A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-16 / 51. szám
JÁN SMREK 80 ÉVES A modern szlovák líra egyik legkiemelkedőbb képviselője. Költő, műfordító, szerkesztő és irodalomszervező. Hányatott ifjúkori életútján megismerdekett kora jelentős irodalmi áramlataival és ennek tapasztalatait a maga egyéniségéhez idomította. Új témákkal gazdagította a szlovák költészetet. Verseiben az életöröm, a mindig megújuló szerelem, az örökké változó világ szépségei és fájdalmai kapnak őszinte hangot. Nincs benne semmi pátosz, semmi cirádás nagyképűség, nem deklarál és tanári módon nem is oktat. Smrek költészete a természetes, de mégis művészi valóság. Életeleme a líra, a dal, a dolgok és érzések pillanatnyi megfogalmazása. Számos verse már a címében is jelzi ezt: Téli dal, Vizmenti dal, Esti énekem stb. Játékos könnyedséggel tud helyzeteket teremteni, akárcsak Kosztolányi, érzi a szavak hangulatát. És Berda Józseffel is rokon rusztikus vitalitása: a gyilkos ágyúdörgésnél szívesebben hallgatja a szelíd poharak csengését: Mért folyjon mindig vér? Csobogjon jó ital I így kiált fel a költő Baccardi című versében. És szinte magam előtt látom az őszhajú, szikár, szelíd tekintetű költőt, kedvenc helyén a Stefánia kávéházban, amint egy meghitt sarokban emeli poharát a köréje sereglő fiatalokra vagy csendben elvonultan kávézik. Itt szoktak üldögélni Emil Boleslav Lukáč-csal: mind a ketten a magyar irodalom kitűnő ismerői és fordítói. Smrek tolmácsolásában ismerte meg a szlovák versszeretők tábora Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila és a Nyugat nagy nemzedékének verseit. Ján Smreket Petőfi verseinek fordításáért 1954-ben állami díjjal tüntették ki és a Magyar Pen Club aranyérmét is megkapta. Petőfi verseinek fordításáról és Petőfi költészetéről így vall az utószóban Ján Smrek: „Életem egyik legboldogabb napjának tartom azt a napot, midőn 1953-ban belekezdtem Petőfi verseinek fordításába . . . Olyan művészi élvezetet, sőt gyönyört jelentett számomra, hogy magam is ámultam ... Ez a költészet a legmeszebbre és a legmélyebbre ért az ember és a világ végtelenében, ez az élet költészete." Ján Smreket azonban nemcsak mint költőt, műfordítót ismeri a szlovák irodalom, de jelentős szerkesztői, könyv- és lapkiadói, irodalom-szervezői munkásságát is számontartják. A két világháború között (1930-1939) és nem sokkal a második világháború után (1946— 1947) az Elán című irodalmi és kulturális lapnak volt a kiadója és szerkesztője. Az ő érdeme, hogy a lap komoly szerepet töltött be a haladó szlovák irodalom propagálásában. Képzőművészeti, színházi, és zenekritikái magas színvonalon álltak. Jelentős publicisztikai tevékenysége nagy hatással volt a korabeli szlovák haladó értelmiségre. Mindig szerette és támogatta a fiatal költő- és írónemzedéket. A két világháború között két kötetet illetve gyűjteményt adott ki a fiatal írók műveiből. A fiatalok most is szeretik őt. Kikérik véleményét és ő mindig szívesen meghallgatja őket. Verseskötetei szinte napok alatt elfogynak. A magyarul megjelent válogatott versek utószavában Szalatnai Rezső így jellemzi Ján Smrek költészetét: „Ez a líra az emberiség tisztessége. Egy életmű, amely teljes, s úgy nőtt, mint a fák, méltósággal és erővel." A nyolcvanesztendős, de mégis örökifjú költőnek hadd kívánjunk mi is a további évekre és az alkotó munkához erőt, hitet és egészséget. OZSVALD ÁRPÁD GAZDAG TERMES Ezen a nyáron gazdag volt a termés, néztem, s párás lett víg tekintetem: kis napgolyó volt minden paradicsom, s kéjbe szédített minden szilvaszem! Nőtt a burgonya, kelkáposzta, dinnye, sok cseresznye volt, sok hamvas barack! O, föld, jó gazdasszony vagy s gondos orvos, táplálsz bennünket, és gyógyszert is adsz. Piacra küldöd kincseid naponta, s a látványtól szemem bűvölten ég, vagy inkább szívem: a szív fogékonyabb, és érzi, hol az élet, s hol a vég. Ahol az életet kilóra mérik, egy paradicsom vajon mennyit ér? Mindegy, nekem a krumpli és a répa többet jelent, mint gyémánt és babér. S a paszuly — halványzöld, örök szerelmem! Adj hozzá ízes tejfelt, kis tehén! Ha rablánc húzna, földünk pompájától akkor is szárnyra kelnék könnyedén. Égi nedv, rög zsírja, nap anyái; kedve, — tudod-e, testvérem, mi élteti boldogságunkat? — a fa, erdő, rétek, s a szőlőskertek érett fürtjei. Bőkezű lesz az új tavasz, aki érzi, már vázát keres. Feltámadsz, szívem, holtodból, ifjú vagyok, bár hajam deres. Gyöngyvirágok és orgonák, bebugyoláltok ruhátokba. Láthatatlanul járok majd, palástba rejt a liget bokra. Flóra és Fauna, legzsengébb s legszebb múzsáim, pihenjetek! Míg kimegyek az erdőbe, s felharsan füttyöm mellettetek. Bőkezű lesz az új tavasz, az ózon ízét mohón nyelem. Lóháton jön majd, s megcsókol, ha megtudja a fáktól nevem. KÉT ÖREG Két öreg lép a kocsmafüstbe. Egyik félszeg, a másik büszke. A vígabbikból dal buggyan ki. A másik morcos, csendre inti. A hangos fizet, már régóta gyűjti a pénzt a dáridóra. ülnek. Az egyik dalol. Társa hol vele dúdol, hol dorgálja. Elmúltam nyolcvan, — szól az első, előttem még vagy tíz esztendő! Négy rút háborút átvészeltem, s idesüss, van még erő bennem! S új nóta röppen tág torkából, csókról dalol és tüzes vágyról . . . Átvált egy régi újoncdalra. De társa túl borsosnak tartja. Rákiált, noha jóbarátok: Hagyd már abba, mert odavágok! Már emeli is rossz husángját, s tüstént alábbhagy a vidámság. Am a kocsmai vendégsereg még hallgatná a két öreget. Ó, ifjú aggok . . . lányszemekről dalolnak íme, szerelemről. A valódi fiataloknak más a szokásuk. Nem dalolnak. Némán csücsülnek párjuk mellett. Csak az öregek hetvenkednek. így szól az első: Teringettét, megszorongatnék egy menyecskét! Feddi a másik: Maradj veszteg! Bátyád lehetnék, s nem veszek meg! Elcsendesül végül a két agg. Be kár! — sóhajtják mind az ifjak. VERES JÁNOS FORDÍTÁSAI 11
