A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-15 / 29. szám
L. SILVESTRU (Románia) Hogyan születik a kis krokodil? Igyl A kínai szimfonikusok először adták elő két európai zeneszerző alkotását (Beethoven: Eroica, Berlioz: Római Karnevál). A hangversenyt közvetítette a francia rádió és az angol BBC. Lui- Sih-Kun, a zongoraszólista, máris meghívást kapott Franciaországba. • Nem egészen emelkedett hangulatban ért véget a közelmúltban egy rotterdami templomban rendezett esküvői ceremónia. Amikor a fiatal pár letérdepelt, a vőlegény cipője talpán jól láthatóvá vált ez a felfestett felirat: „Segítség I". A jelenlevők valamennyien nevetésben törtek ki. Később kiderült, hogy a csínyt a vőlegény bátyja követte el, aki egyúttal riválisa is volt öcscsének. Pécs egyik kis utcájának „újabbkor!1* látványossága a Vasarely Múzeum. A kívülről is tetszetős épületben Viktor Vasarely (Vásárhelyi Győző), a Párizsban élő magyar származású művész képei láthatók. Michael Cooper kiállításán, San Franciscóban, sok furcsa alkotást láthattak a látogatók. A legkisebbeket különösen a Repülő pisztoly elnevezésű revolvertricikli érdekelte. Cooper beleegyezésével egy vállalkozó máris elkezdte gyártásukat, persze nem szoborként, hanem igazi tricikliként. A láthatóan jó étvágyú férfit Londonban ismerte fel a fotoriporter: útban Münchenbe. Aki nem ismeri fel, annak eláruljuk, hogy a szakállas ebédelő Mark Spitz, a müncheni olimpia hétaranyérmes úszóbajnoka. Most emlékbe megkapta az olimpiai medence egyik rajtkövét. : i/r:* - • ' Kevesen hiszik, de igaz: „főszezonban" van olyan hétvége, amikor egymillió ember üdül a Balaton partjain: természetesen a csehszlovák turisták is köztük vannak. A képünkön látható hajó még üres, várja utasait... TEJFÖLÖS KÁPOSZTA Az étlap olyan előkelő, aranybetűs bőrmappában volt, a pincér annyira tisztelettudónak és fenségesnek látszott, a zenekar pedig olyan finoman játszott, hogy egy pillanatra habozni kezdtem. Olyasvalamit akartam rendelni, ami méltó ehhez a környezethez. Valamilyen elegáns ételt, mondjuk például ikrát és bélszínt szarvasgombával, francia konyakot és friss ananászt. Vagy foglyot apróra vágott, szárított zöldséggel és pezsgőt. Én azonban tejfölös káposztát akartam. Azonkívül, csupán néhány lejem volt, az orvosom pedig szigorúan megtiltotta, hogy bármilyen fűszeres, sült vagy párolt ételt egyem. Nekibátorodtam és így szóltam:- Legyen szíves, hozzon nekem egy adag tejfölös káposztát... A pincér most dühösen azt feleli, hogy ilyen fogás nálunk nincsen, gondoltam, és összehúztam magam, szidásra várva - a pincér azonban nyájasan mosolygott. Kezében kis jegyzettömb és ceruza volt. Hiába, mondhat bárki bármit, a jó vendéglő - az jó vendéglő. Nagyszerű a kiszolgálás, ha fene fenét eszik, akkor is! Még merészebb lettem.- És a káposztában okvetlenül legyen egy karika főtt sárgarépa, az orvosom nyomatékosan ajánlotta a sárgarépát.- Értem - bólintott a pincér és feljegyezte a rendelésemet. Egy pillanatra megdermedtem, annyira elbűvölt a mértani szabályosságú választék a fényesen csillogó hajában.- Igen — majdnem elfelejtettem - ha lehet, azt is szeretném, ha a káposztában egy kis cékla lenne. Ez tetszetős és étvágygerjesztő is . . .- Parancsára - biccentett tisztelettudóan a pincér és tovább írt. - Még valamit?- Köszönöm, ennyi elég. És még azt mondják, hogy a vendéglőkben nem szeretik, ha valaki olcsó főzelékfélét rendel! Lám, kérem szépen, én ki sem nyitottam az étlapot, szeszélyes kívánságaimmal gyötröm a pincért, ő pedig csupán tisztelettudóan bólogat ...- Tessék - mondta a pincér és átnyújtott egy papírlapot.- Mi ez? - kérdeztem.- Szíves engedelmével, kedves asszonyom, felírtam önnek a legközelebbi zöldségüzlet és tejbolt címét, ahol mindig kapható friss tejföl. Úgy vélem, odahaza éppen olyan káposztát készíthet, amilyet annyira szeret. Minden jót! Nem, mondhat bárki bármit, az udvarias pincér olyan ritka, mint a fehér holló ... Ford.: Gellert György A KISZOLGÁLÁS ÖRÖMEI Mivelhogy gyomrom enni kért, egy étterembe tértem, ám alig találtam helyet, mert délidő volt éppen. Ember ember mellett szorult, mint halak a dobozban, két-'három pincér futkosott lihegve, izgatottan. Sarokasztalnál árva szék ásított rám unottan, a zajgó terem peremén így hát lehorgonyoztam. Kértem volna egy étlapot a pincértől, de sajna, ha jobbról fordultam felé, eliszkolt gyorsan balra. Mit tehettem. Az üresen hagyott tányérba lestem, rostonsült, csábos pecsenyék illata szállt felettem. A számban gyűlt a nyál, finom levesről álmodoztam, s a gyomrom korgott szüntelen, miközben várakoztam. A percek ólom lábakon jártak, untam a dolgot, mór nemcsak gyomrom és hasam: önérzetem is morgott. Haragvón szóltam, mikor a pincér felbukkant újra: — Halló! Izé ... Illene, hogy a rendet megtanulja! A pincér szeme dühösen villant felém: — Kikérem, hogy megmorogjon engemet az úr és így beszéljen! De különben sem tartozik hozzám a sarokasztal, a kollégámhoz forduljon kéréssel vagy panasszal. Vártam tovább, a két fülem szégyen-pirosban lángolt, köröttem annyi jóllakott ember örült, viháncolt. Csak nekem kellett keserű szívvel pincérre várnom, és nem jött felém senki sem, hogy végre kiszolgáljon. A fülledt étteremben én lassan elálmosodtam, ijedten éreztem, hogy a szemhéjam lekoppan. Elbóbiskoltam, jaj, de az álom megtréfált szörnyen, azt álmodtam, hogy rács mögött, sötét börtönben ültem. Egyszer csak hallom, csikorog a cellaajtó zárja: — Na, gyerünk! — szólt az ajtóból a börtön porkolábja. Baktattam nyirkos folyosón bilincsben, sántikálva, míg egyszerre csak kiértem a börtön udvarára. De jaj, az udvaron bitó árnyéka nőtt az égre, ott várt a hóhér s remegve járultam én elébe, ö mosolygott és gyöngéden szólt: — Jöjjön csak, barátom, nem szolgálták ki, úgy tudom, no, én majd kiszolgálom! Dénes György 9
