A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-11-11 / 46. szám

esett át annyi megpróbáltatáson, mint ez a két kedves fiatal . ..

„EGÉSZEN EMBER AKARTAM LENNI"

Amikor túljutottunk az ismerkedés első fázisán, megkértem Erzsikét, mesélje el az élettörténetét. Nem nagyon kérette magát. Kényelmesen elhelyezkedett a széles heverőn, lábujjaival cigarettát és gyufát vett elő, rágyújtott a csomagból ügyesen kiszedett Fecskére, és mélyen leszíva a füstöt mesélni kezdett:- Püspökhatvanban születtem, nagyon szegények voltunk. Apám vágánygondozó volt s tizenegy testvéremmel együtt egy parányi szoba-konyhás bakterházban éltünk. Anyám sokat nyugtalankodott miattunk, többnyire zárva tartotta az udvar ajtaját, tudniillik közvetlenül a kerítés mögött jártak a vonatok. Történt aztán egyszer, hogy a vasútigazgatóság urai is megunták a nyomorúságunkat és elhatározták, hogy még egy szobácskát építtetnek a házhoz. Rövidesen meg is kezdték az anyagszállítást és elsősorban néhány kocsideréknyi sódert lapátoltak be az udvar végébe. Ezt a sóderdombot használtam én ki másfél esztendős fejjel. Felkúsztam a dombocska tetejére és a kerítésbe kapaszkodva kiugrottam a sínekre. Szerencsétlenségemre éppen akkor robogott arra egy vonat, és hiába fékezett már a mozdonyvezető, mindkét karomat tövig levágták a kerekek. No persze, magára a balesetre nemigen emlékszem ma már vissza, hiszen eszméletemet vesztettem, és hetekig feküdtem a kórházban élet-halál között. Az első emlékeim a felgyógyulás utáni időkhöz fűződnek, elsősorban arra a homokozóra emlékszem, ahol először - határoztam el, hogy egész emberként akarok élni. Ezen a játszótéren homokvárakat építgettek gyerv mektársaim, és én is utánozni akartam őket. Először a számmal próbáltam összegyúrni a homokot, ez azonban nem ment... rengeteg homokot nyelten. Nem volt hát más hátra, mint lábbal próbálkozni, s mivel már akkoriban is konok emberke voltam, hetekig tartó kísérletézések után, végre is én nyertem. Ettől a diadaltól aztán annyira megnőtt az önbizalmam, hogy addigaddig gyakoroltam, míg a legbonyolultabb műveleteket is el tudtam végezni a labbujjaimmal. Úgyannyira, hogy az óvodába és az iskolába is eljártam, sőt az aszódi gimnáziumban le is érettségiztem. Igaz, hogy eredetileg óvónő akartam lenni, de aztán beláttam, hogy ez a pálya mégsem való nekem.- Tudjuk, hogy a gyermekek tapintatlanok. Sokat szenvedett csúfolódásaiktól?- Nem sokat. Azt mondják, hogy minden csoda három napig tart. Nos, az iskolákban hamar hozzászoktak „furcsaságaimhoz". Később még fel is néztek rám. Hiszen nemcsak jól tanultam, de szebben is írtam, jobban is rajzoltam. Tulajdonképpen mindössze kétszer ríkatott meg kezeim hiánya. Először akkor, amikor hiába kértem ujját szopogató öcsémtől, hogy Pali, add ide nekem is az ujjadat! Másodszor meg akkor zokogtam keservesen, amikor anyukámtól is hiába kértem, hogy adja nekem szép erős kezeit. ..- És a házassága?- Az sem az égben köttetett! - válaszolta nevetve Erzsiké. - Tizennyolc éves nagylány voltam már, amikor belebotlottam Jóskába. A szokásos utókezelés miatt éppen Pestre utaztam, s a kórház előszobájában pillantottam meg Józsit. Magába roskadva várta az orvos hívását, s mert eléggé puha a szívem, egy kedves szevaszt kiáltottam oda neki. - „Várj meg, mindjárt kijövök a főorvos úrtól" - vetettem oda még, s a fiú meg is várt, s aztán elmesélte a saját tragédiáját. Vágányhegesztőként dolgozott a vasútnál, néhány hónappal azelőtt azonban elütötte a vonat. Két hétig feküdt eszméletlenül a kórházban, az egyik lábát csonkolták, és most azért van itt, hogy

műlábat kapjon. - „Inkább öngyilkos leszek, mint hogy nyomorékként éljek - mondotta könnyezve -, sportember voltam, jüdóztam és kézilabdáztam, s most mankókkal bicegjek?"Vigasztalni kezdtem elkeseredett sorstársamat, s elmondtam neki, hogy néhány nap múlva engem is befektetnek ebbe a kórházba, így hát sokat lehetünk együtt. Otthon pedig eldicsekedtem anyámnak, hogy megismerkedtem egy kékszemü, szőke fiúval, akárki meglássa,, ő lesz a férjem. így is történt. Három hónap múlva Tóth Józsefné lettem! A fiúba pedig annyi életkedvet öntöttem, hogy mankók nélkül végezte az előírt gyógytornát, s ma már nem is biceg.

Késő estig vendégeskedtünk Tóthéknál, és ámulva bámultuk Erzsikét, aki szinte egy percig sem tud tétlenül ülni. Nem akarta ő produkálni magát, a mindennapos megszokott tevékenységét folytatta. És hogy miket csinált? Először is bestoppolta gyermekeinek lyukas harisnyáit, persze lábujjaival, sőt még a cérnát is így fűzte be a tűbe. Később tejbedarát főzött a gyengélkedő Mónikának, közben a lábával kavargatta, hogy oda ne égjen. Uzsonna után még kézimunkát vett,, elő és egy terítő hímzésébe kezdett. Amikor beleunt, megkérte Józsit, adja oda neki a festőszerszámokat, s egy fehér porcelántán'yérra tarka népi motívumokat pingált. Csodálatos volt, amilyen ügyesen mozgatta lábujjaival az ecsetet. Sőt kérésemre még néhány kedves emléksorral is üdvözölte a Hét olvasóit. Azon már szinte meg sem lepődtünk, amikor Józsi elmesélte, hogy Erzsiké mindkét gyermekét maga pályázta -csecsemőkorukban.

Azt is megkérdeztem persze, hogy miből élnek. Nos éppen úgy dolgoznak, mint minden más ember. Jóska a vasúti raktárban dolgozik. Erzsiké pedig adminisztrátor a pályaudvaron. Keresetüket szépen kiegészíti a rokkantsági járadék, arra is futja hát, hogy Trabantot tartsanak. Erzsiké annyira megállja a helyét , a beosztásában, hogy még'írógépen is ir. Igaz, „segédeszközt" használ, de az is az ő „szellemi terméke". Amikor náluk járt a televízió, elmondta Vitraynak, hogy nagyon szeretne egy speciális Széket. Olyasmit - magyarázta Erzsiké -, amelyik lábnyomásra emelkedik vagy süllyed, s amelynek a segítségével - a mosogatómedencét is, meg az írógépet is könnyen elérheti. Vitray Tamás adásában megemlítette Erzsiké kívánságát, s már néhány hét múlva meg is jött a válasz. Mind a Budapesti Építő és Szigetelő Vállalat, mind a Magyar Államvasutak Központi Szakszervezetének szocialista brigádja küldött egy-egy ilyen különlegesen megszerkesztett „csodaszéket". így aztán otthon is, hivatalában is ilyen széken dolgozik Erzsiké.

Hadd mondjam azonban el a fiatalasszony életrevalóságának egy további bizonyítékát. Tudni kell ehhez, hogy a nem tökéletesen megkonstruált mükezek egy bizonyos idő múlva kellemetlenül dörzsölik a testet. így volt ez Erzsiké esetében is, <Je nem lehetett a dolgon segíteni. Ekkor hallotta, hogy a Szovjetunióban készítik a legjobb műkezeket. Megtudakolta az előállító üzem pontos nevét és címét, s levélben kérte, hogy segítsenek rajta. Néhány hónap múlva két követségi tisztviselő jelent meg a lakásukon, és közölték, csomagoljon, egy hét múlva Leningrádba kell mennie. Három és fél hónapig tartózkodott itt az üzem költségén, és nemcsak két kitűnő műkezet kapott, de még oroszul is megtanult a három és fél hónap alatt.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy nincs olyan szenvedő ember, aki nem okulhatna Erzsiké élniakarásából. Aki ne látná be, hogy ha fáj is a szenvedés, de az elviselhetetlennek látszó fájdalmat is feledtetni tudja a lélek erőssége.

NEUMANN JANOS Kontár Gyula felvételei

PÁRBESZÉD

A

NYOMOZÁSRÓL

Belépve a járási rendőrparancsnokság vizsgálati osztályának épületébe, a kaput kulccsal .bezárják mögöttem. Itt ez így szokás. A kapu egyébként, a kilépéskor. többféleképpen nyílik...

Fent az egyik emeleti szobában kelten vannak: egy vizsgáló tiszt és egy ijedt arcú fiatalember, aki lehajtott fejjel hallgat. A rendőrtiszt beszél, az utolsó mondatoknál tart:, „Jój íigyel—jen. fiatalember’ Telcintettel őszinte és beismerő vallomására, büntetlen előéletére. valamint arra, hogy az őrizetbe vétele előtt elkövetett rendbontás bűntett helyett kihágásként is értékelhető, megszüntetem az eljárást maga ellen ... Figyelmeztetem azonban, hogy ilyen és hasonló cselekmény elkövetésétől a jövőben tartózkodjon, többé ebben a kedvezményben nem részesülhet. Remélem, hogy ilyen minőségben többé nem találkozunk ..

A fiatalember hálásan elköszön és egy kilépőcédulával a kezében sietve távozik.

Ha más körülmények között találkozom a vizsgálótiszttel, talán azt jegyzem föl róla. hogy ízlésesen öltözködő és barátságos, negyven év körüli férfi. Hogy mi lehelne a foglalkozása? Talán jogász vagy építészmérnök. Valahogy ez illene hozzá — de nem az. Vizsgálótiszt. Örökké készenlétben áll. Sohasem tudja, mikor kell félbehagynia az újságolvasást, a tévénézést vagy kedvenc időtöltését: bélyegalbumainak

rendezgetését. Csendül a telefonja: „Hadnagy elvtárs. készüljön, gyilkosság (betörés, rablótámadás, garázdaság stb.) történt. Meg kell tartani a helyszíni szemlét.“

Ebben a percben megszűnik a magánélete, indulnia kell. Rendszerint a kocsiban már várja a rendőrorvos — hogyha súlyos sérült vagy halott is van a bűntettnél. Ha gyilkossági kísérlet történt, s az áldozatot a kórházba szállították a mentők, a helyszínt kell „beszéltetnie". Megtalálni az esetleges nyomokat, kutatni a bűncselekmény eszköze után. szükség esetén további szakértőket vagy nyomozókutyákat kérni a helyszínre. Számára ez nem rendkívüli esemény, efféle dolgok a foglalkozásával járnak, hiszen közel húsz éve teljesít szolgálatot a rendőrség, pontosabban az életbiztonsági csoport vizsgálótisztjeként. Tényleges katonai szolgálata után jelentkezett rendőrnek és mindjárt a nyomozási osztályra kérte magát. Elhatározta, hogy üldözni fogja a bűnt. A munkájáról. eddig megélt tapasztalatairól beszélgetünk.

— Emlékszik még első rendőri megbízatására?

— Hogyne emlékeznék! Egy nyomtalanul eltűnt vidéki parasztember után kutattunk. Több napig tartó nyomozás után derült ki, hogy részegen a környező erdők sziklamélyedéseinek egyikébe zuhant.

— Véleménye szerint napjainkban milyen indítóokai lehetnek a bűnözésnek?

— Mindenekelőtt a múltból hozott lelki terhek csökevényei. Például a szerzési vágy. De sok bűntett okozója az elmaradottság, primitívség, sajnos nagy mértékben az iszákosság és a rendezetlen családi élet, illetve az ebből eredő lelki labilitás.

— Miben határozná meg gyakorlati munkájukat?

— Valamilyen okból elkövetnek valahol egy szörnyű tettet, és akkor a mi feladatunk megkeresni, megtalálni a tettest, a terhelt kihallgatása s az elkövetett cselekmény bizonyítása.

— Úgy látom, kerüli azt a kifejezést, hogy gyilkos!

— Szándékosan. A rendőrségen csak gyanúsított van. Majd később, a bíróságon lesz a terheltből vádlott és végül elítélt. Mindehhez sok türelemre és rengeteg munkára van szükség. Így néz ki egy befejezett ügy.

(A vizsgálótiszt egy vaskos iratköteget tesz az asztalra: egy gyilkosság

történetét. Az áldozat egy 30 éves fiatalember, holtan találták egy kőfejtőben. Kemény, súlyos vastárggyal ütötték agyon. Az iratot forgatva, az első nyomozást elrendelő irattól az ügyészségi vádiratig csaknem háromszáz oldalnyi iratcsomót lapozgatunk végig — miközben lepereg előttünk a megrázó film, amely fényt derít arra: miért kellett meghalnia ennek a fiatalembernek, miért kell apa nélkül maradnia két kisgyereknek.)

— A terheltet sohasem szabad elszigetelten nézni — magyarázza a vizsgálótiszt. — Megnézzük, milyen volt a társadalomban elfoglalt helye, milyen körülmények között nevelkedett, élt; milyen volt az emberekhez való viszonya. A bíróságnak már mindent tisztán kell látnia.

— Milyen a bíróságok és a nyomozószervek együttműködése?

— Sokoldalú. A rendőrségi nyomozók és vizsgálók munkája a bíróságon kristályosodik ki, a büntető tanács el sem fogad egy ügyet konkrét tárgyi bizonyítékok nélkül. E bizonyítékok megszerzéséhez a rendőrség lelkiismeretes munkája és az ügyészség támogatása szükséges.

— Megemlíthetne néhány fontos vizsgálati támpontot?

— Az első, hogy volt-e a tetthelyen vér? Aztán orvosi bizonyítékok, esetleg írásszakértői vélemények és írásminták fontosak. Ezt a tanúvallomások, erkölcsi bizonyítvány beszerzése követi, majd a terheltre vonatkozó elmeszakértői vizsgálat elrendelése, végül pedig az italhoz, a munkához, munkatársaihoz s persze, az áldozathoz való viszonyának megállapítása.

— Általában milyen a bűnözők lélektana?

— Ebben különösen nehéz általánosítani. Van, aki cinikus, közömbös: van. aki szemtelen és hányaveti s van. aki összeomlik a bűn súlya alatt. Általános bűnözői lélektana talán nincs is. én mindig az egyént vizsgálom. Azon gondolkozom, hogyan juthatott ez az ember a bűncselekményig. Elvem, hogy meg kell találnom a terhelt leikéhez vezető utat. Szerencsére, kevés a kimondottan gonosztevő típus, sokkal több a megtévedett, szerencsétlen ember. Arra törekszem, hogy megértse: amit tett, azért bűnődnie kell. azért felelni fog. A terheltnek éreznie kell, hogy nem a megvetés és a korlátlan szigor beszél belőlem, hanem csak az igazság kiderítése a feladatom. A szocialista törvényesség és a jogi előírásoknak megfelelően akkor dolgozunk jól, ha nem csupán a terhelt ellen, hanem a javára szóló bizonyítékokat is megszerezzük.

— Hogy érti ezt?

— Ha azt mondom a terheltnek, hogy őszinte legyen, akkor ezt az ő érdekében is teszem, hiszen az őszinte vallomást a bíróság enyhítő körülménynek tekintheti. Mi pedig beismerés vagy őszinteség nélkül is kinyomozzuk. bebizonyítjuk az elkövetett bűnt.

— Melyek a legmegrázóbb bűntettek?

— Ha egy-egy családon belül történik emberölés, garázdaság vagy egyéb bűncselekmény... Az évek során azonban megedződik az ember.

— Nem gondolt még arra. hogy más beosztásban nyugodtabb. veszélytelenebb élete lehetne?

— Ez a munka a hivatásom és éppen a sokoldalúsága izgat. Az egész társadalom javára végzem, hiszen a törvényesség betartása mindennél fontosabb.

17