A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-25 / 48. szám
Idestova 30 év telt el azóta, hogy a CSEMADOK érsekújvári (Nové Zámky) helyi szervezetének egy maroknyi tagja elhatározta, hogy színjátszó csoportot alakít. Vidám egyfelvonásosokkal kezdtük és célul tűztük ki, hogy a környező falvakban való fellépéseinkkel vidéken is arra ösztönözzük a műkedvelőket, hogy példánkat követve színjátszó csoportokat alapítsanak. Természetesen abban az időben még mi magunk is problémákkal küzdöttünk. Az ötvenes évek elején az újvári közönség gyakran tapsolt nekünk bálokon és különféle CSEMADOK-rendezvényeken, azt azonban nem tudták, hogy ezeket a vidám esztrádműsorokat fáradságos próbák előzik meg, amelyek két célt szolgáltak. Próbák előtt ugyanis önkéntes társadalmi munkában építettük a CSEMADOK székház mellett szabadtéri színpadunkat. Hordtuk a földet, kövekkel töltöttük fel a még itt-ott mindig tátongó bombatölcséreket, utána pedig nekiláttunk vidám műsoraink próbálásának. Nemsokára megszületett az első háromfelvonásos színdarab, a Duda Gyuri házassága. Sok-sok színdarabot, operettet, esztrádműsort láthatott előadásunkban azóta is a közönség. Ilyenek voltak a Mélyszántás, Liliomfi, Mélyek a gyökerek, A csendháborító, A bor, Pünkösdi királyság, Lúdas Matyi, Közös út, A csikós, A szabin nők elrablása, Mágnás Miska, Luxemburg grófja, A nagy műtét, Nem vagyunk angyalok, Egy kis bécsi kávéház, Majd a papa, Susmus, Hétre ma várom a Nemzetinél, Jegygyűrű a mellényzsebben, Szeretve mind a vérpadig, Én édes Katinkám, A régi mániám, Nagymama, Mórica grófnő, Charley nénje, Mielőtt a kakas megszólal, János vitéz, A félkegyelmű, Tavaszi revü s számtalan egyfelvonásos és esztrádműsor. A megszámlálhatatlan előadás alatt bizony sokszor álltak elő előre nem látott helyzetekkel. Megemlítek néhány példát. Gútán (Kolárovo) szerepeltünk a Liliomfival, amikor előadás közben egyszeresek rövidzárlat következtében kialudt a villany. A közönség tombolt, követelte, hogy folytassuk az előadást. Most mi legyen? Aztán megszületett a mentőötlet: autóbuszunk reflektoraival bevilágította a színpadot, és úgy fejeztük be a darabot. Óriási sikert arattunk. A Mélyszántásban egy nem dohányzó fiatalember erősen pipás öregembert alakított. Szerepét komolyan véve olyan buzgón szipákolt a pipájából, hogy igyekezetét rosszullét követte és meg kellett szakítani az előadást. Ilyesmi is előfordult. De napirenden voltak a műkedvelők által hozott áldozatok Is. Példaként megemlítem, hogy a csoport egyik oszlopos tagja, Boleman Iván gyógyszerész nemegyszer éjszakai szolgálat után jött el a próbára, sőt felépni, holott tudta, hogy újabb fizikai megterhelés vár rá. Akadtak köztünk olyanok Is, akik este hattól fél tízig próbáltak, azután pedig rohantak, hogy tíz órától megkezdjék a reggelig tartó éjszakai műszakot. Akadt műkedvelőink között több önfeláldozó hivatásos szabó is, akik a késő estébe nyúló próbák után hajnalig varrták a kosztümöket, csakhogy a darab időben színpadra kerülhessen. Nem szabad megfeledkeznünk az ún. kultúrbrigádokról sem. Ilyenkor Ingyenesen jártunk fellépni az aratóknak. Nem egyszer szekereken érkeztünk meg a helyszínre, a földekre tettük le a zongorát és hevenyészett színpadon adtuk elő műsorunkat. Mindemellett aktívan működött gyermekszínpadunk és bábszínházunk. Nem egy esetben — például A régi mániám című revüműsorban vagy a János vitéz című daljátékban — több Jelenet a Luxemburg grófja c. operettből. A képen (balról) Thiring Mária, Holota Lili, Boleman Iván, Szenei György, Laca Jenő Indulás az 1977. évi Jókai napokra Záhorszky Elemér, a csoport vezetője felszabadulásának 32. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának alkalmából színre viszi A félkegyelműt. Az elhatározást tett követte. Sok megbeszélés, vita, éjszakába nyúló próba után 1977-ben Dosztojevszkij Félkegyelműje műkedvelő színpadra került. Hogy hogyan sikerült a vállalkozás, erről mi sem szól ékesebben, mint a Jókai-napokról elhozott számos díj. A rosszmájú jóslatok t?hát nem váltak be. Most pedig talán néhány szót a terveinkről. Vajon mivel ünnepelheti meg méltóképpen csoportunk a CSEMADOK megalakulásának 30. évfordulóját? Ügy döntöttünk, hogy a Csárdáskirálynő, a legnépszerűbb, de legigényesebb operett színrevitelével. Ezzel a szándékunkkal kapcsolatban is találkoztunk ellentétes véleményekkel: „Ugyan, már megint operett? Újból Kálmán Imrét csépelik?" Ezekre a megjegyzésekre csak annyit válaszolok, A Félkegyelmű fináléja mint száz embert mozgattunk meg a színpadon. Kemény munka volt, de a közönség lelkes tapsa elfeledtette velünk a nehéz órákat. Műkedvelő tevékenységünk során olyasmi is előfordult, hogy némelyik szereplő nem sokkal a premier előtt visszaadta a szerepet. Mindig akadt azonban valamilyen megoldás, és időben megtarthattuk a bemutatót. Nem ismertünk akadályokat. A továbbiakban pedig szeretnék kicsit bővebben szólni azokról a vállalkozásainkról, amelyek határkövet jelentenek csoportunk életében. Meg kell okvetlenül említeni Brandon Thomas-Aldobói Nagy György: Charley nénje című zenés vígjátékát, amely rekordszámú előadást ért meg. Szellemes poénjai, fülbemászó énekszámai több mint harmincszor csendültek fel Érsekújvárott, valamint a környező falvakban és más városok színpadán is, minden alkalommal nagy sikerrel. Nemegyszer léptünk fel délelőttönként középiskolásoknak. Ilyenkor a szereplők szabadságuk rovására léptek színpadra. Csoportunk úgy döntött, hogy Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját a János vitéz színrevitelével ünnepli meg legméltóbban. A darabban megmozgattuk a színjátszókon kívül az énekkar és néptánccsoport tagjait is. Úgy érzem, a daljáték teljesítette küldetését. Nemrégen támadások értek bennünket: környezetünkben és azon kívül is azt vetették a szemünkre, hogy csak zenés darabokat, könnyebb lélegzetű műsorokat, operetteket tudunk színpadra vinni. Ekkor hosszas vita után elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk Dosztojevszkij Félkegyelműjével. Mikor nyilvánosságra hoztuk a szándékunkat, sok ellentétes állásponttal találkoztunk: „Amatőröknek ebbe beletörik a foguk! Dosztojevszkij műkedvelő színpadon?!” A lelkes társaság azonban mindennek ellenére úgy határozott, hogy városunk hogy az operett nem először van egyesek szerint „válságban". Egy ilyen időszakban Lehár Ferenc ezt mondta:,,Az operett sohasem fog elhalni, csak azok halnak el, akik nem tudnak vele mihez kezdeni I" Ehhez a darabhoz sok olyan szereplőre van szükség, akik jól énekelnek, táncolnak és játszanak. Mivel lelkes gárdánkban akadnak ilyen emberek, megpróbáljuk. A harmincadik évfordulóval kapcsolatban még egy rendezvényt tervezünk, össze akarjuk hivni a három évtized alatt nálunk tevékenykedett és tevékenykedő műkedvelőket egy találkozóra, s közösen meglátogatnánk azoknak a sírját, akik időközben örökre eltávoztak sorainkból, és természetesen sor kerülne a közös élmények, emlékek felelevenítésére is. Reméljük, eljönnek közénk a csoportnak azok a volt tagjai is, akik időközben hivatásos művészpályára léptek. ZÁHORSZKY ELEMÉR Filip Lašut felvételei 7
