A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-25 / 48. szám
ALLOTTUK IMSTIJK ÁTTUIÍ ■HMMBMmm SZÍNHÁZ 4 negyvenedik premier (Eugen Suchoň: Örvény cimü operájának felújítása a Szlovák Nemzeti Színházban) Operatörténeti szempontból is ritka sikersorozatot futott be Eugen Suchoň, nemzeti művész örvény (Krútňava) című műve: 1949-ben tartott ősbemutatója óta hazánk és Európa számos külföldi operaszínpadán is játszották a legutóbbi, október hetedikéi bratislavai premierje pedig — Prága, Budapest, Osnabrück, Moszkva, Weimar és számos más város után — sorrendben már e népi ihletésű opera negyvenedik színre vitele volt! Joggal merül fel a kérdés: vajon ez, a művész 70. születésnapjára és a Bratislavai Zenei ünnepségek nyitányaként rendezett bemutató csupán a régebbi előadások ismétlése volt-e, vagy tudott-e művészileg vagy mondanivalójában is valami újat mondani?... Elégedetten állapíthatom meg, hogy a rendező (Bronislav Kriška) és a karmester (Gerhard Auer) összmunkájának eredményeképpen egy újszerűén fogalmazott s korszerű színpadi eszközökkel megjelenített előadást láthat a nemzeti színház közönsége. Az opera zenéjében s cselekményében fellelhető gyengéd líra és drámai erő kihangsúlyozásával szinte teljes bonyolultságukban tárják a néző elé a figurák belső lelki világát. Az élet, az emberi jellem szilárdságának és gyarlóságainak kitapintásával. Ez a rendezői és karmesteri elképzelés lényegében az opera cselekményének, a figurák sorsfordulóinak kidomborítását jelenti. Akárcsak az életben: mindenki a saját életétéli ugyan, ám a család, a közösség és az egyén sorsa több pontban is összefonódik. E sajátos színpadi hatást főképpen a nagy létszámú kórus „megszemélyesítésével” érték el az alkotók, amely nemcsak tétlen szemlélője, de mindvégig aktív részese is a cselekménynek. Szükség esetében hús-vér színpadi figurákként, másutt viszont elvontan ám annál hangsúlyosabban. Ügy, ahogy az ember lelkiismerete szokott jelentkezni... Az örvény legújabb bratislavai bemutatója egyben több kiváló énekesi és színészi alakítással is jeleskedik. Az operát valóban parádés, minden figurájában kettős szereposztásban tanulta be a társulat. Ennek tudható be, hogy az előadásnak nincs gyöngébb pontja és valóban nehéz különbséget tenni Ondrej Malachovský és František Zvarik (Stelina), Andrej Kuchársky és Milan Kopačka (Ondrej), jobbnál jobb alakításai között. Aki kedveli századunk harmóniavilágát és zenei nyelvezetét, az valóban kiváló előadást láthat. ). Vavro felvételén M. Nitranova és Fr. Zvarik. (miklósi) KÖNYV Az argonauták hajója Két hosszabb elbeszélést és egy kisregényt tartalmaz Anna Seghersnek, a Német Demokratikus Köztársaság írószövetsége tiszteletbeli elnökének az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent könyve. A kötet érdekessége, hogy a kiadó az eredeti szöveg mellett párhuzamosan megjelentette az eredeti szöveget, s így alkalmunk nyílik megállapítani, hogy a fordítók, Sárközy Elga és Hajnal Gábor költői ihletéssel tolmácsolják az eredeti német szöveget. Anna Segherset a fasizmust leleplező A hét kereszt című regénye állította a felszabadulás utáni német irodalom legnagyobbjai közé. A nemrég megjelent új könyve nem okoz csalódást, a címadó novella a legjobb oldaláról mutatja be az írónőt, aki az aranygyapjút eltulajdonító Jázon ismert mondáját képzeletgazdag mesélő készséggel új köntösbe öltözteti. A féltékenységében két gyermekét elpusztító Médea halála után Jázon kétségbeesve járja a világot és tragikusan elpusztul: hajójának, az Argónak egész teste rázuhan és megöli. Anna Seghers lélekelemző művészete az ismert ókori mondát a költészet meleg színeivel varázsosan festi le. A kötet kisregénye — A rabszolgaság visszaállítása Guadeloupe szigetén — hosszadalmasnak tűnik. Anna Seghers ebben a munkájában a realizmus bevált eszközeivel él, ám hiányoljuk itt a költészet oldó melegségét, a színek szivárványozását. A pontosság és élethűség mintha megkötötte volna kezét, képzelete nem csapong, nem szárnyal a magasba úgy, mint a címadó novellában. A harmadik írás — Földöntúliak története a címe — ismét új oldaláról mutatja be a rokonszenves szerzőt. Fantasztikumot groteszk elemekkel vegyít, elbájoló kedvességgel és humorral. A kötet egészében nem üti meg Anna Seghers jelentős műveinek világirodalmi színvonalát, de ebben a csökkentett nívóban is kellően reprezentálja mind az írónőt, mind a Német Demokratikus Köztársaság mai korszerű irodalmát. Egri Viktor FILM Stan és Pan Stan Laurel és Olivier Hardy, azaz Stan és Pan gyermekkorom legkedveltebb sztárjai voltak — természetesen a televízió jóvoltából, mert akkoriban még nemigen jártam moziba. Ne csodálkozzék hát senki, hogy azonnal mozijegyet váltottam, mikor megpillantottam régi kedvenceimet a bratislavai Slovan filmszínház plakátján. Lelkesedésem azonban nem tartott valami soká. A most bemutatott Stan és Pan tulajdonképpen nem is egyetlen — összefüggő — film, hanem afféle válogatás: állítólag a két nagy komikus legjobb alakításaiból vágták össze. Nos, mit mondjak? A válogatás nem éppen a legjobb, ahogy azt a film elejére odabiggyesztett „the best" angol kifejezés ígéri. Ha abból a tényből indulunk ki, hogy a komikusnak mindenekelőtt nevettetnie kell, meg kell állapítanunk, hógy a komikusok ezúttal nem tudták megoldani legfontosabb feladatukat: a nézőtéren senki sem dőlt a nevetéstől (a legmulatságosabb jelenet talán az az epizód, amelyben Stan és Pan betörésre kényszerül). De felmerül itt még egy másik lehetőség is: hátha nem az volt az alkotók célja, hogy meg nevettessék a közönséget? Akkor viszont túlságosan is sekélyek, felszínesek, semmitmondóak a kiválasztott jelenetek. Szóval, a Stan és Pan „legjobb” alakításaiból összevágott film — nevetés helyett — csupán kérdéseket váltott ki belőlem: Vajon csak a jelenetek válogatói végeztek volna rossz munkát? Vagy a közönség veszítette el (velem együtt) a humorérzékét? Vagy talán nem is olyan nagy komikuspár ez a Stan és Pan? Esetleg már „elavultak” volna? . . . Varga Erzsébet KIÁLLÍTÁS Fekete Zoltán tárlata Második alkalommal rendezett ebben az évben képzőművészeti tárlatot a CSEMADOK ipolysági szervezete keretében működő közművelődési klub. A klub tagjai elsősorban olyan céllal szervezik a kiállításokat, hogy közelebb kerüljenek a képzőművészet világához, esztétikai élményekben gazdagodjanak, fejlesszék látókörüket. Októberi tárlatunkon Fekete Zoltán pedagóg us-képzőművész olajfestményeiből mutattak be harmincat. Fekete Zoltán egyébként a város szülötte, s jelenleg rajztanárként tevékenykedik az Érsekújvár melletti Naszvadon. Az amatőr festő képei elsősorban az embert ábrázolják: életének, lelkivilágának egy-egy pillanatát örökítik meg. Művészete így emberközpontú. A közösségben, a társadalomban élő, dolgozó és alkotó egyén munkája, gondolatai foglalkoztatják a művészt. Lírai ihletésű portréi a külső megjelenítésen túl a lélek mélyebb vetületeit is kifejezik. Fekete legtöbbször az élet meganynyi mozzanatának visszatükröződését s az ember belső megnyilatkozásait tárja fel. Ábrázolásmódjában a realisztikus elemek dominálnak, de több képe arról tanúskodik, hogy a művész ismeri a különböző képzőművészeti irányzatokat is. Festményei a megjelenítés és a gondolatiság egyre tökéletesebb összhangját példázzák. A képek így nemcsak gyönyörködtetnek, hanem gondolkodtatnak is. Szemlélőiket sorsokról, pillanatokról és életérzésekről tudósítják művészi módon. Fekete Zoltán ipolysági tárlatát mintegy nyolcszázan tekintették meg. E? is bizonyítja azt, hogy szükségünk van a szépre, a jóra — mindarra, ami belőlünk indul ki, s ami visszatér hozzánk. Reméljük, Fekete Zoltánnak a jövőben sikerül majd még közelebb férkőznie az emberi lelkekhez, még sokoldalúbban feltárni és bemutatni a mi valóságunkat. ONNAN A legkisebb svájci felnőtt, Markus Bürgler, 122 cm magas. A kis ember legnagyobb problémája, hogy nem talál magának megfelelő élettársat. Egy angol vállalat Maureennel, az elefánttal próbáltatta ki a skateboard legújabb típusát. A próba sikerült: nemcsak Maureen számára, aki „műkorcsolyázónak" bizonyult, hanem a kerekek számára is, hiszen elbírták az elefánt három tonnáját. Csáky Károly
