valóban gazdag, valóban bősé­ges legyen. Bizony nálunk már nincse­nek szegény karácsonyok. A régmúlté már az a mondás, hogy „karácsony, karácsony, de nincsen kenyér a rá­cson". Pedig valóban nem is olyan ré­gen, a volt burzsoá köztársaságban is ez a mondás illett a szegény ember, a munkanélküli meg a zsellér karácso­nyára. Hol vannak már azok az idők, amikor a szegény gyerekek karácso­nyát a nagyságos és méltóságos urak használt gyerekruhákból, harisnyákból, fehérneműből és cipőkből összeállított csomagjai vagy azok az ajándékok je­lentették, amelyeket az urak „kegyes" pénzadományaiból vásároltak és osz­tottak szét az iskolákban? És ezért a minden emberi méltóságot megalázó „ajándékért" még hálásnak is kellett lenni, majd hogy nem imába kellett foglalni a „kegyes" ajándékozók nevét. Ezek az idők már végleg a múltba vesztek, mert szocialista társadalmunk biztosította mindenki számára a becsü­letes munkát, az emberhez méltó kul­túrált életet, mely lehetővé teszi, hogy társadalmunk minden tagja, a volt proletárok és zsellérek, illetve azok gyermekei bőségben ünnepeljék a ka­rácsonyt, a szeretet ünnepét. Ha mégis felemlítjük a múltat, ezt csak azért tesszük, hogy emlékeztes­sünk arra, bizony voltak más idők is. Es hogy az anyagi jólét, melyben ma élünk, nem a véletlen műve, de szo­cialista társadalmunknak az ember jó­létéről való céltudatos gondoskodása eredménye. Az, hogy karácsonyaink még bőségesebbek legyenek a jövőben, csak attól függ, hogy munkánkat még becsületesebben végezzük a társada­lom és önmagunk javára. Ebben a szellemben kívánok magam és a Hét szerkesztősége nevében minden olva­sónknak boldog karácsonyi ünnepeket. 3

Next

/
Thumbnails
Contents