A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-16 / 51. szám
Losoncon (Lučenec), ahol a művész életét leélte, Szabó Gyula képtárat nyitnak. Tudom, hogy e képtár megvalósítása hála a város megbecsülésének a legjobb úton halad, s előbb vagy utóbb állandó közszemlére kerülhet egy olyan festő életmű-töredéke, akinek hitem szerint még korántsem találtuk meg az igazi helyét, pedig ez igencsak fontos volna. Mert hiszen kisebb értékeket sincs jogunk a lappangás sorsára ítélni. Szabó Gyula mélységesen elkötelezett, humanista művész volt, aki a művészi hivatás lényegi szerepét nem a kizárólagos megjelenítésben, hanem az örökké ember-centrikus, megközelítő keresésben látta és valósította meg. Lényeges emberi és társadalmi jelenségek, folyamatok szemtanúja és megfigyelője volt, aki gondolati és festői közhelyek nélkül tudott szólni a leghétköznapibb és legegzotikusabb valóságról - mindig a valóságról. Még akkor is, ha saját bonyolult, örökkön tépelődö lelkivilágának, gondolatrendszerének, személyének emberi kalandjairól beszélt. Szociális igazságérzete, a halállal való örök vitája, a szépség, a természet iránti csodálata és alázata adott értelmet életének és ez adott erőt ahhoz a következetes, már szinté Szabó Gyula életművében egyelőre még jóval több a titok, a sejtelem, mint amennyi értékadatot jelenleg birtokunkban tudhatunk. Képeinek számáról már életében legendás híresztelések állandósultak a szükebb köztudatban. Nem is alaptalanul, hiszen számszerű „leltár" azóta sem készült, nem is készülhetett az életműről, ezért még a legbeavatottabbak is kénytelenek megelégedni azzal, hogy Szabó Gyula rengeteg képet festett. A halálakor birtokában levő müvek száma özvegyének és jogcitódjának gondos nyilvántartása szerint is inkább csak megközelitöleges jelzővel, mintsem számokkal fejezhető ki. Mindez azért lehet érdekes és a közügy, a közérdeklődés szempontjából korántsem mellőzhető körülmény, mert Szabó Gyula művészetéről még nincsenek s aligha lehetnek egyelőre végérvényes ítéleteink. De kétségtelen, hogy helyét egy olyan ponton kell keresnünk, ahová lépcsők' vezetnek s e lépcsőkön felfelé kell haladnunk, hogy hozzá közelítsünk. És ahány lépcsőfok, ehhez annyi kiállítás szükségeltetik. De nem is a kamarakiállítások ügyét sürgetem elsősorban, mert hasonlóra ha ritkán is, de azért sor kerül. Ilyen volt legutóbb Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban megrendezett Szabó Gyula kiállítás, melynek rendhagyóan nagy látogatottsága is azt igazolja, hogy Szabó Gyulának van közönsége. In-, kább egy megközelitölegesen átfogó életmű-kiállítást hiányolok . és sürgetek, mert személyesen vagyok kíváncsi arra a Szabó Gyulára, akit még nem ismerhetünk, nem ismerünk eléggé. Egy olyan kiállításra gondolok, amilyenre sem életében, sem halála után nem került sor. Igaz, hogy a művész ötvenedik születésnapjára a Szlovák Képzőművészek Szövetsége egy nagy, jubiláns kiállítással tisztelgett annak idején Szabó Gyula előtt, de sajnos, ennek immár több mint húsz esztendeje. Nem is beszélve arról, hogy e kiállítás után Szabó Gyula életéből még hátra volt másfél alkotó évtized, pályájának legtermékenyebb és legizgalmasabb periódusa. Arra is pontosan emlékezem, amikor 1971 áprilisában nem kevesen sereglettünk át Budapestre Magyarország legrangosabb kiállítótermébe, a Magyar Nemzeti Galériába, ahol Szabó Gyulának közel hatszáz képét állították ki. És emlékszem halálának hírére, haldoklásának hosszú heteire, '• valamint az azóta eltelt hat esztendőre s néhány olyan alkalomrá, amikor lakásán a festői hagyatékkal ismerkedhettem. De személyes kíváncsiságom, mohóságom így is kielégítetlen marad, mert Szabó Gyula életmű-kiállítását nem ez indokolja, hanem az, hogy minden alkotása fontos, és minden fontos értéknek helye van a köztudatunkban, kultúránkban. Esztendők óta szó van arról, hogy rögeszmés, de mindig logikus küzdelemhez, mindig etikus cselekvéshez, ami életét kitöltötte. Erre a cselekvésre tette fel életét, ebből építette fel rend-, kívül gazdag, sokféleképpen tagolható, de semmiféleképpen sem skatulyázható életművét. Szinte példátlanul hitt a művészetben, a művészet világmegváltó, de kivált világformáló erejében. Nem csak szépenszóló prófétája, de örök cselekvője, megvalósítója volt e hitnek. Csodálta az embert — mindazokért a szép és hasznos dolgokért, amit az ember megteremteni volt és lesz képes. De csodálkozva, kétségbeesve állt' a pusztító, az öldöklő ember előtt. Csodálkozva, de a cselekvést soha el nem mulasztva, kétségbeesve, de a tettől, a kockázattól soha vissza nem riadva. Ezért is nem volt könnyű, ezért volt hasznos az élete. Életének első felében élte meg legemlékezetesebb és legdöntőbb élményeit. Magatartása, művészete erre alapozódott. Apja, a baloldali beállítottságú hatgyerekes losonci cimfestö „száműzetett" a városból, amiért a megbukott Magyar Tanácsköztársaság városi tanácsának titkára volt. Később a fiatal Szabó Gyula hontalanként hányódik fél Európában, de közben már Párizsban, Prágában, Budapesten állít ki, sikerei vannak. Életének ezt a felét súlyos betegségek jelölik. A második világháború alatt egy játékgyárban dolgozik, piros és sárgaszínű játékokat tervez, majd a fasizmus fenyegető körülményei elöl innét menekülnie kell. 44-ben Debrecenben éri egy légitámadás és fél napon keresztül, betemetve fekszik egy négyemeletes ház romjai alatt. A felszabadulásig súlyos idegbénulásban fekszik s majdnem megismétlődik vele az, ami 1935-ben, amikor minden írását és festményét elégeti. Hogy a háború végnapjaiban ez mégsem ismétlődik meg, az már az új világba, az önmaga művészi küldetésébe vetett, felújult hitének köszönhető. Rövid másfél év múltán elkészíti első fametszet-sorozatát, melynek címe: Ecce homo - íme az ember. Ettől kezdődően egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig szinte töretlenül alkot, és csaknem a fél világot utazza be, aminek életművében jelentős nyoma marad. Közben sikerekben, rangos elismerésekben, dijakban részesül, 1967-ben megkapja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdemes művésze kitüntetést. A hazai és a magyarországi képtárakon kívül müvei a Leningrádi Ermitázsban, a Stockholmi Királyi Akadémián, a Bécsi Albertinában és a világ más, számos jelentős gyűjteményében találhatók. Életművének legnagyobb és legérdekesebb része egykori losonci házában található. Jóllehet, Szabó Gyulának nincs kerek évfordulója. Épp azért szóltunk róla, hogy sem életmű-kiállításával, sem galériájával ne kelljen várni évekig, amíg azt halálának tízéves, szomorú évfordulója indokolttá teszi. Mert indok már most van, és nem is kevés. KESZELI FERENC A szerző és Kurucz Sándor felvételei 0 4 O
