A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-11 / 46. szám
NEMCSAK MAGYARORSZÁGON, DE NÁLUNK IS TÍZEZREKET DÖBBENTETT MEG VITRAY TAMÁS CSAK ÜLÖK ÉS MESÉLEK CÍMŰ TV-SOROZATANAK AZ A RIPORTJA, AMELYET EGY KÉZ NÉLKÜLI, LÁBAIVAL TEVÉKENYKEDŐ FIATALASSZONYRÓL KÉSZÍTETT. ENGEM IS ANNYIRA MEGRAGADOTT ENNEK A RIPORTALANYNAK A SORSA, HŐSIES MAGATARTÁSA, OPTIMISTA ÉLETSZERETETE, HOGY NEM NYUGODTAM ADDIG, AMÍG VITRAY TAMÁS KÖZBENJÁRÁSÁRA SZEMÉLYESEN IS MEG NEM ISMERKEDHETTEM A 27 ÉVES TÓTH JÓZSEFNÉVAL, SZÜLETETT DALLOS ERZSÉBETTEL. Ünnepnap volt, így hát nem vasúti munkahelyükön, hanem lakásukon, Balassagyarmat egyik új épületében kerestem Tóthékat. Hiába csengettem azonban, senki sem nyitott ajtót.- Lehet, hogy vidéki rokonukhoz „trabantoztak" ki - szólt ki végül az egyik szomszédasszony. Kinézhetnek azonban a Ligetbe is, hátha kimentek a népünnepélyre. Mit tehettem egyebet, cédulát dugtam a kulcslyukba és fotóriporter kollégámmal kibandukoltam a Ligetbe, hátha megtalálom a Tóth házaspárt, bár ez olyan próbálkozásnak látszott, mint amikor valaki egy tűt próbál megkeresni a szalmakazalban. Annyi haszna mindenesetre volt a dolognak, hogy megismerkedtünk a csinos határmenti várossal és fő nevezetességével a Palóc és a szabadtéri múzeummal. A szerencse azért mégsem pártolt el teljesen tölünk. Amikor újból becsengettünk Tóthék lakásába, azonnal kitárult az ajtó éš két aranyos kisgyerek, az ötéves Mónika meg a nyolcéves Peti szaladt elébünk.- Ti kerestétek anyuciékat? - csiviteltek bizalmaskodva. - Gyertek beljebb, várunk már titeket! A gyerekek szülei, a harminc év 'körüli Tóth József és Erzsiké, valóban kedvesen fogadtak. Beinvitáltak a ragyogóan tiszta nappaliba és sört meg bonbont raktak elénk. Erzsikén meglátszott ugyan, hogy mükarok töltik ki ruhájának ujjait, a férjén azonban nem lehetett észrevenni, hogy az egyik lába műláb. Ami azonban a legjobban meglepett bennünkeijj annyi életkedv és boldogság sugárzott ' a szemükből, mintha hirét sem hallottak volna a szenvedéseknek. Pedig hát kévés ember 16
